Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-15 / 62. szám

rontó 14 •••••• ház rü! 1. szám mellett.) irúk, íjak, iyák, himlyák férfi kkal! nü lénymint telek; >y dr. Rai0el di Kölcsönös ak Kispétef íajtást szei© , a kér ele01 rés a vég0' nti követe© idi kir. UJ li beit. 41$ 2524., 252® iám a. fek! ak és üdv® rósi Vert; nel megárt Íkhatári^ tiak d. e,r rverési tó. . szám té Llá kÍtÜ5 0 tott ingaj ab áron 01 Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefonszám: 305. Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-— negyedévre K 6--- egy hónapra K 2 — ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.negyedévre K T— egyhúnapraK 240 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. Egyes szám ára 10 fillér. Szeged, 1914. III. évfolyam 62. szám. Vasárnap, március 15. A packázó lovag. Irta : Domokos László dr. Szeged város közgyűlése március hó e'ején egyhangú határozattal mondotta ki, áogy a fogadalmi templomnak Schulek Frigyes által készített tervein, melyeket ta.nak idején kivitelre elfogadott, semmifele önkényes változtatást meg nem tűr. Erre a nyomatékos hangsúllyal kifejezett ^határozásra 'Foerk Ernő ma olyan levefet intézett a városhoz, amely arcpirító vakmerőséggel vonja kétségbe a város közönségének azt a jogát, hogy a saját Pénzén emelendő monumentális alkotás sEhisa és kivitele fölött diszponálhasson. Ez a frivol hangú levél, reméljük, fog azokat is ki fogja gyógyítani a 'habofosbői, akik kényelmi szempontból és az erős elhatározások izgalmától való tartózkodásból szivesebben belenyugodtak volna a félig elrontott munka elfogadásába. A öHmagyarország már az ismeretes közgyűlési tanácskozás napján megírta, hogy a tiszteletreméltó elszántsággal megtett lépés konzekvenciáit megfelelő követtezetességgel kellene levonni, ami azt jefefoi, hogy Foerk Ernőtől minden áron, fog anyagi áldozatok felmerülése esetén fo vissza kell vonni a megbízást. A közgyüké tisztán opportunizmusból vállalta a kényelmesebb megoldást, holott előre lejtett vohia látni, hogy az célhoz vezetni nem fog. Most itt állunk az uj helyzet előtt: az építéssel megbízott vállalkozó odakötötte az ebet a karóhoz és nem is hajlandó azt onnan eloldani. Nem nehéz rámutatni, hogy milyen rosszhiszemű a lovag ur, akiről kiderült, hogy nem is lovag. Egyszerű vállalkozó ő, aki ugyancsak nem ért ahhoz, hogy a munkaadójának címzett 'levélben hogyan kel'l a legelemibb udvariasság-diktáita tisztességet megadni? Azt mondja a város közönségének akaratával packázó lovag ur, hogy őt csupán szerződése köti, melynek ötödik pontjában ki van mondva, hogy sem a főméretekben, sem a tömegekben a Schulek-féle terveken változás ne eszközöltessék. Ennek dacára a már lerakott alapokon lehetetlen fölépíteni a templomot, mert már eddig olyan változtatások történtek, hogy a Foerk-féle alapokra a Schulek-féle templomot fölrakni nem lehet. Nem érzi a tisztelt levelező, hogy ebben a két kitételben milyen áthidalhatatlan ellentét van? Hogyan merészelte az épület tömegét olyan mértékben megváltoztatni, hogy egy egész más templomot alapozott meg, mint amilyent a tervező eléje szabott? Vagy ha nem szegte meg szerződésének ötödik pontját, hogyan merészel olyasmit állítani, hogy a város közönségének egyhangúan hozott határozata kivihetetlen? Megmondjuk, hogy mi adja a 'bátorságot az állovag urnák ehhez a packázáshoz? Az, hogy az épités eddigi folyamán az ellenőrző bizottság részéről annyi elnézést és oly kevés lelkiismeretességet tapasztalt, hogy feljogosítva érzi magát ugy beszélni Szeged város törvényhatóságának egyeteméről, mint egy orránál fogva vezethető falusi kupaktanácsról. Csak azt nem ernliti meg egyetlen szóval sem, a mire különben szerződése a leghatározottabb kifejezésekkel kötelezi :hogy szigorúan a Schulek Frigyes terveinek kivitelére kapott megbízatásés amennyiben ezektől önszántából eltért, ezzel az eljárásával, továbbá mostani fenyegető magatartásával a szerződésszegésnek olyan kétségtelen bizonyríékát adta, hogy a városnak egy pillanatig sem lenne szabad ezzel az úrral tovább tárgyalnia. Szeged város közönsége az, aki a templomépítés minden dolgában a munkaadót megillető szuverén elhatározás jogán diszponál, nem pedig Foerk 'Ernő, áki végre is nem egyéb pénzzel megfizetett vállalkozónál. És ez a Foerk mondja páratlan vakmerőséggel, hogy a szerződésben felsorolt közegeken kívül (értsd az épitési bizottságot) senkinek beleszólást nem enged az ő dolgaiba, ő azt fogja építeni Szegednek, ami neki tetszik s ha valakinek kifogása lenne ennyi önkény ellen, az megkérdezheti az olasz, francia és német művészeket afelől, hogy ki érti jobban a mesterségét, Schulek vagy Foerk? Az megkérdezheti, hogy a város közönségének makakik'i ött kert'8 ál előleg tó elismeri5 E alatt rtj 5% ka?