Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-28 / 251. szám

1913, október 317. DCcMAQYARORSZXG v TUDOMÁNY ES IRODALOM. A Dugonics-Társaság felolvasó ülése (Saját 'tudósítónktól.) Őszi felolvasó ülé­seinek sorozatát vasárnap kezdte meg a Dugonics-Társaság, Szegednek ez az előkelő színvonalon álló irodalmi egyesülete, mely eleven kapcsolatot létesít az iróvilág és a közönség között. A városháza nagyterme teljesen megtelt ©Te az alkalomra s a meg­jelent szépszámú és előkelő közönség lelkes tapsokkal honorálta az előadón fáradozásait. A műsort Tömörkény Istvánnak egy tipikusan egyéni színezetű rajza nyitotta meg Főúr a dohánnyal, ez volt az elbeszélés cime. Egy vidéki magyar lelkipásztornak egyszerű és csöndes kis világát rajzolta le benne az iró igen nagy megértéssel és szeretettel. Tömörkény inmen-onnan a szegedi iróvilág doyenje, akinek személyét a legnagyobb becsüléssel veszi körül irodalom és közön­ség. Ezúttal bemutatott elbeszélése, melyet Móra Ferenc olvasott föl, a megérdemelt szép elismerésben részesült. Majd Farkas Árpád, a szegedi mérnöki kar egyik leglelkesebb és talentumosabb tag­ja lépett a felolvasó asztal mellé és mint a Társaság vendége, előadást tartott az erdé­lyi földgázról. A kiváló szakembernek mind­végig érdekes és tartalmas előadása zajos tapsot aratott. Hibáztatnunk kell azonban az irodalmi társaság tudományos osztályá­nak azt az intézkedését, hogy az ilyen ki­merítő és inkább szakembereket, mint hölgy ­közönséget érdeklő, egyórás előadásokat nem külön és esti 'előadásokon, hanem az irodalminak nevezett délutánokon nyújtja a közönségnek. A könnyű szórakozásra vágyó közönség igy kifárad a kétórás program alatt, mig amúgy sokkal nagyobb figyelem­mel kísérné az előadás fejtegetéseit. Kívá­natos volna, ha jövőre hasonló szépséghibák­nak elejtik vétetnék. A következő felolvasó Somlyódy István volt, aki; Zsoldos Benőnek „Híres bűnesetek" cimü tanulmányát mutatta be. Zsoldos Benő, kinek angol műfordításaival, és jogi tanul­mányaival a Délmagyarország hasábjai© sű­rű© találkozik az olvasó, kiváló érdeklődés­sel kisérit tanulmányában szórakoztatóan is­mertette a világszenzációkat képezett bűn­ügyek anyagát. A felolvasás nagy tetszés­sel találkozott. Végül Juhász Gyula, az ismert poéta ült az asztalhoz, ő- a társaságnak legfiata­labb tagja, aki székfoglalóját tartotta ez al­kalommal. Erre való tekintettel az ülést ve­zető Kovács János alelnök rendkivüt meleg szavakkal üdvözölte a poétát és amnaik a re­ményének adott kifejezést, hogy a szegedi közönségnek gyakran1 lesz alkalma Juhász Gyula értékes művészetében gyönyörköd­nie. A költő ujabb verselnék legszebb gyön­gyeit mutatta be, melyeknek mindenike ma-. gában álló műremek. Verseiből, melyeket hálás és kitörő tetszés követett, ide iktatjuk legszebbet, melynek cime: Áldott az este. Ha fáj a •nap zaja, mikor a gyári kémény Fekete bánatot felhőz a fényes égre És szürke szekerek poros robaja révén Hálákraj áraid a finom vágyak reménye, Ha vásáros napok üstdobverése reszket S a muló küzködés piheg az utcasarkon MOZGÓ SZÍN HÁZ Kedden Nordisk sláger! Dán színészek! A ré padnál. Dráma 3 felvonásban. Irta: Fred Jörgsen. Nordisk Fiíms Cosvs­pagríi felvéteie. Játszák a dán ud­vari szinház tagjai. • •• Előadások Va6 V48 és 9 órakor. Vasárnap, 2 órától folytatólag. S a napvert ablakok tűnő láztól remegnek S roskadva bandukol távol a néma alkony: Gondolj az estre, mély méltóságos-dicsőén, Mint ősi istenek gyűlésié, vár a csöndben S a szűz gyémántokat az égkárpitra szórja S a végtelen világ alélt, örök valója A bus nyárfák fölött fölébred és a lényeg Égi vizén virraszt a csillag és a lélek, aaassezBaaNaaaBBHasaaBaBaBsssaBBaNBaflaaaaBBaaBBaaaa 8F08T. A SzAK diadala — Győz az SzTK ellen 2:0-ra. — (Saját tudósítónktól.) A vasárnapi gyö­nyörű időjárás, mely valósággal szégyenbe hozhatta .az ezidei májusi napokat, a nézők ezreit és ezreit csalogatta ki a nagy meccs­re. Már kora délután megindult az ember­áradat az SzTK lóversenytári pályájára, az autók, hintók, villanyosok és gyalogjárók csak ugy öntötték magukból a népet. Mire a mérkőzés kezdetét vette, színültig megtelt a pálya minden zeg-zugia és boldog volt, aki jó helyről nézhette .a játékot. Mintegy 5— 6000 főnyi közönség gyűlt egybe, olyan szám, amely szegedi sporteseménynél re­kordot jelent és amely minden gáncsoskodó törekvéssel szemben ékesen mutatja a fut­,hali-sport utolérhetetlen: népszerűségét. A nagy érdeklődés természetesen első­sorban a két helybeli rivális érdekfeszítő, a pattanásig izgalmasnak Ígérkező küzdelmé­nek szólt. És lássuk, miiről1 volt szó? Arról, hogy képes-e a fővárosi játékosakkal telje­sen reorganizált SzTK a népszerűsége tető­pontján álló SzAK-tóil elvitatni a .szegedi fut­ball-spoTt hegemóniáját? Erős ostromot in­dított az idegenből' hozott katonákkal a kék­fehérdk tábora a csaknem csupa szegedi uri­fiukból álló SzAK-csapiat vára ellen, amelyet azonban utóbbiak nem egy könnyen akartak kiengedni: kezükből. Érthető tehát, ha ilyen érdekek összeütközése rendkívüli izgalmat és még nagyobb érdeklődést váltott ki a tö­megből. Még nem volt három óra, amikor első­nek az otthon lévő SziTK legényei léptek a 'porondra. Kissé nehezen jött .a taps ós csak mérsékelt volt az éljenzés. Nem sokat vártat­va követtők őket a iSzAK játékosai. Testal­katra könnyebbek, de fürge mozgású, fiatal fiuk. Amint az első vörös-fekete dressz lát­hatóvá vált, mennydörgésszerű, szünnti nem akaró tapsorkán és üdvrivalgás köszönti a csapatot, [Azonnal nyilivánvalóvá válik a SzíAK táborának óriása többsége, amit .mutat egyébként a diszkrét vörös-fekete jelvényt viselők nagy túlsúlya is, hiába oly nagyok ós feltűnőek a kék-fehér gombok és széles szala­gok. A csapatokról. A győztest illetvén az el­sőség, szóljunk előihb a SzlAK-ról. A csapat minden részélben határozottan jobb volt el­lenfelénél. Azt játék előtt is tudtuk, hogy gyorsaság, fürgeség és különösen technikai készültség dolgában túlszárnyalják ollenlfelü­ket. Csak arról: lehetett szó, hogy ki hirja jobban a tempót és vájjon nem nyomják-e el fizikailag a. SzlAiK-ot? De utóbb megmutat­ta, hogy érett a nagy feladatra és lelkesen, a nagy céltól áthatottam szakadatlanul dolgo­zott, Ilyen körülmények között az eredmény el sem maradhatott és az mindenképen reá­lis, megérdemelt volt. Mert hisz, hogy többet ne mondjunk, a SzíAK kapuja komoly vesze­delemben talán csak egyszer forgott, de. ak­kor is könnyen közbelépett György. Ezzel szemben az SzTK kapuja előtt tucatnyi ve­szedelmes, biztos góllal biztató helyzet volt, és bogy ebből két kifogástalan, tiszta, gól esett, az a világ rendje. Végül a csapatról még annyit, hogy ritka önmegtartóztatással fairen, úri módon játszott. Egyeseket külön­külön dicsérni fölösleges volna, de mivel amatőrfutihallistának más jutalmazása nem igen van, mint a neveivel való nyilvános fog­lalkozás, ezt joggal igényelhetik. Györgynek a kapuban nem nyalt ezúttal alkalma képes

Next

/
Oldalképek
Tartalom