Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-16 / 89. szám

Szerkesztőség Káriw.-űica 9. Tddoaszán: 305. Egyes sxim éra 1» Sliár. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K 14.— negyedévre K 7 — egy hónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca Telefonszám: 81. Egyes szám éra 10 fillér. 9. Szeged, 1914. ill. évfolyam 89. szám. Csütörtök, április 16. Jegyzőkönyv. Az urak a városházán újítani akarnak. Az urak a városházán nagyon haragszanak a sajtóra. Az urak a városházán eddig is nagyon haragudtak a sajtóra, de a haragjukat magukba fojtották és talán ez akadályozta ímeg őket abban, hogy sikeresebb működést fejtsenek ki, mint aminőt kifejtették. Az urak a városházán nagyon haragszanak .ránk és felénk sújtanak, de a közönségre vágnak. Az urak a városházán nagyon furcsán magyarázzák a közérdeket ós a nyilvánosságot. Az urak a városházán igy valahogy okoskodhatnak: a lapok állandó kritikával kisérik munkásságunkat, az egyik elégedett velünk, a másik nem; amelyik elégedett, az hadd ugasson, de azt, amelyiknek mindig a mi bőrünkre jár a szája, ahol csak lehet, félre kell tenni az útból; vizviccekkel nem molesztálták annyit ennek a városnak a lakosságát, piint azzal, hogy vizmizéria van; jól megértsd, tisztelt és jámbor és birkatürelmű polgártárs, nem azzal, hogy van vizmizéria, hanem azzal, hogy azok a léhűtő skriblerek be akarták beszélni neked, hogy van; hát ez tovább tűrhetetlen; még az hiányzott, hogy bele kényszerítsenek bennünket, hogy azt a Kaylingert, aki állítólag vizszakértő és. akiben annyira viz minden vér, hogy a nevét sem magyarosítja, lehívjuk, itt bizottMert későn jöttem ... . . . Mert későn jöttem én. Tudom már sorsom átkát, A titkos bánatot és hogy méri nincs remény, Hogy végzetem egén mért bágyad a szivar-. vány S mért jő korai éj. Mert későn jöttem én. Győzelmes trombitákat ezért nem fúvatok már, Uj tájak öröme ezért nem az enyém Ezért nem ad nekem uj igét semmi szótár S uj vágyakat az éj. Mert későn jöttem én. Ezért nem láttam én a szüzek, seregében Hozzám hajló szivet s tavaszom édenén Ezért volt oly fagyos minden -virág az éjben És magányos az éj. Mert későn jöttem én. Ezért rajong szivem halódó birodalmak Beteg álmaiért s a földnek kerekén Ezért nincs tartomány, hol vágyam elmaradna. Mert hontalan e vágy. Mert későn jöttem én. JUHÁSZ GYULA. sági ülést tartunk lés a világ legröhögtetőbb vizviccének nyilvánosságra kerüljön, hogy a mi nagyszerű viztudományunk az, ami előidézi, hogy nincs viz; hogy nem lehet az ilyen üléseket a nyilvánosság kizárásával tartani, azok a komisz újságírók mindent megírnak; mit? nem lehet? megirnak? mindent megírnak? lehetni fog és a közönség nem fogja megtudni, hogy a világ legröhögtetőbb vizvicce a mi viztudományunk, amelyben nincs tudomány, de annál bővebben viz. Igy történt, hogy azon az ülésen, a melyet ima Kaylinger részvételével tartottak a hirhedt vizmizériák megszüntetésére, a Délmagyarország munkatársa nem lehetett jelen. Balogh Károly tanácsos ur azzal a kedves meglepetéssel fogadta, hogy az ülés zárt, a jegyzőkönyv majd rendelkezésére áll az újságíróknak. Ha bennünket is szenvedélyek vezetnének és a tanács egyik-másik tagjától felénk dobott keztyüt elfogadnánk, most nem vennénk tudomást a jegyzőkönyvről és a közönséget tájékozatlanságban hagynánk. De mi sohasem folytatunk harcot a közönség érdekeinek rovására. A jegyzőkönyv alapján — de csak a jegyzőkönyv alapján — ismertetjük az ülésen történteket. Nem tudhatjuk, ihogy hangzottak-e el az ülésen olyan kijelentések, amelyek nem tartozván a tárgy szoros érdemére, a jegyzőkönyvből tendencia nélkül is kimaradtak. De tudjuk, hogy az események és jaz emberek szerepének megítélésére egy-egy ilyen kijelentés sokszor jóval fontosabb, mint az egész jegyzőkönyv. Ép azért ma még az ügygyei csak rezervá'ltan foglalkozhatunk, későbbre tartjuk fenn a véleményünket arról, hogy van-e valaki, akit a szégyenletes vizmizériák miatt felelősségre kell vonni és ha van, ki az. Egyébként pedig egyszer szemébe kell nézni ennek az egész rendszernek. Többször találkoztunk már munkánk teljesítése közben azzal a vádszerü kijelentéssel, hogy ezt, azt, igy, ugy irtuk. Tiltakozunk az ellen, hogy Ilyen alapokon bármit megtagadjanak — nem tőlünk, hanem a közönségtől. Ugy láitszik, megfeledkeznek arról az urak ott a városházán, hogy mi nem privát passzióból járjuk a hivatalokat, hanem olyan kötelességet teljesítünk, amely tiszteletet parancsol és a mely elé közhivatalnok tárgyi okok nélkül gátat nem emelhet. Amint nem törődünk azzal, hogy a leghűbb ember is könnyen és hamar elfelejti szolgálatainkat, amelyek nyomában sokszor az erkölcsi és anyagi sikerek egész sorozata jár, ugy nem érint, hogy egyes érdekeltek milyen véleménnyel vannak arról a munkakörről, amelyet az események kritikái méltatásával kötelességszerűen, lelkiismeretesen, mindig megfontoltan és tárgyilagosan töltünk be. Akiket nem szabad meglátni. (A szibériai száműzöttek életéből.). Irta : G. Gártner. — Mit gondolnak, hol töltöttem a tavalyi karácsonyestét? — kérdezte Konstantin, •miközben .a körülhordott tálból nagy darab szárnyast tett a tányérjára. Tudtuk, hogy barátunk abban az idö'ben még otthon volt, Oroszországiban, ezért igy feleltem: — Bizonyára családja körélben ülte mieg a karácsonyt és ünnepi falatnak Vadkacsát evett, amit ama sziléziai folyók egyikének partján főtt, amelyek nagyobbak, mint a mi tavaink . . . Konstantin tagadóan rázta .a fejét. — -Nem., — mondta — akkor már elhagytam családomat és egy hét óta útban voltam Európa ifelé. Szánon röpültem ' Irkutsk frányáiba, hogy a legközelebbi hajót vagy vonatot elérjem. Kiszámítottuk, hogy a várost karácsony estéjéin érjük el. és az éjszakát ott akartuk töliteni De az üt rossz volt, a hó vakította a lovakat, ugy, hogy estefelé ki kelllett fognunk. Pár kilométernyire voltunk Irkiutsiktól, Zitma (Tél) nevű falucska első háza előtt. Mint 'majdnem minden szibériai falu, Zitma is egyetlen utcából ál'l, amelyen a iházak kétoldalit az Európa felé vezető utat 'szegélyezik. A lovak maguktól álltak meg az első fénysugárnál, amely egy ablakból kiszűrődve, meg világi tot ta .a havat. A kocsis leugrott a bakról és odament az ablakhoz. Bekopogtatott: — Van a közelben valami csárda vagy szálló? — kérdezte a ház gazdájától, egy jól megtermett, magas muzsiktól, aki vörös inget viselt és a kezében lámpást tartott, a mint kilépett a kapun. — Minek neked fogadó? — mondta az öreg. — Házam nyitva áll minden utasnak 'és ott az istálló a lovak számára. Térj be utasoddal együtt. A muzsik külsején és iöllépésén meglátszott, hogy a birtokos parasztsághoz tartozik, erre vallott különben háza is. A ház két részre volt osztva. Egyik oldalán volt1 a „gornica", az ünnepi alkalmakra szolgáló nagy szoba, amelyet szép bútorok és aranykeretes szentképek diszitettek, baloldalra nyitt a konyha, ahová a gazdia (minket bevezetett. A muzsik felesége és két leánya a tűzhely mellett ült, illedelmesen fölkeltek és üdvözöltek, ahogy beléptünk. Odébb egy kis zsámolyon gunnyasztott a nagvapa, aki ahogy emlékezetemben megjelenik, folyton nevetett és azt a benyomást keltette, hogy nem teljesen épelméjű. _ — Dánia — mondta a gazda ídősöbbik leanyanak, — adj egy széket a vendégeknek, hogy leülhessenek és melegedjenek. A leány hellyel kinált és lesegítette a bundamat. Dus haja egyetlen hosszú copfba