Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-22 / 18. szám

21. íjkorpa a Lein­na h a j­a 1 kor. :r Gyula Szeged, 250 ellen an Leit­estorer* korona. ;r Gyula Szeged, 520 mM SS ss in a a kb in űSfl H is p llf • m a >b ii ö­k. ii IDt lettük. ) élő­in ket ásókat ;oRra ank nény 14. évi ? szük­llitásá­•ánt az ; f. évi városi i tűzött leje a n u tan. >n köz­inyben k va­nak. 1914. il s. k. ester. Szeged, 8914. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-- félévre . . K 12 ­negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes Ara 13 SUSár. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K 7'— egy hónapra K 2*40 F.jyse «4j» Ara II fillér. Kiadóhivatal K&rrUc-ate® S. Telefon-szám: 585. ÜL évfolyam 18. szám. Csütörtök, január 22 í.-il-jllj.l m ju Sztrkesztőség Kárász-utca 9. Telefots-sz&ia: 305. Az öt százalék után. Tegnap óta ismét 5 százalék az Osz­trák-Magyar Bank rátája, öt százalék, — ez beszédesebb momentum mindennél, ez tökéletesen kifejezi azt a fordulatot, a mely ez után a leszállítás után következik a monarchiára: ránk, mindenkire talán. A most érvénybe került 5 százalékos rátát már 1912. október vége óta nélkü­lözzük. Érdekes, hogy alig egy-két nap óta dicsekedhetik jegybankunk azzal, hogy néhány milliót kitévő adómentes bank­jegytartalékkal rendelkezhetik. Legutóbb 1912. augusztus ultimója előtt, néhány nappal mutattak ki némi adómentes bank­jegyéket, amellyek azonban a nagy őszi szükséglet révén eltűntek. Amikor később a balkáni háború kitört, a jegybank egyre nagyobb mennyiségben hozta forgalomba az adóköteles tartalékot, amely egyidejű­leg 400 milliónál is nagyobb volt. Igaz, hogy a háború veszedelme a közönséget arra buzdítja, hogy magát készpénzzel el­lássa, sok esetben aranyat is rejtették el, amit tezaurálásnak neveznék. De a bizal­matlanságon feivül az államháztartás igé­nye, a sok börzeángázsmán, a veszede­lembe került vállalatok szanálása érdeké­ben lekötött pénzmennyiségek készenlét­ben váló tartása mindenkor a jegybank kimutatásában tükröződött. A jegybank vezetősége mindent elkövetett, hogy a jo­gos pénzigényt kielégítse, mind a mellett határozott eljárást követett azokkal szem­ben, akik a zűrzavaros időben spekulációs célra, — ami bőven kínálkozott, — akar­ták a jegybank eszközeit igénybe venni. Érdekes, hogy a mult esztendőben a jegy­bank tárcája, a lombárd-számla, az adó­köteles bankjegyforgalom olyan nagyra nőtt, hogy a bank történetében példát nem találunk rá. Ez okozta, hogy a drá­ga 6 százalékos rátát olyan hosszu ideig kellett érvényben hagyni és csak akkor le­hetett a régi helyzet visszaállítását meg­kezdeni, amikor a közönség bizalma visz­szatért és a hitél-igónyeket, bár nagy ál­dozat és pusztulás árán, tetemesen leszál­lították. Nincs okunk kételkedni, hogy a jegybank elhatározására a külföldi pénz­piac alakulása döntő hatással volt. Igaz, hogy ezúttal mi előztük meg Londont és Berlint, ahol ma, illetve szombaton egy­egy félszázalékkal szállítják le a kamatot, de tekintetbe kell vennünk, hogy kiváltké­pen a legutolsó nyolc nap alatt a nagy pénzpiacokra aránylag igen olcsó kamat­tételek kerültek a napirendre. Berlinben, ahol egyelőre 5 százalék a ráta, tegnap óta 3 százalék a magánkamatláb, mig na­pi pénzt 1 és fél százalékért is nehezen lehet elhelyezni. Londonban, ahol a médió­kimutatás a bank állapotának tetemes ja­vulását tünteti föl, 3 és háromnyoload százalékig csökkent a magánkamatláb, igy tehát a német piacokon körülbelül 2 szá­zalék, az angolon csaknem 1 és egynegyed százalék választja el a nyilt piac diját a hivatalosétól. Még Párisban is, ahol hihe­| tetlen állhatatossággal sikerült a bankpo­litikát a külső politikai szempontoktól füg­gésbe hozni, nem akadályozhatták meg, hogy a magánkamatláb lefelé törekvő irányt kövessen. Még az sem használt a franciáknak, hogy néhány hétig mester­ségesen akarták a pénzszűkét föntartani, amit azzal véltek legkönnyebben elérhetni, hogy angol aranyat vontak magukhoz, Ámde hiába, mert előreláthatóan a fran­cia pénzpiac, ahol legnehezebben határoz­zák el a pénz standardjának a leszállítá­sát a leghevesebben fog a fordulat kifeje­zésre jutni. Pénzköreink véleményéről igen fon­tos nyilatkozatot tett budapesti munka­társunk előtt Fleissig Sándor, a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság ügyvezetö-igazgatój a: — Az Osztrák és Magyar Bank fél­százalékos kamatláb leszállítása nagyon örvendetes, de a normális olcsó pénzhez való visszatérést még mindig nem jelenti. Egy hatalmas lépéssel közelebb hoz e kí­vánatos célhoz. Ama kedvező hatás azon­Déli kísértetek. Irta: Kosztolányi Dezső. Rendesen türelmetlenül és sokáig csen­getek az ajtón. — Itthon- vannak? — kérdeztem rava­szul a szobaleányt, aki a csengetésre végre megjelen. — Nincsenek. Erre ügyesen hátralépek, mintha meg lennék lepődve. — Elutaztak? — Már egy hete. Itt egy alattomos mozdulattal már be is csuktam magam mögött az ajtót s levélírás ürügye alatt bevezettetem magam a szóbába. Halvány vágyóik az idegességtől. Leülök egy székre és annyi időm sincs, hogy a kezembe adott ezüst tollat megragadjam, már is elfog valami őszies melandholia, mely a kongó szobákból árad la ideüz, minden 'holt­szezon idején, ismerőseim lakásába, a nya­raló bútorok közé. Tolvaj módjára lopóz­kodom be és csellel, furfanggal gyerekes öt­leteikkel verekszem minden percért, hogy mi­nél tovább áltniodozhassaim az alvó nyári csendben. Szenvedély-e vagy betegessé mak­rancosodéit szeszély: nem tudom. Ezzel a gyónással azonban tartozom mindazoknak, a kik nekem később sajátosan elfinomult ér­zéseik nevében hajlandók lesznek egyes ab­Fzoluciót adni. i Még azt sem engedem meg, hogy a cse­léd kinyissa a déli verőn áffült faerdőket. A fülledt, meleg söttéségiben gyújtót keresek és a szoba közepén himbálózó csillártól kérek kölcsön egy kevés sápadt világosságot. Egy­szerre szines 'homály, narancsszínű imüal­konyat borul a bútorokra. Olyan jó ennél a szomorú fénynél megülni, vörösbársony­zsöllyétoen s elgondolni csendesen, bogy a redők és a szines karikáktól tarkáJló ablak­üvegek mögött citromsárga déli napfény bukfencezik és valahol távol a szobák hűtlen­né vált lakói kacagnak. Benn pedig, imimfhogy- az enyhe fény alig háborgatja a nyaraló bútorok álmát, to­vább folyik a tárgyaik néma élete. Szomorú, nesztelen, egyhangú ez az élet s neked is csak akkor tetsziik meg, ha sokáig nézed. Hozzá keli merevedned, hogy a tárgyak iga­zi spiritisztá'jává lehess. Mindenekelőtt érte­ned kell a szemrehányó némaságot, azt a vádoló csendességet, amely ezekből az igaz­talanul elhagyott bútorokból kiabál feléd. Ér­tened kell az asztalok kérgének megperce­nósét és viharos megroppanását az elhanya­golt divány alig 'hallható, mély sóhajtását. Észre kell venned a tárgyakat beborító ha­lálos szomorúságot. A porszinü leplek, ame­lyek mindent irigyen takarnak el szemed elől. a szobák padlóját dúlt csatamezővé ko­páritják, ahol az elmúlt ősz. tél és tavasz ütközetei zajlottak le és gondolatok, érzé­sek, örömek, haragok viaskodtak. Valami szivszorongató, különös érzés busit, mintha temetőkben, lehervadt életek avarján anda­lognál. A tükör szeme is zavarosan bámul rád. Érzed-e, mennyire fáj neki, hogy reg­gelenként nem nézi magát benne a két fiatal kacagó leány? A bútorok meg nekikesered­t ükben mind átadták magukat a petyhüdt, nyári álomnak. Az ágy, ez a született álom­szék most éli világát. De alszanak a többiek is s a vén karosszék nyikorogva dohog, ha kényelmesen beleereszkedel. Minden alszik, i Nyári álmokat álmodik még az ágy előtt he­verő medvebőr is, amely abból az időből, hogy egy kövér erdei medvének szolgált ele­gáns testhez álló bekecsül, fölöttébb hozzá­szokott a konvenciós téli álom élvezetéhez. A legóberébb -bútordarab, a fürge óra is csak egy darabig birkózott az álmossággal, az­után lomhán, szétterpesztett mutatókkal ne­kifeküdt a megváltó lustaságnak. Magad is beledermedsz ebbe a nesztelen nyugalomba és bár dél van és ég a lám­pa, kísérteteket látsz a félhomályban. Vájjon mit akarnák ezek a déli kisértetek? Ha hin­nél a szellemékben, bizonyára azt mondanád, hogy ismerőseid lelke jár visszia kisérteni egy-egv gondolatban. I>e nem hiszel a szel­lemekben és bölcsen. Csak azt érzed, hogv a tárgyak között bizonyos ideges feszültség van. mintha az eltávozottak pár sajgó ideg­szállal még mindig ide lennének kötözve s a kilincsen ott maradt volna a kezük nyomása, poharukon a szájuk nedvessége. Nem is cso­da, ha az ajtó olyan fájóan mered reád, hisz minden pillanatban csak az ő távolmaradá­sukról beszél. Ezek a bútorok még nem hdl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom