Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-23 / 298. szám

8. DÉtiM ÁG Y AHOR8Z ÁG 1913. deeember 23. zeneszámokat hallgatni. Játszani pedig le­szólván lehetetlen. A zenekar tagjai a szü­netben a templom elé mentek, ki az utcára: melegedni, Fiedler Walter pedig nem játsz­hatott, a csellón tényleg nem játszhat vala­ki, ha didereg a keze s egész teste. És itt jutottunk el oda, amit a nemes cél mellett nem hallgathatunk el, hogy tudniillik ha ilyen amerikai stilü templomi hangver­senyt rendeznek, december végén, ugy az amerikai stílust egész terjedelmében be le­hetne tartani. Legelőször: fülem kellene a templomot. Amerikában minden felekezet templomát fűtik, Angliában is, sőt ujabb idő­ben Magyarországon is, bár inkább más fe­lekezet imaházait és nem a római katholikus templomokat. Bár tudjuk azt, hogy a herceg­prímás székhelyén levő bazilikát is fűtik. Miért ne lehetne Szegeden szintén behozni ezt a helyenkint és inkább Nyugaton divó szokást? Szegeden különösen az utóbbi években erős egyházi élet uralkodik, a vallá­sosság határozottan bensőséges a legtöbb családban. És bizony panaszkodnak, hogy hidegek a templomok, hogy megfáznak, be­tegekké válnak. És semmi hajlandóság nincs az arra illetékes körökben, hogy ezen a hiá­nyon segítsenek. Azért tesszük szóvá az egé­szet és rámutatunk a inai esettel arra, hogy a vallásos érzés rovására megy az, hogy például egyházzenei hangversenyt rendez­nek s a műsor számaiból elhagynak, az em­berek műsor közben eltávoznak, mivel a templomban levő hideg veszedelmessé válhat a kevésbé edzett emberek, elsősorban a höl­gyek számára. A hangverseny műsorát különös gond­dal és hozzáértéssel válogatták meg, amiben a szegedi Naszády József tanárt, karmes­tert és a temesvári, illetve most Budapesten élő Járosy Dezső orgonaművészt, tanárt il­leti a legtöbb elismerés. Két ilyen lelkes és nagytudásu ember ha összefog, igaz művé­szetet produkálnak. Az egyházi zenében kü­lönösen országos tekintélyek ma már mind a ketten. Járosy lelkes ambíciója nem ma­rad meg egy-két város határain belül, hanem országos keretű s ime, Szeged is bele tar­tozik. A műsor legtöbb száma Járosy Dezső •rgona játékából telt ki. Oly kevés orgona­művészünk van! És a kevesek közt a legelső úgyszólván Járosy, vele egyenrangú csak a Szegedről Budapestre került Antalffy-Zsíros és a mi Kőnig Péterünk. Járosy Bach D-moll Poceata-jával kezd­te a műsort. Áhítatos munka, csupa poézis. Tetszetős mü Bossi Elevátion-ja, különösen, ahogy a művész előadta. A műsoron azon­ban határozottan gyöngített Dubois In para­disum cimü unalmas, erőtelen és tűrhetetle­nül hosszú dolga. Intiim helyen talán egy-egy része magával ragadhat, viszont templomba monumentális munka való. És legjobban Franck Cézár Fantázia Cimü dolgára mond­hatjuk ezt. Hatalmas, megrázó mü, az ódon katholicizmus ereje tör ki belőle, csodálato­san. A közönségre mély hatással volt Stehle két korál dallamu alkotása, melyet Naszády József vezetésével adott elő a honvédzene­kar és az egyházi énekkar, precízen, igazán dicséretre méltó készséggel. Mint emiitettük, a műsorból több szám a dermesztő hideg miatt elmaradt s ezek közül legjobban sajnáljuk a szegedi zene­szerző, Fichtner Sándor Air cimü (cselló­szóló zongora kísérettel) elmaradását. te$$@SHHHHHlBHl Igazgató VAS SÁNDOR Üt Telefon 11-85 B • V Ma kedden, december hó 23-án r • i A budapesti men­tő eggesiiEefjayá­rafazUrániaszin­házban bemuta­ttot filmremek. ti országút. Dráma 6 felvonásban. Irta: Dr. L1NDAU PÁL. h T Helyárak mint rendesen. Előadások: 5, 7 és 9 órakor vasárnap d. n. 2-től éjjel 12 óráig. A templom félig .telt meg közönséggel, nagy részben uri hölgyekkel. — Változások a Kender és Lenipar Részvénytársaság vezetésében. A Kender és Lenipar Részvénytársaság újszeged! te­lepén vasárnap a város egész társadalmát érdeklő változás állott be. Gerő Ármin ugyanis, aki huszonöt éve áll a vállalat élén, megvált igazgatói állásától és helyette a gyár élére Szász Ernő került, aki eddig az ujverbászi vállalatot vezette. Szász Ernő évekkel ezelőtt a Szegedi Kenderfonógyár­nak yolt tisztviselője, jnnen került Ujver­bászra, áliol rövidesen a Hungára kender­gyár részvénytársaság igazgatója lett. A szegedi állásával együtt megtartja régi ál­lását is, ahol sikerekre tekinthet vissza. — Szolgálati jubiieutn. A szegedi kir. adóhivatal főnökét, Lendvay József íopénz­tárost szép iinnepeltetésben részesítették ma tisztviselői. Lendvay József, aki tiz év óta áll a szegedi adóhivatal élén, ma érte meg hivatalbalépésének negyvenedik évforduló­ját és ez alatt a hosszú idő alatt rendkívüli tapintatával, lekötelező modorával és előzé­kenységével mindenkinek a becsülését kiér­demelte, akik vele érintkezésben állanak. A szegedi adóhivatal tisztikara ebből az alka­lomból testületileg üdvözölte szeretett főnö­két és díszes ajánüéktárgygyal lepte meg. A jubilánst a nap folyamán igen számosan, töb­bek között Kedacsics Károly kir. tanácsos, pénzügyigazgató is, melegen üdvözölték. — Legyen niunaa/>2Üna! Fiuméből jelentik: A keres keueiimi miniszter renidele­téiie itt is fölfüggesztették a vasárnapi mun­kaszünetet. Az üzlettulajdonosok azonban nem használták fel a kedvezményi. A ley­több üzlet azonban zárva maradt. Csak itt­ott nyitottak egyikét üzlet et, melyet pár ói a múlva ismét bezártak. A kereskedők azzal okolják meg eljárásukat, hogy a rossz viszo­nyok miatt hiányzik a kedv a vásárlásra és a forgalom úgyis csekély. ^ — Hurcolkodnak a szerb lapok. Zom­borból jelentik: A készülő uj sajtótörvénynek a kaucióra vonatkozo rendelkezése rendkívül érzekenyen érinti a Magyarországon meg­jelenő szerb nyelvit napilapokat, mert a föl­emelt kaució összegét nem tudják előterem­tem. Ezért az újvidéki szerb lapok, a Zasz­tava, melyet lomics Jása szerkeszt és a tíranik, melynek Poltt Mihály a szerkesztő­je, elhataroztak, hogy átkoitöznea Horvát­országba és pedig Péterváradra, melyet a Duna hidja választ el Újvidéktől. A harmadik szerb napilap, a Szrpsztvo, ugyan Újvidéken marad, de ugy segit magán, hogy ezentúl csak négyszer hetemnt fog megjelenni. — Uj postapalota Aradon. Aradról (jelentik: Az aradi postapalota régien húzódó ügye most már a megvalósulás stádiumába jut. A mostani rozoga épüietl>en lehetetlen volt a telefont és a távírót fejleszteni. Az ál­lam anyagi helyzete eddig nem engedte meg uj palota létesítését, tegnap azonban a kincs­tár megvásárolta a postaépület mellett lévő telket 45.000 koronáért és a tavasszal a mos­tani épület lerombolásával megkezdik az uj palota építését. Ugyanabban az időben a vasúti posta uj épületének elkészítéséhez is hozzáfognak és itt helyezik el a kézbesítő osztályt. — Meggyilkolta a feleségét. Aradró l jelentik: Szóró Árpád, volt aradi csendőr­hadnagy, aki néhány hónap óta a buda­pesti detektiv-tanfolyam hallgatója, két hó­nappal ezelőtt feleségül vette Porzsolt Zsu­zsannát, aki tanitónő az aradmegyei Székud­varon. A fiatal házasok abban állapodtak meg hogy .mihelyt a férj valami jó állást kap, az asszony otthagyja a tanítást és férjéhez köl­tözik. Időközben Szóró több izben megláto­gatta a feleségét. Legutóbbi látogatása al­kalmával szemrehányásokat tett neki, hogy udvaroltat magának. Tegnap este is meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom