Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1914-02-12 / 35. szám
1Ö14. február l2 délmagyarüeskag i. szeretetet még teljesen ki nem ötté a pártszenvedelem, ihogy ezt az ügyet ne használják föl arra, hogy a imagyar viszonyokat nem ismerő külföld előtt a imagyar nemzet jó hírnevének ártsanak. (Helyeslés és taps.) Szcitovszky Béla tudomásul veszi a miniszterelnök válaszát. A Ház szintén tudomásul veszi a választ. A jegyzőköny hitelesítése után az elnök berekeszti az ülést. Tisza István válasza tehát, amelyet a margitszigeti játéklbank ügyében hozzá intézett interpellációra adott, tisztázta azt az ellenzéki vádat is, mintha a közmunaktanács vezető állami tisztviselőinek inkorrekt eljárást lehetne szemükre vetni. Hogy ezen a cimen bizonyos részről pénzt fogadtak el a •iátélkbank vállalkozóitól, az az ő 'káruk, de ez a Pénz csekély összegre zsugorodik össze ához képest, airnii más zsebekibe vándorolt. De ezenfelül az illető, aki rokoni kötelékét arra a manőverre fölhasználta, a biróság elé kerül. Politikai része a kérdésnek most már teljes világossággal ugy tisztázódott, liogy a nemzeti munkapárt egyetlen képviselő tagja anyagi szolgáltatásban a forgalmi részvénytársaságtól nem részesült, de meg az a két klubtag is, aki összeköttetésiben állott a bankkal, tiszteletdijat nem a játékengedéllyel kapcsolatiban, hanem üzleti szolgálatért kapta. Anyagi szolgáltatás csupán Kristótfy Józsefnek jutott, aki már •mandátumáról lemondott és aki egyébként a munkapártnak sohasem volt tagja. És jutott Polónyi Dezső országgyűlési képviselőnek, aki ügyvédi munkájáért kötött ki a társaságtól évi1 6000 korona fizetést. Ebben különben Tisza sem talált gáncsolni valót. Helyesen appelillál't Tisza vataszának végén- ugy a sajtóra, mint az ellenzékre, hogy ennek az ügynek további perIrákiálását hagyják abba, miért politikai tőkét abból kovácsolni lehetetlenség. Az ügy• nek további firtatása csak arra lőhet alkalmas, hogy külföld előtt bennünket rossz hirke hozzon, ami magyar embernek, akár kormánypárti, akár ellenzéki, senümiiképen nem. 'ebet érdeke. Berchtold kihallgatása. Bécsből Jelenük: Berchtold gróf külügyminiszter tegnap ^lütán hosszabb kihallgatáson jelent meg a király -előtt és folyó ügyekről tett neki jelentest. A kihallgatáson szóba k-enültek a Wied 'herceg közel álló bécsi tartózkodásával öszszefüggő kérdések is. I5000000000000000ÍE:. f o ^jpadlá* ttáikfll. ** áhalara készített !%*sra kitűnően használható a wtódi toga&tU ^ ismerhető, az eredeti fogakat tdjeacíJ J^teJják. Készitek továWá arany koronákat és arany hidakat jutányos árak mellett V«Oékiek 12 óra alatt lesznek bdégita. Bármilyen javítást 4 óra alatt készitek. ÁGOSTON fogtechnikai iűmfr-héra i. a. saerted, ^aaaassaassaaaaiE i ft E PL Szegedi kalendárium* AZ IDŐJÁRÁS: A meteorológiai intézet jelentése & áfflfo S szerint: Nyugatról hőemelJf 1 kedés várható. — SürgönyZL j$ prognózis: Nyugaton enyhébb. — Déli hőmérséklet: 0.8 Celsius volt. A VÁROSHÁZÁN valamennyi hivatal ban délelőtt nyolc órától 11 óráig van hivatal. A polgármester betegsége miatt nem fogad. A főkapitány fogad délelőtt 10 órától délután, 2 óráig. A TÖRVÉNYSZÉKEN, táblán, a máv. üzletvezetőségnél és a mun kásb iztositó-pónrtárnál reggel 8 órától délután 2 óráig van h iratai. AZ ÁLLAMI GYERMEKMENHELYEN délelőtt 8 órától, délután 2 óráig van hivatalos óra. Állandó ügyeletes szolgálat. Betegek látogatása délután 2 órától 3 óráig. SOMOGYI KÖNYVTAR, nyitva délelőtt 10—l-ig és délután 4-től 7-ig. Idegeneknek a képtárt engedéllyel hétköznap is meg lehet tekinteni; helybeliek rasát - és• ünnepnapokon látogathatják délelőtt, 10—1 óráig. A KÖZKÓRHAZBAN: a beteglátogatási idő délután 1—3 óráig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este nyolc órakor „Limonádé ezredes", énekes bohózat. Perczel Sári yendégfölléptével. URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután 5 órától kezdve este 11 óráig: „Négy ördög", filmparódia 2 felvonásban. „Két sziv között", dráma 3 részben. KORZÓ MOZI: Az előadások tartanak délután 5 órától kezdve este 11 óráig: „Az utolsó tánc", dráma 5 falvonásban. Főszereplő: Rita Saechetó. VASS-MOZl: Délután 5 órától kezdve este 11 óráig: „A nagy érzés", mvmodráma 3 részben. Asta Nielsen a főszerepben. hogy milyen véleménnyel v,an a' debreceni-e-k. mozgalma felöl és s-züikségesn&k tartja-e. hogy Szeged már farost akcióba lépjen ara egyetem megszerzése -érdekében. 