Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-26 / 47. szám

4. február 25, Teher. 124601? 653S Nyereség K 413512' ágó arp*d' főkönyv1 Étai LÁS* 5s összes 05 s. k. IŐ tü(/ ^•rketxtííig Kárász-utca 9. Telefoa-szána: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"Eeyes txémt ára 18 tffiór. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 248 ECVM UÁA ára II SHár. Klaééklvital KáaAao-aáea k teföfon-száiéi: Szeged, 1914. III. évfolyam 47. szám Csütörtök, február 26. Schulek hallgat... Szeged művészeti repuMciója érdedben szándékunk ia fogadalmi •templom "Syét mindaddig napirendem tartani, mig Qóntő és végilieges. győzelmet nem aratunk ftán a 'kérdésben. Semmi szám alatt nem tárunk, nem tudunk belenyugodni abba, olyan monumentális -és óriási kö'.t^gel épülő mii, mint a fogadalmi tempóm, művészi szempontból kifogásolható gyen- Az nem voilina mélitó sem az eredi .terv megalkotójához, sem az Alföld só omporiurnához. A Délmugyarorszúg vetélte föl azt pZ esz|mét, hogy ia itempllom tervén a Foerk -i-nő áltál kontemplált átalakítások botá'ttassanak Schulek Frigyes ellbirátása pa s csak lábban az "esetben legyenek a éerik tervezíte átalakítások keresztülviheaolt' 'ha Sűhulek azokat Wyesii. Schulek ^rolyettes-pollgármesterneik félig-meddig, 'inkább csak félig, megígérte, hogy a kinyiben ;az átaiáíkitott terveköt bemui^ ták niekli, megadja róla la véleményét, tatf bogy Foerk Ernő be IÍS muSnh ^cbu,'lCknak ezdbet a terveket, ámde O0nUlirfí ,o n.XI „ rtll r\ 4 Ar> n-M n rloi/4 4 C,olíi,ti ha®. mlek a válasszál — adós maradt. Söhunem vállaszoll. Schulek Ihálgát. És ez a ;'f%atás fölötte gyanús. Sőt ez a hállgatás nagyon is hangosan szóló válasz. Van ü£yan egy tátin közmondás: Qui taoöt, c°nsenitire videtur (aki hallgat, beleegyezni látszik), diahát aki Schulek Frigyes finom lelkitoerandezéslét ismeri-, tudja, hogy a kiváló mester még egy tanítványának sem mondja soha semmiféle tervére, hogy az rossz, hanem a bölcs Sokrates módjára addig-addig forgatja a kérdést, Sültetve a tervet, mig az illető maga is rájön, mi a rossz a 'tervén, viagy hogy egyáltalán rossz az egész. Schulek hallgatása tehát éppen nem beleegyezés vagy helyeslés. Sdhuileík haliigát, mert, mii után ilyen, kérdésben érthetetlen garasoskodás miatt elütötték a művezetéstől!, nem tartja magát illetékesnek, de kötelességének sem, hogy beleavatkozzék ebbe a vitába. Magatok főztétek, egyétek ás meg magatok! —• gondolja bizonyára. S mikor ebben Sohuleknak — ia maga szempontjából — kénytelenek vagyunk igazat adni, még sem nyugodhatunk bele iabba, hogy a stílus szempontjából kifogástalan lombard-román műalkotás helyett ia bdlváros házai és palotái iközt egy minden Stílus nélküli fjetmploim-aikoitmány terpeszkedjék szét. A szegedi közvélemény és sajtó Foerk keddi előadása után egyhangúlag konstatálta,, hogy Foerfcnak nem sikerült Szeged város közönségét a maga művészeti igazáról meggyőzni. Mindössize annyit ért el, hogy most azokat is a mi táborunkba terelte, akik eddig közömbösen visdlikedtek ebben a kérdésben és mind bamgosabbá válik az ia követdlés, hogy vissza ia Sdhu(lek-Me tervekhez, még mielőtt la Foerk cukorsüvegallaku tornyaiban üt ia tizenlkdttedik óra. Hallottunk olyan hangokat is, de persze nem Schulefcre vonatkozóan, hogy ,a ki nem tud arabusul, iaz ne beszéljen arabusul. Mi ennyire nem megyünk Foerkkel szemben, de ha azt látjuk, hogy valaki nem akar magyarul beszélni, jóllehet: tud magyarul, akkor ki kel eszdoi a módját annak, hogy megszólalitassuk az illetőt magyarul. Foerk ugy látszik, nem híve a' lombard-román stílusnak, melyet a város közönsége immár elfogadott és mély stílusnak tisztán valló megóvását hangsúlyozottan kikötötte abban a szerződésben, a melyet Foerkkel a művezetésre vonatkozóan kötött. Foerknek tehát ezen szerződésből kifolyólag kötelessége Schulek koncepciójához