Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-20 / 270. szám

1913. november 20. Berchtold gróf ekszpozéja. — A monarchia és a balkáni államok viszonya. — (Saját tudósítónktól) A 'közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság külügyi albizottsága szerdán délután három órakor tartotta ülését, aimelyen Berchtold Lipót gróf közös külügyminiszter elmondotta ekszpozéját. A külügyi albizottság ülésén Berchtold grófon kivül megjelentek: Krobatin és Bilinszki közös miniszterek és Haus Antal tengernagy. A magyar kormány részéről Tisza István gróf miniszterelnök, Teleszky János pénzügyminiszter,- Hazai Samu báró honvédéimi .miniszter, továbbá Burián báró a király személye körüli miniszter. A külügyi albizottság ülésén Berzeviczy Albert elnökölt, aki az ülés megnyitása után fölkérte Berchtold gróf közös külügyminisztert, hogy terjessze elő ekszpozéját. Berchtold gróf beszéde elején visszapilantást vetett a lefoilyt balkáni válságra, azután a következő szenzációs kijelentéseket tette. Amidőn — kezdte — Törökország és a négy szövetséges balkáni állam között május harmincadikán megtörtént békekötés után a szövetségesek között ellentétek merültek föl, a második balkániháború következett. Románia alkalmat talált a szentpétervári értekezleten támogatásunk dacára részben kielégítetlen aspirációinak teljes érvényesítésére. Hogy egyébként a háború eredménye nyugtalanságot hagyott vissza, eléggé tudva volt Igaz ugyan, bogy Ausztria-Magyarország fáradozásával a román diplomácia támogatása mellett sikerült egy nagyobb válságon enyhíteni. Bulgária is kiállotta a DfiáDMAGYARORSZXQ 3. sorscsapásokat, amelyek óriási áldozatkészsége és vitéz hadserege magatartása dacára érték. Ami a Balkán uj beosztását illeti, ezzel nem mindenütt jár együtt a nemzeti fölszabadulás s amit a lakosság elérhetettt, az a balkáni béke eredménye ugyanaz, mint a londoni értekezleté, összefoglalva a -dolgokat, megállapítani kívánom, hogy -a jnost már lefolyt válság történelmi szükségszerűség gyanánt tekintendő, amellyel szembeszállani nyilván nem lehetett a föladatunk. Mig Törökország európai birtokállományát niagyrészben természetes, néprajzi határai közé szorította, addig az uj államok keresztül nőtték határaikat és egy erősen fejlődő gazdasági kulturának néznek elébe az uj területen. A nagyhatalmak egymás között való viszonya váratlan nagy teherbírásról tett tanúságot. Ez az ellenálló képesség nem csekély mértékben tulaj donitható az európai erők egyensulyozottságánuk, amit meg nem ingattak. Az európai csoportok szilárdsága b elgázolást nyert anélkül, hogy a konflagráció veszélyét idézte volna -elő. Ez a szilárdság abban a tántoríthatatlan és loyális támogatásban keresendő, amelyben kipróbált szövetségeseink: Németország és Olaszország részéről élveztünk. A német-angol viszony javulásának ránk nézve is tetemes előnyökkel kellett járni s viszonyunk korrekt és barátságos miaradt. Franciaországot emiitette ezután a külügyminiszter, ahol sokszor érnék támadások bennünket, de ezek nem olyanok, bogy súlyt kellene tulajdonitani nékik, mert hiszen Franciaországgal a Balkánon közös érdekeink nincsenek. Ezután áttért Berchtold gróf a balkáni államokra. Kijelenti, hogy Romániának a szerb-bolgár háború kapcsán való programjának teljes keresztülvitelét a monarchia is meleg rokonszenvvel kisérte. Ami a többi Balkán-államot illeti, rajta leszünk, hogy barátságos viszonyban éljünk velük mind ipari, mind kereskedelmi téren, hogy gazdasági szükségletünkkel számoljunk és hogy fedezhessük azokat -a kiadásokat, amelyek a háború folyamán amonarehiát érték. El vagyunk készülve arra, hogy a gazdasági kérdéseknek az őket megillető figyelmet szenteljük abban a törekvésben, hogy a tekintetbe jövő szükségleteket saját közgazdaságunkkal belső kapcsolatban lássuk el. Szerbiával szemben a jő viszony előkészítésében gazdasági téren a barátságos szomszédi viszony zálogát látjuk. Erre irányítva törekvésünket, kifejezést adhatunk ama reményünknek, hogy a balkáni államok átalakulásával uj korszak virrad ránk is, a sűrűbb és élénkebb gazdasági forgalmunk és a bizalomteljes viszonynak a korszaka. Ennek a fejlődésnek ázzál szolgálunk, hogy emeljük politikai konszolidációnkat s katonai harcképességünket és nem tévesztjük szem elől, hogy csupán együttes, áldozatkész működésűnk lehet az, lamely a hatalmi tekintélyt a veszély órájában az önmagunkhoz való bizalmat és zavartaLan béke áldását biztosíthatja. Az ekszpozé elhangzása után Berzeviczy elnök köszönetét fejezte ki Berchtold grófnak, majd javasolta, hogy a külügyi albizottság pénteken délelőtt tíz óraikor üljön össze ismét, hogy addig a delegált tagoknak álkalmuk és idejük legyen a külügyi ekszpozé áttanulmányozására. A bizottság az elnök előterjesztését egyhangúlag elfogadta és ezzel az -ülés négy órakor véget ért. Beavatott körökben a Berchtold gróf áh a falu előtt, ötét még egy -menyasszony sem bánthatja meg. — Jó, tegyen ugy édesem, amint a legjobbnak látja, hisz a maga aranyos kis esze sokkal okosabb tanácsot adhat, mint én, a hóbortos 'gondolataimtól izgatva. Idus a fin vállára borult1 és ábrándozva tekintett föl az arcába. — Milyen jó itt! Hogy megnyugszik a háborgó lelkem . . . Igy lültek mozdulatlanul, boldog egymást bámulással, amikor nagy robajjal benyitott Idus Öcscse .a 'kert ajtaján. — Idus, IdUs, itt van Varga bácsi . . . A leány fölpattant -és kedvesen hivta Bagi-t. — Jöjjön édes Ede. menjünk hozzá. Bagi mozdulatlan maradt. Az arca elhalványult, a tekintetét pedig a földre nyugtatta és a lábát idegesen mozgatta ide-oda. — Csak tessék egyediül -menni. Én -itt megvárom nyugodtan, türelemmel. Legalább addig is imagá-val foglalkozom, ha másként nem, hát gondolatban. — De megharagszik!? — N-em, dehogy haragszom ímeg!... Adja ide a pici kezét. A leány engedte, hogy Bagi megfogja és az. ajkához vigye. — Igy, aranyom, most már -menjen, tegyen eléget a falusi szokásniak. Idus még a kertajtóból is rámosolygott Edére, aim-iért elengedte. De ahogy -becsapódott utána az ajtó, egyszeribe borúsra Vált a fiu arca. Nem értette, miért vtan nagyobb ereje a falusi szókásnak, mint a szeretetnék. Vagy talán Idus nem i's szereti őt? De igen, hisz oly kedves, -oly figyelmes -máskülönben. Ba-gi már-már hinni kezdte, hogy itt, a falun a szokás, az udvariasság -olyan hatalmas korlátokat von. maga körül, hogy még a szerelem se törheti1 át, amiik-or váratlan jelenetnek l-ett a tanuja. Az őszike, ez \a bájos kis virág, magas szárán ide-oda biimbálódz'va -egy kis rést hagyott az udvarra, ahonnan erősen szökellő fény vetődött a padon ülő Bagi Edére. Akaratlanul is ia fénysugár felé tekintett és 'ekkor -győződött meg arról, h-ogy a szeretet a falun még -erősebb, -mint' egyebütt. Varga ügyvéd épp akkor csókolt kezet Idusnak és kérő, könyörgő tekintettel bámult a leány ar-cába-. Ida megingatta a fejét, aztán a földre nézett. Majd hirtelenül kivonta kezét a nagy, erős férfikézből és megfordult a kert felé. — Isten áldja Varga ur! — Isten vele Iduska! — mondta az ügyvéd -és gondolkozva nyúlt a kapu kilm\ cse után. A leány torkát mardosta az elfojtott keserűség s mire Bagilhoz ért, zokogásba tört ki- és- a fiu vállára borul-t. Bagi megértette Idus fájdalmát. Tudta, ihogy ez volt a búcsúzás, a régi reményiek utolsó sugara. Nem neheztelt hát Idusra, hanem magához vonta odaadó nagy szeretettel, bámuló rajongással. — Iduska, édes kis angyalom, szántsa Jó! a könnyeit . . . Idus fölemelte a fejét. Szemei égtek a sós gyöugycsöpp-ek alatt, d-e azért a szivből jövő bocsánatkérés sugárzott -ki belőle. Bájos egyszerűséggel csak annyit kérdezett a fiútól, mialatt angyali jóságtól sugárzó arcát a fiúéhoz nyomta: — Nem 'értett félre Ede? Nem?... — Nem, nem értettem félre. — Maga aranyos, jó fiu!... — mondta Idus és ódatartotta bársonyos, piros kis ajkát. Bagi megcsókolta s -ezzel a csókkal eljegyezte I-dát igazi szer-elmének. 'Beszélhettek aztán a múlttól, nem adott rá. Mondhatták neki, Ihogy Varga ügyvéd a szegénys-ége -miatt nem vette -el Idust és hogy -most egy nagyon gazdag leányt kért meg; Bagi tudta. érezte, hogy a nagyobb kincs mégis az övé. A nőben azt birja, amit -más nem becsült meg: az érzékeny, ábrándos szivet.