Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-22 / 246. szám

Tegnap olvastam először egy gyűlés­ről, amely a drágaság ellen tartódott, a amely nem azzial végződött, 'hogy: Írassék fel a kormányhoz 'a drágaság haladéktalan orvoslása végett! Néhány lelkes, derék úriasszony ült össze, is azt határozták, hogy társadalmi téren fogják a íküzdélmet megindítani. Ez a helyes, ez az egyetlen helyes! Igenis men­jünk az utcára, ha a háziúr nem enged a házbérből, a mészáros a hus árát ma — amikor öt év óta nem volt még ilyen olcsó a marha —megint emeli, ha drágul a ke­nyér, a cipő, minden. Menjünk lármázni, kiabálni, zajongani. Igy teszik ezt Berlin­ben, Londonban is és minidig a nép, a kö­zönség győz. De egy kis haj van! Végignézem ezek­nek a hölgyeknek rövid névsorát. S itt a baj! Egyikük egy többszörös millio-mosnő. Palotái, fogata, automobilja, néhány ina­sa és sok-sok lakája van. A másik szintén milliomos nagykereskedő neje. Nagykeres­kedőé, aki 40—50 százalékra dolgozik. Á másik megint háziúr neje. És igy tovább, a névsor öt szereplő hölgyének neve együtt legalább 9 milliót reprezentál. És ez a baj. Jobban szeretnénk ebben a névsorban munkásnőket, tanárnékat, hivatalnolknékat látni. Ezek talán mégis komolyabban ve­szik majd a dolgot, minit a milliomos nők. Hat-hét ezer koronás gyűrűkkel ékített ke­zecskékkel mégis csak bajos dolog a drága­ságról tartott beszédhez gesztikulálni! És attól félek, hogy ebből az egész mozgalom­ból nem lesz egyéb, mint egy uj egyesület, solk diszelnölkkel, elnökkel, taggal, — csu­pa bájos, jól ápolt asszony — a cirne pe­dig lesz ennek az egyesületnek: Milliomo­sok nejeinek a drágaság ellen küzdő egye­DEcMAGYARORSZxQ sülete. Ilyen csakugyan nem volt még és egészen fashionable dolog lesz ide bejutni. A zsurok úgyis banálisak már. Természetesen igen meghátó beszédek lesznek ott a nyomasztó drágaságról, a nyomorról, a szép, gazdag asszonyok egé­szen letörve fognak egy-egy ilyen ülésről automobiljukon hazarobogni, de valami 'ko­moly nem lesz a dolog. Olyan lesz, mint amikor a bácskai .urak nyolcfogásos, cí* gányzenés vacsora után a szájukba dugják a drága havannát, s jóllakottan beülve a süppedő fotelekbe, sóhajtva mondják: — A tatárjárás óta nem volt a mosta­nihoz fogható nyomorúság Magyarorszá­gon! Bemegy-e a Házba az ellenzék? Kossuth a kürunaradás mellett. — (Saját tudósítónktól.) Meddő maradt az egyesült függetlenségi pártoknak az az ígé­rete, készülődése, mely arra vonatkozott, hogy maguk hivják ülésbe a képviselőházat. Szándé'kosau-e, vagy véletlenül történt, de vató, hogy 'erről a függetlenségi párt lekésett, mert a képviselőház elnöksége már tegnap délután két órakor megkapta a kormány át­iratát, amelyben a képviselőház összehívását kéri. Ebben az átiratában a kormány arra hi­vatkozik, ihogy a bizottságok munkájukban már annyira előrehaladtak, hogy elegendő dolgot tudnak adni a Háznak. A képviselőhá­zat Beöthy Pál házelnök szombatra, e hónap 25-re hivta össze és napirendre a további teendők tárgyalását tűzte ki. Beöthy Pál tegnap délután két óráig volt ' a hivatalában és várta az ellenzéki küldötte­ket, akik az összehívó kérvényt hozzák. Az ellenzéki deputáció azonban elmaradt és lie­visszajött, megkérdeztem tőle, hogy ki az az ember. ! i' — A védelmezőm — felelte egyszerűen. —Öt shillinget fizetek neki egy napra s ezért éjjel-nappal őriz. Mi oroszok, sohasem érez­hetjük magunkat biztonságban. Leült velem szembe. Beszélgettünk. Majd kifogyva a témából, mind a ketten idegesek lettünk. Szinte hallottam a szivem dobogását. Csöndben vártunk tovább. Christine halotthal­ványan tekintgetett a mutatóra, majd fölug­rott1 és a zongorához ült. — Nem birom tovább — mondta reszket­ve. Játszom valamit, talán igy magamhoz té­rek majd egy kicsit. Remegő ujjai művészileg futottak végig a billentyűkön- és én álmodozva hallgattam. Christine nagyon szép volt ebben a pillanat­ban és- én örömest meg i's haltam volna érte. Az ablakon most egy férfi leskelődött be. összerezzentem, de a másik pillanatban már megismertem, hogy a Christine munkás­féle védelmezője áll itt. A leány mosolyogva állt föl, de ebben a percben automobil állott meg a ház előtt. Mindaketten elsápadtunk. — Ez ő — susogta Christine. — Istenem, hogy főlek! Hány ember élete van a kezem­ben ! Pár perc múlva eldől a sorsuk. Az enyém is! Van revolvere? — Van. A leány kiment, majd visszaszaladt. — Tud ön zongorázni uram? — kérdez­te izgatottan. — Csakis azt tudok — feleltem én mo­solyogva. — Mért kérdi? — Az égre kérem, jó uram, játszón ak­kor! Ha hallani fogom, hogy a közelemben van, nem félek annyira! Üljön le! Játszón! _ Elém tette a kottát, amiből az előbb még ő játszott és. én- zongorázni kezdtem. Egészen belemerültem a játékba, föl se tűnt, hogy Christine ilyen sokáig hagy egyedül. Egyszer csak megint egy férfifej árnyé­kát láttam meg az ablakban. Abbahagytam a játékot és fölhúztam a revolveremet. A másik percben berohant a szobába a „védelmező." — Hol van a kisasszony? — ordította. — Ne kiabáljon jó ember — csititottam, az oroszok tul lesznek minden bajon! — Az oroszok? Mit beszél? Hol van a kisasszony? Rögtön mondja meg! — Az úrnője egy félórával ezelőtt ment át a másik szobába — mondtam éri hide­gen. , | | 1913. október 18. ly-ette megérkezett a kormány átirata. Ugy látszik, a kormány tegnap délutánig óhajtot­ta az elsőbbséget megadni a függetlenségi pártnak és csak miután értesült arról, hogy az ellenzék nem élt a jogával, hivatta össze maga a Házat, amelynek sürgős elintézni va­lói vannak. A függetlenségi pártban még délután öt órakor sem tudtak arról, hogy a nagy készü­lődéssel lemaradtak. Az aláírások még egyre gyűltek és mintegy hetven-nyolcvanra sza­porodtak fel, mikor összeült az elnöki tanács, és elhatározta, hogy a kérvényt ma átadta a házelnökségnek. Minden valószínűsége meg van annak, Ihogy a kormányt a Ház összehivásában sem­mi más tekintet nem vezette, mint az, hogy a Háznak dolga akadt, miután a bizottságok megfelelő mennyiségben végeztek a maguk munkájával. Ha csak az lett volna a szándé­ka, hogy az ellenzéket megelőzze, akkor ezt | már tegnapelőtt is megtehette volna és nem j kellett volna várnia tegnap délutánig, miután ; afelől egyáltalán nem volt 'bebiztosítva, hogy { a függetlenségi párt .nem adja-e be már teg­! nap a maga kérvényét. Ugy látszik azonban, hogy a független­ségi párton zokon veszik, vagy ugy tesznek, mint ha zokon vennék a maguk lemaradását. Annyira beleélték imagukat -abba a gondolat­ba, hogy az érvényesnek el nem ismert ház­szabályok rendelkezései szerint maguk hi­vassák össze a Házat, hogy ha már nem is igen akarnak résztvenni az ülésen, amelyet a kormány kész udvariassággal a számukra összehivatott. Ezt a szándékot tükrözi a Kossuth Ferenc hivatalos lapjának mai cikke, amely egyebek között ezt mondja : Amint mi voltunk azok, akik az ellenzé­ket a- passzivitás abbamhagyására késztettük, szemben a tegnapi helyzettel: a inaira való tekintettel, ismét annak fölvétele mellett tö­rünk lándzsát. Csak egyedül tisztelt munka­Az emberem arca egészen szürke lett. — Hát nem ő zongorázott? — dadogta halálos rémülettel. —Nem — dehát . . . Az ember ezt már nem hallotta. A szom­széd szobában csapkodott. Bútorokat taszi­gált, üvegholmit dobált a földre. Majd visz­szajött, a képéből egész kikelve. — Csirkefogó! Pimasz! — üvöltötte fe­lém. Te is összejátszottál vele! Hogy azt higyjem, ő zongorázik! Azalatt kiszöktek! Ablakon másztak ki! Mindent elvittek! Az összes gyémántokat! Az ékszerek javát! Rab­lók! Rablók! — Kiről ibeszél barátom? — kérdeztem értetlenül. . Mikor aztán- látta, ihogy nem vagy-oik bű­nös a dologban, mégis csak föl világosított. Xstella táncosnőhöz küldték ékszerekkel és az megszökött a szeretőjével együtt. Most aztán mit mondjon a gazdájának! Szerencsét­len flótás!! Ami engem illet, Xstella kisasszony mégis csak mondott a s-ok hazugság közt egy igaz szót is n-ekem! A kézből olvasást. Mert az ujjaimról hamarosan meglátta, hogy gya­korlott zongorajátékos vagyok. legjobban és legolcsóbban :: az újonnan megnyílt :: bútor és szönyegházában és mindennemű lakásberendezési cikkeket szerezhetők be. Xírá;z-ii.7. SZEGED.

Next

/
Oldalképek
Tartalom