alkálmazkodni és még a ,nuanceokban sem térhet dl lattól a stílustól, a melyben Schulek a fogadalmi templomot tervezte. Sajnosan konstatált valóság azonban, hogy még csak nem is a nuain. ceokban, hanem sok helyütt a lényegben tért el a lombrad-román stíltől és ezzel teljesen elrontotta a stílusbeli egységet. Miután Sohuliek, ő tudja miért, nem hajlandó a város közönségének megadni a kellő választ és miután nem álil sem jogunkban, sem módunkban őt válaszadásra kényszeríteni, a város közönségének az a föladata, sőt kötelessége önmagával és az X]Rádság minden asszonyokhoz. Sosem gyötört ily szomjúság, Ls sosem voltam ilyen egészen A szerelemé; mint most, mikor - Bt állok távozásra készen. Most vágyom legvágyakozóbban, Mikor búcsúzni illenék, . Nyugodtan válni vágytól, mámoroktol, • S én remegve jajgatom: ne megtátott, ha vagy, ne vedd még tőlem el, Mi legdrágább kincse volt itt Szegény, szerelmes életemnek; Ne vedd el a csókot, ölelést: Rzt a bolondos, léha holmit. í \ Most. legyenek legszebbek a nők, Teovirulóbbak a lány-virágok, Lepizesebbek az asszonyok, Kiket köröttem élni látok. Nyíljanak szivek és budoíírok, [ppcok, bálok, vig randevúk, 111 tá'tásé/c meg uj zenével szivemet, Melyben a bánat dala bug. , Npncs édesebb méz a női szájnál Kf nincs a csóknál szebb zene, két ajk izzóan összecsattan, Mintha a Minden zengene. Csókokban osztom szét magamat Amig csak élek és ha holtan Kihullok az ölelő Jcarokból: Ne tudja senki, hogy ki voltam. FRANYÓ ZOLTÁN. Haratigzugás. Irta: Kari Friedrich Baberadt. Egyedül, melankolikus várakozással ült az öreg asszony ablakánál, amely egy ócska emeletes ház padlásszobájálból tekintett az utca túlsó feliére. Mereven bámult a tér túlsó felén kimagasló toronyra, amit csak halaványan láthatott a sűrű őszi ködtől. Várta az ünnepi harangszót. Hetven év óta hallgatta már az egyszerű liarangikongás mélységes muzsikáját; ugy ismerte már annak mindem rezgését, mint élete legmeghittebb barátját. lElőszór a kis harang kissé csengéses árnyalatú hangja szólalt meg. Ez a hang ébresztette föl min- \ den kora reggel, hogy idejekorán érhessen a templomba. Eszerint étkezett, eszerint élt az egyhangú, szürke évek hosszú sora óta. Szentséges áhítattal töltötte el az öreg aszszonyt ez az egyforma zene, amely mindig a legszentebb boldogsággal töltötte el a fehérhajú matrónát. Hetven év óta hallgatja ezt a monoton harangzugást. Már gyermekkorában is rajongott ezért a muzsikáért. Ha megszólalt a harangszó, fölsietett a templom sok lépcsőjén, hogy közvetlen közelről hallgathassa az erős ikongásokat; segített is a harangkötél húzásában akkor, amikor már nagyobbacska lett. Ilyen volt, mint gyermek és ilyen volt, mint fiatal férjes asszony is. Sokszor kellett ekkor is fölsietnie, mert a férje inem volt más, mint a toronyőr derék fia. Soha szebben nem szólottak a harangok, mint azon az esküvőn, amikor férje vezette az oltárhoz. Régen volt már, nagyon régen! Az öreg harangozó meghalt és a fia lépett az örökébe. Felköltözött a fiatal pár s Erzsébet — ugy hivták — nagyon boldog volt, mert közelebb érezte magához a harangokat, mint a többi földön járó ember. Ha a férje meghúzta a harangkötelet, akkor ö az oldala mellett énekelte a templom alján éneklő Maria-gloriosaját. A Maria-gloriosa egyszer megszakadt. Johannes, a férj lezuhant a iharangozás köziben. Fölordított. Erzsébet hozzá sietett. Vérzett a teste . . . Nyomorék lett a fiatal, derék férj. Ekkor kezdődték meg a szegény jó asszonyszenvedései. Egyre ritkábban kereste föl a harangot. Fél már tőle nagyon. Még a hangjától is félt. A nyomorék beteg férj elküldötte őt egy vidéki rokonálhoz. Vele küldte két gyermeküket is, a gvönyönü szép Máriát és Gottfriedet. Egy levélre vissza (kellett jönniük az anyjukkal. Az apjuk temetésére jöttek vissza . . . Erzsébet többé nem látogatta meg a nagy öblű (harangokat . . .