Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-03 / 204. szám

1913. szeptember 6. DCCMAQYARORSZXQ ' 3. Ki bűnhődjék a mozdonyvezető haláláért ? — Pörujitást kér a boldogtalan anya. — Egy rejtélyes módon történt szerencsétlenség aktái a szegedi ügyészség előtt. — (Saját tudósítóidétól.) Három évvel ezelőtt, 1910. szeptember 24-én, rémes szerencsétlenség történt a Szeged-állomáson. Reggel háromnegyed hétkor az egyik tolató mozdony, amelyet Marosi Károly gépész vezetett, elgázolta a síneken áthaladó Pericht Demeter máv. mozdonyvezetőt, áki az állomási főnökhöz igyekezett. Az ügyet az tette komplikálttá, hogy amikor Pericht fölért a töltésre és rálépett az első sínpárra, az ott ' -ő mozdonyból Palócz Ferenc fűtő, forró /.t eresztett a szerencsétlen emberre, a'ki ligatva ugrott át a második sínre, ahol azí : , Marosi a .mozdonyával elütötte. Perichtnek a két lábát elmetszette a von i' és fél óráig minden orvosi segély nélkül hagyták feküdni az állomáson, aminek kö• keztében a közkórházba szállítása után I marosan meghallt. A szerencsétlenül járt i • donyvezetőnek anyját, özvegy Milánovi s Jánosnét mélyen megrendítette a fia halála. A kétségbeesett asszony, — akinek Pericht fogadott fia volt, — mindent elkövetett, hogy azok az emberek, akik fiának halálát akár gondatlanságból, akár pedig biinös szándékból előmozdították, megbűnhődjenek. Milánovicsné ugyanis a fia halála után arról értesült, Ihogy Pericht Demeter, boszunak az áldozata. Pericht, aki nagyon ambiciózus fiatalember volt, magán szorgalmából elvégezte a felsőipariskola tanfolyamát és igy magasabb kvalifikáció birtokában, folyamodott a máv igazgatóságához, hogy helyezzék át Budapestre a fűtőházhoz. Emiatt kollégái nagyon irigykedtek rá; különösen Marosi gépész és Palócz fűtő. Állítólag ezek az emberek voltak azok, akik a kriminális napon elüzentek Pericht mozdonyvezetőhöz, aki a Tisza-pályaudvaron tolatott, — hogy menjen az állomásra, mert áthelyezése ügyében a főnök beszélni akar vele. Pericht a sineken át a legközelebbi uton akart odamenni és ekkor történt a katasztrófa. Milánovicsné először Rostos Aladár ellen tett följelentést, aki akkor ügyeletes forgalmi tiszt volt az állomáson, mert azt hitte, hogy Rostos mulasztása miatt nem részesült a fia az első segélyben és ezért halt meg. A törvényszék azonban 1911. február 3-án tartott tárgyalásán teljesen rehabilitálta Rostost, akiről kitűnt, bogy eleget tett kötelességének. Ezt az ítéletet a tábla, később a Kuria is helybenhagyta. Milánovicsné azonban időközben megtudta, hogy tulaj donképen kit terhel bün a fia 'haláláért és pörujitásért folyamodott most a szegedi ügyészségnél. -Ezúttal Marosit és Paióczot vádolja szándékos emberölés hántoltéért. A rettenetes vádhoz nagyon súlyos tanúvallomásokat csatol, amelyek bevilágítanak egy kissé ebbe a misztikus ügybe. Az egyik tanúvallomás, amelyet Kovács Antalné tesz, igy hangzik: Én Marosit bűnösnek tartom, mert elejétől] végig láttam az esetet. -A megboldogultat láttam, mikor a mozdony felé ment egy barátjával, és a vonat igyorsan jött be, holott hallottam .hogy a romtmak lassan kell jönni, mikor a vonat bejött, a barátja fel ugrott a mozdonyra és kezet fagott a mozdonyvezetővel, a bodogult pedig 3 lépésnyi távolságra maradt a vonattól a mozdonyvezető csavart egy sróifot, erre borzasztó nlaigy gőz csapott ki a mozdonyból, mire én néztem a gőzt, láttam, bogy a megboldogultnak az arcába csapódott a gőz, láttam, liogy a megboldogult, az arcához kapott és a vonat alá esett, én kiabáltam, Istenem ezt az emtert leforrázták a vonat alá esett, kiabáltak ,a munkások is velem együtt, hogy álljon meg a vonat, ember vaii alatta, de a vonat annál sebesebben ment, azt nem tudom