Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-21 / 67. szám

f 2. délmagy arország 1914. március 21. ke sem Magyarországon, sem tul a Laftán valami nagyobb emóciót nem 'keltett. Ha pedig azt a célt akarta netalán szolgálni, hogy megrendítse Németország szövetségi hűségében való hitünket, teljesen célt tévesztett. Németországgal való szövetségünk nemcsak kölcsönös érzelmi közösség, de egyúttal kölcsönös érdekközösség is. Sokkal nagyobb érdekközösség, semhogy azt ellenséges indulatu nemzetek sajtóközleményei felbontani, vagy csak befolyásolni is tudnák. Ha ellenben arról számol be a Novoje Vremja, hogy Francia- és Oroszország készülnek Ausztria-Magyarország feldarabolására, azt készséggel lel'hisszük. Erre vall az eddigi előkészületeken kivül az orosz és román uralkodócsaládokban készülő nász is, mellyel Romániát — a siker nem minden reménye nélkül — a hármas ententehoz akarják végleg csatolni. A jutalom a cári atyafiságon kivüll: Erdély. Erről azonban egyelőre a Novoje Vremja nem ir, nem mintha nem tudna minderről, hanem mert még nem érkezett el az ideje annak, hogy erről irjon. Majd megjön az az idő is. Készületlenül azonban nem fog bennünket találni. •••^^••••••••••••••••••••••••••^••••••••••••aaaca* Osztrák hang Teleszkj expozéjáról. Teleszky pénzügymiiniaater expozéjának méltatása folyamán a Fremdenblatt a következőket irja: — Teleszky pénzügyminiszter igen figyelemreméltó módon beszólt a jelenlegi helyzetről, miközben a magyar nemzetgazdaság mozgató erőinek alapos ismeretéről adott bizonyságot. Mi .megértjük a miniszter nézetét, hogy a társadalom a legutóbbi krízis tapasztalatai alapján még mindig tartózkodó .magatartást mutat. A pénzügyminiszter fölhivmaradása sérteti/ er.gem, magyon sértett. Mindig arra az ötszáz márkára gondoltam ezzel kapcsolatban. Sápadt lett és tiltakozni akart. — Ugyan kérem! Szó se róla! Még jobban beléje karoltam'. — iMos't legalább megnyugtatott — mondottam. — De hiszen ostoba is voltam. Mi haragudjunk imajd egymásra? Én és önj? Nevetett hozzá egyet, de láttam, hogy nem szívesen nevet. — Hát ha még sem haragszik . . . — Isten ments! . . . — . . . hát akkor . . . tetszik tudni . . . A dolog ugyanis ugy áll1 ... én tudniillik most megint pénzzavarban vagyok ... és azt hiszem, talán ön . . . Ezúttal vörös lett mint a rák. — Én . . . én . . . hebegni akart valamit és gyöngéd kísérletet tett arra nézve, hogy a karjaimból szabaduljon. — Brinckmayer ur! ön elutasítja . . . — Azt inem ... de . . . — Elutasítja . . . Megállott és szinte siró könyörrel kérdezte: — Mennyit? — ötszáz márka csak . . . — De . . . — Hát! jól' van Brinckmayer ur! Ön ís •Reszketve nyúlt a 'belső zsebébe, miközben fájdalmas megadással hebegte: — Dehogy . . . dehogy! ... De az üzlet a rossz pénzviszonyok . . . Tessék itt van! A pénz nálam volt és én azt a lehető leggyorsabb kézmozdulattal zsebembe csuszja a magyar társadalmat egészséges kezdeményezésre, ami az országnak nj impulzusokat ad és fontos előfeltételeit teremti meg a gazdasági fellandülésnek, inert hiszen .az erőteljesen fejlődő nemzet könnyebben viseli el a terheket, melyeket a szomszéd államok védőerőfejlesiztésével párhuzamos intézkedések kategorikus szükségessé rá hárít. A magyar pénzügyminiszter az előirányzatban megnyugtató megerősítését Játja annak a ténynek, hogy a monarchia meg tud felelni ennek a kategorikus szükségességnek és elő tudja teremteni a kultúránk ós közgazdaságunk fejlesztésére szükséges eszközöket. • ••••••••••••••••••••••••••••••••••(••••••••••••••uk A Rochette-botrány kulisszatitkaiból. (Saját tudósítónktól.) Ma, amikor utolsó útjára kisérték el a Figaro megölt szerkesztőjét, egész Párisi és Franciaországot a Rochette-botrány izgatja. A Caillaux-iigygyel kapcsolatban mindtöbb szó esik most a Rohette-öotrányról is. Éppen a jövő 'héten lesz hat éve, hogy a párisi rendőrség letartóztatta elegáns palotájában Rochettet, a milliomos szélhámost, a Crédit Minier igazgatóját. Rochette, aki a finánckapacitások közé küzdötte és szélhámoskodta föl magát, kezdetben igen szerényen indult. Egy vasúti állomás étkezőjében volt pikoló, azután szülővárosában, Nélunbem pincénkedett. Véletlen szerencse, egy csekély örökség vetette meg alapját Rochette millióinak. Amikor az ifjú Róahette megkapta néhány száz frankját, sietve Parisba utazott, ahol rögtön a leggyanúsabb bankár-speciesekkel szövetkezett. Lassan grüdolni kezdett, ugy, hogy amikor a rendőrség /kezére került, a még csak harminckét éves szélhámos négyszáz banktisztviselőnek és hat direktornak volt a főnöke, mig a páncélszekrények 150 millió frankról szóló elismervényt tartalmaztak, csupa Rochette-részvényről, amelyek a kispénzű francia polgárság körében voltak elhelyezve. Közöttük szerepelték a hírhedt Rio Tenendo-részvények: is, amelyeknek nevét megtévesztésre használta Rochette. Van ugyanis egy Rio Timto nevű híres rézbánya is. A szélhámos lapot is alapított és ebben csinált! reklámot bankjának és részvényeinek. Amikor Rochettet letartóztatták, egyszerre szédületes mértéket öltött a botrány. Kisült, hogy csőposta-levéllel figyelmeztették beavatott helyről, hogy letartóztatják. A figyelmezitetés egy kicsit megkésett. Cruppi ügyvéd, aki /akkor pénzügyminiszter volt és Rabier, a kép vi sel ők ama ra elnöke, magas fizetésű igazgatói voltak Rochette bankjának és csak a letartóztatás előtt néhány nappal mondottak le állásukról. Kivülök még egész tömeg előkelő személyiség viselt 'a szélhámosnál felügyelő tagsági és egyéb funkcionáriusi állást. Rochette barátjai félelemből és hálából rendkívüli erőfeszítéseket tettek a dolog eltussolására. Telekiabálták a világot, hogy a bankár ártatlanul került börtönbe és ebben az ügyben interpelláltak is a kamarában, majd pedig vizsgáló bizottságot küldte ki. Majdnem öt évig húzódott az ügy, mig végre 1912. december 19-én ítéletet hozott a francia biróság. Három évi börtönt szabott iki Rochettere, aki azonban már előzőleg nyomtalanul eltűnt, miután 200 ezer frank kaució fejében ideiglenesen szabadlábra her lyezték. Mexikóban telepedett le, ahonnan a valentumos pénzügyi szakférfiú 25 milliós államkölcsönt helyezett el Franciaországban. Persze, a francia bíróságok szemet hunytak az előtt, hogy a szélhámos már 'életjelt adott magáról és egyszerűen ugy könyvelték el, hogy nem lehet megtalálni. A párisi pletyka minden élő és szereplő politikus nevét belevonszolta a botrányba. Igy került az ügybe Caillaux is és a gyanú abból nyer folyton táplálékot, hogy a botrány részletei voltaképen még ma sem1 kerültek ' nyilvánosságra. lattam. Majd köszönetem hálás hangú kifejezése mellett kérdeztem tőle: — Remélem Brinokmayer ur, nem hiszi azt, hogy a pénze elveszett nálam . . . Fájdalmasan. legyintett a kezével'. A karom erre ismét az övében vol't s én elérkezettnek látva az időt, a világ legőszintébb hangján kérdeztem: — Hanem én számon tartom ám a maga témáját! Mi is van azzal, amit a muítkor kezdett el? — Majd máskor! — válaszolna s kezet nyújtott nekem, amivel távozni akarását adta tudtomra. Most már 'teljes egy évig került engem a jó öreg Briinokmayer. Még a lakását is megváltoztatta ugy, hogy meg ne találhassam. Az utcán sem mutatkozott, mindenxi azt hitte, hogy örökre eltűnt. A lakása címét azonban később sikerült megtudnom s irtam oda neki. Figyelmeztettem a mi barátságunkra, amit ő teljesen indokolatlanul negligált. Figyelmez'tfettem egyben a megígért témára is. Nem válaszolt. Erre egy erélyesebb hangú levéllel próbálkoztam meg. „Kedves Uram! — erélyeskedtem a levélben. — öntől, mint egykori legmeghittebb barátomtól kérdem azt, hogy igaz do'log-e az, ha valakit azért kerülnek, mert egy csekélyke adósságot a szegénysége folytán inem tud kifizetni? Ha önnek volnék, szégyelném magamat. Válaszát várom." Brinckmayer megint 'hallgatott/ Erre a következő telegrammot küldöttem a lakására : „Brinckmayer! Holnap délután ötkor a Rat&kellerben várom. Feltétlenül ott legyen!" Este a Rastikellerben értesültem, hogy Brinckmayer délután egy fürdőbe utazott. Ellenben: sikerült megtudnom- a visszatérése napját s reggeltől ott vártam a perromon. Délután- megérkezett két csomaggal a kezében. Szó nélkül és váratlanul megölet" tem. Brinckmayer ijedtében a földre ejtett0 mindkét csomagját. — Csakhogy már itt vagy! — áradoztam. — Alig tudtam megvárni . . . Han-e® most Briinokmayer ur! Semmi kifogás! 4 Ratskellerbe megyünk! Ott elmondja neketó azt a 'témát, amivel tartozik nekem. Ne higyje valahogy, hogy magának ajándékozom. Ezt ön nekem ígérte és én most követelem. Elcipeltem a Ratskel'lerbeni. Rendelne® s ő készséggel szivta magába a bort. Az (első pohárl lu-tán előhozakodt/a® magam dolgával. — Nos mi vau azzal a témával. ,, Brinckmayer keserű iróniával bá®1"' rám s szinte sirva kérdezte: _ , — Mennyi -pénzre van szüksége, fi®3 ember? — Hát bizony a jelenlegi végtelenül' tő szükségem folytán ötszáz márkára • • ' Izzadott az izgalomtól. a. — Jól van! — válaszolta megadass9 — de egy feltétel alatt . . . — Nos? ' — Ha megigéri, hogy ez az ütolso— 'Becsületszavamra ígérem! Másnap reggel egv kétezer márkás pj^, zes levelet menesztettem Brinckmayer ® ^ sara. Még aznap délután már az u'tcan v Engem azonban a mai napig került.11 } szintén az irodalmi témákat is.