Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-04 / 3. szám

UMAGYARORSZÁ© 1914. január 4. embert, akinél a sportolás csak a testben járna eredménnyel. iAM vadéban sportember, annak megvan az akaratereje, hogy bármikor változtasson életmódján, ilia azt érzi, •hogy az egészsége ezt megköveteli. És megvan ahhoz is az érzéke, hogy mértéket szabjon a sportolásban. Felismeri önmagától egyik, vagy másik sportág reá nézve részben, vagy egészben előnyös hatását. Tehát tud egészséges emberhez méltóan gondolkozni. Természetes, hogy az ilyennek más a megjelenése, az életfelfogása, mint azoké, akikről előbb szóltam. Mindez ugy jutott eszembe, bogy a téli sportéletet Szegeden nagyon csendesnek találtam. Pedig, ha valóban annyi a sportemlxer, mint amennyi nyáron mutatkozik, akkor azt hiszem, ezeknek legalább üzináök kellene valamidyen sportágat, mert az már tagadhatatlan, hogy aki egyszer komolyan, sportol, annak a szervezete mindig megkívánja a sportolást, A valóság ellenie cáfol. Télen is rnenmyiféle sportot lehet iizni és mégis olyan csendesek sportembereink. iNines a lapok s ix) rt rovataiban egyéb, mint beszámolás. Már pedig amilyenek a lapok sportrovatai, olyan a sportélet is Szegeden. Homo. Beszélő film. — Bemutatják a Korzó moziban. — Modern korunk sokszor meghazudtolta már a jó öreg Ben Akiba blazírt mondását, hogy: „Nincs semmi uj a nap alatt". És a beszélő film megjelenésével egygyel több okunk van hinni, hogy nemsokára eljön az a nap, amikor minden észrevevés nélkül kitörlődik ez a mondás az idézetek kincsesházából. Mert, ki meri állatani azt, hogy a legújabb csoda, a beszélő film már látható volt? Az a film, amély nem csupán a mozdulatát és az alakját rögzíti meg az embernek, hogy a vásznon kísérteties árnyékként számtalanszor megjelenítse, hanem az, a mely hangot is ad a jelenségnek, a lépés zaját. a hang csengését, a körülöttünk megszólaló ezer és ezer hangot fölfogja és visszaadja, ugy, hogy a vászonról az élet teljes illúziója sugárzik felénk. A mozikép már nincs többé egyedül a mozdulatra, a némajátékra kárhoztatva; ép ugy, mint az élet, mint a színház, rendelkezik a beszéddel, nemcsak a szemünkhöz fordul, hanem a fülünkhöz is. Amikor a beszélőmozit Bécsben bemutatták, Wiese Hanzi az előadás után odafordult a rendezőhöz: — Sirni lehetne — mondta — mire valók vagyunk mi még? Ez meg fog bennünket ölni. Hátha nem is ölni, de mindenesetre a mai színház nagy átalakuláson fog keresztül menni, amihez természetesen sok esztendő kell. A színházak már is rettegnek a beszélő film népszerűségétől. Pedig csak a jövőbe kell nézni s már alig tűnik álomnak az, ha elképzeljük, hogy a technikai továbbfejlődéssel, hatáskörét a színtháznak a bebzélő film mennyire kitágíthatja, mert kétségtelen: egy idő múlva már nemcsak saját városuk számára, hanem egész országok számára fognak játszani a színészek. Mire tehát a beszélő film megkezdi elmaradhatatlan diadalutját, kerülő uton megsokasodik a színpad teendője és egyszersmind bizonyos az is, hogy a beszélő mozi mindahhoz, amit a színpad hoz, még teremteni fog magának egy saját, speciális irodalmat is, drámailag bizonyos önállóságra törekedvén a színházakkal szemben. A beszélő film jelentősége, a tudományra vonatkozólag is elvitathatatlan. Az antropológus, az etnográfus, a nyelvész megmérhetetlen hasznot húzhatnak majd a beszélő film gyakorlati alkalmazásából. A beszélő filmnek szegedi bemutatása elé méltán tekintünk a legnagyobb várakozással. A szegedi ügyészség két ügyvéd ellen. — A makói köztársasági gyüíés epilógusa. — A királysértő nóta. — (Saját tudósítónktól.) Sok dolgot adott már a hatóságoknak az a köztársasági hecc, amely Makón zajlott le. Most ismét egy érdekes utójátékáról írhatunk, amelynek az az előzménye, hogy a makói Otthon-kávéházban az emlékezetes napot követő éjszakán két ügyvéd ember egy nótát énekelt. A nótázás alkalmával két rendőrbiztos is jelen volt, a kik a nótákat királysértésre alkalmasnak találták és jelentést tettek az ügyről a szegedi ügyészségnek. így történt, hogy a szegedi ügyészség bűnvádi eljárást indított a Btk. 141. paragrafusba ütköző vétség miatt a királyi ház tagjainak megsértése címén Makai Márton dr. szeghalmi és Papp Gyula dr. kiskunhalasi ügyvédek ellen. Az ügyészség szerint nevezettek azzal követték el a terhükre rótt bűncselekményt, hogy 1913. évi április 13-án Makón, az „Akinek nincs künnugató kutyája" kezdetű dalt énekelték. Az ügyészség a nótában a királyi ház tagjainak megsértését látja. A két vádlott ügyvéd védelmével Nagy György dr. budapesti ügyvédet bízta meg, aki a vizsgálatot elrendelő végzés ellen fölfolyamodást jelentett be. Nagy György dr. fölfolyamodásában hivatkozik arra. hogy az inkriminált nótát 1870. óta éneklik s a képviselőválasztások egyik legismertebb nótája és soha az ügyészségeknek nem jutott eszébe, hogy a versben királysértést találjanak. Az ügyészség eltéveszti a maga hivatását, ha az igazi bün üldözése helyett erőszakosan gyártja a királysértési pereket.. Nagy György dr. védő annak biztosítására, hogy az „Akinek nincs kűnrrugató kutyája" nótát évtizedek óta dalolják Magyarországon, tanukul Hermáim Ottó. Barabás Béla, Justh Gyula, Sümegi Vilmos, Benedek János országgyűlési képviselőkre hivatkozott. Egyúttal becsatolta a versnek 1899-ben Debrecenben nyomtatott példányát s hivatkozott arra, hogy a nyomtatásban megjelent versért annak idején nem indítottak eljárást. A védő arra is hivatkozott fölfolyamodásában, hogy a Btk. 141. paragrafusa a királyi ház valamelyik tagja ellen elkövetett sértést minősíti a bűncselekménynek s az ügyészségnek meg kellett volna jelölnie, hogv a királyi ház melyik tagját sérti az inkriminált nóta. Ellenkezik a lelkiismeretes jogászi meggyőződéssel s az igazságszolgáltatás komolyságával az az általános odadobott vád, hogy egy dal, egy ismert, régi dal eléneklése sérti a királyi családot. A törvény nem a családról, hanem annak valamelyik tagjáról beszél, kit az ügyészségnek komoly vád esetén meg kellett volna neveznie. A vádlott ügyvédek az ellenük indított eljárásban zaklatást látva s éppen azért az illetékes kamarákhoz is beadványt adtak, a melyben fölhívják a kamarák figyelmét az ellenük elmeit vádra. Az olasz külügyminiszter Berchtoldnál Mint a berlini Morgenpost-iiák Rómából táviratozzák. Szart Giuliano külügyminiszter január 20. és 25. között meg akarja látogatni Berehtold gróf külügyminisztert. Huszonöt év. Irta: Szathmáry Árpád. (III.) Tehát sziulap-hordá&sail segítettünk magunkon s ha elmentünk egy várasból, bucsiuztunk. Mivel legfeljebb 20 napig voltunk egy helyen, tehát ölükké búcsúztunk. Megtörtént egy-egy helységben, hogy 6 forintot öszsze szedtünk. Lajosmizsón például egy jómódú parasztgazda egy-egy darab kenyeret küldött ki a szolgálóval. Rendkívül megvoltunk illetődve s nrfey liiidiignatióval1 mentünk a gazdához s előadtuk, hogy két 'hétig koirdtuík a szio Lapot s ezért mindenütt tiszteletdijat szoktak adni. ,^Hát ón is adtam!" — szól büszkén. „De írni .neiu vagyunk koldusok" — szóltam én! „Hát ugyan ki a fenék?" — mondja ő! „Szinészek — mondja K. Gyula — s jelenleg szinlap'liordők." Az öreg .paraszt végig néz bennünket, még a pipát sem vette ki szájából, sőt még fel sem állt a székéről s ágy szólt: „Trágyát, hordjanak fiatal ember, nem sziuicédulát, abból jobban megélnék." .'Egymásra, néztünk, mit feleljünk e vakmerőségre, — de ő parasztalunol folytatta: „Ott van az udvaron két kocsi trágya, ha azt felrakják, szivesen űzetek mindegyiknek 20 krajcárt." Ismét egymásra néztünk! Mert mi mindég egymásra néztünk, ha valami kellemes, vagy kel lemet Len történt velünk s ha jó üzlet volt kilátásban 80 krajcár nem megvetendő dolog! Előlép Radványi Libera Lajos s az öreg elé kiállt: „Ott is helyt állunk, ha. kell; mert ne.m magyar ember az, akii a trágyát nem becsüli meg." — Az öreg paraszt lette pipáját s meglepődve, lelkes hangon szólt: „Tessék, fiatal urak." Most már fiatal uraknak szólított, ugy látszik, csak az volt ur előtte, aki trágyát hordott! Kimentünk hát s jó két órai munka után befejeztük szépen a munkát, igaz, bogy nadrágunk alja és cipőnk olyan állapotba, jutottak, hogy avval bizony nem igen mehettünk volna szalonba, die lefőztük a parasztot s ami fő, 80 •krajcárral töhh .pénzünk volt. ,i Mikor ibeiment.ünk az öreghez, aki az ablakon keresztül végig nézte pipaszó mellett munkánkat, megrázta kezünket s azt mondta: „Nem is hittem, hogy ilyen derék magyar emberek, nem is merem megbántani az urakat avval a rongyos 80 krajcárral." Itt ismét, egymásra néztünk, — mi lesz a pénzzel? Bár nagy volt a virtus, de a 80 krajcár igen kellett, különben nem lett volna ebéd. „Hanem" — folytatta a mi emberünk, „ha nem haragusznak, megduplázom." Megint egymásra néztünk, mert mint mondára mi mindég egymásra néztünk. — Köszönjük! — hangzott kórusba! Az öreg előszedte mellényzsebéből bugyellárisát és 8 darab 20 krajcárost olvasott az asztalra. Mikor evvel készen volt, kezet .fogottvalamemiyiönkkel és kedvesen, mosolyogva, barátságosan mondta: — Most még egy kérésem volna az urakhoz! Megint egymásra néztünk, K. Gyula barátom pedig kinézett az ablakon, hogy talán még volna valahol vagy 2 kocsi trágya? — Legyenek olyan szívesek — folytató az öreg — és maradjanak ma nálam egy kis kakas paprikásra, ebédre. Megint egymásra néztünk, azután a plafonra! Hallod ezt isten! Trágya hordás, 80 krajoár tiszta, haszon, jó ebéd! Hát cserél nénik ő felségével? — Köszönjük — hangzók ismét kórusban a felelet. S ott maradtunk nagy köszönések közt tisztogatva s bemutatva magunkat a ház asszonyának. (Vége.)