Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-22 / 246. szám

Tegnap olvastam először egy gyűlésről, amely a drágaság ellen tartódott, a amely nem azzial végződött, 'hogy: Írassék fel a kormányhoz 'a drágaság haladéktalan orvoslása végett! Néhány lelkes, derék úriasszony ült össze, is azt határozták, hogy társadalmi téren fogják a íküzdélmet megindítani. Ez a helyes, ez az egyetlen helyes! Igenis menjünk az utcára, ha a háziúr nem enged a házbérből, a mészáros a hus árát ma — amikor öt év óta nem volt még ilyen olcsó a marha —megint emeli, ha drágul a kenyér, a cipő, minden. Menjünk lármázni, kiabálni, zajongani. Igy teszik ezt Berlinben, Londonban is és minidig a nép, a közönség győz. De egy kis haj van! Végignézem ezeknek a hölgyeknek rövid névsorát. S itt a baj! Egyikük egy többszörös millio-mosnő. Palotái, fogata, automobilja, néhány inasa és sok-sok lakája van. A másik szintén milliomos nagykereskedő neje. Nagykereskedőé, aki 40—50 százalékra dolgozik. Á másik megint háziúr neje. És igy tovább, a névsor öt szereplő hölgyének neve együtt legalább 9 milliót reprezentál. És ez a baj. Jobban szeretnénk ebben a névsorban munkásnőket, tanárnékat, hivatalnolknékat látni. Ezek talán mégis komolyabban veszik majd a dolgot, minit a milliomos nők. Hat-hét ezer koronás gyűrűkkel ékített kezecskékkel mégis csak bajos dolog a drágaságról tartott beszédhez gesztikulálni! És attól félek, hogy ebből az egész mozgalomból nem lesz egyéb, mint egy uj egyesület, solk diszelnölkkel, elnökkel, taggal, — csupa bájos, jól ápolt asszony — a cirne pedig lesz ennek az egyesületnek: Milliomosok nejeinek a drágaság ellen küzdő egyeDEcMAGYARORSZxQ sülete. Ilyen csakugyan nem volt még és egészen fashionable dolog lesz ide bejutni. A zsurok úgyis banálisak már. Természetesen igen meghátó beszédek lesznek ott a nyomasztó drágaságról, a nyomorról, a szép, gazdag asszonyok egészen letörve fognak egy-egy ilyen ülésről automobiljukon hazarobogni, de valami 'komoly nem lesz a dolog. Olyan lesz, mint amikor a bácskai .urak nyolcfogásos, cí* gányzenés vacsora után a szájukba dugják a drága havannát, s jóllakottan beülve a süppedő fotelekbe, sóhajtva mondják: — A tatárjárás óta nem volt a mostanihoz fogható nyomorúság Magyarországon! Bemegy-e a Házba az ellenzék? Kossuth a kürunaradás mellett. — (Saját tudósítónktól.) Meddő maradt az egyesült függetlenségi pártoknak az az ígérete, készülődése, mely arra vonatkozott, hogy maguk hivják ülésbe a képviselőházat. Szándé'kosau-e, vagy véletlenül történt, de vató, hogy 'erről a függetlenségi párt lekésett, mert a képviselőház elnöksége már tegnap délután két órakor megkapta a kormány átiratát, amelyben a képviselőház összehívását kéri. Ebben az átiratában a kormány arra hivatkozik, ihogy a bizottságok munkájukban már annyira előrehaladtak, hogy elegendő dolgot tudnak adni a Háznak. A képviselőházat Beöthy Pál házelnök szombatra, e hónap 25-re hivta össze és napirendre a további teendők tárgyalását tűzte ki. Beöthy Pál tegnap délután két óráig volt ' a hivatalában és várta az ellenzéki küldötteket, akik az összehívó kérvényt hozzák. Az ellenzéki deputáció azonban elmaradt és lievisszajött, megkérdeztem tőle, hogy ki az az ember. ! i' — A védelmezőm — felelte egyszerűen. —Öt shillinget fizetek neki egy napra s ezért éjjel-nappal őriz. Mi oroszok, sohasem érezhetjük magunkat biztonságban. Leült velem szembe. Beszélgettünk. Majd kifogyva a témából, mind a ketten idegesek lettünk. Szinte hallottam a szivem dobogását. Csöndben vártunk tovább. Christine halotthalványan tekintgetett a mutatóra, majd fölugrott1 és a zongorához ült. — Nem birom tovább — mondta reszketve. Játszom valamit, talán igy magamhoz térek majd egy kicsit. Remegő ujjai művészileg futottak végig a billentyűkön- és én álmodozva hallgattam. Christine nagyon szép volt ebben a pillanatban és- én örömest meg i's haltam volna érte. Az ablakon most egy férfi leskelődött be. összerezzentem, de a másik pillanatban már megismertem, hogy a Christine munkásféle védelmezője áll itt. A leány mosolyogva állt föl, de ebben a percben automobil állott meg a ház előtt. Mindaketten elsápadtunk. — Ez ő — susogta Christine. — Istenem, hogy főlek! Hány ember élete van a kezemben ! Pár perc múlva eldől a sorsuk. Az enyém is! Van revolvere? — Van. A leány kiment, majd visszaszaladt. — Tud ön zongorázni uram? — kérdezte izgatottan. — Csakis azt tudok — feleltem én mosolyogva. — Mért kérdi? — Az égre kérem, jó uram, játszón akkor! Ha hallani fogom, hogy a közelemben van, nem félek annyira! Üljön le! Játszón! _ Elém tette a kottát, amiből az előbb még ő játszott és. én- zongorázni kezdtem. Egészen belemerültem a játékba, föl se tűnt, hogy Christine ilyen sokáig hagy egyedül. Egyszer csak megint egy férfifej árnyékát láttam meg az ablakban. Abbahagytam a játékot és fölhúztam a revolveremet. A másik percben berohant a szobába a „védelmező." — Hol van a kisasszony? — ordította. — Ne kiabáljon jó ember — csititottam, az oroszok tul lesznek minden bajon! — Az oroszok? Mit beszél? Hol van a kisasszony? Rögtön mondja meg! — Az úrnője egy félórával ezelőtt ment át a másik szobába — mondtam éri hidegen. , | | 1913. október 18. ly-ette megérkezett a kormány átirata. Ugy látszik, a kormány tegnap délutánig óhajtotta az elsőbbséget megadni a függetlenségi pártnak és csak miután értesült arról, hogy az ellenzék nem élt a jogával, hivatta össze maga a Házat, amelynek sürgős elintézni valói vannak. A függetlenségi pártban még délután öt órakor sem tudtak arról, hogy a nagy készülődéssel lemaradtak. Az aláírások még egyre gyűltek és mintegy hetven-nyolcvanra szaporodtak fel, mikor összeült az elnöki tanács, és elhatározta, hogy a kérvényt ma átadta a házelnökségnek. Minden valószínűsége meg van annak, Ihogy a kormányt a Ház összehivásában semmi más tekintet nem vezette, mint az, hogy a Háznak dolga akadt, miután a bizottságok megfelelő mennyiségben végeztek a maguk munkájával. Ha csak az lett volna a szándéka, hogy az ellenzéket megelőzze, akkor ezt | már tegnapelőtt is megtehette volna és nem j kellett volna várnia tegnap délutánig, miután ; afelől egyáltalán nem volt 'bebiztosítva, hogy { a függetlenségi párt .nem adja-e be már teg! nap a maga kérvényét. Ugy látszik azonban, hogy a függetlenségi párton zokon veszik, vagy ugy tesznek, mint ha zokon vennék a maguk lemaradását. Annyira beleélték imagukat -abba a gondolatba, hogy az érvényesnek el nem ismert házszabályok rendelkezései szerint maguk hivassák össze a Házat, hogy ha már nem is igen akarnak résztvenni az ülésen, amelyet a kormány kész udvariassággal a számukra összehivatott. Ezt a szándékot tükrözi a Kossuth Ferenc hivatalos lapjának mai cikke, amely egyebek között ezt mondja : Amint mi voltunk azok, akik az ellenzéket a- passzivitás abbamhagyására késztettük, szemben a tegnapi helyzettel: a inaira való tekintettel, ismét annak fölvétele mellett törünk lándzsát. Csak egyedül tisztelt munkaAz emberem arca egészen szürke lett. — Hát nem ő zongorázott? — dadogta halálos rémülettel. —Nem — dehát . . . Az ember ezt már nem hallotta. A szomszéd szobában csapkodott. Bútorokat taszigált, üvegholmit dobált a földre. Majd viszszajött, a képéből egész kikelve. — Csirkefogó! Pimasz! — üvöltötte felém. Te is összejátszottál vele! Hogy azt higyjem, ő zongorázik! Azalatt kiszöktek! Ablakon másztak ki! Mindent elvittek! Az összes gyémántokat! Az ékszerek javát! Rablók! Rablók! — Kiről ibeszél barátom? — kérdeztem értetlenül. . Mikor aztán- látta, ihogy nem vagy-oik bűnös a dologban, mégis csak föl világosított. Xstella táncosnőhöz küldték ékszerekkel és az megszökött a szeretőjével együtt. Most aztán mit mondjon a gazdájának! Szerencsétlen flótás!! Ami engem illet, Xstella kisasszony mégis csak mondott a s-ok hazugság közt egy igaz szót is n-ekem! A kézből olvasást. Mert az ujjaimról hamarosan meglátta, hogy gyakorlott zongorajátékos vagyok. legjobban és legolcsóbban :: az újonnan megnyílt :: bútor és szönyegházában és mindennemű lakásberendezési cikkeket szerezhetők be. Xírá;z-ii.7. SZEGED.