Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-19 / 295. szám

3c Sscrkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEQEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2•Eeyes szára ára !• Hilér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 18 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca «. Telefon-szám: 905. Szeged, 1913. II. évfolyam 295. szám. Péntek, december 19 Ferenc Ferdinánd. Ferenc Ferdinánd trónörökös holnap lesz ötven éves. Elképedve, -megdöbbenve nézünk körül. Ferenc Ferdinánd ennek az országnak királya lesz. És a leendő király ötvenedik születésnapját családja körén kivül senki sem ünnepli. Sehol sincs annyi hivatalos szervezet, mint nálunk. Vannak itt hivatalos kormányzati, ellenzéki, társadalmi, egyházi és még isten tudja hány fajta hivatalos szervezetek. És mind ugy tesznek, mintha nem ismernék ennek a holnapi dátumnak minden naptárból kiolvasható jelentőségét. Kétségkívül milliók érzik velünk, hogy ez a feltűnő véletlenség milyen kegyetlen hiba. És azok ,a milliók, akiknek hivatalos hallgatása megszentségteleníti ezt a nagy napot, velünk együtt érezvén, kétségtelenül velünk együtt szólaltatják meg nemhivatalos szivüket. Sőt, nemcsak Magyarország népmillióira, hanem Ausztria népeire is gondolunk, amikor meggyőződéssel hirdetjük, hogy ebben a mellőzésben, mely bennünket megdöbbent és elszomori't, sem a leendő uralkodó magyar népének, sem többi népének semmiféle szivbeli része nincs. Árnyak állnak a népmilliók és a jövendő esztendők királya közt. Hivatalos árnyak, melyek egykoron nem lesznek lusták legmélyebb alázattal fényt könyörögni a felmenő naptól. Most azonban azon vannak, hogy homályban tartsák. Félretolnak mindenkit, aki őket kötelességükre inti. Aki pedig a leendő király személyével minden tényleges érintkezés megtisztelő lehetősége nélkül is, csupán csak eszmei, érzésbeli kapcsolatot merészel tanúsítani, azt — példák bizonysága szerint — egyenesen üldözik, megkergetik. Az az izoláció, melyben leendő királyunkat találnunk kell, nagyon nagy baj. Nagy baj neki magának, fenséges szeméj lyének. Még nagyobb baj a királysághoz | nemcsak mint intézményhez, hanem a | trónörököshöz, mint egyénhez is ellenállhatatlanul vonzódó népeknek. De legnagyobb baj a mi meggyőződésünk szerint a dinasztikus szempontoknak. Ferenc József királyunk rendkívül nagy államférfiú. Ugy megalapozta dinasztiájának kormányzását, hogy amit ő épitett, ha a Gondviselés őt majdan, a földi kor legeslegvégső határán, ősei közé szólítja, szilárd épségben fog átszállni utódjára. Hisszük is, hogy ez az utód a módszerét is örökölni fogja. De nem sajnálatos-e Elsősorban a dinasztia szempontjából, ha Ferenc Ferdinándnak majdan újra föl kell kutatnia azokat az utakat, melyeket Ferenc József már megjárt, ahelyett, hogy a kész utakra kellő időben rávezettetvén, a megalkotott mü tökéletesítésére fordíthassa minden erejét, előtte ismert irányban, tájékozott, biztos Anyám. Irta: Krúdy Gyula. Anyám az őszt szerette. Tavasszal, télen és nyáron szinte egykedvűen élte napjait, félig olvasta el a regényeket és Rosenberg bácsi, a zsidó tanító francia nyelv helyett bizvást tanithatott a héberek történetére, anyám unottan, szórakozottan üldögélt a lugas közelében, ahol tanultunk és sohasem javította ki a francia szavakat. Általában ugy viselkedett, mintha véletlenül került volna a hosszú sárga házba, ahol anyósa parancsolt és a kulcsáraié latin szavakat tudott az öreg asszonyság tiszteletére. Valamely nagy pör volt akkoriban, ügyvédek jártak a házhoz, akik ábrándos képű segédeiket az ámbituson várakoztatták és hajukat, bajuszukat csak félig festették, mig nagyanyámmal hosszasan tárgyaltak délután és szenvedélyesen beszéltek, Írásaikat rázogatva, amelyekről ilyenkor lehullott a porzó. Anyám hideg közönnyel üldögélt Szobájában, Tompa Mihály virágregéiben lapozgatott, vagy a falbaépitett üveges szekrényben megigazította a meisseni figurákat. És a zöídhaju ügyvédek eltávozása után nem volt kíváncsi a tárgyalásokra, holott éppen az ő jussáért folyt valamely régi hosszú pör. Pedig az ezüstpénzből csak az újonnan verettet szerette erszényében tartani és a vadonatúj bankjegyeket gondosan összehajlitptta, mint a fehérneműt, mielőtt szekrényéléptekkel vezethesse ragaszkodó népeit jövendő dicsőségük felé? Ferenc Ferdinánd trónörökös egyéb nagy tulajdonságai mellett finomlelkü ember. Talán ő is érzi, milyen jó lenne neki magának, népeinek és házának, ha olyan zseniális mester mellett, mint királyi nagybátyja, kitanulhatná a reá váró felséges mesterséget. De akár érzi, akár nem, szigorúan távol tartja magát mindenhonnan, ahová nem éppen királyi nagybátyjának megbízása állítja őt. ö világért sem cselekednék uralkodói meghagyás nélkül, azt azonban senki se veheti rossz néven tőle, ha arról, amiben részt nem vesz, de ami valaha szent hivatása , lesz, elmélkedik, gondolatokat sző agyában. És ha már olyan a helyzet, hogy isten tudja mért, az uralkodás iskolájából ki van szoritva, ha a tettek és cselekedetek mezején már csak elválasztva kell lennie tőlünk, legalább a gondolatvilágában keresnénk magunknak néhány szerény helyet. Legalább arra törekednénk, hogy elmélkedései során egy magyar világnézlet fejlődjék ki benne. És ha már azt halljuk mondani, hogy leendő királyunk ennek a monarchiának a sphinxje, akit senki meg nem ért, legalább, mielőtt hiszünk a legendának, vegyünk bátorságot magunknak és próbáljuk meg, hátha mégis meg lehet érteni az ő férfiúi lelkét magyar szívvel. Ferenc Ferdinánd trónörökös jól tűdbe zárta volna. Borravalót oly könnyed kézmozdulattal adott, mint egy kártyás és olykor erején felül megajándékozta a szegényeket, akik alkonyattal belopózkodtak hozzá. Rosszkedvében ráhuzatot't a nagyanyám udvarosára a révésszel és a kerülővel és a méltatlankodó öreg asszonyságnak azt vágta oda, hogy a pisztollyal olyan jól tud bánni, mint egy férfi, tehát ne ingerelje tovább. — Ti pénzért mindent megtesztek! — mondta és megvetéssel, büszkeséggel fordított hátat nagyanyámnak, atyámnak, Rosenberg bácsinak, akit pedig bölcs, drága öregembernek tartott egyébként, mert olyan szegény volt, mint a templom egere. Ah, nagylelkűnek lenni, megbocsátani, büszkeségből és kiválóságból nemesnek és jónak lenni és mindenkit megvetni: ezt csaknem ugy szerette anyám, mint az őszi időt. Szinte örvendezett magában, ha az ügyetlen szobaleány drága vázát eltört, hogy megbocsáthassa, — és az őszi esőt áhítatosan hallgatta alkonyattal, mint valamely gyászmisét, amelyet a legkedvesebb halottért mond egy szentéletü pap. Csodálatos indiai kendői voltak, amelyek az őszi este hűvössége ellen megvédelmezték,-karosszéke volt, amelyben egykor egy apáca fejedelemasszony üldögélt, a szalmába bujtatott rózsafák és búskomor orgonák felett az őszi eső'hulldogált és az ámbituson Turgenjev regényeit olvasta. Sokszor ugy tűnik föl nekem a gyermekkor álmaiból, mintha egv drága, finom, idegen úrhölgy érkezett volna őszidőben házunkhoz, aki regényes, hosszú léptekkel, hátrafont kézzel, a gondolatoktól hófehérre válott homlokkal és félig lehunyt szemmel menne végig a fehér futószőnyegen, amely az ámbitus piros kelméjén mindig üdén és tisztán húzódott végig, mint egy régi, szemérmetes Lavotta-dal öreg gavallérok szivében, amely dalt feketeszemű anyám odavetőleg, szinte ajándékozva néha elénekelt a fuvola kísérete mellett. Nagyon fehér és kicjiny két kezét töprengve kulcsolta össze ölében és hűvös. rejtegetett pillantást vetett az őszi esőbe, buskodó öreg fákra, a távoli mezőkön bolyongó ködre, mintha véletlenül azzal találkozik az ember, akit egyedül, igazán szeretett életében, de a szerelemnek csöndet kellett parancsolnia. Ah, ősz, nyírségi csöndes ősz, — Rosenberg bácsi életbevágó fontossággal magyarázta Lafontaine nyelve helyett a héber vallás észszerüségét, kis, fehér, bozontos feje átszellemült, mint egy hittérítőé, Júlia grófnő — igy gúnyolta nagyanyám anyámat — piros Iovaglókeztyüt hozatott Londonból, zöld férfikalapot Grácból és egy gyermekké válott öreg ponit, amely már csak vizet hordott, Szaturnusznak nevezett, de sem a keztyüt, sem Szaturnusz! nem használta. Csodálatos, boldogtalan, égből földre tévedt angyal szomorúságával nézegette a nagy fákat. amelyeken a levelek ugy piroslottak, mint a Petőfi verseiben, sétabottal kezében unent a folyópartra sétálni és a révészt hideg szóval felelősségre vonta az öreg csónak hiá-