kiszámítani, hogy hány percre, de azért mégis megállt a vonat, mire a mozdonyvezető odajött; a munkások megtámadták és azt mondták neki, miatta kiáháliunk és Ihogy nem vette észre a zöikkenóstil miire Marosi azt mondta: Észre vettem én a zökkenést. — A megboldogult pedig bele kapaszkodott a láncokba, felült és azt mondta: Jaj Istenem, ,miért forráztak engem le, én pedig azt mondtam, borzasztó is volt az a gőz a mi a mozdonyból kijött, én már láttam, mikor a mozdonyból eresztették a vizet, mert a sógorom mozdonyvezető, die ilyen borzasztó gőzt nem láttáim. IMire az emberek ott azt mondták, hogy 'Zsombolyán kellett volna vizet ereszteni, dle ő inem eresztett, azért volt az a tiul nagy gőz, hiszen még az üveg is elpattant, akkor már Marosi nem volt ott és azt mondta, elmegyek iszok egyet. Hát ilyent csak egy iszákos emfher tehet, aki egyúttal böny•nyekhii is, mert hogy ő ezt ne látta, v Ina, akkor könnyelműségből követte el az egész esetet. Én a perronon álltam, oda pedig az 5-ik vágányon törtónt a szerencsétlenség, az leső is esett, még is tisztán láttam, akikor neki is meg kellett volna látnia, de persze amint nyilatkozott Kaszáné előtt, hogy neki annyi egy ember feje, mint egy csirkéje, nem első esetem ez és lássa mégis itt vagyok. Vallomásomat esküvel is kész vagyok bizonyitaná. Előttiünk: Kun Márton és Kun Mártonné. Van itt aztán még egy írás, amelyet Pericht anyja adott be az ügyészségihez. Az asszony tanukkal bizonyltja, högy fia halálára vonatkozólag egy szemtanú, neki milyen iszonyú dolgokat mondott. Ez szószerirtt a következőkép szól: Bizonyltom és erősítem, hogy előttem Zsurkala Mariska Szeged állomás Restará dió konyhába való leány, áki jelen volt a fiam Szerencsétlensége esetén, elmesélte a borzasztó szerencsétlenséget, ugy, hogy azóta se nyugtom, se egészségem 1 óraihoszszat se volt. Kiimentem az állomásra, Kasza Józséfmó nevezetű asszony küldött, hogy keressem fél Jánosi nevezetű férfit a Rókusi-átlliomáison, mikor félkerestem, ő elküldött viszont Szeged állomásra, hogy keressem fel Zsurkala 'Máriát, én elmentem s kiíbivattam a eselédlememl, mikor ,a leány kijött és előadtam neki, hogy hallottam, ihogy ő tudja a fiam borzasztó halálesetét, mire a leány kérdés nélkül sírva mondta el „jaj nagysága a maga fiával jól elbántak, azóta mindég Ifélek, ha rá gondolok arra a fiatal emberre, ihogy kiabált, átkozta az ellenségét, hogy nem csak a lelke kiabált, hanem a. teste is lle volt forrázva. A maga fiát meg is mérgezték, csak nem akarta meginni felit megitta, felit pedig ott hagyta, akkor a mentőket felbiztatták, hogy ők adják be, mire kórházba beérnek, hogy bekövetkezzen a halál, ihogy .ne tudjon semmit se mondani, maigát pedig nagyon hívta a fia, hogy megmondja magának, hogy mi történt vele ós azért magát nem 'is bocsátották a fiához, hogy maga ne tudja, hogy mi történt vele. Ezeket a következő tanukkal is bizonyltom. Angelina Miletiina +. Gorecky Iimre. Ezt bizonyítja Luki Annuska is. özv. Milanovios Jánosné. 'Hasonló vallomást nyújtott be Radojcsics József szobrász is, aki szintén látta az esetet. És a szegedi ügyészség ilyen súlyosan terhelő vallomások dacára a szerencsétlen anyját, aki három év óta minden nap elsiratja fiát, elutasította a pörujitási kérelmével. Az elutasitó határozatot most közölték Milanovicsméval, aki ez ellen a szegedi főügyészséghez felebbezett. Milánovicsné ügyvédje .pedig, László Károly dr., a budapesti törvényszéken 10,000 koronás kártérítési pört inditott a Máv elein. A szegedi főügyészség valószínűleg el fogja rendelni a pörujitást, mert a boldogtalan asszony ujabb és ujabb adatokat szerez minden nap és meg nem nyugszik addig, a mig ki nem derül, hogy ki a bűnös fiának haláláért. Egy szegedi patikus és a trachoma-járvány. — Harcz János csodaszere. — (Saját tudósitónktól.) Érdekes ós sokat hányatott éltü ember halt meg a .napokban, iHarcz Jánosról van szó, akinek patikája volt hosszú évekig a Kálvária-utóm és aki csodaszert tallált fel a trachoma-járvány leküzdéséire. Később eltávozott Szegedről, Afrikáiba vándorait, Ihol beteggé lett s hazajött Magyarországba, meghalni. Husz esztendeig gyógyított Szegeden Harcz Jámos. Mindenki ismerte az alacsony termetű, kissé kövér, tömött fehér bajuszai és cigányosan barna arcú embert. A Kálváriauton vonultak be a tanyai magyarok és bizony meg-magálltak a Harcz-patika előtt. Vérben forgó, leragadt szennü magyarokon, akik az egyiptomi szembetegség szerencsétlen jeí voltak, miiudiig 'megesett Harcz János szive. Töprengett, gondolkozott, aztán mindenféle patikaszert szedett elő, összegyúrta, kavarta őket és kísérletezni kezdett. Legelőször rs magsj-miagán, Traóhomamérget csepegtetett a szemébe, hogy meggyőződjön róla, mit ér a. találmánya. Rövidesen meggyógyult. Nagy boldogságában nem szólt senkiinek. Egy napon szomszédolni járt a városi árvaházban. A gondnok két tanyai gyerekkel bíbelődött épen. — Vakok szegények, — mondta, — fél kell küldeni őket Pieistre a vakok intézetébe. A trachoma! iA patikus megkérte, a gondnokot, ihogy utazásig hagyja náila a két ' gyereket, a két boldogtalan testvért, ő majd gondjukat viseli. Beletelt egy hét is, mire a gondnok a gyerekekért ment. — Köszönöm a szívességét, Harcz ur . . • Ma föl visszük őket a vaikak intézetébe. — Mire jó az, gondnok ur, hiszen mind a két gyermeknek ép a látása. A csodának és a még csodásabb szernek hamarosan hi.re terjedt. A tanyák szembajos népe ellepte a kis patikát, az udvart, az utcát. Koiesiszám tódultak a vörös szemű emberek. Harcz János csak patikus vdlt, orvosi diploma nélkül, — félt a hatóság üldözésétől. Orvoshoz fordult tehát. Cserey Zsigmond dr. aki több mint orvos, mert Szméri György néven a szépirodalomban is sikerrel dolgozik, nagy megértéssel fogadta a találmányt és mint hatósági orvos véleményt szerkesztett, amely lehetővé tette a szérummal' való kezelést. Harrcz János hozzáértő orvosra bízta a gyógyítást. Pár hónap múlva váratlanul ragyogó eredményt értek el. A trachomások hálálkodva emlegették a patikus nevét. Mivel azonban tudományosan nem próbálták ki a szert, iigy Harcz Jánost eltiltották a trachoma gyógyításától. Ezzel megkezdődött a csodatevő patikus vándorlása. Gyógyszertárát eladva, Szegedről Budapestre költözött s itt mindjárt a belügyminisztertől kért engedélyt, ihogy szerével szemorvosok kórházakban gyógyítsanak. Hierony m i Károly volt ajkkor a belügy mi nisz ter és Chyzer Kornél a közegészségügy legfőbb őre. Az engedélyt megtagadták. Magánúton folyt tehát tovább a .gyógyítás. lA tudományos elismerés pálmája után hiába áhítozott Harcz, az a vágya sem teljesült, hogy tisztességes áron eladja az államnak a tradho ma gyógyításának titkát. Rövid kísérletezés után fogta magát ós egy fiatal magyar orvossal Kairólxi ment. Itt a saját költségén klinikát állított fel, abban a városnegyedben, aihol a legborzasztóbban dühöng a trachoma. Csakhogy Kairóban is darázsfészek volt alz, ahova láldjást osztó keze ínyult. tAngol, német, francia és arab orvosok szövetkeztek a bevándorolt magyar ellen. Az angol kormány kairói képviselője elutasította kérőimét s nem maradt más (hátra, mint ingyen 'gyógykezelni a szegény, szenvedő arabokat. Közben el kellett adnia Budapesten szerzett | gyógyszertárát, hogy állja a. harcot, amelybe ; inkább szerencsétlen, mint szerencsés fölfedezés© sodorta. Egy évi küzködés eredménye súlyos betegség lett, amelyről ő maga azt mondta, hogy a maláriához hasonló láz. Ha