Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-07 / 233. szám

Szerkesztőség KArázz-atca 9. Tdeíea-siáiU: 305. ELŐFIZETÉSI ÁM SZEGEDEM egAscAvm . K24 - IMm . . K Dt— aegyeSévre K fr— igj lué—K frigyes Mám ám M HMc. k >J« VIDÉKEN kkmt 11 KArAsz-atea E Szeged, I9!3. II. évfolyam 233. szám Kedd, október 7. Idézetek. Idézzük csak őket, a makói vezéreket, vájjon ezúttal mit mondtak? És vájjon valami ujat, ami kibontakozás alapjául szolgálhatna, adtak-e? Először is Justh Gyula beszámoló beszédet mondott. A legfontosabb rész ez: A közgazdaság államosítására nincs szükség, mert a királyi jogok növelése veszedelem lenne. A virilizmust el kell törülni Tisza szerint a parlamenti őrség nem jelenik meg a Házban, ha az ellenzék nem trombitál. De hiszen az ellenzék azért trombitált, .mert Tisza megsértette a házszabályokat. Inkább tetszett volna talán Tiszának, ha trombitálás, turbulencia helyett 'sortüzet adott volna az ellenzék? Ha az ellenzék némán tűrte volna a házszabáiysértést, akkor ki kellett volna Őket korbácsolni. Ha alkotmányos uj kormány jön, akkor nem lesz trombitálás. A béke föltételeit már megállapította az ellenzék. A leghelyesebb volna a Házét feloszlatni és uj választást elrendelni. Kompromisszumot kötni nem lehet, mert Tiszáékkal nem lehet békülni. Justh Gyula tehát még ,az államosításnak is ellensége, holott az ellenzéknek: a függetlenségi és 48-asoknak örök programja az volt, hogy: az állam, mindenekelőtt. De mert a Tisza-kormány híve az államosításnak, ezért — de csakis ezért — Justh ellensége annak. — Ha alkotmányos, uj kormány jön, akkor nem lesz trombitálás, — mondja tovább Justh vezér. Frázis, túlhaladott álláspont ez az érv, mert hiszen csak Justhék s Andrássyók és a hozzájuk csatlakozottak mondják, hogy volt olyan cselekedett Tisza kormányzásában, ami nem fedte az alkotmányos szokást. Ellenben ezenkívül minden dolog alkotmányos volt és az lesz ezután is. Arról pedig ne beszéljünk hoszszahban, hogy az ország, — a törvényhatóságok és igy tovább — mindent, amit Tisza gróf és kormánya s pártja tett, alkotmányosnak tudja. — A leghelyesebb volna a Házat feloszlatni és uj választást elrendelni, — mondja még Justh. Furcsa és fenyegetés akar lenni, hiszen csakis Justhék — s az ellenzék általán — veszíthetnék, hiszen erre rendkivül sok dokumentum akadt ebben az évben, kezdve a bizalmi határozatoktól. Az a nyilatkozat pedig, melyben Justh mintegy programul adja, hogy Tiszáékkal még csak kompromisszumot se lehet kötni, nemhogy békülni, — fényesen bizonyítja, hogy itt csakis személyi harcról van szó. Justhon kivül Károlyi Mihály gróf is beszélt, a másik vezér. Többek közt igy nyilatkozott: Az ellenzék parlamenti taktikája ne aggassza a választókat. Türelmet kér. A taktika mindig változik, azért taktika; hogy most milyen fesz, még nem tudják, örül Andrássy pártalakit ásának, mere erősíti a közös rohamot a kormány ellen. Andrássy ékkal együtt akar küzdeni. Károlyiék tehát még csak a taktikát se tudják. Érdekes. Pedig épen elég idejük lett volna arra, hogy a taktikáig eljussanak — legalább is eddig, ha már tovább nem is gondolnak. A legjobb az egészben az az őszinteség, hogy „a taktika mindig változik." Persze, mikor a program is mindig változott! Az a rész, amikor Károlyi Andrássyt üdvözli és Andrássyékka'l együtt akar küzdeni, egyszerűen humoros, hisz Andrássyék annyira nem akarnak együtt küzdeni Károlyiékkal és Justhékkal, hogy a meghívás és kürtölés dacára is el se mentek Makóra. Végül a harmadik vezér: Apponyi Albert is beszélt. Nem sokat, de legalább semmi ujat. ő mondta most is azt, ami annyiszor elhangzott az ő fülemülei torkán, imigyen: Nem máról, holnapra, hanem mindenkorra kell gondoskodni a véderőről és peSzomoru viszontlátás. Irta; Henri Lavedan. Pár nappal ezelőtt hallottam, hogy minő lenézéssel beszéltek a rendőrökről. — igazuk van, — mondtam magam is, — Valamennyien együttvéve nem érnek egy fabatkát. Mi, akik bizonyos távolságból látjuk őket, igy gondolkodunk. De ha szívesek lesznek meghallgatni . . . Falusi birtokomon a kertész, egy U11mann nevű elszászi ember, azelőtt rendőr volt. Ötvennyolc esztendejének dacára egészen ifiatal küilsejü. Hosszú időn át jó egynéhány bitangot tartóztatott te, ma pedig gyengéd' növiétoyeket helyez gondosan üvegbura alá és erős, nagy, durva keze, amellyel nem egy banditát tett ártalmatlanná, most gondosan kötözgeti fel a hajszálfinom növényeknek lehajló ágacskáit. A virágok egészen átváltoztatták. 'Egyik íreggelen la veteményes kertben találkoztam vele. Épp a szamócáknak adott bőséges öntözést és azok még mindig a víz súlya alatt egészen elterülve voltak, mikor 5 feltűrt ingujjal, kezében az üres kannával elindult tőlük: Ugy látszott beszélgető hangulatban volt. mert ő szólított meg: — Kilenc éve vagyok már nagyságos urnái és mondhatom, igen boldognak érzem magamat . . . boldogabbnak, mint azellőtt . . . Az valami rettenetes hivatás volt, elhiheti uram! Bár egy fejjel megrövidítsék, vagy élethosszán bezárják őket, még mindig nincsen eléggé megbüntetve! Inkább arra kényszeritenék, hogy rendőrök legyenek . . . pár hónapig csupán, akkor eleget szenvedtek volna! Természetesen a közönség tiltakozna ez ellen. Mikor ugy dofigozókötényemet elébem kötve, nyugodtan munkálkodom, igy látva azt (hihetnék, hogy életem egész isimán folyt le, olyan megelégedettnek látszom. Pedig a balsors ugyancsak nem került el és értek olyan bajok, amelyékről regényt lehetne irnii' . , . Egészen fiatalon nősültem és az első időkben csupán gond és munka volt életünk. Később ujabb nyomorúság jutott osztályrészül . . . egyetlen gyermekünk . . . Szerencsétlen anyja és én nem tudtuk mitévők legyünk vele. Sok gonosz tette közül egyet, a legborzasztóbbat elmondom1 önnék: Gyönyörű nyáréji éjszaka volt. Az égbolt ki volt rakva csillagokkal, a hold fehéren világított. Ennek most tizenkét éve lehet. Körsétámat tettem a bois de Boulongetól Passy-ig és lassan lépdeltem egyik társam, egy korzikai mellett, akinek olyan füle volt, hogy a hangyák futását is meghallotta. Időről-iid!öre egy-egy kocsi1 hajtatott el mellettünk, melynek üvegablakai mögött szerelmes pár csókolódzott. Tisztára szerelemre termett éjszaka volt ez. Hirtelen borzalmas kiáltást hallottunk a nagy csendben, utána egy pár iszót: — Segítség! Gyil . , . Talán harminc lépésnyire volt tőlünk az illető. Odarohantunk, mintha puskából' lőttek volna ki bennünket. Egy ember térdelt egy szép, fiatal, világos feiöltős, frakkos ur mellett, azt fojtogatva. Hihetőleg bálból jött, mikor a bandita megtámadta, akinek még csak annyi ideje sem volt, hogy szitkozódhassák, mikor már a bilincs a kezén volt. De a szerencsétlenség azért mégis megtörtént, mert a szegény áldozat, még egész ifjú ember, két halálos késszurást kapott. Vékony, rózsaiszihü vonal húzódott arcán végig, szőke bajuszán át fehér ingmellére, -melyben aranygombok csillogtak. És azt mondtam pajtásomnak, hogy elviszem a banditát az őrszobára és visszatérek hordággyal, meg emberékkel. — Te pedig ... te gazember . . . előre és ne kísérelj meg semmit, mert veszted lehetne, annyit mondhatok! . . . Elindultam vele . . . tán ötszáz lépésnyire tőlünk volt az őrszoba. Nem próbálkoIskola öltön vök, ^NEUMANN M. felöltők, costömök Kérjen árjegyzéket. cs* és kir. udvari és kamarai szállítónál fink és leánykák Szeged, Kárász-utca 6