Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-13 / 36. szám

c 5e3x ays ZC Kárász-atca 9. Te3efaa-«zájss j 305, ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . K 12 negyedévre K 6*— egyliwiapraK 2*essros ssirá éra tti ksárf. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28'- félévre . . K14.— negyedévre K t— egy hónapra K 2 46 Egyes Bsésa ira 10 k 11 Telefon-szára: 305. Szeged, 19(4 ül. évfolyam 36 szám Péntek február 13 A budapesti sajtó. A margitszigeti játé'kbank ügye még mindig erősen foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Az egész összeg, amibe a fővárosi sajtó került, voltaképen nem rug többre, ha elosztjuk a fővárosi újságok között, mint ami megfelel a hazai skála szerint a sajtó szolgálata értékének. Hasznos talán e pontot egy (kissé tisztázni. Hisz á nyilatkozatában Andrássy Gyula gróf is kitér e kérdésre, fölfogásunk szerint egy kissé felületesen, mondván ezt: — Ami a sajtót illeti s annak ez ügyben való szereplését: az adatok, melyeket Tisza felhoz, egy közismert tényt terítenek föl, — azt tudniillik, hogy a sajtó ilyen yállalkozások alkalmával közreműködését, Jóakaratát, szolgálatait többé-kevésbé drágán megfizetteti. Ez igy van az egész világon, igy van nálunk is, — ez mindenesetre hiba, védeni nem lőhet. A sajtónak e szokását csak ugy lehetne megszüntetni, ha a lapkiadás nem volna üzleti vállalat, nem volna drága, magát nehezen kifizető üzleti vállalkozás. Az ilyen bajokon legkevésbé fog segiteni az uj sajtótörvény, — inkább: mivel megdrágítja a lapkiadást, még jobban lenyomja a jövedelmezőségét, tehát még jobban rászorítja a lapvállalatokat, hogy Haszon után járjanak. Andrássy Gyula gróf szerint hiba, a helyet védeni nem lehet, hogy a sajtó ilyen vállalkozások alkalmával segítségét megfizetteti s e hibát védeni szerinte nem lehet. A sajtó megfizetteti szolgálatát. Ki nem fizetteti meg? Ki az a bolond, aki egy nyerészkedő vállalatnak ingyen szolgálatot teljesít? Alakul egy bank, egy rész.vénytársaság, egy gyári vállalat, egy szövetkezet és igy tovább. Az emberek összeadják hozzá pénzüket, hogy megduplázzák, megtízszerezzék, megszázszorozzák. Építenek, berendezkednek, utaznak s megfizetnek mindent, az építőt, a kőművest, a mesteremberek százait, a bútort, mindent. Senki, a hordár se dolgozik nekik ingyen. De ép oly nagy, sőt tán mindennél nagyobb szüksége van mind e vállalkozásaknák a — nyilvánosságra, melyet a sajtó képvisel. Nos, ha /mindenkit megfizettek, ezt a legéletbevágóbb szükségüket kaphassák ingyen? Lehetne tán s akkor is képtelenség volna, ha a sajtó lakást, gépeket, festéket, szedőt, betűt, papirost és száz/féle munkást ingyen kapna maga. Ekkor is, ismétlem, képtelenség volna, mert hisz a kezünket, lábunkat bizonyára ingyen kaiptuk (sőt a tehetségünket is), mégis ki nem fizetteti meg a keze-lába becsületes munkáját. A vállalatok milliókat keresnek és sikerük egyik főtényezője a sajtó. Mit kellene kérnie, ha arányosan akarna osztozkodni a haszonban? Nem az megítélés tárgya, hogy szolgálatainak értékét megköveteli-e egy lapvállalat vagy'sem, (ez természetes és /magától értődő dolog); megítélés tárgya az, hogy mit szolgál és hogyan egy újság. Az üzleti vállalatoknak tett szolgálatai érdemben és formában s jóhiszeműségben megfelelnek-e a tisztességnek 'és a közönség érdekeinek, amelyek szolgálata egy becsületes lapnak mindig első törvénye. Ezt keli mindenekelőtt tisztázni, ez a fontos és minden e körül csoportosul. Tisza István gróf előadása szerint ujságirók külön is kaptak pénzt, de ez újságírók nevét a részvénytársaság vonakodott kiadni Vadász Lipót igazságügyi államtitkárnak, aki a vizsgálatot teljesítette a miniszterelnök megbízásából. Sajnáljuk, hogy ez ujságirók nevét ki nem adták. Hiszen köztünk is vannak portyázok, csak ugy, mint a politikus urak között. Ha ezeket nem kímélhették, miért kiméinek bennünket? De, ha el is hisszük, hogy akadt egy-két nevesebb budapesti újságíró, aki külön megfizettette magát, e dologról szólva meg kell jegyeznünk, hogy ezen a részen egy sajátságos divat van, ameiy szintén rászolgált a panama névre. Van ugyanis egy ilyen portyázó banda, nem is a nevesebb ujságirókból, inkább csak ! seftelők, akik mindenütt, ahol ily vásár csapható, megjelennek mint közbenjárok. Kierőszakolnak egy-egy summát sub titulo ujságirók számára s vetnek egy pár ezret azoknak, kikkel összeköttetésben Kisvárosi álmok hőse. Irta: Krúdy Gyula. .. A cukrász ablakában délutánonként egy úatalember fürtös, ezüstös feje megjelent, júmt egy álomkép és a iméla szemeik órák fosszáig bámulták a felvidéki város Iháztet0lti amelyeken alkonyat felé világoskék volt a hó. , Ah, sötét arca volt a fiatalembernek és '•alálfeü volt vastag selyemnyakkendőjébe tózve. Nagyon fehér zsebkendőjével néha ^egtörölte a homlokát és szikvizzel itta a ángyéi pálinkát. Trudainalk hivták és az öreg asszonyságnak véleménye szerint felejteni i°« a városkába, ahová téli időben még a Kereskedelmi utazók sem tértek be. A bánya[amicsosék — két szép öregember, akik a eghsztább házban laktak és az udvaron szalt^ba bundázott rószaifák voltak láthatók, a akoríényes ablakon krém függönyök és kaíp ri sárgaréz kalitkája, déli növényeik széjJJevele és az esőcsatorna rézből ragyok* \ — rokonuknak vallották Trudait és a HT Alázat jelölték szállásául, ahol nyaranta vendégek tartózkodnak és tömérdek pereket nevelnek. Trudai, mint egy elátkoifot heroeg üldögélt a kertiházban, többnyire j/ °ra ingáját bámulta, mig lehanyatló kezékönyvet tartott. Csak verseket olvasott jm .'tókor egv sorihoz ért, amely szivéig ha' óra nyomban hallhatólag tiiktakkol: a falon, ahonnan még egy Garibaldi-ingcs öreg ur is vigyázott az ódon almáriumra. Trudai már két hete 'lakott a városban, anélkül, hogy valakivel megismerkedett volna. Csupán a cukrász-kisasszonynak dobott néha egy-egy szót ajándékképen, akiért pedig Léván a fiatal rajztanár a mellébe lőtt pisztollyal. A városka hölgyei, akik délutánonként a cukrászda előtt kötelességszerüleg elhaladtak, röpke, gúnyos pillantást vetettek a magányos fiatalemberre, mert a vidéki nők az ismeretlen férfiakat mindig megvetik és mindenféle hibákkal megterhelve képzelik. Igy például a jó Trudairól nyilván azt gondolták, hogy női sziveket szurkálni jött a felvidéki városkába a romlott és utálatos Budapestről, mélyen kivágott kék kabátja, fehérszegélyes mellénye és gombos lakkicipője a festett Ihaju Bertalannénak szól, aki démon volt és az újonnan érkezett gyalogsági tiszteket a görög katholikus templom környékére vitte sétálni. Az utolsó öngyilkosságot Ráma Pál követte el, aki boros fővel a mestergerendára hurkolta -magát. Szerencsére tiüz támadt a szomszédban és a tűzoltóparancsnok sajátkezüleg metszette le az elkeseredett csizmadiát. Tehát e szép gondolat — hogy a véf na s hosszúkás fiatalember majd öngyilkos lesz a városkában — nem sokáig kacérkodott a kisvárosi nők fantáziájával. Bertalanné szűk szoknyájában már járni sem igen tudott s a cukrásztól még mindig a háztetőket nézte Trudai. A részeges vaskereskedő minden nap megkérdezte a segédet, eladott-e forgópisztolyt? A cukrászkisasszony — istenem, szőke volt, párisi szőke — egész nap a száját biggyesztgette. És esténként, -midőn a városka 'lefüggönyözött ablakai mögött a nők a régi képes újságokat nézegetik, vagy minden ok nélkül kezdenek a fehér kályhák piros mélyébe hosszan nézni, midőn elgondolkozva-, önkéntelen mozdulattal tépik le a szobanövények elszáradt leveleit és tenyerükben összomorzsoiják, vagy hirtelen keresgélni kezdenek régi fiókosán, mintának maradt ruhaszövet-darabkák, elszáradt viráglevelek és eldugdosott levelek között, amelyeket összeráncolt homlokkal ismét elolvasnak, mintha arról óhajtanának meggyőződni, hogy egyetlen betű sem veszett el valahol az el/mult években, az ablak alatt imár dörg a sánta Sári bácsi nagy cipője, imiiután legmesszebb lakván a Jurássféle korcsmától, legelsőnek indul el (hazafelé: és még mindig nem lehet mitsem tudni a bányatanácsosék vendégéről, aki körülbelül harminc esztendős, de olykor fáradt pillantása, amellyel a korzó hölgyeit szórakozottan végignézi, aggastyán-tekintet. Jácinthnak hívják keresztnevén, hozták egy napon a birt a cselédek a piacról. A bányatanácsos ur tavaly nyugalomba vonult és régi könyveket kötögetett virágos selyembe, a mesteremberes bőrkötény egész uap a derekán volt. A hófehér