Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-02 / 229. szám

DELMAOYARORSZÁO 1913. október 2 gebbi idő óta sok fosztogatás és lopás fordult elő. Ma délelőtt panasz érkezett a község elöljáróságához, amelyből megállapitották, hogy Mohácson egy jól szervezett fosztoga­tó banda működik, amelynek élén rendörök állanak. Ezúttal egy Kleics Péter nevű jó­módú ráctőtösi polgár volt az áldozat. Kleics egész éjjel dorbézolt. Az egyik mulatóhelyen Bomasevics Antal rovott multu cigány ész­revette, hogy Kleicsnál mintegy 400 korona értékű papírpénz van. A cigány értesítette erről Tyószits Dobró és Nanaics Péter rend­őröket, akik néhány perc múlva meg is je­lentek a mulatóhelyeken. Odaálltak Kleics elé és azzal, hogy hamis pénz van nála, kö­vetelték a 400 korona kiszolgáltatását. A rendőrök a pénzt átvették és többé nem je­lentkeztek. Kleics följelentést tett a község­házán. A csendőrök megindították a nyomo­zást és megállapitották, hogy a cigány a két rendőrrel osztozkodott meg a vénzen. Néhány nap előtt Herger János jegyző asztalfiókját is feltörték és abból néhány száz koronát el­loptak. Erős a gyanú, hogy ezt is az egyik tolvaj rendőr követte el. A bűnös rendőröket megfosztották egyenruhájuktól. — Lóverseny és politika. A munkapárti körben mostanában estéről-estére igen moz­galmas az élet. Mind sűrűbben találkoznak ott a politikus urak, hogy mint maguk mon­dani szokták, meghányják-vessék az ország dolgát. Valóban minden kis zugban és sa­rokban másról esik szó. Munkarend, Justh és Andrássy, Bécs és a delegáció, Apponyi és Tisza, parlamenti béke, a koalíció és Kris­tóffy . . . Szóval szőnyegre kerül itt minden politikai téma és aktuálitás, kivált ha Tisza István gróf miniszterelnök is belevegyül va­lamelyik csoportba. Mert a miniszterelnök s ezt talán ellenfelei is elismerik, elmés tár­salgó, aki néha csípős, de mindig találó meg­jegyzésekkel fűszerezi előadását és nem el­lensége a vidám tréfának sem A miniszterel­nököt tegnap is körülvette egy kis csoport. Talán ép arról folyt a beszélgetés, liogy An­drássy szerint hamarosan megbukik a Tisza­kormány, mikor Harkányi János báró ke­reskedelmi miniszter lépett a csoporthoz. A miniszterelnök feléje fordult: — Gratulálok, János, láttam ma a lova­dat nyerni. — Hát nyert a lovam? Most hallom elő­ször 'és melyik? A társaság ámulva nézett a miniszterre és azután fölkacagott. — Egy istállótulajdonos, aki nem tudja, hogy a lova nyer! — Az Abdvl jött be elsőnek, — folytatta a miniszterelnök, — a másik lovad harmadik lett. — No ez meglepetés, fordítva gondoltam. — De hogy ennyire nem érdeklődől a lo­vad iránt, kegyelmes uram, — szólt közbe Herczey Eerenc. — Hja! Most egyéb dolgaim vannak. Be­lesodródtam a politikába. A miniszterei nők megvigasztalta. Legalább ha megbuktunk mint mi­niszterek, lesz újra mivel szórakozni. — A postakocsi rejtélye. Jámbor Mi­hály budapesti postás, áki Nagy Mihály ko­csissal együtt hordja szét a Gyár-utcában a pénzes küldeményeket, jelentette tegnap, liogy a kocsijukról csodálatosképen elrabol­tak háromezer ötszáz koronát és egy kétezer­háromszáz koronás pénzeslevelet. A rendőr­ség részéről Cibor Ferenc fogalmazó vezeti a nyomozást, amelyben Sárközy és Tálos detektivek dolgoznak. Megállapitották, hogy Nagy Mihály kocsis egy régebbi alkalommal viasszal felvételeket készített a postakocsi szekrényének zárjáról. A nyomozás a lopás­sal a két postaalkalmazottat gyanúsítja, bár nem tettek beismerő vallomást. A detektivek házkutatást tartottak Jámbor Mihály rákos­szentmihályi lakásán, ahol pénzt nem talál­tak. Ellenben kezükbe került egy felszólító levél, amelvben figyelmeztetik Jámbort, hogy hatezer koronás adósságát fizesse ki. Azt is kiderítette a nyomozás, hogy a lopás idején egv körülbelül tizennyolcéves legény ólál­kodott a postakocsi körül. Azt hiszik, hogy ez a fiatalember bűntársa a két postásnak. Csütörtök Kizárólagos előadási joggal! Az oroszlán* vadá§xok Dráma 3 felvonásban. A Gaumont filmgyár újdonsága. Színezése és rendezése minden eddigit felülmúl. Előadások hétköznapokon fél 6, ne­gyed 8 és 9 órakor, vasárnap 2 órától. A detektivek most leutaztak a vidékre, hogy a két postás rokonsága körében nyomozza­nak. — Aki el akarta pusztítani Londont. Newyorkban a napokban meghalt Patrick Ford, egy fanatikus ir ember. Halála emlé­keztet egy régi eseményre, amely annak ide­jén óriási feltűnést keltett Angliában és nagy izgatottságra adott okot. Patrick Ford 1883­ban kiadója volt néhány ir lapnak s London­ban ugy ismerték, mint az angolok legelke­seredettebb ellenségét. Noha olyan rossz hire volt, hogy mindent föltételeztek róla, mégis nagy ijedtséget keltett, mikor megtudták, hogy Patrick Ford feje egy Párisban rejtőző összeesküvő-társaságnak, amelynek az volt a célja, hogy felégesse Londont. Patrick Ford ugyanis kijelentette, hogy az Íreket csak London elpusztítása által szabadithatják ki az „angol rabszolgaságból." Huszonöt helyen akarta fölgyújtani szövetségeseivel Londont, de még idejében fölfedezték az összeeskü­vést s megakadályozták a terv végrehajtá­sát. Patrick Ford akkor másik tervet dolgo­zott ki, amely még félelmetesebb volt, mint az első. Birminghamban titkos műhelyt ren­dezett be, ahol nagymennyiségű dinamitot és robbantó gyapotot gyártottak, amit szin­tén London elpusztítására akartak használni, j Már több rakományt elszállítottak a vesze­' delmes anyagból Londonba, de a rendőrség j ismét fölfedezett mindent és Patrick Ford I csak gyors szökéssel tudta elkerülni, hogy • örökre ártalmatlanná ne tegyék. | — A milliomos csekk-könyve. Sieges V. 1 Charles amerikai milliárdos két év előtt Ma­j gyarországra utazott és itt elvesztette csekk­| könyvét öt darab csekk-lappal. Hazaérkezve Newyorkba, bejelentette a csekk-könyv el­: vesztését a Banikherc Tröst Companie-mak, a • hová nemrégen levél érkezett John iMüller j budapesti lakástól, aki az Illés-utca 25. sz. j alatt lakik. Leveléhez az elvesztett csekk­j könyv egy lapját mellékelte és huszonöt dol­lárt kért. A bank a legkitűnőbb amerikai és 1 angol detektiveket bízta meg az eset kinyo­mozásávai. Jolin Müllert meg is találták Bu­dapesten, Molnár Jánosnak, a. szemészeti kli­nika szolgájának személyéten, akit már a rendőrségre is vittek és vallatják, hogyan került az elveszett csekk-könyvhöz. — Lóhus Aradon. Arad város tanácsa két hónappal ezelőtt engedélyt adott két sze­gedi mészárosnak, hogy Aradon lóhúst árul­• hassanak. Erdős István városi állatorvos l most arra figyelmeztette az aradi főkapí­I tányt, hogy a lóhusüzlet nem felel meg cél­jának, mert mire Szegedről Aradra kerülnek a húsok, gyakran megromlanak. Az állator­vos a lóhusüzlet bezárását javasolja. Szerinte kizárólag Aradon vágott lovak húsát kell Aradon árusítani. — Az altábornagy felesége A buda­pesti rendőrség ma letartóztatta Clair Gyu­la altábornagy elvált feleségét, Kanovits Edi­tet. A volt aítábornagyné több kereskedőtől árukat csalt ki Szurmay tábornokné néven és meglopott egy járásbirót is. A rendőrség kéri a károsultakat, hogy jelentkezzenek. — Eltűnt Diesel mo'orgyáros. London­ból jelentik: DieselR. dr., a világszerte ismert motorgyáros Anverszben hajóra szállt, hogy Harpamgenhe utazzék a részvénytársaság közgyűlésére, amely társaságnak ő az elnö­ke. Mikor azonban a gőzös Harpamgenhe megérkezett, Diesel dr-t seholsem találták. Ágya érintetlen volt és minden kutatás ered­ménytelen maradt. Biztosra lehet venni, hogy valamely szerencsétlen véletlen folytán a vízbe esett, vagy pedig öngyilkos szándékkal ugrott a tengerbe. Este még együtt vacsorá­zott egy nagyobb társasággal és késő este vonult vissza fülkéjéhe. — Tiz év alatt huszonnégy műtét. A „Newyork Herald" egy Maybury Eredi nevű úrról ir, kit tiz év alatt huszonnégyszer ope­ráltak meg. A sebészettől akkor ismerkedett meg, mikor jobb kezét egy gép lemetszette. A karcsont egy részét eltávolitották és mü­ikézzeJ látták el Mayhuryt. Azután a bal lá­bát vesztette el, melyet mülábbal pótoltak. Ezután ,a vakbélét vették ki. Egy tüzeset al­1

Next

/
Oldalképek
Tartalom