Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-10 / 8. szám

Ityi, jmix 10. Kavarodás a gazdasági iskolák körül. — A közoktatásügyi miniszter elfogadta a közgyűlés határozatát, de a bel­ügyminiszter még nem hagyta jóvá — (Saját tudósítónktól.) A közigazgatásban, •sok mindenféle furcsaság tereim, de arra, a Hút alább elmondunk, aligha volt még pél­da. A szegedi gazdasági iskolákról van szó. A közgyűlés még a mult év októberében el­határozta, hogy nyolcvanezer korona hozzá­járulással a külterületen 20, a belterületen Pedig öt hold föld átengedésével három ön­álló gazdasági népiskolát állit föl: egyet Fel­sőt anyán, egyet Alsótcmyán és egyet Alsóvá­roson. A közgyűlési határozatot annak rend­je és módja szerint a belügyminiszterhez kel­lett volna fölterjeszteni, talán föl is terjesz­tették, de tény az, hogy a közgyűlés határo­zata miniszteri jóváhagyást mind a mai na­pig nem nyert. Nem azért huzzuk ezt alá, 'mintha olyan rettenetes dolog volna, hogy a jóváhagyás októbertől januárig méig nem tör tént meg. Ismerünk ml sóikkal hosszabb ter­minusokat, amióta nagyfontosságú akták .jó­váhagyás reményében a miniszteri fiókban istentudja mióta „elfekszenek." Csak azért konstatáljuk, hogy a jóváhagyás még nem történt meg, mert egy igen szép 'közigazga­tási csodavilág fejlődik kí belőle. Anuak el­lenére, hogy a. belügyminiszter a közgyűlés határozatát, még nem hagyta jóvá, a kultusz­minisztertől leirat érkezett a várashoz, mely­ben közli, hogy a Jóváhagyandó határoza­tot" elfogadja és hozzájárul a gazdasági nép­iskolák szervezéséhez. A dolog érdemi részét illetőleg pedig azt mondja a kultuszminisz­ter, hogy mielőtt az iskolák feltételeit min­den irányban megállapítaná, a gazdasági népiskolák gyakorlati területednek kijelölé­sét. kívánja a várostól és kérdezi, alkalma­sak-e a szegedi talajviszonyok önálló gazda­sági népiskoláik létesítésére. Végül jelentést kér Jánossy Gyula tanfelügyelőtől arra vo­natkozólag, hogy hány fiu és leány beiratko­zását lehet roméin i a gazdasági népiskolák­ba, •-" .!' ; ... : • -! A* A városra nézve igen örvendetes, hogy a kultuszminiszter ennyire fölkarolja a gaz­dasági népiskolák ügyét. De a tanfelügyelő­höz intézett átiratából — tekintve, hogy a belügyminiszter ebben a kérdésben még nem döntött — érdekes dologra, (következtethe­tünk. Arra, hogy a kultuszminisztérium jó­váhagyását kisürgették, mielőtt az igazi, vég­leges jóváhagyás megtörtént volna. Az em­ber mosolyogni kénytelen, hogy milyen 'ked­ves furcsaságok adódnak elő a közigazgatás­ban: annyi ez, mintha embereik előre inná­nak a medve bőrére. Azt sem tudni még, hogy a belügyminiszter megengedi-e vagy sem, hogy gazdasági iskolákra költsön a város, de a másik miniszter a határozathoz már hozzájárult, a városnál pedig nagyban folynak az előkészületek, hogy a három is­kola szeptember elsejére megnyíljék. A mi­niszter leirata alkalmából Jánossy Gyula tanfelügyelő pénteken a következő átiratot intézte a tanácshoz: Tekintetes Városi Tanács! Hivatalos másolatiban örvendetes tudo­másul közlöm a kultuszminszter urnák a lé­tesítendő három szaktanitós gazdasági nép­iskola szervezésére vonatkozó, hozzám kül­dött rendeletét. A rendeletből kitűnik, hogy a kultuszminiszter ur