Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-29 / 278. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K 7'— egy hónapra K 2"40 Egyes szám ára 10 Bllér. Kiadóhivatal Kárász-utca «. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 278. szám Szombat, november 29. A társországok. A kivételes állapotok, a királyi biztos kivételes állása és hatalma pár nap múlva megszűnnek a társországokban. Skerlecz báró királyi biztost őielsege Horvát-Szlavon- és Dalmán-országok bánjává nevezi ki és a kinevezés után rövidesen kiirják ,a választásokat a horvát-sziavon országgyűlésre. Tisza István miniszterelnök tezit a nagyjelentőségű fordulatot jelentette be a képviselőháznak abban a válaszban, .melyet Beöthy László interpellációjára adott. Nem egészen értjük még a mai zavaros parlamenti pártviszonyok között sem, hogy az ellenzéket miféle felsőbbrendű „taktika" késztette arra. hogy e nagyfontosságú bejelentés elől kivonuljon az ülésteremből. Mi ellen tüntettek ők a jogrendnek és alkotmányosságnak fanatikusai? A miniszterelnök személye ellen nem, mert hisz a miniszterelnököt egyéb, ennél jóval kisebb jelentőségű kérdésekben ők is kérdőre vonták és válaszát meghallgatták és bírálták. Az a körülmény, hogy ezúttal a munkapárt egyik általános tisztelettel és rokonérzéssél körülvett tagja volt az interpelláló, szintén nem lehet ok a tüntetésre, mert hisz :a munkapárt interpelláló jogát azt hisszük, még ők se vonták kétségbe. Egyébként senki sem akadályozta őket, hogy ebben a kérdésben ők is interpelláljanak, miután az interpelláció SÉMI*- I H.-..A • — "LFFIÜI Végrendelet. Marcel Prévost. Irta Kedves gyermekem, — önt, akiihez ezt a levelet intézem — : önt én nem ismerem. Mégis az élők között van, ez órában, amikor e sorokat iroim, valahol ebben a nagy Párisban, — Parison kivül talán . . . bár al'ig képzelhetem, hogy Pierre-em vidéki aszszonyt fog nőül venni, — majd, amikor én már nem leszek . . . Látja, hogy izgalom és keserűség nélkül beszélek erről a második házasságról, mint egy elkerülhetetlen és kívánatos dologról: kedves Pierre-em ne éljen egyedül és én, én nemsokára meghalok. Meghalok a jövő héten; éppen az imént csikartam ki az orvostól ezt a kegyetlen igazságot. Kegyetlen? Hosszú, kinos betegségtől bágyadtan: megváltás gyanánt üdvözölném a halált, — ha egyúttal el nem kellene búcsúznom az uramtól. És ezt az én uramat, lássa, ezt az embert én imádom, oly szenvedélyesen, hogy az agónia órái, melyeket most átszenvedek, rövideknek tetszenek, ha ő mellette tölthetem. ön tudja, ugyebár, hogy p róla akarok önnel beszélni. E levélkét házasságuk második havában fogja átadni önnek meghitt és diszkrét öreg barátom, Legrand ügyvéd. Huszonhat éves voltam, amikor Pierre nőii! vett, azóta nyolc esztendő telt el. Szükséges, hogy elmondjam szerelmünk és 'hájogával már egy izbeti minden jogfentartási formulájuk és házszabályelméleteik ellenére is éltek. Mi ellen tüntettek tehát 'a jogrend és alkotmányosság kákán csomót kereső fanatikusai? Tisza István miniszterelnök válaszában arra kérte 'a Máz minden egyes tagját, hogy ezt a .nagyjelentőségű Kérdést minden pártpolitikai vonatkozástól függetlenül itéljók meg. Ő maga a pártpolitikai önmegtagádásban elment addig, liofv mikor a kivételes állapotok történetét ismertette, csak a királyi biztosság fölállításának közvetlen okait jelezte és nem emlékezett meg arról, hogy ez okok előidézésében a boldogtalan emlékezeti"' koalíciós kormánynak mennyi része volt. Mi sem bolygatjuk .most ezeket a szerencsétlen emlékéket a fiumei ,rezoluciótól, a régi unionista többség mesterséges letörésétől, a hajánál fogva előrántott horvál nyelvkérdésről, -a vasúti pragmatikáról, a horvát obstrukcióig és ahhoz a teljes alkotmányos anarchiáig, mely a társországokban a koalíciós uralom alatt keletkezett és végül a kivételes állapotok prokíamáláshoz vezetett. Tisza Istvánnak igazán nincs szüksége arra, hogy pártpolitikai célokra használja ki azt a ragyogó sikert, melyet a horvát ügyek rendezése terén elért. Mikor a munkapárt az uralmat átvette, a horvátszlavon országgyűlésnek többsége letért az 1868-iki közjogi alapról. Az országgyűlést nem lehetett együtt tartani és föloszlatás után,az ujat nem lehetett összehívni, mert kétségtelen volt, hogy az országgyűlés oly határozatot hoz, mely megtagadja az államközösséget és kimondja az elszakadást. A koalíció végzetes hibái következtében -elkeseredett horvát nép és a nép képviselői a legveszedelmesebb ábrándoknak, a trializmusnak, a Nagy-Horvátországnak, ,a délszláv egységnek hódoltak. A legsúlyosabb külpolitikai helyzetben a Balkán háború idejében, a nagy szláv 'aspirációk virágkorában kellett ezeket a magyar államiságra, ia magyar állam területi épségére, a monarchia biztosságára anynyira veszedelmes túlzó áramlatokat az alkotmányos állapotok felfüggesztésével és a királyi biztosság kivételes hatalmával féken tartani. Tisza azonban egyszerű szavakkall, a hatáskeresés minden eszközéi mellőzve, azt jelentette a képviselőháznak, hogy a kivételes állapotok megszűnnek, mert a horvát nép túlnyomó többsége és Horvátország irányadó politikusainak többsége, Horvátország össze? politikai pártjai — egy nem jelentékeny túlzó kisebbség kivételével — visszatért a ,„megingathatatlan" közjogi alápra, az 1868-iki 30-ik törvénycikk, az államközösség alapjára. Az az akadály, mely a horvát alkotmányos tényezők működését lehetetlenné tette, elhárult az útból. Most tehát jöhet a bán és összeülhet a horvát országgyűlés, megzasságunk történetét, ha meg akarom értetni e sorok célját. Szomszédok voltunk, a Trévise-utcai házban, ahol leánykorom napjait éltem, ő a lakásunk melletti szobát bérelte ki; akkor végezte tanulmányait a zenedében. Pierre, az a szép és hódító férfi, szegény, bátortalan, sápadt fin volt akkor, gyakran köhögött és nagvon szegény volt. Az anyám és én megsajnáltuk. Foglalkozni kezdtünk vele, a háztartásával, a fehérneműjével. Olykor együtt ebédeltünk, nála töltöttük az estét: rossz, bérelt zongorákon eljátszotta nekünk a kompozicióit. Az anyám nem tartotta nagyon te'hetségenek, de én, én már megsejtettem a zsenijét . . . Megérti, uvv-e gyermekem, hogy a szivem feléje repült? És ő is nagyon megszeretett engem. Kijelentette, hogy senki más nem lesz a felesége, mint én. Én nem rejtegettem előtte aggodalmaimat: szegénvek voltunk mindketten — és én négy évvel voltam idősebb nála. Ám ő nem tágított. Én pedig nagyon is szerettem, semhogy sokáig ellentállhattam volna kéréseinek. Ez a becsületes és szive szerinti házasság szerencsét hozott neki. Még mielőtt megnyerte a római pályadíjat, ismerni kezdték a művészvilágban és a mecenások 'körében. Napról-napra szaporodott a tanítványok száma. Megalkotta „Enoeh Arden"-t, azt a gyönyörű dalmüvet, mely egy csapással 'hires, ünnepelt emberré tette . . . És most gyermekem, most jól meg szeretném érttetni magam . . . Isten óvjon attól, hogy Pierret vádolnám, hogy ugy tüntetném föl az ön szeme előtt, mint valami önző, rosszszivii embert. Hírneves művésztől el nem várhatjuk azokat az erényeket, melyek a közönséges filiszter első kötelességét képezik; ezen a mentségen kivül abszolválja az uramat az a körülmény, hogy a felesége idősebb volt nála, és hogy titkos kór hervasztotta idő előtt. De a szívnek nincs kora, ugyebár? És érzéseinket sem hervasztják a test betegségei. Iszonyúan szenvedtem. Az első, édes békében töltött esztendők után forgatagába vonta az uramat a párisi élet, az ui nevek és fiatal dicsőségek után sóvárgó nagy világi társaság. Pierret szédítette, mámorositotta az a láz, mely a dicsőség hajnalán forrongásba hozza a művész vérét ... És ettől fogva én reám nézve vége vob mindemnek . . . Nem, mégsem mindennek. Éheztem, hogy ha ai szemeinek, az érzékeinek, a szellemének már nincs is szükségük reám: mlégis hasznára válik — a gondoskodásom. És ebbe én: 'beletörődtem — egv görcsös erőfeszítéssel. mely rgen nehezemre esett. Vállaltaim a gondos, szerető anva szerepéi. És ezt a gondoskodást ő most bajosabban nélkülöz hette volna, mint valaha. Pazarolt és keveset dolgozott: jövedelmünk rohamosan apadt és szükségessé vált a legtulzottabb takarékoskodás. Az egészsége is nyugtalanított, soha-