Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-13 / 290. szám

6. DÉLMAGYARORSZÁGI 1913. december 14. Bemutatkozott az uj francia kormány. — Briand, az ellenzéki vezér. — (Saját tudósítónktól.) A párisi radikális lapok többsége nagy megelégedéssel nyilat­kozik a k-aim-ara tegnapi üléséről és azt an­nak bizonyítékául tekinti, hogy a legutóbbi kabinjeUválságőt csakis a radikális kabimlttAf lehetett megoldani, amely a jobboldallal nem paktál és az egyesült szociálist-áknak neon tesz túlságos koncessziókat. A konzervatív és a mérsékelt sajtó szerint az uj minisz­itérium első föllépése neim volt valami fé­nyes, főként Doumergue miniszterelnök be­széde nem volt impozáns. Jauérés a Hunná­nité hasábjain a következőket irja: A tegnapi n ap a j obbal dalnak ép u,g>, mint a radíkálsi pártoknak sok csalódást oko­zott. A jobboddal azt remélte, hogy a minisz­ter iuirnot erőteljes támadással azonnal meg­buktatja, a radikális párt pedig azt hitte, hogy az ő minisztériuma a paui kongresszus programját a, kormány proigmamjjává fogja tenni. A kabinet azonban nem mert világo­san beszélni. Talán diszharmónia uralkodik belseje be n? Talán két szárnyra oszlik: egy bal szárnyra Caillaux vezetésével és jöbb szárnyra Viviám vezetésével? Talán az utób­binak vagy valamely más miniszternek utján tért engedett az Elysé-e palota titkos befolyá­sának? A tegniapi ülés legnevezetesebb esemé­nyének Briaind volt immsztérelrmk béi'ektf­kozását tartják, aki nyíltan\ az ellenzék ve­zérének szerepet vállalta. Parisból jelentik még: A 283 szavazat, mellyel a kamara a kormány kiVáínságára Lefévre javaslatát 214 szavazat ellen elve­tette, a következőkép alakult össze: 25 de­mokrata balpárti, 81 baloldali radikális, 2 pártonkívüli, 130 szocialista radikális, 27 szocialista republikánus, 11 egyesalt szociá­lista, 7 független szociálista. A javaslat mellett szavazó ellenzék 214 szavazata a következőkép alakult ,meg: 19 jobbpárti, 33 Action liberálpárti, 44 pro-g­resszista, 31 tagja a republikánus uniónak, 15 pártonkívüli, 44 tagja a demokrata bal­oldalnak, 12 baloldali radikális, 40 szocia­lista radikális, 2 szocialista republikánus, 4 független szociálista. Nem szavazott 76, távol volt husz kép­viselő. .••((.•••••.•..•'•••••••.•.•••''aoaa.a.Baa.Eseiaa.eaii.a.. A közbeszóló ur. (Saját tudósítónktól.) Most kezdünk rá­eszmélni, mennyire elvadult a magyar par­lament tárgyalásának hangja. Hogy a -más­fél évi sípolás és trombitálás után rendes tárgyalás folyik a delegációban, a régi ze­nebona resziiduiumaként megmaradt a köz­beszólással való visszaélés. Ntem ,ütközünk meg e közbeszólások hangján. Végre e rész­ben Eiurópa többi parlamentje sem lebet is­kolája -az illemtudásnak. Általában ször­nyűséges végiggondolni, mivé fajult a par­lamenti intézmény előkelőség, -műveltség, tisztességtudás dolgában. És ha ma sarn Anglia, sem Franciaország nem tekint a régi bámulattal törvényhozóira, az i-ltíom és a fi­nom magatartás, a választékos ékesszólás és a nemes gesztusok mestereire: mért köve­teljünk éppen mi valami állandó ünnepies­séget és példaadó előkelőséget politikusaink­ul ? , ; : j i Ismételjük: nem a hang durvasága a valódi mértéke a parlament hihetetlen sü­lyedésének. -Hanem az a meggondolatlan hamarság, amellyel a politikus urak egymás becsületére rásütik a tüzes bélyegzőt. A de­legáció tegnapi tárgyalása rendjén az egyik ellenzéki delegátus, akit a temperamentu­mos jelzővel Különböztet meg a -ma törté­netírása, kétszer egymásután feledkezett meg .magáról ilyen súlyosan. Csak ugy ki­szaladt a száján a -közteszőlí s, amely má­sok -becsületét marta. Szerencsére mind a kétszer emberére talált. Berzeviczy Albert közéleti tevékeny­ségének tisztaságát soha senki még a kétel­kedés árnyékával sem illette. Ha volt szó­párbaj Berzeviczy és ellenfele közt, a tu­sából diadalmasan bizonyára Berzeviczy ke­rült ki. Tisza még a szópárbajig sem jutott el. A magyar politika Hővér Henri-kje egyet­len közbekiáltással megtiltotta Magyaror­szág miniszitferel'nökének; hogy -becsületről merjen beszélni. Tisza István egyetlen kér­déssel megtiltotta a ihővér-ü politikusnak, hogy ezen a hangon merjen beszélni. Rög­tön rendbe jött a dolog. A nagy vivó tisz­telgésre emelte a kardját ós azzal — vissza­vonult. Nagyon helyesen tette, nagyon okosan tette, sőt nagyon lovagiasan tette. Tiszt* szívből örvendünk rajta. De mégis megkér­dezzük illő szerénységgel: mirevaló egye­nesen méso-k becsületébe gázolni, kiválasz­tani azt a pontot, ábol mindnyájan a leg­érzékenyebbek vagyunk? Semtmi nem ma­gyarázza ezt a könnyelműséget, csak az ob­strukció megrögzött szokása, amikor egy­szerre tizenöt-húsz fölhevült ajakról fele­lősség és megtorlás nélkül röppent el a leg­súlyosabb sértések piszkos zápora. A tegnapi közbeszóló is ilyen tömegben érezte magát, azért kockáztatta meg a gya­núsító köz-beszólásokat. Körültekintett az éles rendreutasitás-ra és szomorúan látta, hogy csaknem egyedül van. Mögötte gub­baszt ugyan két-három pajtása, de a „vi­harzók" nagy tömege hiányzik. Erre össze­vágta a bokáját, azt mondta: pardon és a dolog a lovagiasság szabályai szerint el volt intézve. Leszállították a német ktmaUábat Berlinből jelentik: A német birodalmi hank a kamatlábat félszázalékkal leszállította. Ez a kamatláble-szállátás szintén egyik doku­mentum arra, h-ogy az európai pénzfészül tség meigisaaiinését jelezze. A lelkész. Irta: Hennán Bang. Keskeny, kátyús ets- a kiálló kövektől kocsizásra majdnem- veszedelmes ut veze­tett a kis házhoz. De ez nem okozott for­galmi .zavart, hiszen csak néhanapján ha­ladt rajta végig egy-egy szekér. Mert bi­zony az öreg siket S-keel lelkésznek — ki a kis házban lakott — -meg kellett elégednie saját lábaival is, -miután fogatra szerény jö­vedelméből nem igen telt. Pedig az öreg tiszteletes számtalanszor megtette ezt az utat. Ha szent hivatásának gyakorlására ment, olyan boldogan lépke­dett rajta végig, hogy szinte igazat adott azoknak az ember, akik azt állították, hogy a pap -csak akkor boldog, ha otthonról tá­vozni kénytelen. — Nos, — jegyezte meg a falu orvosá­nak fiatal felesége, — még igy is elég ideje marad, -hogy muzeumában -üljön! Mindenki a -falu eszének tartotta ezt az asszonyt. D-e hát ehhez nem szükséges vala­mi sok, legfeljebb jó fül és pergő nyielv. És -mert mind a kettővel bírt, joggal nevezhet­ték őt a vidék eszének. , A siket -Skeelről azonban még ő sem tu­dott mást mondani, -mert igazán szent életű ember volt. Egyszerű hivei rajongtak érte, de írneg is érd-emelte szereteteinket. És a dán király sem küld Grönlandba akármilyen lel­készt, mert nem minden pap tartja köteles­ségének, hogy a magányos -kunyhóikban és mindenütt, ahol hallgatókra akad, az Ur Fiá­ról prédikáljon, kinek -utja, hogy megváltsa az emberiséget. Betlehemtől Golgotáig veze­tett! De az öreg Skeel ilyen lelkész volt! Azt hirdette, hogy minél -nehezebb a lét, | minél szűkebb a nyomor kalitkája és -minél j homályosabb a sötétség, annál erősetíbnek ! kell lenni a lélek vágyának az örök vigasz szent csillagfénye után. Ezért járt uttalan-utakon o-tt fent, az i eszkimók között ,s ezért prédikált a Meg­í váltóról minden -családnál, minden kunyhó­ban és mindenütt, ahol embereket talált! Hosszú szánutjainak egyikén, midőn hol jégen, hol keményre fagyott havon siklott előre, a jég beszakadt -és nyolc teljes óráig didergett a derékig érő vízben. Súlyos be­tegségen ment ekkor keresztül, melyben ' megsiketü-lt. S mert felesége szemei is na­j gyón szenvedtek az örökös hó fényétől, el­! hagyták Grönlandot és visszatértek Dániá­ba, ahol később elfoglalták a kis paplak-ot. De a napok itt is gyorsan teltek. A tisz­teletes asszony délelőtt megfőzte férjének kedvenc ételeit, Skeel pedig ezalatt -eszki­mó nyelvre forditotta a zsolozsűiás köny­vet, -melyből iha egy-egy szakasszal elké­szült, órák -hosszant bámulta a kéziratot. Délután -a tiszteletes remékirókról olva­sott föl, ugy -amint a süketek: unalmas egy­hangúsággal. A tiszteletes asszony ezalatt kötött és gyakran pörölt. — Ja-kob, azt mondo-m, hazugság mind­az, amit a költők összeirnak! ... Az élet­ben egész másként szokott lenni! Skeel nevetett. — Azt hiszed, más is olyan könnyen célt ér, mint én? ... Te ugyan nem -csinál­tál nehézségeket! — Talán megbántad, Jákob? Nem, nem bánta meg! Történetük nagyon egyszerű volt. Anna l akkor husz éves, gyönyörű, karcsú leány volt, olyan finom, hamvas arccal, mint -az őszibarack. Es Skeel, a fiatal segédlelkész szerette öt, ah Istenem, de mennyire! A val­lomás azonban mindig torkán -akadt. Égy vasárnap azután az történt, hogy Anna, mikor egy betegnek málnaszörpöt akart vinni, meglátta a fiatal papot. — Skeel! . . . Skeel ur! — kiáltozott reá. — Parancsol, 'kisasszony? — Hová megy? — Én, kisasszony? . . . Sehová! — Ugy kisérjen el! ~ Igenis, Anna kisasszony! — vála­szolt Skeel ieikész, de azért meg sem moz­dult. -- Nos, jöjjön, induljunk! Egymás mellett haladtak. Mindegyikük töprengő volt, de lelkük gondolatban való­színűleg taialkozott. — Mire gondol most tulajdonképen? — kérdezte a leány. — Én? . . . Hát semmire! — Az nem sok! — Csakugyar nem! — ismételte a iia­tai lelkész. Ezzel ismét elhallgattak. — Mit csinál Sh.eel ur? — szólalt meg végre a leány. -- Én, Anna kisasszony? . . . Epren semmit! — AkKur hát ne tépje apám legszebb rozsait. — Igenis, kisasszony! — mondta majd nem öntudatlanul a fiatal ember, de azért csak tovább tépte a rózsákat, — Legalább niekem is adna egyet! — kacérkodott a leány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom