Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-03 / 230. szám

4. DEEMAGYARORSZ'ÁG 1913. október 3. bia csak az albán fölkelőkkel kiizd és nem fenyegeti megsemimisitéssel Albániát, ad­dig sem a mi, sem az európai nagyhatal­mak közbelépésétől nem kelll tartania. Uj alapokon a magyar középiskolák. — Egy korszakos újítás terve. — (Saját tudósítónktól.) A kultuszminiszter eredeti tartalmú leirattal fordult most az Országos Közoktatási Tanácshoz, iskolai ügyekben első véleményező testületünkhöz. Ha Jankovich Béla dr. intő szava nem marad irott maiaszt és a Tanács bölcsei — csupa tapasztalt, sokat látott, az iskolai gyakorlat­ban megöregedett tanár — átalakítják a kö­zépiskola tervét a miniszter sugalmazta prin­cípiumok szerint, akkor ütött az órája az 1883. évi XXX. törvénynek, egyik legjobban bevált, iegszervesebb, legszebben átgondolt törvényalkotásunknak, ameíy a középiskolá­rol rendelkezik. A miniszter rendeletének a vegén megnyugtatja az érdekelteket, hogy a múltból nem -akar minden értéket elvetni, kellő átmenet helyett nagy zökkenővel nyug­talanítani a középiskolát. Mindjárt az első pontban a miniszter azt követeli, hogy a gimnázium alsó osztá­lyaiban ne latin nyelvre, hanem németre ok­tassák a gyermeket. Mert hogy „ a latin szellemében és szerkezetében annyira elüt a gyermek anyanyelvétől." Elüt a német is, amelyre még „csoportokban" is bajosan fog­ják megtanítani a tízéves gyermeket. A nyolcosztályu középiskolának ketté­tagolása alsó és felső részre merész gondo­lat. Valamikor voltak nálunk is algimnáziu­mok és főgimnáziumok. Mért szűntek meg? Mert ezek nem a növekedő kultura áital te­remtett differenciálódások voltak, hanem kö­vetkezményei a mi nagy elmaradottságunk­nak és gazdasági Ínségünknek, amely nem engedte meg, hogy nyolcosztályuvá épülje­nek ki' a kis intézetek. Ma már alig van ilyen ;algimmtzium, És,ha van,. ideje, hogy mennél előbb megszűnjék. A középiskola a maga nyoíc osztályával szoros és zárt egység, a melynek a törvény helyes intenciói szerint „az a föladata, hogy az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa és a feisőbb tudományos képzésre előkészitse." Igenis, a nyolc osztály most csak azokra van tekin­tettel, akik az egész kurzust elvégzik és nem számol azokkal, akik előbb válnak ki a kö­zépiskolából. Abban föltétlenül igaza van a minisz­ternek, hogy a tanítás eredménye sok pont­ban gyarló, és pedig nemcsak a szellemi, ha­nem a természettudományok terén is. De hogy gyermekeink többet tudnak a régi Ró­ma topográfiájáról, mint a mai Budapestéről; hogy pontosan tájékozva vannak a leuktrai csatáról, Odovakarról, a százéves háborúról, ellenben semmit sem hallottak az orosz-tö­rök háborúról, a berlini kongresszusról (idább már ne is igen menjünk): abban a ta­nítás terve a hibás, a hagyomány, az egy­séges nyolcévi kurzus és elsősorban — a tanárképzés. Itt jó helyen fordult a miniszter a Tanácshoz, amelynek tagjai egyúttal a ta­nárképzést is kezükben tartják. Talán lesz foganatja szavának. Abban is teljesen egyetértenek majd a pedagógusok a miniszter úrral, hogy a mai. tizenhét-tizennyolc éves ifjat a történeti, fi­lozófiai, irodalmi, földrajzi oktatás keretében föltétlenül meg kell világositanunk a korun­kat mozgató gazdasági és társadalmi eszmék mivoltáról. Leginkább pedig abban találja el a leirat az igazságot, hogy a tisztviselők mi­nősítésére vonatkozó 1883. évi I. törvény­cikk, a középiskola harminc esztendős átka, terhe és végzete sürgős reformra szorul és hogy a gimnázium és reáliskola teljes Jog­egyenlőségét szintén a legközelebbi jövőnek kell végre meghoznia. Az Országos Közoktatási Tanács, amely megfontolásaiban nem hive a túlzó sietség­nek, bizonnyal meg fogja fontolni a minisz­teri leiratot. Ebben az Írásban sok a jó, az üdvös, a megvalósításra érdemes. S az bi­zonyos, hogy a mai rendszernek sok a szem­beötlő 'hibája és nagyon is érthető, ha a mo­dern', nagy koncepciójú kultuszminiszter: Jankovich Béla dr. nem riad vissza a gyöke­Szőke, barna, katona, civil. Válogat­tam bennük. A kályhában most már csak halkan ze­nélt a láng, mintegy kísérőzenéje volt Hed­dynek, ki suttogva mesélte el szerelmeit, őszintén beszélt, igazat mondott és jöttek az orgiák és jöttek a lázas ílörtök, csilingelt az arany hangja-, feldobbant a nézőtéren a taps, hullott a dróttal összetákolt virág. Eleinte bánatosan vibrált a hangja, de ké­sőbb mikor látta, hogy nem ül ki arcomra a harag árnyéka, majdnem büszkén mesélte kalandjait. — Szép fiu volt és erős volt a karja. Csókban és ölelésben mester volt. — Szeretted? — Szerettem. De már nem szeretem. Mesélt, mesélt sokáig. Utálatosan és büszkén ropogtatta a szavakat. Ajkát gyak­ran megnedvesítette nyelvével, hogy az in­gerlőén piros legyen. Alig akart vége lenni a mesének, de mire ujabb fahasáb került a kályhába, elhallgatott. — És te? — kérdezte kacéran. — Én? Szomorúan egyedül jártam az éjszakát. — Talán mégsem? Te se vagy bornírt és féltékeny, én se lehetek az. Artistanő, színésznő? — Egyik sem. — Egyik sem? — kérdezte félve, halvá­nyabb lett az arca. — Egyik sem. Kalandom nem volt. Csak egy esetem volt. Nagyon ártatlan dolog. — Meséld el! — kérlelt hízelegve. — Nappal történt. Napsugárban láttam egy kis leányt. Nem beszéltem vele, csak a . szivem dobogott meg mindig, ha láttam. Beleremegett a lelkem, ha szeme sugara az enyémmel találkozott. — Szerelmes vagy bele? — Igen. Talán. Heddy felugrott a szőnyegről, szeme villogott, lenézően mondotta: — Te hűtlen, egy privátba? ... Már vette is prémes kabátját, indult az ajtó felé. Az ajtóban megállott. -És én visszajöttem hozzád, Hűtlen te, te álnok! Azután elment, becsapta az ajtót. Egyik gondolat a másikat kergette agyamban. „Nem vagyunk bornírtok, sem féltékenyek." — Én vagyok a hűtlen és ő a hü? — kacagtam rekedten és utálattal néztem ki az ablakon. Ködös, párás, éjszaka volt és Heddy: az asszonyi hűség, ment bele a sötét éjszakába. Ment, ment egészen addig, mig örökre el nem nyelte a mindent betakaró nagy sötét­ség. res reformoktól. Ez kell, mert csak ez segit el bennünket egy uj korszakhoz. A miniszter rendelete a következő sza­vakkal záródik: — Már ez évi junius 16-án tartott kép­viselőházi beszédemben is jeleztem azt a meggyőződésemet, hogy hazai középisko­láink korszerű átalakításának immár elérke­zett az ideje. Ugyanekkor körvonaloztam néhány módozatot is, melyektől részemről a jelzett bajok orvoslását vagy legalább eny­hülését várom. Első sorban azt kívánnám, hogy középiskoláink tantervi szervezete két tagozatban épüljön föl. Ebez képest a törté­nelem, földrajz és a természettudományi tárgyak oktatásában olynemü berendezést óhajtok, -hogy a tárgyak egész anyaga két izben tanittassék: az alsó tagozatban inkább leiró és szemléltető, a felsőben inkább ok­adatoló és összefoglaló módon. Múlhatatla­nul szükségesnek tartom, hogy a latin nyelv tanításának kezdete az első osztályból föl­jebb vitessék s az első idegen, nyelv a német nyelv legyen, melynek tanításában a csoport­rendszer alkalmazandó. A jogositás különb­ségei megszüntetendők s a kétféle középisko­la tanulmányi terve a mostaninál is közelebb hozandó egymáshoz, hogy ily módon a jogo­sitás egysége, amennyire lehetséges, az előz­ményekben is meglelhesse elégséges alap­jait. Végül figyelemmel kell lennie a reform­nak a polgári iskola alsó osztályaira is. Föl­kérem ezek után az Országos Közoktatási Tanácsot, mely a fönnálló szabályzat értel­mében iskolaszervezeti és tantervi kérdések­ről nyilatkozni első sorban van hivatva, hogy a fönt előadottakat tegye beható tanácskozás tárgyává s készitse el — egyelőre csak kör­vonalaiban — a középiskolai uj szervezetnek és tantervnek olynemü megokolt vázlatát, mely imént kifejezett célzataimnak megfelel. Külön is megjegyzem, hogy amennyiben a reform az 1883-ik és 1890-ik évi XXX. tör­vénycikk módosítását szükségessé teszi, ily novelláris törvényhozási intézkedés elől sem fogok kitérni s ezért a készítendő tervezet számolhat azzal a lehetőséggel, hogy a fönn­álló törvények illető szakaszai módosíttas­sanak. Végezetül hangsúlyozom, hogy ami­dőn a középiskolai országos reformot napi­rendre tűzöm, korántsem kívánom azt, amit a tapasztalat állandó értékűnek bizonyított, elvetni, vagy mellőzni; nem akarok átmenet nélkül tovább haladni ,s nem akarom a közép­iskola érzékeny szerkezetét rázkódtatás ve­szedelmébe sodorni. Csak arra törekszem, hogy középiskolai oktatásunk eredménye (amennyiben nem a tanároktól, hanem az in­tézménytől függ) lehetőleg fokoztassék s hogy a magyar középiskola a tehetetlenség erejénél fogva idők folytán ki ne kapcsolód­jék a nyugateurópai egyetemes fejlődés egé­széből. Budapest, 1913. évi szeptember 27-én. Jankovich s. k. Nem szakadt meg a török-görög tár­gyalás. Mint a Reichspost diplomáciai körök­ből értesül, a porta a hatalmakhoz intézett körjegyzéket, amelyben támogatásukat kéri a szigetek kérdésében. A porta kijelenti, hogy az ázsiai tengerpart előtt levő szigetekről nem mondhat le. Husszein bécsi török nagy­követ Berchtold gróffal való tanácskozásán nyújtotta át a jegyzéket. A török-görög tár­gyalás megszakításáról szóló hir valótlan. meggyőződhetnek arról, hogy dúsan felszerelt raktárunkban kizárólag sa­ját készítésű, elsőrendű bútorok, minden versenyt felülmúló árban, — kedvező fizetési feltételek mellett is — kerülnek eladásra. Tiszteletűi Egyesült MiasztalosoK B»torral|tára Szeged, Tisza Cajos-kSriit 19 (Kírtto szmbrt.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom