Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-07 / 259. szám

Ü3P Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-negyedévre K 6'— egy hónapra K 2-Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.negyedévre K T— egyhónapraK 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 259. szám. Péntek, november 7 Guerilla-harcok. Téves volt az a fölfogás, hogy más volt Apponyi Albert célj,a é's más a Lovászy Mártoné. Ma ellenzéki forrásból hitelesen értesültünk arról, hogy most egy és ugyanaz a cél lebeg Apponyi, Andrássy, Károlyi és Lovászy előtt egyaránt. Nem tanácskozni jár be az ellenzék a képviselőházba, hanem tiltakozni. Vezérek és közkatonák teljesen egyetértenek 'ebben. Hogy ez igy van, legújabb bizonyság a mai nap, -mert ma az ellenzék a Házba be se ment, mivel botrányrendezésre ma nem lett volna alkalom ... A vezérek ma egyetértenek, főképen a haragos indulatban, a letörtségen való boszujokbain és a gyűlölködésben. Ép ezért <e pillanatban áltatás volna hinni a parlamenti béke tehetőségében. Az ellenzék káprázatának esne áldozatul, ha ,a fölújult obtsrukciós küzdelem sikerében bizakodna, ha nem venné tudomásul az országos közvélemény csömörét és irtózását a fölmelegitett obstrukciótói, ha megint csodát várna, csodát remélne és bécsi megnyilatkozást lesne. Az ellenzék állandósítani kívánja továbbra is a botránycsiná'lást, mert abban a meggyőződésben él, hogy ha ad abszurdum viszi a parlamenti hadviselést, végre is megunják fönn Bécsben és elejtik a kormányt és rendszerét. Tartalmi és formai alapon indult meg az ellenzék mostani hadjárata. A mai többség az ellenzék fölfogása szerint nem jogosult Oly nagy kérdések megoldására, mint aminő az esküdtszéki és sajtóreform, a közigazgatás államosítása és egyéb tervezett reform. A kormány — szerintök — irtó hadjáratot irídit a közszabadságok ellen az ellenzék megfékezése és ímegrendszaibályozása ofkából. Ezt, mint mondják, nem tehet elviselni. Mint ők mondják: forradalmi állapotban vannak és mert más eszközük nincsen, iá parlamentben lázadnak föl a kormány ellen. Képviselőházi küzdelmük nem rendszeres, vagyis ép a rendszertelenségben következetes csupán. Az uj házszabályt él nem isimerik és el nem ismerhetik, mert nőlkülök alkották meg, de más okon is. A mai házszabály megköti a kisebbség kezét és még a házszabályokhoz sem szólalhat föl, még személyes kérdésben sem beszélhet anélkül, hogy az elnök vagy a Ház engedelmét ne kérje. Ezt az eljárást föllháboritó zaklatásnak minősitik és ilyen körülmények között csupán az állandó guerillabarobajn látják az ellenzék küzdelmének lehetőségét. A taktika tehát változó és változatos lesz mindenha, amikor az ellenzék a Házban megjelenik. Az elnök személyét is csupán akkor tisztelik, amikor nékik tetszik és amikor a taktika, a hadviselés módja igy kívánja, mert tisztelni nem kötetesek, minthogy ugyancsak ellenzéki fölfogás szerint nem a képviselőház, hanem csupán a többség választotta meg. Békességről beszélni tehát nem lehet többé. A hadjárat folyik a végletékig, a mig vagy a kormány bukik — és ez aligha következik be — vagy megsemmisítik a választáson az ellenzéket. A politikai helyzetnek ma ez a képe. Elég sivár, de azt hisszük, mégsem egészen reménytelen. Az ellenzék által emlegetett sérelmek nem orvosolhatatlanok, kivált, ha maga az ellenzék is őszintén és minden utógondolat nélkül törekedne a helyzet gyógyítására. A képviselőház tegnapi ülésén az ellenzéknek mindösszesen negyvenhat, vagy mondjunk kerek számot, talán ötven tagja jelent meg. A távollevők száma hatvanhetven. Talán ennék is van jelentősége, mint ahogyan van is. De a megjelent ellenzékiek között is van egy csoport, amely nem ért egyet az ellenzék taktikájával. Ezek csöndesen, megfél említve a vezérek indulatától, vagy irányításától, hallgatagon, de elégedetlenül ülnek benn az ülésteremben és künn a folyosón. Ezekét is izgatják az ellenzők sérelmei, de meddőnek, tulerőltetettnek tekintik a mostani hadviselést és olykép vélekednek, hogy vagy sztrájkoljon továbbra is az ellenzék, vagy tárgyaljon. Ezek ellenérzéssel követik a vezérek taktikáját és irtóznak az ujabb meg ujabb botrányoktól és az obstrukció kicsorbult fegyvereinek csörgésétől. — Minek provokálni a parlamenti őrKinos percek. Irta : Max Daíreaux. — Olhó, álljunk csak meg! Maga nagyon rosszul táncol. — Igazán, nagyon ügyetlen vagyok? — Borzasztóan! Ugy táncol, mint viharos tengeren a hajó. Nézze, üljünk inkább oda a sarokba és beszélgessünk egy kissé. Nem bánja, ugy-e? És anélkül, hogy a választ bevárta volna Marié — Anne de Saint — Orland karonfogta Antoine de Montrivelt és bevezette a játékszalónba, ahol a kártyázók nem törődve a zenével, belemerültek a munkába. Marié Anne belevetette imagát egy magas Ihátu fotelbe, amely eltakarta őt a kíváncsi /pillantások elől és megkínálta székkel Antoinet. A férfi egy alacsony székre ült, a leány lábai elé, komoly és szomorú pillantásával végig mérte a leányt, akinek mosolygása megfélemlítette. — Nos, kis hallgatag ember, — szólalt meg a leány mosolyogva, — micsoda különös élvezetet talál abban, (hogy folyton a lábamra lép? Vagy nem .kellemesebb-e itt ülni? — Hogyne, sőt ennék igazán nagyon örülök, mert beszélni valóm van magával. — Milyen szerencse, nekem is van valami, bizalmas mondani valóm magárnak ós bizony olyan ritka dolog, bogy az embernek van mit mondani a táncosának, hogy nem is tudom, hogyan kezdjem el. Tehát maga lesz szíves elkezdeni. Antoine de MontriVel 'lesütötte a szemeit, fehér Ikeztyüit idegesen gyűrte a kezében, azután erős elhatározással halkan megszólalt, nagyot sóhajtva: — Szeretem imagát, Marié Anne! ő gúnyosan mosolyogni kezdett. — Csak ezt akarta mondani? De hiszen szegény barátom én ezt már tizennégy éVe tudom és magam is azért thivtam ide félre, hogy elmondjam a titkomat. Antoine szemeiben megcsillant a reménysugár; az ajkai mozogtak, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki szó a torkán. — Maga a legjobb barátom, Antoine, mondhatnám az egyetlen barátom és ezért akarom azt, hogy maga megtudja elsőnek, bogy boldog vagyok, ma este, boldog, mint egy menyasszony! — De talán csak nem menyasszony? — De igen! Még csak az anyám és maga tudja, ihogy a barátjához, herceg Campainellihez nőül megyek... De ugy látszik, Ihogy nem nagyon, örül a boldogságomnak ... Vagy jobb szerette volna, ha nem szóltam volna semmit? — Miért gunyólódi/k igy Marié Anne? j Hiszen mindent megmondtam magának az ' előbb és nem is tudtam befejezni a megkez— ! •• ' . LÚuLili_j-BÉt dett 'mondatot, mert maga félbeszakította bizalmas közölni valójával, — Azt akarta volna talán mondani, Ihogy megkéri a kezemet? Antoine inem felelt, csak lehorgasztotta a fejét. Az arca sápadt volt, a vonásai, feldúltak, a keze pedig ugy reszketett, mint egy aggastyáné. — Nézze Antoine, évek óta nap-nap után együtt vagyunk és magának épen ma estig kellett várni az elhatározásával. Istenem, milyen ügyetlen, ember imaga! — Tudom, hogy nem voltam ügyes sohasem, de azt hittem, hogy kitalálta az érzelmeimet1 és én kiélvezhetem a bizonytalanság gyönyörűségeit. — Vigasztalódjék kedves barátom, az idő itt agy sem számit, ugyanigy járt volna, iha előbb szól. Tizennégy évvel ezelőtt már elhatároztam, ihogy nem leszek a felesége. — Én pedig tizenöt év óta nem is álmodtam másról. Akkor szerettem meg. amikor Montrivelben megláttam. Fiatal leány volt még akkor, de már olyan, bájos és kedves. Emlékszem még az első szavaira, sőt a hangjára is. A kastélv terraszán ültünk és nem volt semmi mondani valónk egymásnak. Én már akkor félős voltam; szerettem volna a kezénél fogva a nagy gesztenyefák alá vezetni, amelyeket ugy szerettem, de nem mertem. Félénken néztem magára és amikor el-