Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-16 / 215. szám

1913. szeptember 14. DÉLMAGYARORSZÁG 3. Az Országos Alkotmány párt. — Andrássy Gyula programja. — (Saját tudósítónktól.) Meg lehet álla­pítani, hogy Andrássy Gyula gróf párt­alakítása, még pedig ugy maga a program, mint Andrássy beszéde minden politikai körben a legnagyobb csalódást keltette, noha az alapítók maguk előre jelezték, hogy ellenzéki párt nem adhat konkrét, részletes programot, — mégis terjengős el­mefuttatást nyújtottak az államélet minden ágazatára vonatkozóan, de egyetlen egy uj gondolatot vagy tervet nem produkál­tak, kivéve annak bevallását, hogy a ha­talomra törekszenek. Szinte zavarba hoz­ták a munkapártot is, amely még vitat­kozni se tud jóformán ezzel a programmal, mert ami abban konkrét dolog foglaltatik, az a munkapárt programjából van átvéve, ami pedig az elkövetett állítólagos alkot­mánysérelmekre vonatkozik, már annyi­szor meg van cáfolva, hogy azzal foglal­kozni már alig érdemes. Még azt a kér­dést sem tisztázta a tegnapi nap, vájjon az uj párt bemenj en-e a képviselőházba október 10-én? Az országra nézve ez sem bir döntő fontossággal, de legalább tájé­kozást nyújtott volna aziránt, hogy az uj párttól várható-e vagy sem parlamenti vi­szonyainknak normális irányba való visz­szatérése. Az uj párt erre is nemmel vá­laszolt. Szóval az uj párt tulaj donképen nem uj párt. Andrássynak volt már alkot­mánypártja, azt föloszlatta, jobban mond­va: elhallgattatta egy ideig, most aztán új­ra hangot ad neki; De miért? Ezzel alig lehet tisztában a gondolkozó ember. Az álkotmánypártnak első izben sem volt komoly közéleti hivatása. De akkor legalább volt egy erősen hangoztatott pro­grampontja: az úgynevezett katonai vív­mányok követelése. Most ezt kifejezetten elejtette. Második pályafutását tehát még igénytelenebbül kezdi, mint ahogy az elsőt végezte. Külsőségekben is megfogyatko­zott. Régi tagjai közül a 'legnevesebbek most nem siettek zászlója alá. Azon pedig valóban nincs mit csodálni, hogy Magyar­országon, a politikai divatok par excellen­ce hazájában akadt huszonkét ember, akit az újság ingere Andrássyhoz csábított. Miért kelt föl tehát halottaiból az al­kotmánypárt, mikor az országnak a vilá­gon semmi szüksége nincs rá? Teljes, de annál megdöbbentőbb nyíltsággal adta meg erre a feleletet Andrássy, kijelentvén, hogy a 'hatalom elnyerésére törekszik. íme tehát, az egész uj alakulás — magánügy, a sze­mélyes nagyravágyás ténye, kizárólag ar­ra való, hogy Andrássy valaha miniszter­elnök lehessen. A nemzet nem látja az uj pártban a maga nagy érdekeinek önzet­len fölkarolását s ezért maradt hideg, kö­zömbös Andrássyék vállalkozásával szem­ben. Node megvigasztalja az alkotmány­pártot — Apponyi rokonérzése. Apponyi, annak a függetlenségi pártnak az oszlopos tagja, melyből az uj párt tagjainak nagy részét szedte s amelyet ezzel a züllés szé­lére juttatott — Apponyi részt vett az al­kotmánypárt bankettjén és meleg szavak­ban sok szerencsét kivánt az uj verseny­társnak. Igazi Apponyiáda! Pedig Appo­nyi nem gúnyosan gratulált, mint ahogy ezek után a közvélemény kivánhat neki és annak sok szerencsét! Budapesten, a Ferencvárosi polgári kör bakács-téri helyiségében tartotta vasárnap délelőtt alakuló gyűlését a legújabb országos Rskeynek kellemetlen volt Matyi fürké­sző tekintete s miikor eljegyezte Alickát, ki­fejezést is adott Matyi iránti ellenszenvének s megmondta, hogy a fiu látása undort kelt benne. Alicka könnyezve bár, fle eltávolítot­ta közeléből Matyit, aki megértette, miért nem szabad mutatkoznia, mikor ott van Re­key. S minél inkább ragaszkodott Alickához, annál jobban gyűlölte Bekeyt. De semmi sem látszott igazolni Matyi ellenszenvét s nem is tulajdonítottak annak Cserhátyék fontosabb jelentőséget. Pedig ha a jövőbe láttak vol­na! — De nem vágok történetem elé, hanem most adjatok fiuk egy pohár pezsgőt, mert egészen kiszáradt a torkom. A poharak összecsendültek, majd újra a legnagyobb csöndben lesték Pali 'bácsi sza­vait. — Megtörtént az esküvő. Szebb párt képzelni se lehet. Mindenki gyönyörködött a bájos menyasszony s a deli vőlegény boldog­ságában. Csák Matyi volt szomorú. Mikor az ifjú pár a templomból visszatért, Matyi virágokat szórt Alicka lábai elé s összekul­csolt kéztzél 'könyörögve 'jelezte!, hogy vK gyék magukkal. Még Bekey rideg lelkét is meghatotta ez a ragaszkodás s miután most már nem volt mit tartania Matyitói, hiszen övé volt a vármegye leggazdagabb, legszebb í leánya, látva kis felesége esdő tekintetét, ; megígérte, ha nászutjukból visszatérnek, Matyit magukhoz veszik. Mikor haza jöttek, ugy is történt. Matyi velük ment uj otthonuk­ba, Tornyára, Bekey birtokára. A szülők örömmel látták egyetlen leá­nyuk boldogságát s megnyugodva észlelték, hogy Matyi se gyűlöli már Bekeyt. Tényleg a boldogság mámorában úszott, az ifjú pár. Alicka az ő bájosságával olyan megveszte­gető varázszsal birt, hogyha édes szemeivel fölnézett s csengő hangjával fordult férjéhez, az kis feleségének semmit sem tudott meg­tagadni. S lia az esküvő előtt szerette is az ő rideg módja szerint, most megismerve gyermeteg lelkét, iránta tanúsított mély sze­relmét, az önző világfi is rabul esett Alicka bájának s ugy látszott, hogy egy igazi, bol­dog jövő áll előttük. Azért volt Matyi is nyu­godt, mert látta, hogy Bekey megváltozott s csak az ő kis feleségének szenteli minden ide­jét. S ki tudja? Talán minden jó lett volna, ha Cserháty hirtelen meg nem hal s ki nem derül, hogy a nagy vagyon csak látszat s alig lehet belőle annyit megmenteni, hogy özvegye szerényen meg tudjon élni kama­taiból. Bekey hallani sem akart arról, hogy a Cserhátyné hozzájuk költözzék. Alicka hiá­ba könyörgött, hajthatatlanul maradt. (Folytatjuk.) politikai párt, mely ezen az alakuláson az Országos Alkotmány-párt nevet ny erte. A gyűlésen a fölolvasott program megjelölése szerint különböző közjogi fötfogásu egyének jelentek meg, a megalakult párt azonban már kizáróan a 67-as közjogi alapon áll és enunciált elhatározása szerint arra törekszik, hogy kormányra jusson. A KÉT FŐPONT. A gyűlésen Andrássy Gyula gróf mon­dott nagy beszédet, melynek különösen két pontja ragadta meg mélyebben a figyelmet., Ezek egyike az, hogy Andrássy gróf a kor­mányképesség érdekében programjából ki­kapcsolja a katonai követeléseket, aminek ki­jelentése az értekezleten némi elegikas re­zignációval hatott. A másik kiemelkedő moz­zanata a gyűlésnek Andrássy grófnak az a kijelentése volt, 'hogy az uj párt leplezetlen elszántsággal a kormányhatalomra fog töre­kedni. Az Országos Alkotmány-párt programja oly széles keretű, hogy annak folyamatos föl­olvasása mintegy háromnegyed órába tellett. Ez a program azonban túlnyomó részében általánosságokat tartalmaz és közelebbről a pártnak csupán a következő törekvéseit jelöli meg: A választók számát a mainak kétszere­sére akarja fölemelni és a választói jogosult­ságot a 24. életév betöltéséhez köti. Kívánja a választási bíráskodás reform­ját; a főrendiház reformját olyanképen, hogy annak választott tagjai is legyenek. Kívánja a törvényhdtósági önkormány­zat megerősitését. Ragaszkodik az ország azon jogához, hogy külön jegybankot állithasson, de azon az állásponton van, hogy a gyakorlatban ezt a kérdést a célszerűség szempontjából kell el­bírálni. Törekedni fog arra, 'hogy a megzavart jogfolytonosságot és a parlament törvényes szabadságát helyreállitsák. A párt szükségesnek tartja, hogy a hadi­készültség állandó biztosításáról gondosko­dás történjék. Tudósításunk a következő: AZ ALAKULÓ GYŰLÉS. Vasárnap 'délelőtt 11 órára, amikorra az uj párt alakuló gyűlését összehívták, zniufo­láisig megtelt a Ferencvárosi Kör 'díszterme, amely mintegy három-négyszáz ember befo­gadására alkalmas. A gyűlésre érkezett és megjelentek többek között Thorotzkay Mik­lós /gróf, NiePnr.dbeez.ky György orazágigyii'é-é képviselő, Hartl Sándor és Kertész Gyula mi­niszteri tanácsosok, Batthyány Lajos gróf, Andrássy Géza gróf, Rohonczy Lőrinc, Szere­day Aladár, iStojanovios Jenő báró, Wa s Bő la igiróf, Szterényi József, Chorjui Ferenc, Zi­chy Tivadar gnóf, Pali a vici ni György őrgróf, Darányi Ignác, DessewiTy Aurél és Email ..gró­fok, Moslkovitz Iván, ifjabb Wékerle Sándor, Bernát István, Márkus Miksa, Melly Béla, Bárczay László, Bozólky Áirpád, iBottl.ilk István Kállay Ubul és még sokan az országgyűlés tagjai közül. Andrássy Gyula grófot, aki pántban 11 órakor érkezett, riadó éljenzéssel fogadták. A gyűlést Hoclit Ernő nyitotta meg s utána Springer Ferenc dr., a kerület képvi­selője üdvözölte Andráissyt, akii erre dm ad­ta (háromnegyed órán át tartó beszédét. ANDRÁSSY BESZÉDE. Különböző közjogi alapon álló férfiak I egyesültek — mondotta — arra, hogy veszede­m Értesítés. Telefon 1203. sz. Kárpitos áruH MrKineK r£sM izetftrg is Dús választék kész díván, ottomán, matracok, garnitúrák stb. — Javítások jótállással szaksze­:: rüen és olcsón eszközöltetnek. :: :: kárpitos-üzlet Kossut Lajos-sugárut 6. szám. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom