Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)
1913-09-23 / 221. szám
164. DÉLMAGYARORSZAG 1913. szeptember 20. íurtóztatásba helyezték őket. Mindketten erősen tagadnak, de nagyon, sok bizonyíték van ellenük. A vizsgálat a páciensek elleti is folyik. Eddig ti,z földmives- és. íparososszonyt hallgatott ,ki a rendőrség, aWiknelk egy része beismerő vallornást tett. A letartóztatott szülésznőik csekély hat—tíz korona, diliért végeztek műtétet. A .leleplezett asszonyok száma egyre nő s egyik a másikról tesz kompromittáló vallomást. A rendőrség a büniös szülésznők műtéteinek számát hozzávetőlegesen ezerháromszázra teszi A rendőrség .most az apró igyermekhullák .fölkutatásával és összeszedésével foglalkozik. Az asszonyok között Gyulán, most nagy az ijedelem. — Halálozás. Pálfy János szegedi magánzó 78 éves korában, Szaty.niaizon .meghalt. A régi szegedi világnak együk tipikus embere tűnt el benne. Az elíhunythain Pá'lify József dr. árvaszéki elnök és Pálfy Dániel gyáros édesatyjukat .gyászolják. A halottat 23-án délután 4 órakor temetik a belvárosi temető halottas házától, a szentmise áldozatot 23-.án .délelőtt 11 órakor mutatják be a belvárosi katolikus .templomiban. — Nem nyilt ki az ablak . . . A háromiszékimegyei Barát .(községiben ma reggel agyonlőtte magát Nagy Ernő tanárjelölt. A fiatalember szerelmes volt ós verseket irt. A költemények azonban nem hatották meg szerelmesét, elhatározta tehát, hogy meghal. A vasárnap éjszakát átmulatta s hajnal ifelé odaállt annak a kislánynak az ablaka .alá s húzatta ,a cigányokkal reggelig. Az ablakok nem nyiltak ki. Nagy elküldte a bandát és hazament. Édesapja éip akkor nyitott szobájába, mikor halán tékáthoz emelte a revolverét. Hozzárohant és ki akarta csavarni ,a fegyvert kezéből. A revolver elsült és átfúrta az apa tenyerét. Nagy Ernő pedig szivén lőtte .in agát,. A golyó megölte. — Fiu vagy leány-ruhák, iskolai öltönyök, felöltők nagy választóikban kaphatók Neumann M. ©s. és kiir. udvari kamarai szállítónál Szeged. Bútorszállításokat hely- Uílgáf BCJOO ben és vidékre, beraktározást száraz raktár helyiségben eszközöl szállító Szeged, Jókai-utca l.sz. Telefon 34. KÖZOKTATÁS. (o) Hir a városi főgimnáziumból. Mos vasárnap választotta ínég a szegedi várasd főgiiumnázrumban az ifjúság önképzőkörének a tisztikarat, még pedig ezzel az eredménynyel: Ifjúsági elnök: Réti István VIII. o. tanuló. Főjegyző: Lengyel László VIII. o. tanuló. Pénztáros: Derich István VIII. o. t. Főkönyvtáros: Répás Béla VIII. o. t. Aljegyzők: Szőke Miiihály és Marscha.ll Miklós VII. o. t. Végül alkönyvtáros: Wagner Jenő VII. o. t. tanuló. A kör vezető tanára Kövesi Lajos. 5 gyertya-fényű WOLLFRAM izzókörték megérkeztek melyeknek fogyasztása úgyszólván semmi, Szegeden kapható Fonyó Soma SeymSft NEMENYINE FOG MŰVESTERME Kárász-utca 6a. sz. alatt létezik. Készít mindenféle fogmunkákat kaucsukban éa aranyban. Vidéklek 24 óra alatt lesznek kielégítve. * Bármilyen Javítás hat óra alatt elkészül. 522 P.JÉUL "ssm KÖZI8AZ8ATÁS (-) Indítvány a bejelentő-hivatal érdekeben. A tanács nem igen sürgeti a bejelentőhivatal* ügyét, /mert szerinte nem elsőrendű •érdeke a városnak, hogy :a bejelentő hivatal még ebben az esztendőben .megkezdje működését. Van annál sokkal íontosabb meg valósi tani való is, mondotta a tanácsos az egyik nemrég tartott tanácsülésen. Most megint aktuálissá lett a bejelentő hivatali ügye és a szeptemberi közgyűlést is foglalkoztatná fogja. Hauser Rezső Sándor törvényhatósági; bizottsági tag hétfőn, indítványt nyújtott be a közgyűléshez, amelyben konkrét javaslatot tesz, hogy a bejelentő hivatalt november elsejére haladéktalanul állitsa föl a város. A tanács persze eddigi álláspontja alapján olyian javaslattal viszi be a közgyűlésbe Hauser 'indítványát, hogy jobb időkig térjen napirendre fölötte. (-) Botrányba fulladt közgyűlés. Izgalmas botrányba fuladt tegnap a nyíregyházi izraelita hitközség rendkívüli közgyűlése. A hitközségi elnök ellenzéke olyan lármát rendezett és olyan incidenseket teremtett, hogy csaknem tettlegességTe került a dolog. A hitközség ugyanis rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek tárgya az alapszabályok módosítása lett volna. Kun Mátyás elnök nyitotta meg ,a közgyűlést, de alig fejezte be mondanivalóját, felállt Erdős .Bertalan dr. 'és indítványozta, hogy szavazzanak az elnökségnek és elöljáróságnak bizalmatlanságot. Többen védelmére keltek az elnökségnek, mire az ellenzék lármázná kezdett. — Botrány! Gyalázat! — Törvénytiprás! Elnöki önkény! Kiabálás össze-vissza. Az elnöknek nem sikerült rendet teremteni és szünetet rendelt el. Szünet után valamivel csillapnltabb hangulatban szavazás alá bocsátotta Erdős dr. inditványát. A közgyűlés ez indítványt elvetette, mire az ellenzék az előbbinél is nagyobb botrányt rendezett. Lakhatatlan Járma keletkezett és már-már tetlegességre került a dolog. Mikor az elnök látta, hogy a botrány nem kisebbedik, hirtelen bezárta a •közgyűlést, amelynek tagjai csak sokára hagyták el a termet. (-) Interpelláció a husdrágaság miatt Fajka Lajos dr. törvényihatósági bizottsági tag a következő interpellációt intézi a polgármesterihez: Nagyságos Polgármester Ur! Köztudomásu dolog, hogy az utolsó ifólesztendő alatt lényegesen leszállt a vágómarha és a többi levágásra kerülő élő állatok ára Szegeden. Sőt bizonyos állatok ára sakkal olcsóbb most, mijit amikor a hatóság szükségét látta annak, hogy hatósági mészárszékeket állítson iföL Köztudomásu dolog az is, hogy egyes forgalmasabb székékben a iinészárosmesterek rövid pár hónapon belül a fogyasztó közönség rovására tekintélyes összegeket nyertek s egyáltalában rá sem gondolnak a húsárak leszállítására, a tisztes polgári haszonnál jóival magasabb jövedelműik mellett. A nagyobb vidéki városokban s szerte az egész országban történtek már az illetékes hatóságok részéről intézkedések a húsárak leszállítása érdekében, mi >az oka, hogy csok éppen Szegeden nem? Ezen tünhetetlen állapotokon, mint a tapasztalat igazolta, Szegeden nem lőhetett segíteni a lómészárszékek .fölállításával s engedélyezésésel sem, miért a őtsgyökeres szegedi polgárság nehezen hir megbarátkozni a lóhusevéssel. iMmthopy a saegedi husiparosok a húsárak leszállítására egyáltalában nem gondolnak s minthogy legelsősor/ban az illetékes hatóságnak volna kötelessége a város polgárainak megélhetését könnyíteni, tisztélettel kérdem a tekintetes hatóságot, hajlandó-e a szegedi husiparosakat a húsárak haladéktalanul leendő tetemes leszállítására sürgősen fölszólítani s a fölhívás sikertelensége esetén hatósági mészárszékeket azonnal föláll itani? Az interpellációval a szeptemberi közgyűlés foglalkozik. NYÍLT-TÉR*) • Az idény • áíVatujdonságai • megérkeztek! • Wámoscher Béla Szeged, Kelemen-u.7, A raktár tulhalmozottsága miatt október végéig mérsékelt árak! VILÁG KÁVÉHÁZ PEST. KouuTh-lajoj u. 48; AZ flÓKELÓ KÖZÖNSÉG VALAMINT -KÜLFÖLDI CK 6,VID£KjCK 5 TALALKOZO-HELYE. jyí; éjJEL-MAPPAL NvlTVA. HIOEO ÉSMEUG KONYHA | • Jelzálogkölcsönt, földbirtokra, továbbá köztisztviselőknek és katonatiszteknek előnyös törlesztéses köles jr,t és részvényekre, sorsjegyekn előnyös kölcsönt nyújt 0-0 Szegedi Altalános Bank :: Rudolf-tér 5. szám. :: ABONYI MIHÁLY kész férfiruha raktára és - angol uriszabósága Szegei, Széchenji-tér 2. Van szerencsém szives tudomására hozni a nagyérdemű közönségnek, hogy több mint két év óta tulajdonomat képező Hollzer és Abonyi cég alatt vezetett angol uri szabóságomat és kész férfi- és gyermekruha raktáramat a mai naptól fogva a saját nevem alatt fogom tovább vezetni. Midőn ezen alkalomból az eddigi szives támogatásért leghálásabb köszönetemet fejezem ki és kérem, hogy engemet a jövőben is szives jóindulatukkal támogatni szíveskedjenek, bátorkodom a nagyérdemű vevőközönséget előre is biztosítani, hogy ugy mint eddig, a legszolidabb elvekkel és kifogástalan kiszolgálással arra fogok törekedni, hogy teljes megelégedésüket kiérdemeljem. Ajánlom a most érkezett raglánok, férfi- és fiuruhák megtekintését. Kitűnő tisztelettel Abonyi Mihály. (Széchenyi-tér 2. szám.) *) Ezen rovat alatt közlötteíkért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.