Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-05 / 232. szám

1913. október 5. nemzetünkért, melynek kiegészitő része vagyunk. Ez a cikk a röpirat tartalma s megjegyzésképpen a végén csak ennyi áll : — Ez az ember ifutkois most fühöz-fához, hogy a székelyföldi görög 'katolikus magyar püspöki külhelynöki állást elnyerje. A tornyai randevú. (Saját tudósitőntítól.) Szó, ami szó, fölöttébb szeretnénk mi is Tornyán lenni. De nem ott, ahol majd a nyilvánosságnak szánt közleményt megszerkesztik, vagy közreadják, hanem bent, a vezéri szobában, a gondosan eltorlaszolt együttes közelében, valahol ,a függöny mögött vagy egy titkos sarokban, ahol az igazat lehetne hallani, nem pedig azokat a kendőzött és megfésült mondatokat, a melyek majd utólag az újságokban lesznek. Azt akarnánk tudni, hogy az ellenzék vezérei legalább maguk tudják-e és egymásnak megvallják-e, Ihogy rettenetes helyzetbe jutottak és jutott velük együtt az az irányzat, amelyet képviseltek? Hogy naivak-e, vagy csak teszik magukat tudatlanoknak, a kiknek mintha fogalmuk se volna róla, hogy keresztül csapott a fejük fölött az idő, amely rohan előre a maga szükségleteivel és követelményeivel, mig ők ma is ott rostokolnak még az obstrukció és az ebből előállott paszszivitás ingová-nyában. Az egész ország kiabálja már feléjük és még mindig nem hallják, — vagy ugy csinálnak, mintha nem hallanák, —hogy elég volt a háborúságból! Egy ország élete nem merülhet abban ki, hogy soha be nem fejeződő marakodásokhoz és hajszákhoz a kiséretet szolgáltassa. Akármekkora sérelem és jogtalanság lenne is a képviselők kihajigálása, PECMAGYARORSZXQ bármennyire elégtelen lenne is a választójog kiterjesztése és bármilyen felbőszítő lenne is a parlamenti őrség létesítése, a Lukács László só-ügye és a többi mind: ebből nem következhetik, hogy most már vége legyen Magyarország politikai életének, törvényhozási szervünk működésének és annak a folytonos munkának, amely a parlamentben kormánypártnak, ellenzéknek egyaránt kötelessége. Ezek a dolgok elmultak és éppen elég volt belőlük három esztendőn keresztül. „A mig Khuen el nem megy a helyéről, addig nem lesz itt parlament! Khuen takarodjék: Jöjjön Lukács!!" Ez volt az első..,,Amig Lukács el nem hordja magát, addig nem lesz tanácskozás!" Ez volt a második. „Amíg Tisza el nem kotródik, addig szóba se állunk!" Ez most a harmadik. Csakhogy ez nem parlamentáris küzdelem és hogy az országnak nem kell ez a kuckóban duzzogó politika, arról minden nap kap az ellenzék bizonyítványokat. Az országnak az kell, hogy akinek esze, szive, tehetsége, elve és kedve van a küzdelemhez, az vigye bele az egész egyéniségét a parlamenti harcokba. És aki azt akarja, hogy mögé álljon az ország, az ne az öklével verekedjék, hanem a szellemével. Az igazi meggyőződésnek, a fanatikus hévnek és elszánt lelkesedésnek egy atomja csak az a mi a mai harcokát vezeti ahhoz képest, ami a véderővita és az egyházpolitikai idők alatt a lelkeket korbácsolta. És amig ezek a küzdelmek a klasszikus parlamentarizmus formái között folytak le, addig a mostaniak a piacnak és a korcsmának nívójára sülyedtek alá. Hogy melyik alkalmasabb az ország megmozditására és a lelkek fölrázására, árról nem kell előadást hallgatni annak, aki S. az akkori idők izzó közvéleményét és a mostani általános közönyt, sőt országos undort összehasonlítja. Ha levonják végre ezt a tanulságot a vezér urak maguknak, akkor a politikának igazán örvendetes dátuma lesz a tornyai találkozás napja. Ma estére tervezték az ellenzék vezérei a tornyai találkozást, Andrássy Gyula azonban nem érkezhetett meg ma estére Tornyára, illetve Justih Gyula nem kapott pozitív értesitést az érkezés időpontjáról s igy, minthogy Apponyi Albert is csak ma este utazott Aradra, valamint Károlyi Mihály is este utazott Aradon keresztül a makói beszámolóra. Ezek szerint az ellenzéki vezérek tanácskozása Tornyán nem ma lett, hanem vasárnap este, a makói beszámoló után. Andrássy Gyula állásfoglalása azt jelenti, hogy pártja a harc híveihez szegődött. A taktika, melyet a Ház és a kormánypárt ellen elhatároznák, valószínűleg titok marad október 8-ig. Egy fázis lesz az az elhatározás is, mely már rövidesen nyilvános* ságra kerül, hogv az ellenség magáévá teszi a vádat, melyet Kristóffy József volt belügyminiszter emelt. Hogy milyen formában fogják megismételni a vádat, azt a tornyai tanácskozáson fogják eldönteni. A bécsi Information cimü katolikus lap magyar katolikus kézből eredő budapesti levelet közöl, mely szerint a tornyai értekezlet azért keltheti föl méltán a magyar katolikusok érdeklődését, mert feltűnő, hogy Justh Gyula tornyai és makói vendégei közül hiányzottak a kdtolikus néppárt vezérei, Zichy Aladár gróf és Rakovszky István. Ezt a körülményt ugy magyarázzák, hogy a néppárt, amely eddig tüskön-bokron át követte Andrássy Gyula grófot és Apponyi Albert grófot, most el szándékozik kanyarodni a szövetkezet ellenzéktől. Azt mondja a levél, hogy a legutóbbi időben előkelő katolikus részről figyelmeztették a néppártot, hogy tulajdonképeni progüléssel nyugodtak meg abban, hogy e tányért egy irdatlan nagy elefánt tartja a hátán, — s csak nagysokára jutott eszébe egy harmadik számú lángelmének, hogy hát akkor az elefánt mint veti meg a lábát? Olvasás közben áll meg legjobban az ember esze az emberi ész fogyatékosságán. Mert ha a szamarak: szamarak, az nem csoda. De a legélesebb, legtudományosabb elmék néha csodálatosan, nevetségesen, érthetetlenül meghibbannak. Egy kitűnő életű szociologus, Achille Loria, hidegvérrel irja le a következő mondatot: „. . . Spencer abbeli állítását, hogy az emberi1 társadalomban is igazolódik a legalkalmasabb megmaradásának általános törvénye, durván megcáfolja a valóság legegyszerűbb megfigyelése, mely azt mutatja, hogy a létért folyó küzdelemben nem a legjobbak győznek, hanem a legravaszabbak, a leghitványabbak, a leggazdagabbak . . ." íme: egy éleseszü, mély gondolkozású tudós, miközben nemcsak ismeri Spencert, hanem tovább is gondolkozik rajta: összevéti egymással az alkalmas és a jó fogalmát, s elcsodálkozik azon, hogy a létért való küzdelem nem folyik a lovagiasság szabályai szerint. Holott a legalkalmasabb megmaradásának törvénye annál megtámadhatatlanabb, mert tulajdonképp pleonazmus, s az egész darwin-spenoeri elmélet minden külső induktív bizonyíték nélkül levonható logikai kifejtése, sőt tulajdonképp, mondom, pleonasztikus körülírása a megmaradás fogalmának, mert hiszen ami meg nem maradt, az nem volt alkalmas arra, hogy megmaradjon, megmaradni csak az tud, ami alkalmas arra, hogy megmaradjon, s ami nem alkalmas a megmaradásra, az nem is maradhat meg. Ezt meg érti minden parasztgyerek, de Loria, aki meg érti Comteot, Marxot és Spencert. ezt nem érti meg, s mérni akar (mert hiszen törvényeket akar megállapítani) olyan minden korban s minden helyen más és egyre változó és mindennek inkább, mint mértékegységnek való fogalommal, mint aminő az erkölcsi jóság és derékség. S az a nevezetes, hogy Loria ugyanakkor esik ebbe a tévedésbe, mikor ugyanazt a Spencert cáfolja és támadja, aki ugyanígy összevétette az életrevalóságot az erkölcsi derékséggel. De botlik Spencer egyébkor is. Az ő szintetikus filozófiája elején egy éleseszü rész a vallás és a tudomány határairól és végső gyökérszálainak találkozásáról szól. Azt mondja: a tudomány csak érzékeink szolgáltatta adatokat fog össze törvényszerűségbe; hogy mi van vagy hogy van-e valami ez adatok alján, az előttünk megismerhetetlen, arról csak hitünk lehet, nem tudományunk. A vallás legvégsőbb gyökere pedig szintén az, hogy a dolgok végső okát nem tudjuk megismerni — s ezen épül a vallásos hit. Itt találkozik hát a vallás a tudománnyal, itt válnak el egymástól, s itt kezdődik a vallásnak életre való jogosultsága. Ha ezt olyan valaki mondaná, aki egyébként a vallás és a hit keletkezésével és fejlődésével nem foglalkozott: akkor sem volna igaz, de szép, s ezért megbocsátható tévedés volna. De Spencer! A szociológus! Az agnosztikus Spencer, aki a leghalálosabb csapásokat mérte a gnosztikus tudákosságra, mely abban a képzelödésben ringatódzott, hogy megismerheti a megismerhetetlent! Spencer ne tudta volna, hogy akármit mondanak a teológusok, mikor szegények a vallást össze akarják egyeztetni a tudománnyal: ez az összeegyeztetés egyenesen azért lehetetlen, mert a vallásos hitnek éppen az a lényege, hogy a megismerhetetlen megismeri, a megérthetetlent megérti, a megoldhatatlanra magyarázatot ád, még pedig az érzékek adataiból naivul összeszerkesztett magyarázatot. A Szentháromság titka, melyben egyszer három az egy; a feltámadás, melyben a halott él; a menyórszág, mely elfér ugyanott, ahol tudom, hogy levegő van s a földhöz hasonló sok csillag: mind nem érthetetlenség, hanem jól megértett s a szabályt szentesitő kivétel az érzékeken innen való világ rendién belül, amelybe folyton bele is avatkozik, olyan következésekkel, melyeket az érzékeken innen való világ rendje és törvényszerűsége szab meg. A teológia, mikor azt mondja, hogy az isten lénye megismerhetetlen, tudva, vagy tudatlanul téved, mert ezt a lényt igen jól ismeri; ez a lény emberi 1 tirtMfltée M^mm^m^m BAX*OG •MH JSl Dl3s Választék kész díván, ottomán, matracok, .. kárnitnc-íiTlpt Telefon 1203. sz. Dús választék kész díván, ottomán, matracok, garnitúrák stb. — Javítások jótállással szaksze:: rűen és olcsón eszközöltetnek. :: kárpitos-üzlet Kossut Lajos-sugárut 6. szám, 11