Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-01 / 102. szám

Szerkesztőséi; Kárész-utca 9. Ecres sxkm ín 19 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-— negyedévre K 6— egy hónapra K t— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K 7'— egy hónapra K 240 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 8L Egyes szám ára 10 fillér. Szeged, 1914. §11. évfolyam 102. szám. Péntek, május 1. Májusi szél. Május (királynője bevonulásának nap­ját ragyogó ünneppé avatta a munka századában élő emberiség. Elhalkul a gyárak csörömpölő gépeinek robaja, meg­áll a csattogó kalapács, kialszik az örök­láng tüzében álló gőzkazán: az ipar robo­tosai egyetlenegy napig semmi mást nem fognak tenni, mint élnek a saját emberi öntudatuknak. Ki irigyelné tőlüik a nyár első meleg napsugarát, mely egyaránt hull dolgosok­ra és restekre, igazakra és hamisakra, jókra és érdemtelenekre még ott is, ahol az emberi társadalmák önkénye • osztá­lyokra különítette el a küzdő feleket? Vér­piros lobogók lendülnek a tiszta levegő­ben, forradalmi dal zeng a fák alatt, höm­pölygő munkássereg tart a ligetek zöldje felé: mindez együtt felüditő, szép és meg­nyugtató, mint a friss illatokat hozó má­jusi szél . . . Máskor is igy kezdődött. A fölséges nép énekelve, tréfálva, triviális utcai za­jongással indult el Sévres felé, a versail­lesi uton s alig sejthette, hogy aznap este halomra fogja gyilkolni a királynő test­őreit, mialatt a megriadt, szőke Antoinet­te egy szál inghen, riadtan menekül für­dőszobáján keresztül ... A fölséges nép vállára emelte Táncsics Mihályt s még nem sejtette akkor, hogy lelkesedésének ezzel a szabad kitörésével később egy or­szágot fog lángbaboritani. Kicsi örömök, egyszerűek és kedvesek, az ember ős ter­mészetéből fakadók, a szabadság boldog kívánásával íössjzehangoitak s mégis mi­lyen igazán és nagyszerűen bennük van az emberiség legbensőbb szellemi tartal­ma: a küzdelem és pihenés változatain edzett csodálatos előretörekvés! ' De hát ha a hízelkedő májusi szellő fergeteges viharrá izmosul majd egy­szer? . . . A társadalomnak az a jelentős osz­lopa, melyet a munkásság gyűjtőneve alá szoktunk foglalni, világtörténeti jelentősé­gében nem idősebb hatvan évesnél. A kommunista kiáltvány bölcsőjélt houdozó londoni kongresszus óta beszélünk a mun­kás-elemről, mint államalkotó tényezőről s azóta ez a fogalom belső tartalomban ép ugy, mint kiterjedésben, a legtisztelet­reméltóbb társadalmi erők egyikét jelenti. A munkásság megjelenése óta van tiszta szociálizmus, igazi demokrácia, teljes hu­manizmus. Sajnos, ezek a nagy fogalmak igen jelentékeny részben csak fogalmak s nem megvalósult ideálok, mert a munkás­ság erkölcsi súlyában rejlő nagy jelentő­séget a társadalom még nem méltányolta s a humanizmus egyelőre megelégszik felszínes népjóléti intézmények létesítésé­vel, anélkül, hogy a mai kapitálista ter­melés helyébe a tiszta szövetkezeti ala­pon álló munkástársaságok tevékenységét állítaná. Gyáriparunk, kereskedelmünk és vállalkozási hajlamunk még a nagytőke uralma alatt nyög, Európa ép most ké­szül az általános autonóm vámtarifák életbeléptetésére s a legkevesebb remény sincs rá, hogy a szövetkezeti munkásmoz­galom, melynek élén a kitűnő Jaurés áll, a közel jövőben számottevő eredménye­ket tudhatna fölmutatni. Mégis, azt hisz­szük, a munkásság egészében olyan le­birhatatlan elevenerő, az alkotó energiá­nak annyi szívóssága van felhalmozva, a mi előbb, vagy utóbb, romboló és teremtő módon fogja a társadalom mai képét át­alakítani. Május elseje azt jelenti a világnak, hogy a munkásság homogén szervezetté tömörült össze, mely a maga méltóságtel­jes öntudatával az aranyat érő tavaszi munkaidő közepén el tudott hódítani egy drága napot a maga emberies élete szá­mára. Mily nagy erő nyilvánul meg eb­ben a tényben! íme, a középosztály robo­tosai, a hivatalnokok, sem a vasárnapi munkaszünetet, sem a május elsejét meg­teremteni nem tudták, pedig a hivatalnok­élet egy-egy napjának nincsen pénzben kifejezhető értéke, aminek elmaradásával a nagy uzsorás, az állam, károsodnék. Vi­lágos bizonysága ez annak, hogy a szer­j vezkedés és tömörülés nagy társadalmi jelentősége elvitázhatatlan. 1 Oszt verőfény (fjoacfiim cFerenc festménye után.) d sarjú rét friss — pompás• zöldje villog Mint smaragdszin selymü drága kendő, Messze mögötte, mintha lángban állna, Rozsdaszin orommal ég az erdő. d dülő-ut rőtsárga csikja mentén Kék ruháju lány korsót cipelve Jön . . . Megáll ... s az izzadt kék ruháján dt tüzel két kemény, barna melle. Hajának izzó, sárga szőkeségén Peregve hull a részeg nap sugara, — S arany fátyolt sző napsütött nyakára. d dombok hajlott barna venyigéjén Most érik a lángborok gerezdje . . . S hordót kongatnak már a bő szüretre. DUTKd ÁKOS. Az öreg báró lelke. Irta: Krúdy Gyula. Egy lánytól hallottam ezt a történetet: A báró, miután hatvanadik évét betöl­tötte, csinos kis villát vásárolt a Csömöri­•uton és finom bútoraival, meleg szőnyegeivel és széles rézágyaival itt pompásan berendez­kedett. Ezeket a holmikat — a szőnyeg­diványokat és csudálatos vánkosokat ismerte sok leány Budapesten. A báró elmondhatta, hogy a pesti nők között azok vannak keve­sebben, akiket még eddig meg nem vendé­gelt — többen vannak azok, akik lakásán megfordultak. Alig töltötte be huszadik évét, •már ismerték érdekes fekete fejét és szilaj szemét a társaságbeli asszonyok. Azon le­ányok pedig, akik nem szégyenkeznek bű­neik miatt, ebben a húszas években elragad­tatással emlegették a bőkezű és szenvedélyes napkirályt. S igy a báró hosszú évtizedek alatt, miután éppen semmi dolga sem volt és semmi sem érdekelte, folytonosan a nők­nek élt. Vannak oly csudálatos férfiak, va­lamint asszonyok is, akiknek vér heilyett tüz­patak folyik sárgás bőrük alatt. A báróról tudva volt, hogy vére fanyar és csipős ízű, mint az egri vörösboré, mely elfeledve száz esztendeig áll a pince sarká­ban, a sárga homokba temetve. A nők vagy nagyon szerették vagy nagyon megvettették — de valljuk be, hogy mégis inkább szeret­ték — amiért remélem senki se fog meghara­gudni a nők közül. Negyven esztendeig a csudálatos báró ismerkedett és szeretett a városban és a vá­roson kiviül. Első kedvesei öreg asszonyok lettek — de ne higyjétek, hogy a báró még mindig fenntartatta velük a barátságot. A báró elfelejtette őket és megismerkedett a fiatal generációval. Ahogy nőttek, a növen­déklánykák, ahogy az ailmácská'k, amelyek eleinte csak titkosan rejtőznek ruhácskáik alatt, kidomborodtak, a báró őrülten érdek­lődött irántuk. Kis (leányokból — öregasszo­nyok lettek, gyermekeik, unokáik lettek és a Vendéglőben KÁVÉHÁZBAN Füszerkereskedésben MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN W SZT. ISTVÁN: ÓVAKODJÉK Csemegeflzlclbcn (j Q p | fl ffl 3 I Ó t 3 S Ö T t. 3Z UTÁNZATOKTÓL!! |

Next

/
Oldalképek
Tartalom