Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-15 / 240. szám

DÉLMAGYARORSZAG 1013. október 15. szólitják-e újra, a munkapárt elnöksége csak később határoz, mert sok párttag azt kivánja, hogy az elnökség garanciát sze­rezzen előbb a meghívó levél elfogadásá­ról, de .arról is, hogy az ellenzék a delegá­tusok választásában résztvesz. Fölvetették azt az eszmét is, hogy ha az ellenzék kije­lölné delegátusait, de nem jönne el a Ház­ba a delegátusok választására, akkor a munkapárt ne szavazzon az ellenzék je­löltjeire. Minderről azonban sem határozat, sem állásfoglalás még nem történt. naBaaaBaaBaBaaBaBaaaa*aBSBaBBaaaaaBaBaBaaaaa8BBaiBBi Manipulációk a hely pénzekkel. — A pénzügyi tanácsos tisztázza a — tanácsot. — (Saját tudósítónktól) A helypénzszedé­sek körül történt sikkasztások hullámai át­csaptak a pénzügyi bizottság kedden dél­után tartott ülésére is, amelyen Balogh Ká­roly pénzügyi tanácsos szükségesnek látta, hogy a tanácsot a visszaélésekért való fele­lősség tekintetében tisztázza. Ez — amint a bizottság jóváhagyó tudomásvételéből kitűnt — sikerült is. Sikerült főleg azért, mert a pénzügyi tanácsos őszintén beismerte, hogy a tanács a sikkasztásokat megelőzően, mivel ilyeneket még csak nem is sejtett, szigorúbb ellenőrzésre még csak nem is gondolt, noha a helypénzbeszedők ellenőrzése nagyon is primitív, mondhatni patriarchális módon tör­tént. Az őszinte beismerés hatott s nem is szólt hozzá senki, mert nyomban utánafüg­gesztette a pénzügyi tanácsos azt a kijelen­tést, hogy a tanács, amint a sikkasztások ki­tudódtak, azonnal szigorú ellenőrző intézke­déseket tett és megszüntette azt az eddigi rendszert, amely mellett a helypénzszedők tetszés szerint számoltak el a kiadott érték­, jegyekkel. A jegyeket ezentúl nem is Szege­j den nyomják, hanem Nagyváradon és mind­járt kész tömbökben, perforálva szállitják a városnak. Azonkívül a 1helypénzszedök el­lenőrzése külön erre a célra megbízott há­rom városi ember utján automatikusan tör­ténik. Mindezt helyeslőleg tudomásul vette a pénzügyi bizottság és ezzel napirendre tért efölött a kissé későn kipattant, de a városi gazdálkodásra igy is jellemző súlyos ügy fö­lött. Az ülés megnyitása után Balogh Károly pénzügyi tanácsos napirend előtt szót kért. A helypénzszedések körül történt visszaélé­sekről irt hírlapi közleményekre akar reflek­tálni, nem azért, mintha bizonyos vádak tisz­tázására volna szükség, mert a maga részé­ről, mint a helypénzszedők főnöke, minden állítással szemben helyt áll, hanem azért, hogy a bizottság megismerje a visszaélések előzményeit és lássa, hogy micsoda gondos­kodások történtek eddig is hasonló vissza­élések meggátlása céljából. Mikor ő — folytatta ezután Balogh Ká­roly — a vámhivatalok vezetését átvette, a helypénzszedők ellenőrzése a legprimitívebb módon törtéát s ez a primitív ellenőrzés adott alkalmat a visszaélések eszközlésére. A je­gyek perforálása, csoportositása mind a heilypénzszedőkre volt bizva. Amikor aztán a tanács a manipulációknak a nyomára jött, a pénzügyi tanácsos kérte a rendőrfőkapi­tányt, hogy a visszaélések megakadályozá­sában rendőri asszisztenciával is segitségére legyen. Megcsinálták az ellenőrzésinek hatha­tósabb módját, amely abból állott, hogy au­tomatikus felügyeletet 'léptettek életbe. Mind­ezt, mivel házi ügynek tekintették, nem akar­ták a nyilvánosság elé vinni. Az első ilépés az volt, hogy a helypénz-jegyeket, számszerint három millió darabot, idegen városban nyo­matták, ezerjét egy koronájával. A nagyvá­radi Sonnenfeld-céggel kötött szerződést a tanács, amelyben kikötötték, hogy az érték­jegyeket a cég kész tömbökben, perforálva sB^SÍ — Az én foglalkozásom? Azzal soha sem törődtem. Vagy nem vagyok elég öreg talán? Nincs talán jogom a jól megérdemelt •nyugalomra? Az én célom az volt mindig, hogy az öregségemet kellemessé tegyem. Valóban ugy is élt nálam. Egy teljes hónapig tűrtem már a kényelemszerető kel­lemetlen papát. A következő hónap elsején reggel valóságos örömsikoillya! rohan be hozzám Klementina, átölelt, összevissza csó-^ költ, teljes joggal a papára gondolhattam tehát. — Elutazik? — kérdeztem. — Sőt ellenkezőleg! Megérkezik. — Kicsoda? — A Leó! A krach tehát ez alkalommal másodszor beütött. — Mi az ön foglalkozása? — kérdeztem a kiváló férfiútól. — Tésztanemüetóben utazom. — Nos és van önnek ideje? . . . — Ahogy csak akarom, ugy van. Ha akarom, egy évig is itt maradhatok. Leg­alább rendbehozom ezt a kertet, hisz ez