Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-02 / 203. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szán: 305. ELŐFIZETÉS ÁsR SZEGEDEM II ELŐFIZETÉSI ÁB VIDÉKEN egészém . K24— téiévre . ,K»- 11 egészém . Ktétérre . .KM.— negyedévre K 6- egyhéezpuK 2-— j] negyedévre K >- egyMtupnK 2*0 Egyes szán áre M BOéc. Egyes szán án t« Mér. Ki/ 4 Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 203. szám Kedd, szeptember 2 Elkésett vezércikk. Azért késett el, mert tulaj donképen régebben kellett volna megírni, ha azt akartuk, hogy az uj tanévre némi láttatja is legyen. Van azonban két vigasztalásunk. Az egyik az, hogy a jó tanács sohasem jön későn. A másik pedig az, hogy tanácsainkat minden valószínűség szerint ugy se fogadták volna meg. De mindegy. Az újságíróknak hagyományos kötelessége, hogy ilyenkor, tanév elején, elmondjon az iskolázásról egyetmást, akár van foganatja a szavának, akár nincsen. A pályaválasztás kérdésére fölösleges sok szót vesztegetni. Hogy a magyar szülő ne jogásznak adja a fiát, hanem jobb kenyeret, függetlenebb és hasznosabb életet biztosító pályára: arról még ma is hiába beszélünk, 'amikor pedig már ijesztően nagy a jogász-proletárok száma és az állam teljesen képtelen további hivatalokat szervezni, ,ahová a doctor juris utriusqueurakat valahogy elhelyezhesse. Magyarországon még mindig bolond beszédnek tartják, hogy az ifjúságnak ép a java s a tehetősebbje menjen ipari, kereskedelmi, gazdasági pályára; mert fiatalságunk szinejava ezután is gyakornok akar lenni s tiszteletbeli segédfogalmazó vagy számfeletti ügyvéd — szóval: ,,ur". Még a mérnöki és az orvosi pályára is aránylag kevesen szánják el magukat az úgynevezett „jó" családok fiai közül. A tanári pályát kerülik és nem becsülik eléggé a filozoptert, aki majd csak egyetemi professzor korában jut illő megbecsültetéshez a haz'ai társadalomban. Ak'kor sem a tudományáért, hanem a jelentékeny fizetéséért és a nagyságos vagy méltóságos titulusáért. Egy szó mint száz: „jogásznemzet" vagyunk, az is maradunk. A magyar hivatalszolgától a magyar mágnásig mindenkinek az az .álma, hogy a fia egykor jogdoktori diplomát szorongasson a kezében. Hogy aztán a diplomát mire használhatja, azzal senki sem törődik. És mi a „haladás" utján meg nem állunk addig, a mig az utolsó utcaseprőt is ugy nem hívhatjuk, hogy: „doktor ur". De hagyjuk az örökös panaszt oly bajok miatt, amelyek forrása mélyebben rejtezik, hogysem egy újságcikk oda levezethetné olvasóit. Még a mai nehéz viszonyok közt is örvendetes jeleit vehetjük észre fejlődésünknek. Hogy a fejlődés nem szerves, az egészen kétségtelen. Mert a gazdasági élet három tényezője, a földmivelés, ipar és kereskedés közül normális körülmények közt időrendben mindig a harmadik a kereskedés. Jelentkezik a nyersáruk és az ipar termelte javak kicserélésére akkor, amikor ,a földműves már rég megtanulta a talaj intenzív, hasznos és előrelátó művelését, az iparos már képes a kor színvonalán, mestersége technikájának teljes fegyverzetével kielégíteni az igényeket. Nálunk a földművelés még mindig nem áll a fejlődésnek azon a magaslatán, amelyre intenzív munkával fölemelkednie kellene; az ipar állami segítséggel sem tud kellő terjedelemben kifejlődni. A kereskedés ellenben belekapaszkodik a nagy európai, sőt innen-onnan az egész világot áthálózó forgalomba. Természetes, hogy e visszás fejlődés, amely mégis csak .fejlődés, jobb a halálos stagnálásnál vagy visszaesésnél, arra bírja a miivölt s okos szülőket, hogy gyermekeiket elsőül a kereskedői pályára neveljék, ha már elteltek ők is, a jobb belátásban nevelkedett ifjak is az örökös jogászkodással, a veszedelmesen túlterhelt orvosi pályával, a kevés prosperálást igérő mérnöki renddel. A józanul gondolkodóknak nyomukba szegődik a tömegösztön, amelyet az utánzás, a presztízs, a divatos jelszó, hogy adjuk produktív pályára gyermekeinket, szintén odasodor a kereskedelmi iskolák kapuja elé. És hogy mennyire igaz az a Az angol hölgy. Irta: Lakatos László. A gazdag párázatu levegőben ezer szag "keverődött egymással'. Az illatok nem küzdöttek, nem viaskodtak egymással. Mint .az őserdő templomtorony Vastagságú fájának emeletnyi lambozatáaín, nyálkás testét a deréknyi ágak köné tekerve, száz és száz kigyó pihen békés, tunya emésztésben, ugy hevert a kikötő vastag, nedves levegőjében — száz testként — száz illatnak kanyargó terpeszkedő csókja. Az olájníak nehéz, a kátránynak facsaró, távoli gyümölcsöknek édes, hajóköteleknek sósán maró, ázott fának erdős izü .szaga zagyva rétegekben borult egymásra. A niagy katedrális harangja most zúgta, kongatta a delíet és a nagy harangnak komior, még a déli melegben, olajosan thig, sízi.ruposan lágy tenger fölött is ünnepélyes szava súlyos ércköpönyegként borult ia köszentékreö akiik a világlitó-toTony körül álolttak. Ihogy állandóan könyörögjék Isten kegyelmét a tengeren járók számára. Mindenféle nép kavargott a kikötő partján, a niagy tárházak rácso's raktárudvarán, a karcsú mólókon, amelyeknek tengerbe nyuIskola öltön vök, felöltak, cosifimiak fink és leánykák ló testén kátránny'al festett nagy betűk pihentek és a meredekre épített kőparton, a melynek gránitkookáiiból óriási vaskarikák lógtak alá, várva az érkező hajók nagy kötéliszálait, amelyek a tenger vizétől kőkemény testükkel beléjük fogózni készülnék. Kék vászonnadrágban, mezítelen felső testtel olasz rakodómunkások jártak itt, vállukon nehéz teher, amely ugy lenyomta testüket, 'hogy kormos szakállú arcuk 'szinte a_poiros földet látszik érinteni. A sok piszkos olasz munkás közt szinte királyi hercegek módjára ácsorogtak az angol stewartok és matrózok mosott, fehér vászonnadrágban, tü'körtiiszta kék zubbonyban, puiha, kötött 'fehér ingben, amelynek öblös nyakából biiiszke nézéssel emelkedett ki a tisztára beretvált arc, hol kőfehéren, hol — pálinka gőzétől megfőzve, kiipárolva — bronzos-veresen. Papucsos, burnuszos tunyaság'ában is csillogó szemű, diófa szinti arabs ember nagy cinkannában cukorban főtt édes kávét álrullt, odébb sárgarézfülbevalós kofák fák citrolmilevet csepegtettek az Osztriga felhasított belsejébe. Cövek módjára álló rendőrök fejük sima ércsisakját kínálták tükörként a fényes déli napfény sugarainak . . . Egy a mólóra forduló társzekér faráról kis kutya vidám vakkantás.sa.1 ijesztette idegen szekerek lovait . . . A nagy harangnak tömött hangú zúgása most elálilt. A világiitótorony mellett kicsiny villanyos csengő szólalt meg és éles, ezüstös berregéssel vékony 'hang cikk-cakkokat küldött a levegőbe ... A hosszú, éles csengetés az indiai hajó jövetélét jelezte. Révészek, vámörök, teherhordó munkások, piaci szolgák, utasra éhes kocsisok, a nagy kereskedőházak kiküldöttei és egy-két fekete fejkendős várakozó anyóka most mind a mólóra tollúit, hogy az idegen óriást fogadja. Már érkezett is a hatalmas . . . körötte fehér habtajték vált kii a vaistag zöldes-kék vízben, feje fölött a tornyos kéményből kavargó fekete kőszénfüst bodirozódott múló fekete felhővé. A hajó kürtője belebugott a Várakozó kikötővárosba, 'hatalmas szavával vendégjogot, de egyúttal tiszteletet is követelvén magának. Most már megállt a hajó. Sok hónapnak, sok hétnek, sok éjszakán, sok nappalián rettenthetetlenül haladt előre ia tengeren. Idegen földeket hagyott el, ö'smeretlen sorNEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5