Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1914-06-28 / 148. szám
4. Í)ÉLM A G Y ARORSZ Á G nyétől vezettetve. A legszomorúbb az, ihogy magyar nép tiniknek épen a legvállalkozóbb, legszemesebb, legértékesebb eleme vonul igV ki az országból; itthon csak az élhetetlen, lusta és dologtalan marad, aki igy is jól érzi magát. Aratás előtt, Péter és Pál apostolok napjára, jó szerencsét és bőséges aratást kivárniuk a csendülő kaszának! 'Kaszáljon guruló aranyhegyeket e szomorú 'haza minden polgárának. Ránk férne már egyszer egy kánaáni bő esztendő! Szeged, 1914. juniúá Junius 28-án délelőtt 9 órakor. Az ország evezősei Szegeden. - Sportünnep a Tiszán. — (Saját tudósítónktól.) Szeged kereteiből kiemelkedő, az egész ország sportközönségét érdeklő, nagyfontosságú evezős verseny lesz vasárnap a Tiszán. Mia (délután az ország minden részéből érkeztek vendégek, akiknek egyrésze a versenyen is részt vesz, másik része pedig szemtanúja akar ilenni annak a fényesnek ígérkező sportünnepélynek, amelyhez hason tó még sohasem zajlott lie a Tisza hátán. A három szegedi csónakázó egyesületnek az érdeme, ihogy vállvetett munkával, kölcsönös megértéssel és egymást támogató fá radságos munkával előkészitétták és megrendezitélk Szegeden az országos evezős versenyt, iáméi y sport szempontból elsőrendű teljesítményt fog produkálni ós eredményei valószínűleg nemzetközi viszonylatban is szá mot tevők lesznek. A szegedi evezős egyesiile tek ezáltal bebizonyították, ihogy a vizispart terén fontos hivatást teljesítenek és lfozzá járultak ahhoz, hogy rövid idő alatt Szeged már másodszor lett országos vierseny színhelye. 'Az aradi evezősök mia déllután 2 óra 42 perckor érkező gyorsvonattal jölttek Szegedre Fábry Sándor dr., az Aesev. vezérigazga tójának a vezetésével. Az állomáson a vendégeket a Szegedi Gsónakázó 'Egyesület tagjai fogadták. Aradról a vasárnap reggeli gyorsmotorral még körülbelül 35—40 vendég érkezik. /Délután 3 órákor megérkeztek a temesváriak is, akiket szintén a Csónakázó Egyesület tagjai fogadtak. A délután 6 órás budapesti vonat hozta a regatta többi résztvevőit és vendégeit. Megérkeztek a budapestiek, a váciak ás szolnokiak, A budapesti evezősök élén megjött Sacelláry .György országgyűlési (képviselő, a Hungária Evezős Egyesület elnöke. Este fél kilenc órákor ismerkedési estély volt a Kass-vigadőban. Az ismerkedési estélyen ugy a vendégeket, mint az összes szegedi evezős egyesületek tagjai megjelentek és jó hangullatban töltötték él néhány órát. A verseny iholnap réggel kilenc órakor kezdődik és egész napon át tart, bizonyára óriási közönség jelenlétében. A verseny részletes programját itt közöljük: I. Újonc evezősök négyevezős versenye. 1. Előre — Bp Evezős Egylet: Zoltán Andor, Hoffer Odó, Franki Kornél, v. e.: Barta Béla dr., korm.: Aczél Tivadar. 4. Nemzeti Hajós Egylet: Nagy Kázmér, Nógrády Imre, Balázs József, v. ev.: Röhrich Márton, korm.: Qlau'ber Ferenc. 5. Duna Budapesti Evezős Egylet: Gábor Józsdf, Vágó Pál, Rainer Ernő, v. ev.: Szócsi Pál, korm.: Kriszbáber Ákos. 2. Ferencvárosi Torna Club: Szőke Leó, Balogh Zsigmond, Graboviczlky Gyula dr., e. v.: Jales Dezső, korm.: Petten Ödön. 3. Maros Aradi Evezős Egylet: Brec%ner Viktor, Petrán György, Bene Gyula dr., v. ev.: Kóhler Ernő, korm.: Kintzig László. II. Egyes verseny (zárt) juniorok részére. 3. Szegedi Evezős Club: Szolga Miklós. 4. Tisza Evezős Egylet, Szolnok: Tóth Tibor. 2. Tisza Evezős Egylet, Szolnok: Kludik ,Miklós. 1. Szegedi Csónakázó Egylet: Csenky Lajos. 5. Maros Aradi Evezős Egylet: Strifler Ferenc. III. Négyevezős verseny. 1. Sirály Budapesti Evezős Egylet: Gerő Ottó, Oppler Pál, Hangold József dr., v. ev.: Schwartz Imre, korm.: Iványi Emil. 2. Ferencvárosi Torna Club: ŰBuday József, Berán Nándor, Katinszky László, v. ev.: Manglitz Ferenc, korm.: Kármán Gyula. IV. Kettős párevezős verseny. 3. Temesvári Csónakázó Egylet: Sofró Béla dr., Karsay Elek. 2. Nemzeti Hajós Egy lét: Levitzky Károly dr., ifj. Gráf Vilmos dr. 1. Neptun Budapesti Evezős Egylet: Lendíts Károly, álnév, Koós Imre. 4. Duna Budapesti Evezős Egylet. Erdélyi Jenő, Horaung Gyula. V. Junior négyes (vidéki egyleteknek). 4. Tisza Evezős Egylet, Szolnok: Saatlhmáry István, Seheftsik János, Seheftsik György, v. ev.: Harsányi Béla, korm.: Hunyor István dr. 2. Váczi Spoirt Egylet evezős osztálya: Czeller Tibor, Vizl János, Bodonyi Ferenc, v. ev.: Jánosdeák Jenő, korm.: Nagy Sándor. 1. Szegedi Csónakázó Egylet: Kloster Mihály, Rónyi Gyula, Vékes Sándor, v. ev.: Kerner Imre, korm.: Kaszó Elek. 3. Tisza Szegedi Evezős Egylet: Schiiffer Lajos dr., Kiss István dr., Dreyer József dr., v. ev.: Tóth Béla, korm.: Jámíbory Lajos. 5. Maros Aradi Evezős Egylet: Valérián László, Kulifay Andor, Reitter Iván, v. ev.: Reieher László, korm.: Szabó György. VI. Egyes verseny (zárt). 1. Torontáli Hajós Egylet: Maady Jenő. 4. Tisza Evezős Egylet, Szolnok: Tóth Tibor. 3. Váczi Sport Egylet Evezős osztálya: Szaílay Dezső. 2. Szegedi Csónakázó Egylet: Szőllősy Béla. VII. Nyolcevezős (zárt) verseny. 2. Tisza Evezős Egylet, Szolnok: Tóth Tamás, Kludik Miklós, Szathmáry István, Séheftsik János, Seheftsik György, Harsányi Béla, Maresch Gyula, v, ev.: Tornyos Ferenc, korm.: Zrumetzky Viktor. 3. Váczi Sport Egylet evezős osztálya: Szungyi Dezső, Nagy Pál, álnév, Szalay Endre, Hufnagel Sándor, Harsányi Lajos, Nopl Ferenc, Bárdos Ernő, v. ev.: Keresztes Henrik, korm.: Nagy Sándor. 1. Tisza Szegedi Evezős Egylet: .Jámbory Lajos, Klivinyi István, Kovács Gyula, Maiina Lajos dr., iScliaffer Lajos dr., Kiss István dr., Dreyer József dr., v. ev.: Tóth Béla, korm.: Tóth Lajos. 4. Maros Aradi Evezős Egylet: Breckner Viktor, Petrán György Valérián László, Kulifay Andor, Bene Gyula dr., Köhler Ernő, Reitter Iván, v. ev.: Reichner László, korm.: Szabó György. Délután fél 5 ómkor. VIII. Újonc evezősök vegyes versenye. 2. Szegedi Evezős Club: Szolga Miklós. 4. Szegedi Csónakázó Egylet: Szőllősy Béla. 3. Duna Budapesti Evezős Egylet: Bánó 6. Duna Budapesti Evezős Egylet: Ács László. 1. Ferencvárosi Torna Club: Kálmán Gyula. 5. Maros Aradi Evezős Egylet: Striftt Ferenc. IX. Juniorok négy evezős versenye ki egyletek). 5. Temesvári Csónakázó EgyJet: Stein Sándor, Csongor Árpád, Scholuiascá Géza, v. ev.: Seb ön Ferenc, korín.: WiroflJ József dr. 2. Tisza Evezős Egylet, SzotaofSzathmáry István, Seheftsik János, Sdhtfts® György, v. ev.: Harsányi Béla. korín.: hunyor István dr. 4. Váczi Sport Egylet ev«*J osztálya: Czeller Tibor, Vizl János, BodoW1 Ferenc, v. ev.: Jánosdeáik Jenő, korm.: »»>" Íny Dezső. 6. Szegedi Csónakázó Egylet: W<* ter Mihály, Rónyi Gyula, Vékás Sándor vev.: Kerner Imre, korm.: Kaszó Elek. L ros Aradi Evezős Egylet: Valérián Las® ' Kulifay Andor, Reitter Iván, v. ev.: be eher László, korm.: Szabó György. 3- / ros Aradi Evezős Egylet: Breckner Vikto, Petrán György, Bene Gyula dr., v. ev.: h01 Jer Ernő, korín.: Kintzig László. j.. X. Négy evezős vei-sony (vidéki éffH'f!^. nek). 2. Váczi Sport Egylet evezős osztag Harsányi Lajos, Nepl Ferenc, Bárdos v. ev.: Keresztes Henrik, korm.: Xegi/ dor. 1. Tisza Szegedi Evezős Egyletfer Lajos dr., Kiss István dr., Dreyer J zsef dr., v. ev.: Tóth Béla, korm.: Jáí»l)0° Lajos. ,j;i XI. Kettős párevezős versén!) (vlí ! egyleteknek). 3. SzegedT Evezős Cih> I),,m elek " J ' - J.i » O/JOVJ ^ , ha György, Knoll Aladár. 1. Temesvári y nakázó Egylet: Sofró Béla dr., Karsay 2. Tisza Evezős Egylet, Szolnok: Tóth Kludik Miklós. XII. Négyevezős verseny (zárt)• czi Sport Egylet evezős osztálya: BodonS1 pezs0Ferenc, Jánosdeák Jenő, Szalay i® ev.: Nagy Pál, álnév, korm.: Szalay - ^ 1. Szegedi Csónakázó Egylet: Klostcr hál;- ' ' "" "" ' - * e Kei . VAJVliaiVtttU l'líl. ály, Rényi iGyula, Vékes Sándor, - tej^a Lerner Imre, korm.: Kaszó Elek. ^ ^jp Szegedi Evezős Egylet: Klivinyi Fer©n vinyi István, Dreyer József dr., (v. Béla, korm.: Jámbory Lajos. 2. Maros^ di Evezős Egylet: Valérián László, .^r fay Andor, Reitter Iván, v. ev.: László, korm.: Szakó György. „ jjveXIII. Négy evezős verseny. 2. <E,orlaUkl zős Egylet: Zoltán Andor, Hoffer Odo, 1 ^ Kornél, v. ev.: Barta Béla dr., korm.: N Tivadar. 1. Ferencvárosi Torna CIu,): s . ^xxxx— .- (jyiib Leó, Balogh 'Zsigmond, iGraiboviczkY dr., v. ev.: Jales Dezső, korm.: Pette? XIV. Egyes verseny. 5. Nemzeti ' ]fl. Egyllet: ifj. Gráf Vilmos dr. 6. Sirály J pesti Evezős Egylet: Fuclis Jenő dr- f- % gedi Csónakázó Egylet: Szőllősy 'B©1 • Szegedi Csónakázó Egylet: Csenky íitt Neptum Budapesti Evezős Egy lét: re. 1. Duna Budapesti Evezős Egy„ ii©3 lyi Jenő. 7. Duna Budapesti Evezős Bánó Manó. AT. Négyevezős verseny (zári)- : (tfmesvári Csónakázó Egylet: Schol®á> gjrá za, Schön Ferenc, Karsay Elek, W Béla, korm.: Wiinmer József dr. 3. T-i® ejf „ TT, , . ~ - - ~ , .. xrx xoir. ua. , y*Sport Egylet evezős osztálya: Harsal°. pjos, Nepl Fertenc, Bárdos Ernő, eV'' <j s resztes Henrik, korm.: Nagy Sándor-0 gedi Csónakázó Egylet: KI ostor 'Mifiart' ^-'.rt ,7 l • XV 11*71 l-ii ' I nyi Gyula, Vékos Sándor, v.ev.: Korner korm.: Kaszó Elek. 6. Tisza Szeg©(b , Egylet: Scfliaffer Lajos dr., Kiss Istvkork-: )reyer József dr., v. ev.: Tóth ®>la'pvyFt: ámíbory Lajos. Maros Aradi Evezótó?" . . MA és MINDEN NAP(\ maj világsláger ii kerthelyi Vasárnap és { Nagy Tombcjg^ | remek ngeremén*Jc (s|| Nagyhatású dráma 3 felvonásban. PflPllHS FflPISl)ÖlllPO