Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)
1913-12-12 / 289. szám
1913, december 12. D£SOMÁOYA£ŰKSZXQ 9 lősóg előtt. A bemutatott képeik szenzációsan hatottak. Lajos király a többi közt tréfásan megjegyezte, hogy az uj találmány idő veibizonyára feleslegessé fogja tenni a -képviselő -beszédeinek -gyorsírói feljegyzését és feltétlenül kifejezőbben -és közvetlenebbül! fog hatn-i, mint a kijavított tudósítás. Visszatérve a találmány komoly oldalára, elismerte a-zt a nagy és ma még beláthatatlan jelen-tőséget, amit a k-inetofo-n a jövőben fog elérni a mi modern kiulturánkra valló hatásával. Hasonlóan -nyilatkozott a királyné is, meg az udvar többi taigja. Edison — jegyezte meg végül a király — megadja azt a lehetőséget, amellyel megszerezhetők a mi ikonunknak időtlen-időkig élő dokumentumai. A kinetofont pénteken már a budapesti Népopera is bemutatja. Idő kérdése, hogy Szegedre is elérkezzék. * A Zoltánka Debrecenben. A minap mutatta be a -debreceni szinház Krúdy Gyula darabját, -a Zoltánkát. lA -stilu-sos előadás -mély hatást tett a közönségre és lelkes tapsok hívták a szerzőt, aki azonban nem; volt jelen. A darab egymásután- háromszor szerepel a hét játékrendjén. * A szentivánéji álom, A színházi iroda jelenti: Shakespere klasszikus mesejátékának A szentiváméji álomnak első főpróbáját ma tartotta meg teljes diiszletezéssel a szinház, amely ua-gy súlyt helyez a pénteki repriizra Kitűnő lesz á mesterembereik együttese. Ezek -a darab keretéhen szindarabot adnak elő a király tiszteletére. Heltai Jenő játsza benne PnLamus-niak, az ön-gyilkossá váló zsarnokn ak szerepét, Solymossy a menyiasszonyát, Mihó az oroszlánt, Szathmáry a- prológot, Sümegi a holdat, Virágháty a falat. Kívülük Gömör-i Vilma, Szohne-r Giga, Simkó G-iza (Hermina), Kriszitinkovioh (Demetriuis), Talián Annia (P-ukk), Pálma Tusi (H-elén), Turányi (Lisamder), Csiky (Teseus) játszák a -darab nagyobb szerepeit. KARÁCSONYI CUKORKA ajándék-dobozok gyönyörű választékban MHiaflilllí(iM;fiiiMU»i Kárász-u., Ungár Mayer-palota. Telefon 11—M. Bútor zállltásokat ben és vidékre, berak ^ Ungár Benő erak- szállító ározást száraz raktár Szeged> Jókai-utca í.sz helyiségben eszközöl Telefon 34. ihhbbsisi Hirdetések közlésére legcélszerűbb a Délmagyarország. IP O •acájpttdUás aélkttl. Az általam készített rágásra kitűnően használható s valódi fogaktól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesen pótolják. Készitek továboá arany koronákat és levehető arany hidakat jutányos árak meiiett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítve. Bár'milyen javítást 4 óra alatt készitek. SftARTA ÁGOSTON fogteciiaiku* K&yé-utea I. sz. S2BQFIX [ÖZIÖAZ8ATA9 Zombor uj polgármestere. (Saját tudósítónktól.) Zombor városának nagyjelentőségű napja volt a tegnaipi, a melyen a város vezetiő-iférfiai emancipálni tudták magukat a rossziul értelmezett' lokálpatriotizmus nyűge alól és a város első polgárinak helyére olyan embert ültettek, akinek ifjú energiájától és kiválóságától várják, ihogy Zombor városon végre meglássák az, hogy akkora vármegyének a székhelye, imint Bácsbodrogjnegye, — ami a -régi vágású, modern koncepciót nélkülöző polgármesterek alatt ugyancsak nem akart (meglátszani Zomborban. A nemzeti munkapárt főispánjának, ifjú Szemző Istvánnak érdeme ki-válttóépen, hogy Zombor -város a polgármesterválasztással megindult azon az uton, amelyen a -modern -magyar városok már messze-meszsze elhagyták őt. Hogy ez a megindulás nem ment könnyen, azt mindenki! természetesnek 'fogj a találni, aki csak némileg ismerős a magyar konzervativizmus csölkönyöss-égével. _ Szemző főispánnak -az, a szándéka, hogy a jelöltek közül Fehér Lőrinc dr. bájai városi aljegyző és saját városában -is prezumpt-iv poligár,mesternek nyerje meg a zoimlbari szimpátiáikat, eleinte valóságos .nobbantós erejével hatott, mintha a düledező várom ládák alá bombát rakott volna valaki. A jó öreg lokiáilpatriótízmu® eleinte hangosan tiltakozott, a-ztán estend-esehbe-n -dörmögött a rendszerváltozás ellen, de ,a főispánm-aik a nandküvüli közgyűlésig sikerült a maradi elemeket odaforditami, hogy a közgyűlés egyhangúlag Fehér Lőrincet választotta .meg polgármesternek. IMi, akik minden magyar város- fejlődését őszinte örömmel Játjuk, csak gratulálhatunk Zomborn-ak a.hoz a választáshoz, mely -olyan polgármesterhez segítette, akit a kiulluumiunka. ós városfejlesztés terén a legjobb hírek előznek -meg. (A tegnapi választást rendkívüli izgalmak előzték meg. Még reggel -nem tudták: megtartják-e a -köz-gyűlést, mert a szerb törvényhatósági tagok előbb értekezletet tartottak, amelyen arra akarták rábírni a bizottsági tagokat, hogy idegent me válasszanak -meg, hanem zomborit. A közgyűlésén mintegy hatvan bizottsági tag jélen-t meg. K-ivétel -nélkül munkaipártiak. A,z ellenzék tá vol maradt. -A kandiidál-ó bizottság első -helyen Fehér Lőrinc dr.-f, -Baja város aljegyzőjét, -második helyen Patay Sánd-or dr.-t, zombor-i ügyvédet jelöli. A '-közgyűlés ezután közfelkiáltással egyhangúlag -Fehér Lőrincet választja -meg Zombor város polgármesterének. iH-árom taigtu küldöttség megy az- uj polgármesterért, akiit riadó éljemzéssel -fogadnak. Fehér Lőrinc letette az esküt és elmondta, nagyszabású programját. Tis-za István gróf k-ormán-yának és a munkapártnak t-örhetetJen hívének mondja magát. Beismeri, hogy nem ismeri -még Zombor vágyait, reményeit, de meg fogja azok a-t ismerni. Meg fogja tanulni a szerb nyelvet, mert a felekkel- való közvetlen érintkezést első szükségnek ta-rtja. Minta közigazgatást alkar teremteni és ehez kéri a város polgárságának a támogatását. A polgár,mester székfoglalója nagy hatást tett a jelenvoltakra, akik lelkesen ünnepelték a főispánt és az uj polgármestert. Az építkezés összege 738,000 koronát tesz ki. Csütörtökön leirat érkezett ebben az ügyiben Ghillány Imre báró földm-ivelésügyi minisztertől, aki a terveket jóváhagyja, a kiadás fedezését azonban megtagadja azzal az indokolással, hogyha a városnak kereskedelmi érdeke a rakodópart továbbépítése, viselje a terheket maga a város. Különben pedig, mondja a leirat, az állam helyzete sem olyan, hogy 738,000 koronákat osztogathatna a városnak. Minthogy -erre a célra a városnak sincs egy krajcárja sem, a tervek irattárba 'kerülnek a többi, pénz hiányában megvalósíthatatlan sok szép terv mellé. (—) Kelemen Kálmán — tb. tanácsos. Schütz Anitái törvényhatósági -bizottsági tag indítványt terjesztett a közgyűlés elé, amelyben megemlékszik a -nemrég nyugalomba vonult Kelemen Kálmán árvaszéki elnökhelyettes -érdeméiről s javasolja, Ihogy -a dőrék -főtisztvisélőt válasszák meg tiszteletbeli tanácsosnak. A tanács a közgyűlésre hízza a döntést, (—) A beteg vármegye. Nagybecskerekről jelentik: Torontál vármegye közigazgatási bizottságának tegnap tartott ülésén, melyen Dellirnünics Lajos főispán elnökölt, Tóth István pénzügyigazgató bejelentette, ihogy novemberben 8.925,941 korona adót fizettek be, A január-novemberi időszakban a befizetések 551,259 koronával voltak kedvezőbbek, mint tavaly. Haidegger Lajos dr. megyei főorvos jelentése szerint a- vármegye közegészségi állapota novemberben kedvezőtlen vált. 27 kolenibÁteg közül 10 meggyógyult, 16 méghalt, égy még hét ég, 30-ika óta azonban ujabb eset ném fordult élő. Megállapítottak továbbá 92 vörheny, 86 di!fteritisz, 49 kanyaró és 45 tilfu-szesetet. Járványos bet égiségek miatt 17 községbén bezárták az iskolákat és óvókat. (—) Makóért. Makóról jelentik: Makó város közgyűlésén a képviselőtestület az árvíz által sújtottak haszonbérét, mintegy 30.000 koronát elengédlte. (Ezután megalakították a középponti választmányt. A közgyűlés elhatározta Kopáncsi-pusztának Maiké városhoz való csatolását, ami IMakó városra igen nagy anyagi haszon lenne, ehez azonban Glcrttfelder -Gyula, püspök támogatása szükséges. Elhatározták, hogy a polgármester utján kérik a püspököt a hozzájáruláshoz. A közgyűlés elhatározta a váras világításának intenzivebbé való tételét, majd kimondták. Makó városnak uj szervezési szabály rendel et készítését. (—) Nyomtatásban. Szmollény Nándor törvényhatósági bizottsági tag indítványozza hogy a fcmtosabb városi szerződéseket, amelyek valamilyen vonatkozásban a közgyűlés elé kerülnek, a jövőben még a közgyűlés előtt küldjék meg az összes városatyáknak. Az indítványozó szerint ugyanis a város fontos anyagi ügyeit érintő szerződések tanulmányozása nem állt módjukban a bizottsági tagoknak. Az indítvány értelmében azonban módot -adinuk rá, -hogy a napirendre tűzött ügyekhez kellő tár-gyi ismerettel szólhassanak hozzá a városatyák. (—) Nem ad pénzt a miniszter. Mintegy két év előtt elhatározta a köz-gyüléls, hogy a tiszai rakod-ópartot a pénzügyigazgatóság épületétől fölfelé 1300 méter ihoszszuság-ban kiépíttetni. A mérnökség elkészítette a terveket, azután ezeket a határozattal együtt fölterjesztették a földmi'velésü-gyi miniszterhez jóváhagyás végett. Megjegyzendő, ihogy a rakodópart kiépítését a közgyűlés forgalmi és kereskedelemi érdékekből rendelte el, viszont hivatkozott arra, hogy az 1750 méter hosszú mai rakodópartot is az állam építteti ki, viselje tehát a rakodópart továbbépítésének a költségeit is. folyósítását megkezdettük. 1 évtől 35 évig terjedő előnyös törlesztéses kölcsön ket folyósítunk. — Megbízásokat kizárólag földbirtokokra fogadunk el: r Szegedi Altalános Bank Rudolf-tér 5. szám.