'A polgármester ur ,a következőket volt szíves mondani: — A debreceniek mozgalmát nem tartom komolynak a -alig hiszem, hogy a -debreceni közgyűlés, ha már egyszer a versengő Saen geddel szemben -az egyetemet megkapta, arat most visszaadja. Arról nekem ,is van tudomásom, hogy az egyetem felállítása súlyos terheket ró Debrecen városára, de az én nézetem szerint ezeket a terheket most már akárhogy is, de viselni fogja-. — Szeged bizonyára nem érezte volna meg az egyetemmel járó kiadásokat annyira, mint Debrecen-s minálunk ez ara intézmény sokkal jobban kifizetődött volna, mint ott. Annyi látogatója föltétlenül illett volna, mint amennyi Debrecenben. .Egy millió differencia volt -csak a két varos között, amennyiben Debrecen tizenöt. Szeged pedig tizennégy milliót ajánlott föl érte. Készpénzben akartunk csak adni három millió koronát s ezt igen könnyein elő is tudtuk volna teremteni. Ha Debrecen az egyetemet nem kapta volna meg, ez neki nem fájt volna, nekünk azonban fáj. — Hogy kezöefmléuyesjzeiv© akciót Sze, ged már most -az egyetem érdekében? Kezdeményezni kezdeményezhet, de én ezt most még sem Időszerűnek, s-em ildomosnak nem tartom. Nagyon kétséges még, lemond-e Debrecen az egyetemről vagy sem. iHa azonban a -dolog komolyra ifordul — amit én nem remélik — akkor majd sorompóba lépünk az egyetemért és -minden törekvésünket oda irányítjuk, hogy Szeged kapja meg azt az egyetemet, amelyet még Debrecen előtt megérdemelt volna. Szeged és a debreceni egyetem — Mit mond a polgármester? — (Saját tudósítónktól.) Megírtuk tegnap, hogy Debrecenben Szávay Gy-ula iparkamarai titkár kezdeményezésére mozgalom indult meg, -amelynek a célja és- jelszava: adja vissza Debrecen az egyetemet a kormánynak. A magyarázata ennek a visszakozásnak az, bogy Debrecen súlyos anyagi viszonyok közé jutott s már-már ott áll, hogy az egyetem költségeit sem tudj-a m-ajd elviselni. Már eddig is -olyan nagy összeget ölt bele az egyetem épitkez-éseibe, hogy iak.aratla.nul is súlyosan próbára tette a város teherbírási képességét Hogy lesz, mint lesz, visszaadj dk-e -az egyetemet a debreceniek, vagy még meggondolják a dolgot, az majd a legközelebbi közgyűlésen válik el, amikor is Szávay Gyulának az egyetem visszaadását célzó indítványát tárgyalják. Szegedet természetesen igen -közelről érdekli a debreceni egyetem kérdése. H-a a debreceni közgyűlés kimondja, bogy nem kell az egyetem, nem hajlandó többé érte 'akkora áldozatokat hozni, amelyek könnyen fölboríthatják a város háztartásának pénzügyi egyensúlyát, akkor, az egyetemre reflektáló városok között mint első és legkomolyabb reflektálna — csakis Szeged jöhet szóba. A Délmagyarország munkatársa érdeklődött ma Lázár György dr. polgármesternél. — Venizelosz és Pasics Budapesten. Kedden déliben a román királyi palotában díszebéd volt Venizelosz és Pasics miniszterelnökök tiszteletére. Az udvari ebéden a Bratianu-kormány tagjain kivül csak Joneszku Takie volt miniszter vett részt a politikusok közül. A lakomán felköszöntőket nem mondtak. Mind a két miniszterelnök Bu-ka- • restiben való tartózkodása alkalmával csak Joneszku volt belügyminisztert kereste föl, akinél kedden félórai bu-csulátogatást tettek. Kedden este öt órakor Venizelosz és Pasics együttesen elutazott Budapest ifelé, ahova ima délután érkezteik meg. Az álic'máson Szaceliáry Qyörgy országgyűlési képviselő fogadta őket, majd automobilon Budára 'hajítanak, Tisza István grófhoz, akivel hosszabb údeíg tárgyaltak. Keresték Andrássy Gyula gráfot is a lakásán, de nem találták odahaza. — Újságírók és a játékbank ügye. A Budapesti Újságírók Egyesülete ma délután 4 órakor rendkívüli ülést tartott, amelyen foglalkoztak Tisza István gróf miniszterelnöknek a margitszigeti játékbank ügyében adott válaszával, illetve azzal a passzussal, amely szerint harminckilencezer korona jutott volna újságírók számára. Márkus Miksa elnök élesen -kikelt a miniszterelnök beszédének e része ellen és -hangsúlyozta, hogy a miniszterelnöknek erre vonatkozólag nincsenek bizonyítékai és mégis ugy állitotha be -a vádat, mintha tisztességtelen munkáért kaptak volna egyes újságírók pénzt. Ha kaptak esetleg, bizonyára tisztességesen megdolgozr tak azok az egyes ujságirók, akik nem Kristóffyval és más hozzá hasonló egyénekkel állottak összeköttetésbon és nem ólya.iféle munkára vállalkoztak. t