a város áldozatkész ajánlatát a szervezés alapjául elfogadta. A kultuszminiszter ur kívánja, hogy a három Szakttuúíós gazdasági népiskolai üzem cél­jaira szükséges területek a gazdasági egye­sület szakvéleményének meghallgatásával már most véglegesen kijelöltessenek. Erre való tekintettél van szerencsém fölkérni a tekintetes városi Tanácsot, hogy a gya­korlati területek helyszíni kijelölésére egy bizottságot kiküldeni szíveskedjék. A bizott­ság tagjai lennének a gazdasági egyesüld. szakközegei, a városi mérnöki hivatal 'kikül­döttje és a királyi tanfelügyelő. Miután, a te­rületek .kijelöléséről és a létesítendő gazda­sági népiskolák benépesítéséről a kultuszmi­niszter úrihoz legkésőbb folyó évi március 5. l-ig jelentést keli tennem, ma kérem a te­kintetes Tanácsot, hogy a bizottság kiküldé­sére vonatkozóan, tekintettel az ügy nagy fontosságára és tekintettel a kultuszminiszter ur által kikötött határidőre, sürgősen, sorm kívül intézkedni szíveskedjék. Jánossy,' kirá­lyi tanfelügyelő. A tanács legközelebbi üléteben megala­kítja a terfiletkijelölő bizottság tagjait, dt> kérdjük szerettei, mi lenne akkor, ha a bel­ügyminiszter, nem Ls sejtve a kultuszminisz­ter leiratát, — elutasítja a közgyűlés hatá­rozatát? nem a pa­JUIJ IUIJU -V" ...... ...— a»iii<iimiiiiaiiiiiiii«>"llllil>u,liml,"i">"ll""">a" illlUiililálMUlUiiUUitUat Jáger Mari ismét manipulált. — Exhumált régi bűn­cselekménnyel zsarolt. — (Sajá tudósít ónktól.) Csütörtökön dél­ben, két polgári rendőr kocsin ment ki dör­zsára, hogy látogatást tegyen Jáger Mari­I nál. Kapitányi parancs volt a rendőröknél. Ez a parancs ugy szólt, hogy azonnal vi­gyék be a rendőrség bűnügyi osztályára a penzionált öreg rabasszonyt. A negyedik dűlőben vejénél, Balogh Pé­ter kofánál húzódott meg a 73 éves öreg ku­ruzsló. Itt ábrándozott a múltról és itt szőtte szálait ujabb terveinek. Gyanúsan neszelt föl a kocsi zörgésére JAger-Mari. A kis padkán melegedett. Mikor a polgári rendőrök beléptek, riadtan fordult feléjük. — Mit akarnak? — kérdé remegő han­gon. — Velünk jön, Mari néni. — Nincs ne'körn semmi dolgon, mék! — Ha nem jön, visszük! — Hova visznek? — Darvassy kapitány úrhoz. Ez rancs. — A fekete kapitányhoz? Minek? Mit akar velem? Nem csináltam én semmit, nem loptam, nem gyilkoltam, nem raboltam! — Majd megmondják odabent! Jáger Mari könnyek közt búcsúzott el unokáitól. Azt a jelenetet ismételte meg, amit már vagy ötször elkövetett: — Kedves bogaraim, nem láttok többet életben! A városházánál vették le a kocsiról. Ha­mar Ilire terjedt a szenzációnak, hogy Já­ger Marit újra befogták . . . Az ujabb befog atásmak nem emberölés, nem is kunuzöl&s az oka, hanem zsarolás Já­ger Marii szakítva a régi rendszerrel, egy ré­gi „páciensének" az özvegyét zsarolta meg és akarta ismételten kiszipolyozni, azzal a fe­nyegetéssel, hogy ha nem ad pénzt, ellene vall és rabbá teszi. ÍMég 1909-ben történt az eset. Nem sok­kal azután, hogy Jáger Mörit feltételes sza­badságra haza engedték Márila-Ncsztráról. A bűbájos, kuruzsló asszony iránt nem rendült ímeg a bizalom. Hazajövetele után többen fel­keresték orvosságért. Két ilyen kuruzslása halálos végű lett. iMuit évben, májusban a Ráez Mi­hály KLstópart-utca 41. szám alatt lakó kis­gazda felesége, Hegedűs Juliánná fordult hozzá tanácsért. — Beteg az uram, — mondotta — az or­vosok kigyón taik belőle, ha Mari néni len­ne szives kezelés alá venni! —- Jó pénzért! — Hát nem is kívánom én ingyen! Jáger Mari meglátogatta a beteg em­bert. Megvizsgálta. Konstatálta a betegséget, — Nagy baj, de lehet rajta segíteni! Harmadnap ismét meglátogatta Ráez Mihályt. Májius 27-ikén reggel toppant, ille­tőleg topogott be a házhoz. — Hogy van a beteg? — Nem valami jól! — Használt a prizhic? — Valami kicsit! — No, majd most! Újra kúra aljá vette az embert Jáger Mari. Vizben valami zöld port oldott fel s S órakor beadta a betegnek. A beteget gör­cseik fogták él és hányni kezdett. — Ez jó jel — suttogta, délre semmi ba­ja se lesz! Egy óra múlva ujabb adag zöldpor ol­datot adott be a betegnek, aki ettől még ros­szabbul tett. Felkelt s ki akart menni. Az ajtónál megroskadt, elesett. Mikorra föl­emelték, halott volt. Pár nap múlva az Érsek-utcában kuru­Zsolt Jáger Mari. Ide Szántó Pálné Varga Lídia hívta, ö volt a beteg, öt is biztatta, hogy meggyógyítja. Szántó ép a tanyán volt. semmit nem tudott a dologról. Jáger Mari délben adta be neki a zöld port és egy óra múlva halott volt az asszony. Junius elején névtelen levél hívta fel a rendőrség figyelmét a két gyanús esetre. Já­ger Murit befogták. A DillSnkában exhumál­ták a halottakat, de scmimiféte mérges anya­got nem találtak a feloszló hullákban, igy csak kuruzslás miatt ítélték el Jáger Marit s feltételes szabadságát visszavonva Mária Nosztrára vitték el ujabb 3 évre. A nagy nyomorúság mostanában merész cselekedetre késztette JAger Marit. Elhatá­rozta, hogy tőkésiti a kuruzslások titkát. No­vember utolján, egy szombati nap délután­ján befogatott vejével s kocsin a Kistópart­utca 41. szátma alá vitette magát. Mikor özvegy Ráez Mibályné meglátta, hogy ki lép be hozzá, majd sóbálvánnyá tett. Remegő hangon fogadta a vén asszony kö­szönését. — Na hogy vagy? — kérdé lepihenve. — Csak vagyok! — De szép iitt minden, meglátszik a jó mód! Nem szólt Ráezné, Jáger Mari folytatta: — Bözzög kudus vagyok én, betévő fala­tom alig van! — Bizony baj az! — Azér gyüttenn, hogy segíts! — Nekem sincs, szegény özvegy vagyok! — Igen, de akkor jó volt ugy-o a segít­ségem, mii — Mögfizetteim én a gyógyszerért! — Mög ám, de a többiért nem. ha nem segítesz rajtam, rabbá teszlek. — Engem? Riadt meg az asszony. Hi­szen nem vagyok ón bűnös? — Nem? Rikácsolt Jáger Mari. Hát a kendőt ki tötte az urad szájára? Nem én vet­tem le! — Hát mit akar tőlem? — kérdé kétség­beesetten a beteg asszony. Érezte Jáger Mari. hogy most már hatalimában van. Beszólt hát tovább: — Rosz a rabság, azután az ügyvédnek is kell 4—500 pöngőt adni, én kevesebbel is beé­rőm! Ráezné, csakhogy szabaduljon tőle, oda­adott neki 4 koronát. — — Kevés! (Erre még 20 koronát adott át neki, meg egy darab szalonnát, mire Jáger Mari eltá­vozott. A veje várta kocsival. Január telkén délelőtt 11 órakor ismót látogatást akart tenni Rácznénál Jáger Ma­ri. A kis cseléd szaladt be és lelkendezve mondotta: — Gyün a szalonnás sánta asszony! — Zárd be a kaput hajmar! Jáger Mari fél óra hosszáig verte a ki­lincset, majd botjával döngette a kaput.

Next

/
Oldalképek
Tartalom