Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-16 / 13. szám

1914. japuár 16. II, KOZGAZDASAG. Közyetlenjkapcsolatot a szerb vasutakkal! — A szegedi kamara beadványa. — (Saját tudósítónktól.) Tonelii Sándor a szegedi kereskedelmi és iparkamara tótkára érdekes beadványt intézett ma a városi ta­nácshoz a kamara nevében. A beadványban kifejti, hogy a Dédmagyarország, de főkénit Szeged gazdasági fejlődésére való -tekintet­tel fontos, volna mosV, amikor Szerbia uj vasúti vonalalkat építtet ki, ezekkél a 'köz­vetlen összeköttetést (keresni. Módozatot is ajánl erre .vonatkozólag, még pedig a buda­pest—szeged1— temesvár—báziási vonalnak a szerb vasutakkal való összekapcsolását. A beadványt itt közöJljiik: Kamaránk a legutóbbi hetek folyamán több izben foglalkozott azokkal > Vasutter­vekkel, amelyeket a .szerb kormány már a legközelebbi jövő folyamán megvalósítani szándékozik. E tervek közül véleményünk szerint a legfontosabbak azok, amelyek Szer­bia eddig még csak csekély mértékben feltárt keleti vidékeinek vasúthálózatának kiépíté­sére vonatkoznak. Értesülésünk szerint a szerb kormány a vasúti hálózat e részének kiépítésénél olyan vonalakat tervez, amelyek egyrészt a Timwk kerületet Belgráddal kötik össze, másrészt pedig Gradisténél, tehát kö­rülbelül Báziással szemben érintik a Dunát. Ezeknek a vonalaknak fontossága pedig még növekszik, ha tekintetbe vesszük azokat a tárgyalásokat, amelyek a szerb és román kormányok között megindultak a Dunának Turn-Szevierin közelében való áthidal ásártí vonatkozólag. Kétségtelen, hogy ezeknek a jelentékeny vasúti terveknek a magyar érdekeltség fi­gyelmét sem szabad elkerülni és a lehetőség szerint gondoskodni kell arról, hogy az uj vonalak a magyar közgazdasági élet szem­pontjából is hasznosittassianak. Ebből a szempontból kiválóan fontosnak mutatkozik, hogy a magyar vasúthálózat ezekkel a tervezett uj vonalakkal összekötte­tésbe hozassék. Erre a lehetőséget megadja a magyar királyi államvasutaknak elsőrendű­nek épült, de zsákvasutat képező temesvár— báziási vonala, amely körülbelül az uj szerb vasutaknak végpontjával szemben a Duna magyarországi oldalán végződik. Egy a Dunán át építendő hiddal tehát a magyar vasúti hálózat a szerb hálózattal kapcsolatba volna hozható, ami igen nagy mértékben szolgálná mindkét államnak közgazdasági érdekeit, A báziási vonalnak egy folytatóla­gos vasúthálózatba való bekapcsolása bizto­sítana annak jobb jövedelmezőségét is és előmozdítaná a jelenleg túlterhelt budapest —zimonyi vonal tehermentesítését. Előttünk nem látszik kétségesnek, hogy a fokozódó áruforgalom ezt a vonalat a szük­séges szállítmányokkal ellátná, különösen, ha megfontoljuk, hogy ez esetben nemcsak -Szerbiának keleti, hanem Bulgáriának észak­nyugati részei is tekintetbe veendők a vonal alimentálása szempontjából. Ezen általános gazdasági és az e helyen föl nem említett, de -kétségtelenül meglévő stratégiai bkokon kívül, még más érvek is ífölihozhatók az uj hid megépítésének szüksé­gessége mellett. Ha egy pillantást vetünk Szerbiának geológiai térképére, rögtön sze­münkbe ötlik, hogy a tervezett vonalán érin­tett és az uj híd által a magyar gazdasági élet érdekkörébe bekapcsolandó területek Szeríbiánia|k bányákincsekben leggazdagabb vidékei közé tartoznak. Dobra és Zajecsár környékén barnaszéntelepek, Bor vidékén réz bányák, iMajdanpek környékén réz, kovand ós vasérctelepek vannak. Valószínűnek lát­szik előttünk, hogy megfelelő összeköttetés esetén a magyar vállalkozás fokozott mér­tékben venne részt a geológiai kincsek kiak­názásában, amit annál is inkább föltehetünk, mert éppen egy magyar vállalat, a Szab. Osztrák-Magyar Államvasút Társaság bá­nyáinak és hutáinak igazgatósága volt nz, amely a majdanpeki vasérctelepeket meg­nyitotta és további föltárásuk iránt érdeklő­dik. Eantas szempont az is, hogy a timoki ke­rület nagyrésze a Dunától délnek Zajeesá­rig egyetlen óriási lombos erdőterületet ké­pez, amelynek kihasználása szintén igen fon­tosnak mutatkozik. -A körülményekre való tekintettel az alulirott kamara már fölterjesztést intézett a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez, hogy a szükségesnek látszó hid megépítése és a szerb vasúthálózattal való összekapcso­lása ügyében a szedi) kormánnyal a tárgyalá­sokat meginditsa, Szükségesnek -látjuk azonban, hogy a kérdéshez ne csak a kereskedelmi és ipari érdekképviseletek, hanem a törvényhatósá­gok is hallassák szavukat, Különösen nagy súllyal birna. o tekintetben Szeged városának állásfoglalása, amely elsőrangúan van érde­kelve, amennyiben a Szerbia belsejébe veze­tő vonal útja Budapestről Szegeden és Te­mesváron át vezet és az uj összeköttetés nagyrészben Szeged forgalmát van hivatva gyarapítani. Erre való tekintettel kérjük, bogy a köz­gyűlés elé olyan indítványt terjeszteni mél­tóztassék, hogy a város a báziási vasúti hid megépítését és az uj szeri) vasutvonalakkal való összeköttetését szükségesnek látja és en­nek megvalósítása érdekében fölterjesztést int A a kereskedelemügyi miniszterhez. A budapest! értéktőzsde. A határidőpiacon ma néhány fillérrel szilárdabb volt az üzlet iránya. -Az időjárás enyhébb ugyan, mégis fedező vásárlással szerepelt egyik-másik helyi spekuláns. Egy­részt, mert az amerikai jegyzés javult, más­részt, mivel a vidéki jelentések szerint az utóbbi napokban keletkezett kisebb árjavu­lás sem tudta megélénkíteni az árukínálatot. A malmok iizemredu káei-ój ár ól folyton ellen­tétes híreket kol portó Inak, de a spekuláció most már alig törődik ezekkel. Az árfolya­mok a következők: Buza áprilisra 11.52, októberre 10.71. Rozs áprilisra 8.83, októberre 848. Tengeri májusra 6.61. Zab áprilisra 7.70, októberre 7.65. A készáruvásáron szilárdan tartott az irány. A budapesti gabonatőzsde. A tegnapi tőzsdén túllőttek a célon, ami már a mai előtőzsde megnyitásánál kitűnt, mert a beszpártna-k csak áldozattal sikerült tegnapi eladását részben fedezni. Külföldről is jobb jelentés érkezett, jó hatást tett a newyorlci tőzsde magatartása, mert lefolyá­sából látható volt, hogy a mexikói eseménye­ket higgadtabban ítélik meg, mint Európá­ban. A nemzetközi piacon azonban -kevés üz­let volt, mindazáltal a magyar hitelrészvény a tegnapinál drágább áron kelt el, mig a helyi piacon a magyar-bank 5—6 koronával, a közúti 4, a városi 3 koronával javult. A rimamurányi vasmü-részvény is a tegnapi­nál néhány koronával drágábban cserél gazdát, A készárupiftcon ma sem volt szá­mottevő üzlet, !a| kőszén ipar-részvények tartósan hideg időjárás miatt keresettek voltak. A járadékpiac üzlettelen, változatlan volt, mert most a londoni és berlini jegy­bank magatartását óhajtják bevárni. Kötöttek: Magyar hitel 837—838.25. Osz­trák hitel 633—633.50. Jelzálogbank 433-434. Magyar bank 520—528. 4 százalékos korona­járadék 82.50—82.60. Városi vasút 313—315. Közúti vasút 611.75—616.25. Rimamurányi 635.75—637.50. Magyar villamossági 540—541 Pliőbus 70—70.50. A bécsi börze. Kötöttek: Osztrák ihitel 633.50. IMagyar hitel 838. Angló-bank 341.50. Unió-bank 603. Bankverein 517.50. Landerbank 528. Dohány részvény 427.50. Alpesi bányarészvény 794. Rimamurányi 637. Prágai vasmű 2445. Skoda 766. Osztrák államvasút 711. Lomlbárd 103.75. Déli vasút 244.25. Török sorsjegy 231. Márka készpénzért 117.60. Az irány szilárd ameri­kai jelentésekre kezdetben jobb, különösen a vasértékek javultak. Később azonban a tőzs­de iránya általában, gyöngült; Felelős szerkesztő : Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. üájpadláfl Bálkttl. Az áKatam készített­rágásra kitűnően használható a valódi fogaklói fel nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesen pótolják. Készitek továbbá arany koronákat és levehető arany hidakat jutányos árak meMett Vidékiek 12 óra alatt lesznek kidégitea. Bár­milyen javítást 4 óra alatt készitek. 8ARTA ÁGOSTON fogtechnika* Kígyó-1. a SZEGED. Royal nagykávéházban Minden vasá.nap NAGY TOMBOLA értékes nyereménytáriiakkal. a Naponta czlgányzene. SZÍNHÁZI VACSORA! Saját termésű kltünö hegyiborok. Különlegesség: „Royal Zöldike." Tulajdonosok: Matejkaés Fliegel. Bach Antal ékszerüzlete , m\\ $

Next

/
Oldalképek
Tartalom