Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-07 / 55. szám

március 7. DÉLMAGYARÖRSZÁG 5. kijelentése, mellyel kénytelen volt Apponyi- ! nak ezt a többszörösen ismételt állítását megcáfolni, mintba a miniszterelnök a románokkal bármilyen megállapodást vagy paktumot kötött volna. Újból kijelentette, hogy ilyen meg sem kísérel tetett és csupán belható megbeszélések folytak, melyek megegyezésre ugyan nem vezettek, de örvendetes 'közeledést /(eredményeztek. A miniszterelnök fejtegetéseit a képviselőház lelkes tetszéssel kísérte. A régi és az uj kórház. (Saját tudósítónktól.) IKöztudomásu, hogy a városi közkórház épületére az idő rásütötte az elmúlás bélyegét. Tatarozások, alátámasztások ezen ép oly kevéssé segítenek, mint egyes ápolónőknek az a nagyon kézenfekvő, bár együgyű élelmessége, hogy szobáik nedvességét ugy akarják a szem számára eltüntetni, hogy a nedves helyeken rajzszögekkel lepedőket feszitenek a falakra, másutt meg cifra papirosból vonnak végig sokszinü sávokat. A cselekvés ideje annyira elérkezett, hogy az másban ma már helyesen és reálisan meg nem nyilvánulhat, mint azoknak a módoknak és lehetőségeknek felkutatásában, amelyek mellett az uj kórház fölépíthető. A Délmagyarország nem egyszer bizonyosságát szolgáltatta annak, hogy helyi ügyekben a hírszolgáltatás lelkiismeretes kötelességteljésitésén jtul az irányítás és eszmeadás föladatára is vállalkozni tud és ezt a munkakörét az egyes esetekben a tárgyi érveknek és a közönség szimpátiájának olyan ereje támogatta, hogy a győzelem — a város érdekeinek és a közönig győzelme — el nem maradhatott. Az irányitásnak és az eszmétadásnak erre a !?ta irkájára vállalkozunk most. a kórház ágyében és ezt másként meg nem kezdhetek, mint azoknak az állapotoknak rövid ismertetésével, amelyek a kórházat uralják. Szükséges ez annyival inkább, mert a város áldozatkészségét sokan még ma is meg tarják tagadni az uj kórház építésétől; mert még ma is vannak vezető emberek — l. városatyákról beszélni sem merünk — a a kórházat nem látták és bár haragos 7 elkeseredett kifakadásokat olvastak róla ? Japokban, inkább hajlandók ezeket ujságjfm túlzásoknak, mint a tényleges állapot aivány rajzának elfogadni. i A maii állapotaik ismertetését a Pultzaltár^magy-utca 17. számú házban kihelyezett ^tályakíkal kezdem. Megemlítésre talán té^denaéi ,font.osabb itt, hogy ennek a házátalakítása és berendezése 16,000 koronájj 'terült ós bogy a város évi 8000 korona Jté fizet érte. Erre a számra még sznkseftek lesz. Uj és csinos Ikís épület ez, mely szerény lakóház minden .igényét kielégitkówv, < Bár össze sem hasonlítható vele a. közben i tebészeti osztályának a régi épuletUlv VŐ ^-gy a (bed'gyógyálszati osz\J\ hávolró'l sem felel meg azdknak a •.«>Wf,|ményeiknék, amelyeket teljes joggal le^^ .támasztani egy olyan épülettel szemben, kórtházi célokra használnak. Korttol161 alacsonyiak, szűkek, az ablakok pnkörn? ós Például a tüdőbeteg osztályon egy W Ü1 17 méter bosszú és négy méter szót^ntéféremthein 15 (beteg fekszik. Egy szoba •Mu , ' a höhbi linoieumos. A két utoára 8 épületben 55 beteg va.n. Ha osaik te 7 té mint mondt.u'k: távolról sem kielégíti környezetben élhetnének a kórház föbférgei, talán várni lehetne -néhány évig mrkezéssel. Igy nem. telől kfrbáz épületének az a szárnya, amely tes^Áala.m,ikor a bejárat volt, a legrettenefék, a téébet mutatja- Alátámasztott ifolyotoáj, téhos helyiségek, amelyek egy része ma tokatlan, másik részében betegeknek kellene meggyógyulni, ápolónői szobáik, amelyek egyes részeire lépni sem mernek, mert beszakadással fenyegetnek. Kórtermeik, amelyeknek sötétek az ablakai -és nincsenek ventillátoraik; folyosók, amelyeknek rosszak az ablakai, ninitísenék elzárva, rosszul fűthetők és ezeken keresztül v-iszik a nehéz betegeket és -kelletne sétál nick a lábbadczó betegeiknek. Ilyen válogatottabbnál válogatotta bh hibákból áll az egész kórház, amely közegészségellenes állapota -mellett is elégtelen, a jelentkező betegek befogadására. A legjobb kariban lévő sebészeti osztálynak két kórtermében is voltam, amelyekben 15—15 ágy és ,22—22 .beteg van. Ez annyit jelent: tizenöt ágynál többet ezekben a kórtermekben akikor sem .lehet elbelyeiznii, ha a higiénia követelményeivel egyáltalán nem törődünk; -tehát: az ágyak közé, a legszűkebb helyre is odaszorítunk egy szalmazsákot, vagy matracot ós ezen a helyen, ilyen környezetben, ilyen levegőben, ilyen fekvőhelyen megkezdődik az esetleg nehéz operációt kiállt beteg gyógyítása. ,A belgyógyászati osztályon az együk tizenöt ágyas kórteremben 19, egy tizennyolc ágyas kórteremben 22 beteget találtam. A legtöbb szolba dobos és -miután az ember az egész kórház vógigtekintése után a szolgáik lakásába is ellátogatott, .legjobban szeretné magát fertőtlen üttetni. Egy vizit után, amelyet a kórház épületé,ben tett. A majd egy évtizedes előzmények után elegendőnek láttuk a kórházi állapotoknak ilyen vázlatos és rövid ismertetését. Aki véleményt akar mondani arról, hogy 'hozzájáruljon-e a város és mennyiben ennek a bizonyára inkább állami föladatnak a megoldásához, az nézze meg a kórház mostani épületét. Akik pedig fényűzési beruházásoknál fontosabbnak tartják a kórház, a vízvezeték és a csatornázás megépítését, azok hagyjanak föl irreális tervekkel és a probléma megoldásához olyan eszközöket keressenek, amelyek a kórház épitésére rendelkezésre állnak és föl is használhatók. Juhász Gyula mellbelőtte magát. (Saját tudósítónktól.) Beesett, sárgásfehér arc, lecsukott, mozdulatlan szemek, — a szobában lélekbénitó csönd. Döbbenetes k-ép ez: a hányatott életű magyar költő öszszeroskadásának bánatos képe. Mintha az életörömek ama másik szomjas lantosát, Csokonait látnók tenger szenvedésének közepette, amint egyik kezét Lilláért vérző szivére szorítva, a másikkal bucsut int az elhagyott árkádiai ligeteknek . . . Juhász Qyula, az uj magyar Ura büszkesége, szívbeli jó barátunk, fekszik a hófehér ágyon s még nem tudjuk, fel fog-e róla valaha kelni? Még nem tudjuk, hogy a seb, melyet réveteg mozdulatu önnön kezével ütött magán, mennyi véráldozattal éri be? Amint igy állunk az ágy lábánál s a visszatérő élet pirkadását lessük a holtfehér arcon, valami kétségbeejtő bizonyosság remeg a tudatunkban, mint messziről fölhangzó, gyászosan bugó ének: igen, ennek igy kellett lennie, ez nem is történhetett másként. Mai világban, pénz és hitel, számítás és hamisság korszakában, nem lehet Patrarca sarujával járni be a világot. A költő, ki szerencsétlen csillagzat alatt született és ugy járt közöttünk, mint idegen csillagzat sajátságos lelki berendezésű lakója, egy pillanatig sem érezhette magát a többi emberhez hasonlónak s egész megjelenése, bolygása, fel-felsikoltó szomorúsága már magában hordta a bánatos végzet beteljesülésének minden előfeltételét. Micsoda hallatlan elszántság lobogott a Juhász Gyula szemében, amikor sebes folyású, halk szavában elszabadultak és szárnyra keltek a lelke fantomjai! Egy megfoghatatlan világ fogalomkörében élt örökké, mint aki a földi világ tárgyain keresztül lát merész sugaru tekintetével s vágyával a metafizikus lét nouirienonjait követi. Alakok éltek körülötte, melyeket nem látott senki, csak ő. Odaadása és lelkesültsége határt nem ismert. Ezért kellett nagyot zuhannia, mikor az élettel való súrlódása fájó sebet ütött törékeny testén. Nem, nem lehet igy élni s a tragikus megoldásban csak másodrendű szerepet játszhatott annak a kenyérharcnak a kényszere, melyre Juhász Gyulát, a költőt, tanári foglalkozása szoritotta. Mégis, ha a rideg tények ilyen összeállításán tul az élet igazságát keressük, Juhász Gyula egyéniségében egy tiszteletreméltó, nagy értéket fogunk felfedezni: az elvekhez, a legszebb ábrándokhoz való törhetetlen 'hűséget. Más az, hogy az ilyen hűségnek megoldása csak tragikus lehet. Egészben véve az ő rendkivüli szépségekben bővelkedő rajongása, halálos, nagy szerelme a költészethez, elfolyó, csöndes, lebilincselő melankóliája egy sziklaszilárd, ragyogó elefántcsontpalotához hasonlit, melynek bubája a végtelenségig rezonálni fog megértő lelkekben. Hányan vannak köztünk, kik ilyen szomorú dicsőségért áldozatul dobnák fiatal életüket? Hányan, akik lemondanak a kézzel megfogható értékekről csak azért, 'hogy remegő karral szoríthassák magukhoz egyetlen, első és legnagyobb szerelmüket, fiatalságuk legszebb ábrándját, költői álomlátásuk elgondolt szemirámiszi kertjeit?... Nem tudom, hogy ünnepeljem-e, vagy sirassam Juhász Gyulát, magasztaljam-e a költőt, vagy szánjam az embert? ... Ha kontroverziának 'tűnnék is fel, mindkettőt szeretném leginkább. Szeretném befogni mellének vérző sebét egy hosszú, meleg baráti öleléssel. Talán elpihen tőle testének fájdalma és fölébred szellemének rajongó életszeretete. Aki annyi csodát látott1 meg ott, ahol mi, szerény és közönséges halandók, csak szürke köznapiságot találunk, annak a halálos ágy nyugalma még visszaadhatja tünedező életkedvét. Kivánjunk békességet a költőnek és szelid álmot a halállal harcoló, törékeny testű kenyeres jó pajtásunknak. (d) Juhász Gyula szerencsétlenségéről a következő tudósításunk számol be: Csütörtökön délután négy órakor érkezett a legelső hir a Délmagyarország szerkesztőségébe Juhász Gyuláról, Makóról jelentette telefonon Ligeti Béla ujságiró, hogy Juhász másfél nap óta nyomtalanul eltűnt Makóról. Szerdán délelőtt tiz óráig az állami főgimnáziumban, ahol tanár volt, rendesen elvégezte dolgát és aztán elhagyta az épületet. Ismerőseinek feltűnt, hogy délben nem jelent meg a kaszinóban, ahol étkezett, sőt délután sem lehetett sehol látni. Ligeti kezdett legelőször gyanakodni, mert este a vacsoránál sem találkozott a poétával. Gyanúja aztán tegnap délelőtt még jobban megerősödött, amikor kiadójától, Kovács Antaltól, akinél Juhász lakott, arról értesült, hogy Juhász éjjel sem volt odahaza és ágyát a szolga reggel érintetlenül találta. Érdeklődött Madzsar Gusztávnál, a gimnázium igazgatójánál, aki azt a fölvilágosítást adta Ligetinek, hogy Juhász minden előze-