olyan, hogy nem lehet beléje nézni. Rendbe is hozta. Kora reggeltől késő es­tig furt, faragott, kapált, szegezett. Azt hit­tem, hogy a bolondok házában vagyok. Vég­re már kitört belőlem a düh egy alázatos, nyájas mondat alakjában. — Drága KHementinám, a papád elviszi i az egész vagyonomat! — Eredj! Mindig olyan ideges vagy! — válaszolta Klementina. — A bátyád a kétségbeesésbe, kerget. Nem hallod, mint kalapál? Erre már valósággal dühöngeni kezdett. — Hát ez a köszönet azért, hogy felál­dozza magát, i— Egy karosszékbe vetette magát és sirni kezdett. A sirása olyan han­gos volt, hogy felülmulta a szomszéd szobá­ban alvó papa horkolását és a kertben kala­páló Leó karóütögetéseit. — Klementina! — kérleltem gyöngé­den. — Nem! — utasított el. — De kérlek! . . . — Nem szeretsz már! — mondotta sirva. — Ugyan, ugyan, te kis csacsi! — hite­gettem. Erre föltekintett rám és ijedelmes öröm­mel szólított meg. — És őt is szeretni fogod? — Kit? — kérdeztem csodálkozva. — A Klára nénit! Elájultam. Amikor Klementina fellooisoltí és látta, amint kinyitottam a szememet, sietve adta tudomásomra: szállítsa a városnak. Továbbá: amint a ta­nács a legkisebb visszaélésnek jött a nyomá­ra, a visszaélés tettesét rögtön elbocsátották, még azt is, akinek egyébként óriási protek­ciója volt. Azt magyarázta ezután a pénzügyi ta­nácsos, hogy mentül kisebb állást akar el­nyerni valaki, annál nagyobb protekciót szo­kott igénybevenni. Tehát kitették a szűrét an­nak is, aki egyébként a legbecézgetettebb embere volt a protektusoknak. Ezek az em­berek aztán — amint a pénzügyi tanácsos mondotta — különféle híreket kolportáltak, amelyekkel kompromittálni akarták a várost és lakosságát. A visszaéléseknek volt tulajdonítható az. a körülmény is, — jelentette Balogh Károly — hogy a .helypénzbevételek néhány ezer koronával csökkentek. Amikor azonban a ta­nács életbe léptette a szigorú és kíméletet nem ismerő ellenőrzést, a rossz gazdasági viszonyok dacára is a bevételek háromezer koronával emelkedtek. Maga a város taná­csa tehát mindent elkövetett a további visz­szaélések meggátlására, az ellen azonban mitse tehet, hogy primitív és gyenge erkölcsi alapon álló emberek mindig igyekeznek jog­talan előnyöket szerezni maguknak. Kéri az előadó annak tudomásul vételét, hogy a pol­gármester a visszaélések elkövetőit elbocsá­totta, a tanács pedig minden lehető intézke­dést megtett a további esetleges visszaélé­sek ellen. A pénzügyi bizottság tudomásul vette a pénzügyi tanácsos kijelentését. saaiia9iiia»»„»Ba9sii9iB»iiiiaaai9u»9a:>»>i>9i< A Déli vasuí megegyezése. Wimmer Ferdinánd lovag, az osztrák pénzügyminisz­térium osztályfőnöke és Grinberger Róbert, az osztrák vasutügyi minisztérium osztály­főnöke, tegnap este Bécsből Budapestre ér­kezett. A két osztályfőnök ma délelőtt meg­jelent a pénzügyminisztériumban Teleszky János dr. pénzügyminiszterinél, hogy tájé­koztassák a Déli vasút orvoslására vonatko­zó megállapodásról és bemutassák a létre­jött megegyezést. lesz. Már sürgönyzött is. Holnap itt Ez kellett csak nekem. A nézése olyan volt, mint egy boszorká­nyé. Az álla olyan hegyes volt, mint egy tőr. Az áll hegyén szemölcse volt, amelyen szabad szemmel is öt darab hajszál volt megszámolható. A szájában nem volt egy Jog sem, de azért beszélni tudott, sőt nagyon is sokat beszélt anélkül. A megszólítás min­dig ez volt: „Drága Edgárkám!" És ez igy ment reggeltől estig. Egy 'éjjel álmodtam ís róla. ÍNagyon rosszat álmodtam, egészen megviselt. Ideg­beteg lettem, amit még fokozott a Leó örö­kös kalapálása és a mindig részeg papa lá­tása. Egy éjjel azután otthagytam a házamat, a jogos tulajdonomat és megszöktem, el messzire. Most már csak arról álmodozok, hogy milyen nagyszerűen éreztem ott magam. Persze az minden csak a múlté volt. Azóta minden puszta volt ott. Klementina, a papa, Leó és a tante ott éltek sokáig. De csak ők. Más mindenki elmenekült a faluból, élőbb •a pap, majd a tanitó, legvégül még a tó csu­kái is kimenekültek a tóból a halálba Kle­mentina és családja elől. BntorVá^árlőK Telefon 515. Tisztelettel meggyőződhetnek arról, hogy dúsan m„..„.jfii i « felszerelt raktárunkban kizárólag sa- tgj CSttll JYlttcISZuuOSOl} j-t készítésű, elsőrendű bútorok, ÍHÍAI»l»;aWlva minden versenyt felülmúló árban, QHlUMilllSira — kedvező fizetési feltételek mellett e-—J «... e-t- «.« al - is kerülnek eladásra. ÜWi TtJZa £aj05-l(irfl 19 (Kertfsz ptftel szemben.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom