Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-13 / 290. szám

6. DÉLMAGYARORSZÁGI 1913. december 14. Bemutatkozott az uj francia kormány. — Briand, az ellenzéki vezér. — (Saját tudósítónktól.) A párisi radikális lapok többsége nagy megelégedéssel nyilatkozik a k-aim-ara tegnapi üléséről és azt annak bizonyítékául tekinti, hogy a legutóbbi kabinjeUválságőt csakis a radikális kabimlttAf lehetett megoldani, amely a jobboldallal nem paktál és az egyesült szociálist-áknak neon tesz túlságos koncessziókat. A konzervatív és a mérsékelt sajtó szerint az uj miniszitérium első föllépése neim volt valami fényes, főként Doumergue miniszterelnök beszéde nem volt impozáns. Jauérés a Hunnánité hasábjain a következőket irja: A tegnapi n ap a j obbal dalnak ép u,g>, mint a radíkálsi pártoknak sok csalódást okozott. A jobboddal azt remélte, hogy a miniszter iuirnot erőteljes támadással azonnal megbuktatja, a radikális párt pedig azt hitte, hogy az ő minisztériuma a paui kongresszus programját a, kormány proigmamjjává fogja tenni. A kabinet azonban nem mert világosan beszélni. Talán diszharmónia uralkodik belseje be n? Talán két szárnyra oszlik: egy bal szárnyra Caillaux vezetésével és jöbb szárnyra Viviám vezetésével? Talán az utóbbinak vagy valamely más miniszternek utján tért engedett az Elysé-e palota titkos befolyásának? A tegniapi ülés legnevezetesebb eseményének Briaind volt immsztérelrmk béi'ektfkozását tartják, aki nyíltan\ az ellenzék vezérének szerepet vállalta. Parisból jelentik még: A 283 szavazat, mellyel a kamara a kormány kiVáínságára Lefévre javaslatát 214 szavazat ellen elvetette, a következőkép alakult össze: 25 demokrata balpárti, 81 baloldali radikális, 2 pártonkívüli, 130 szocialista radikális, 27 szocialista republikánus, 11 egyesalt szociálista, 7 független szociálista. A javaslat mellett szavazó ellenzék 214 szavazata a következőkép alakult ,meg: 19 jobbpárti, 33 Action liberálpárti, 44 pro-gresszista, 31 tagja a republikánus uniónak, 15 pártonkívüli, 44 tagja a demokrata baloldalnak, 12 baloldali radikális, 40 szocialista radikális, 2 szocialista republikánus, 4 független szociálista. Nem szavazott 76, távol volt husz képviselő. .••((.•••••.•..•'•••••••.•.•••''aoaa.a.Baa.Eseiaa.eaii.a.. A közbeszóló ur. (Saját tudósítónktól.) Most kezdünk ráeszmélni, mennyire elvadult a magyar parlament tárgyalásának hangja. Hogy a -másfél évi sípolás és trombitálás után rendes tárgyalás folyik a delegációban, a régi zenebona resziiduiumaként megmaradt a közbeszólással való visszaélés. Ntem ,ütközünk meg e közbeszólások hangján. Végre e részben Eiurópa többi parlamentje sem lebet iskolája -az illemtudásnak. Általában szörnyűséges végiggondolni, mivé fajult a parlamenti intézmény előkelőség, -műveltség, tisztességtudás dolgában. És ha ma sarn Anglia, sem Franciaország nem tekint a régi bámulattal törvényhozóira, az i-ltíom és a finom magatartás, a választékos ékesszólás és a nemes gesztusok mestereire: mért követeljünk éppen mi valami állandó ünnepiességet és példaadó előkelőséget politikusainkul ? , ; : j i Ismételjük: nem a hang durvasága a valódi mértéke a parlament hihetetlen sülyedésének. -Hanem az a meggondolatlan hamarság, amellyel a politikus urak egymás becsületére rásütik a tüzes bélyegzőt. A delegáció tegnapi tárgyalása rendjén az egyik ellenzéki delegátus, akit a temperamentumos jelzővel Különböztet meg a -ma történetírása, kétszer egymásután feledkezett meg .magáról ilyen súlyosan. Csak ugy kiszaladt a száján a -közteszőlí s, amely mások -becsületét marta. Szerencsére mind a kétszer emberére talált. Berzeviczy Albert közéleti tevékenységének tisztaságát soha senki még a kételkedés árnyékával sem illette. Ha volt szópárbaj Berzeviczy és ellenfele közt, a tusából diadalmasan bizonyára Berzeviczy került ki. Tisza még a szópárbajig sem jutott el. A magyar politika Hővér Henri-kje egyetlen közbekiáltással megtiltotta Magyarország miniszitferel'nökének; hogy -becsületről merjen beszélni. Tisza István egyetlen kérdéssel megtiltotta a ihővér-ü politikusnak, hogy ezen a hangon merjen beszélni. Rögtön rendbe jött a dolog. A nagy vivó tisztelgésre emelte a kardját ós azzal — visszavonult. Nagyon helyesen tette, nagyon okosan tette, sőt nagyon lovagiasan tette. Tiszt* szívből örvendünk rajta. De mégis megkérdezzük illő szerénységgel: mirevaló egyenesen méso-k becsületébe gázolni, kiválasztani azt a pontot, ábol mindnyájan a legérzékenyebbek vagyunk? Semtmi nem magyarázza ezt a könnyelműséget, csak az obstrukció megrögzött szokása, amikor egyszerre tizenöt-húsz fölhevült ajakról felelősség és megtorlás nélkül röppent el a legsúlyosabb sértések piszkos zápora. A tegnapi közbeszóló is ilyen tömegben érezte magát, azért kockáztatta meg a gyanúsító köz-beszólásokat. Körültekintett az éles rendreutasitás-ra és szomorúan látta, hogy csaknem egyedül van. Mögötte gubbaszt ugyan két-három pajtása, de a „viharzók" nagy tömege hiányzik. Erre összevágta a bokáját, azt mondta: pardon és a dolog a lovagiasság szabályai szerint el volt intézve. Leszállították a német ktmaUábat Berlinből jelentik: A német birodalmi hank a kamatlábat félszázalékkal leszállította. Ez a kamatláble-szállátás szintén egyik dokumentum arra, h-ogy az európai pénzfészül tség meigisaaiinését jelezze. A lelkész. Irta: Hennán Bang. Keskeny, kátyús ets- a kiálló kövektől kocsizásra majdnem- veszedelmes ut vezetett a kis házhoz. De ez nem okozott forgalmi .zavart, hiszen csak néhanapján haladt rajta végig egy-egy szekér. Mert bizony az öreg siket S-keel lelkésznek — ki a kis házban lakott — -meg kellett elégednie saját lábaival is, -miután fogatra szerény jövedelméből nem igen telt. Pedig az öreg tiszteletes számtalanszor megtette ezt az utat. Ha szent hivatásának gyakorlására ment, olyan boldogan lépkedett rajta végig, hogy szinte igazat adott azoknak az ember, akik azt állították, hogy a pap -csak akkor boldog, ha otthonról távozni kénytelen. — Nos, — jegyezte meg a falu orvosának fiatal felesége, — még igy is elég ideje marad, -hogy muzeumában -üljön! Mindenki a -falu eszének tartotta ezt az asszonyt. D-e hát ehhez nem szükséges valami sok, legfeljebb jó fül és pergő nyielv. És -mert mind a kettővel bírt, joggal nevezhették őt a vidék eszének. , A siket -Skeelről azonban még ő sem tudott mást mondani, -mert igazán szent életű ember volt. Egyszerű hivei rajongtak érte, de írneg is érd-emelte szereteteinket. És a dán király sem küld Grönlandba akármilyen lelkészt, mert nem minden pap tartja kötelességének, hogy a magányos -kunyhóikban és mindenütt, ahol hallgatókra akad, az Ur Fiáról prédikáljon, kinek -utja, hogy megváltsa az emberiséget. Betlehemtől Golgotáig vezetett! De az öreg Skeel ilyen lelkész volt! Azt hirdette, hogy minél -nehezebb a lét, | minél szűkebb a nyomor kalitkája és -minél j homályosabb a sötétség, annál erősetíbnek ! kell lenni a lélek vágyának az örök vigasz szent csillagfénye után. Ezért járt uttalan-utakon o-tt fent, az i eszkimók között ,s ezért prédikált a Megí váltóról minden -családnál, minden kunyhóban és mindenütt, ahol embereket talált! Hosszú szánutjainak egyikén, midőn hol jégen, hol keményre fagyott havon siklott előre, a jég beszakadt -és nyolc teljes óráig didergett a derékig érő vízben. Súlyos betegségen ment ekkor keresztül, melyben ' megsiketü-lt. S mert felesége szemei is naj gyón szenvedtek az örökös hó fényétől, el! hagyták Grönlandot és visszatértek Dániába, ahol később elfoglalták a kis paplak-ot. De a napok itt is gyorsan teltek. A tiszteletes asszony délelőtt megfőzte férjének kedvenc ételeit, Skeel pedig ezalatt -eszkimó nyelvre forditotta a zsolozsűiás könyvet, -melyből iha egy-egy szakasszal elkészült, órák -hosszant bámulta a kéziratot. Délután -a tiszteletes remékirókról olvasott föl, ugy -amint a süketek: unalmas egyhangúsággal. A tiszteletes asszony ezalatt kötött és gyakran pörölt. — Ja-kob, azt mondo-m, hazugság mindaz, amit a költők összeirnak! ... Az életben egész másként szokott lenni! Skeel nevetett. — Azt hiszed, más is olyan könnyen célt ér, mint én? ... Te ugyan nem -csináltál nehézségeket! — Talán megbántad, Jákob? Nem, nem bánta meg! Történetük nagyon egyszerű volt. Anna l akkor husz éves, gyönyörű, karcsú leány volt, olyan finom, hamvas arccal, mint -az őszibarack. Es Skeel, a fiatal segédlelkész szerette öt, ah Istenem, de mennyire! A vallomás azonban mindig torkán -akadt. Égy vasárnap azután az történt, hogy Anna, mikor egy betegnek málnaszörpöt akart vinni, meglátta a fiatal papot. — Skeel! . . . Skeel ur! — kiáltozott reá. — Parancsol, 'kisasszony? — Hová megy? — Én, kisasszony? . . . Sehová! — Ugy kisérjen el! ~ Igenis, Anna kisasszony! — válaszolt Skeel ieikész, de azért meg sem mozdult. -- Nos, jöjjön, induljunk! Egymás mellett haladtak. Mindegyikük töprengő volt, de lelkük gondolatban valószínűleg taialkozott. — Mire gondol most tulajdonképen? — kérdezte a leány. — Én? . . . Hát semmire! — Az nem sok! — Csakugyar nem! — ismételte a iiatai lelkész. Ezzel ismét elhallgattak. — Mit csinál Sh.eel ur? — szólalt meg végre a leány. -- Én, Anna kisasszony? . . . Epren semmit! — AkKur hát ne tépje apám legszebb rozsait. — Igenis, kisasszony! — mondta majd nem öntudatlanul a fiatal ember, de azért csak tovább tépte a rózsákat, — Legalább niekem is adna egyet! — kacérkodott a leány.