Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-01 / 27. szám

nuár 31. is, hajkorpa nulik a Leini n a li a jtal. Ára 1 kor. inzinger Gyula rában Szeged, :r. "250 ülés ellen taimatlan Leit, „Hajrestorer" tra 2 korona, inzinger Gyula rában Szeged, ír. 520 , SZEGED. ény. s 1881 évi nel közhírré yszék 1913 seztében dr. iselt Móritz jár. erejéig •ganatositott lülfoglalt és ságok u. m. ndezés nyilrir. járásbirégzése folyennek 1913 6% kamatai •ben bíróilag íig Klauzálsére \PJÁNAK ÍRIDŐÜL ©kozók oly t gy az órin- 1 ,-c. 107., 108. ellett a leg- 1 xwáron alul az árverés j re felhivat- . lő ingóságo- a; ták és azok- ' a, jelen árés az 1908: _ yen ezek ja)-én. IKAS, végrehajtó /esz a utca 9, íke B Sserkesztíség Kárász-utca 9. TcíefoB-«r.áta: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEBEN egész évre . K24-— félévre . . K 12negyedévre K 6'— egy hónapra K 2rEgyes után ára ii MU. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 £*>«• uásx ára 14 Bllér. Kiadóhivatal Káráo-tttoa «. Tclefon-szása t 395. Szeged, 1914 III. évfolyam 27. szám. Vasárnap, február I. Háromszázhúsz korona. E körül a szám körül, amint a lap belső hasábjain olvasható, ismét csinos kis eset alakult ki Szegeden. A tollúnk hegyével ugyan nagyon incselkedik a botrány sző, de még sem irjuk ki. El akarjuk húzni a gyékényt azok alól az urak alól, akik a jogos kritika egy-egy fölháborodó szava után a szeretett város féltve őrzött jó hirét vágják a fejünkhöz, csodálatosképen megfeledkezvén .mindig arról, hogy talán olyankor is kellene törődni ezzel a féltve őrzött jó hirrel, amikor arról van szó, hogy egy-egy suta intézkedéssel, vaskos mulasztással foltot ejtünk rajta. Nem történt se kevesebb, se több, minthogy az egyik népiskola igazgatója ma a következő korrajzot küldte meg a tanácsnak: Tisztelt Uraim, a hideg eljutott ,z'"én-sugáruti iskolába is. Tél van mi felénk is és ha nincs fűthető kályhánk, csukható ajtónk, hiába tüzelünk. A kis meleg, amit a rossz kályha ad, egy-kettőre kiszökik az ajtók résein. A tanulók fáznak, a gyerekek dideregnek. Igaz, sokuk otthon is didereg, de ha otthon fázik meg és pusztul béíe a bajba, az apja az Oka, miért nem fűtött. Én nem veszem a lelkemre, hogy a gyerekek az elemi ismeretek elsajátítása közben sorra betegedjenek, pedig az lesz a vége, ha a tekintetes urak juliusig várnak annak a 320 koronának kiuíalványozásával, amit már régen kértem, meg is szavaztak, a kiutalványozását többször sürgettem, de elérni nem tudtam. Uraim, a kályháink rosszak, nem fűtenek; az ajtóink rosszak, nem csukódnak. Tessék ilyen körülmények között a dermesztő hideg mai napjain kicsi gyermekeket tanitani. Kicsi gyermekeket, kiknek ártatlan kezét a kréta cifra papírjaira rádermeszti a fagy. Nem uraim, én ezt nem teszem. Nem veszélyeztetem apró ártatlanságok fiatal életét, nem ölöm el gyermekeiket az iskolába nyugodtan küldő szülök legszebb életörömét. Vagy kapom a pénzt egy-két nap rrmlva, vagy hazaküldöm a gyermekeket az iskolából. A tényeket, amelyek szórói-szóra kvadráLnak, mi öntöttük öbbe a szövegezésbe. Mi, akiket nem a hivatalos stilus szürkesége, hanem egyes-egyedül a közönség érdekeinek bátor szolgálata köt. Színezni itt fölösleges. Az eset úgyis teli torokkal kiabál. Pénz kell használhatatlan kályhák és rossz ajtók javítására. Pénz kell — 320 korona — az egyik iskolában, ahol a gyerekek fagyoskodnak és az igazgató sztrájkba készül küldeni őket, mert emberséges lelkiismerete nem tudja tovább tűrni a mai állapotokat és nem hajlandó viselni az esetleges következményeket. Pénz kell, hogy fűteni lehessen tizenkét fokos hidegben a tantermekben és a városházán valaki sokszoros sürgetés ellenére is késik a már megszavazott pénz kiutalványozásával. Nahát köszönöm én az ilyen közigazgatást és köszönök minden közigazgatást. Ha akármelyik rendes magáncégnél meg merné ezt tenni valaki, ugy repülne kifelé, | hogy a lába se érné a földet. A közigazgatásnál azonban —• melynek az élettel vajmi kevés közössége van — ez is megy és ami a legszomorúbb, legtöbbször minden következmény nélkül. Aligha akad valaki, aki legalább kioktassa azt az urat, akinek kezén a 320 korona megakadt, hogy valami kapcsolatot mégis csak kell teremteni az akták és a köröttük folyó élet között. Hogy nem lehet tavasszal elintézni azt az aktát, amelynek az a hivatása, j hogy téli hidegben használható kályrhákí hoz és becsukható ajtóikhoz juttasson olyan j tantermeket, amelyekben zsenge gyerekeket különben megvesz a hideg. Bizony alapos közigazgatási botrány — mégis csak kiírjuk, hogy ne incselkedjen lelkiismeretünkkel végig ez a szó — högy ilyesmi megtörténhetik. Botrány, a melynek nem lenne szabad megtorlás nélkritikát kihívja. Botrány, melyet nem az Nagyon könnyű történet. Irta: Molnár Ferenc. Tulajdonképen nem is 'történt ez, hanem valami nagyon könnyű nyári emlék, olyan súlytalan, hogy ha nem iroim le, a szél magával viszi. Könnyű nyári valami ez, roégxsak talán nem is emlék. Három gyerekről van benne szó, akik egy délelőttön, mikor aranysárgán sütött a nap egy fényeszcíd hegy oldalárai, 'együtt Játszottak. Ha meg kellene mondanom, hogy mit játszóitok, nem tudnám. 'De ide-oda szaladtak, nevettek, aztán megálltak és íeíbonooltak egy zold mogyorót, majd megint nevettek és szaladtak és kiabáltak. Ezt játszották. A hegyoldal alul országúiban végződött, lenn pedig mogyoróbokrok állottak párhuzamosan az országúttal, a mogyoróbokrok mögött, keskeny, árnyékos ut húzódott, a keskeny ut fölött pedig villák és kertek voltok. Most már mindenki tudhatja, liogy hol •látszottak. Legalul volt az országút, aztán jott ajejtő a zöld gyeppel, aztán a mogyoróbokrok sora, aztán a keskeny ut, azitán a kerítések, kertek és a nyári házak. Az eperfa fenn állott, ott, ahol a mogyoróbokrok szegélyezték a gyepet, mint valami szép zöld bá-rsonyszoknyát a csipke. Az eperfa öreg és tekintélyes veit, szinte tiszteletet parancsolt s épen ezért a gyerekek mindig fölmásztak rá, tiszteletlenül cibálták a gallyait és megmegrázták az üstökét. A gyerekek hárman voltak:: egv lány és két fiu. „Hopp, hopp!" — kiabált a lány és fölmászott az eperfára. Rövid fehér szoknya volt rajta és kék trikóing, amilyet csak fiuk szoktak hordani. Nem is trikóing volt az, hanem „rigóüng", amely elnevezés illedelmesebb, mint a másik, amely két testszagu szóból van csinálva. És igy már nem is érdemel megrovást a lány, mert tizenháromtizennégy éves korában még a hercegnő is viselhet rigóüngöt. De -domborodott az üng alatt, kerek volt, kissé kövér, fiatal volt és piros és mondom-, fölmászott az eperfára, kizárólag azért, hogy lene vethessen róla. — Hopp, hopp! j Ezt kiáltotta és egyre följebb mászott. Nyekkentek, roppantak az ágak alatta, de ő I nem bánta. -A tekintélyes eperfa nem szerette az ilyen kövér madarat, de a madár nem nagyon kérdezte, hogy szereti-e őt az eperfa, : vagy sem. Mikor már fenn volt a tetején, : a sürü lomb között, akkor lenevetett a fáról. Most a fiuk a fa alatt álltak és az egyik fölkiáltott: — Gyere le! A leány lekiáltott: j • — Nem gyövök le! Most a másik fiu hátrált, hogy jobban lássa és mo«t ő kiáltott föl: — Gyere le! — Nem gyövök le! — felelt a lány és ; nevetett, sőt ugy tett, mintha még följebb ! akarna mászni. Ami rendijén is van, mert I fiú-fölfogás szerint az ember azért mászik a ' iára, hogy lejöjjön' -róla. De a leány-fölfogás | az, hogy ha az ember már egyszer fönn van : a fán, akkor ezt arra használja ki, hogy ne ' jöjjön le, ha hivják. auer-Kerpely 9. :•: WflioMíam «1