> ónál té r iházási lllf; u TOÍ résziért® JIÉ ivatalo® lir„tt ss az aí tők- jjjr. 6-ánhJg> traub«r ány bite' mocsny' tkvezeté A vihargyörö. Irta : Sxinf Gyula. 1, Egy kis mese az „idegesség"-ről. Léten- }l0ííy csak házasemberek fogják megérté1.1', Az asszonyok elleniben joggal kérdik veu • miért kell épp nekik megszen^té'ök azért, ha a férjük kellemetlen napot ijtóaf. ha egy sértést le kellett nyelnie, ha W .n vagv szerencsejátékon veszített, ha sJfoly, pinCé|- vagy kocsis megboszaratotta, fofo ha ideges. tiik vesz<Ntem asszonyokkal, akiknek a férW mbor embernek látszott, aki a légynek fete , ' és mégis az volt a panasz ellene, odahaza goromba, mint a daróc és tiSf to'ndazt a sok keserűséget, amit gyátt;e"?n ember létére el kell az életben tür* odahaza tölti ki a családja tagjain. fele n miveI hallottam egy mesét egy ilyenfelek irö1, alapjában véve vajszivii jó volt, de ha méregbe jött, nem kiméit kat u' 'egkevésbbé a hozzá legközelebb állófel tótó i en,ték a férjnek tanulságos történeakarom mondani. + KI orii,, assz9>ny vidám volt és fürge és ugy tehn t tavas7mak, mint egy pintvöke. NaSfiJ1?' és kihivó ruhát vett fel. amely 'rért-nl ' ugy" ll0gy valami pajkos kis • nak látszott, akinek most mozdult meg először a szive és az első kíváncsiságtól csillog a szeme. Hódító és bohó volt, csaknem kiugrott a bőréből. És igy várta haza az urát, Iván arca nyugodt, gyanúsan nyugodt volt. Szórakozottan csókolt kezet a feleségének, alig vette észre. Ideges volt. — Miért ráncolod ugy a szemöldöködet? — kérdezte tréfásan az asszony. —• Mert nekem igy tetszik — felelte ridegen Iván — és különben sem vagyok olyan vén, amilyennek gondolsz. — Vén? — Már csak ráncokat Játsz rajtam — zsörtölődött Iván — és ha olyan öregnek tartasz, mondd meg őszintén. Lehet rajta segíteni! Azért nem kellett volna mindjárt ilyen kacéran kiöltözködnöd és kiállnod az ablakba. — Bolond, hiszen téged vártalak! — fia engem vártál volna — okoskodott a férj — akkor nem vettél volna fel uj ruhát. Jó nekem a régi is. Én egy férj vagyok, senki se vagyok, miattam ő nagysága nem tartaná érdemesnek, hogy kicsípte magát. — Látom, ideges vagy — mondta az asszony, — nekem pedig nincs semmi kedvem a veszekedésre. Ezzel ki is akart menni. A következő pillanatban csörömpölés hallatszott. Egy japán váza, az asszony kedves vázája cserepekben hevert a szőnyegen. A szobaleány ijedten kukkantott be. de gyorsan visszakapta a fejét, amint a két haragos embert egymással szemben meglátta. A többi már nem tartozik senkire. Az ilyen jelenetek a legszűkebb családi körben zajlanak te és ugy illik, hogy onnan ne is szivárogjanak ki. Amikor egy jó negyedóra múlva, a vihar után a szobaleány ismét belépett, csak azt látta, hogy az asszony a pamlagon fekszik, félig ájultan, a férje pedig előtte térdel, a kezét csókolja és könyörög hozzá ijedt, bocsánatkérő arccal. Most már egészen megnyugodva ment ki a szobaleány. Iván pedig tovább rimánkodott: — Bocsáss meg, bocsáss meg, jó kis Evelin. Tudod, hogy nem tehetek róla. Ha diihös vagyok, elveszítem az eszemet. No ne sirj. Veszünk egy másik vázát, sokkal szebbet, mint ez volt. — Csak azért törted össze, mert az én kedves vázám volt — nyögdicsélt az aszszony. — Jó, még, hogy nem engem törtél össze. — No ne haragudj, szivecském . . . ígérem, hogy soha sem teszek többé ilyet. — Most megigéred — sóhajtott az aszszony, — de már legközelebb megfeledkezel róla. Én megint meg fogok bocsátani és ez igy megy végnélkül Nem, tovább ez nem tarthat. Ha még egyszer megesik . . . — Ezennel megfogadom — szólt Iván — hogy soha többé!