Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-26 / 197. szám

1913.' augusztus 27.' DÉLMAGYARORSZAG 103. Megjöttek az avtováci katonák. — Katonavonatok érkeznek mindenfelől. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi pályaudvarokon, ahol a személyforgalom csak kisebb szokott lenni, néhány nap óta rendkivüli mozgalom van. Sürün állapodnak meg hoszszu vonatok, amelyek ontják magukból az utasokat. Katonák és újra katonák rajzanak elő a sürün megszállott kocsikból, vezényszavak hangzanak el, trombitákat fújnak, egyszer-másszor beleszól a katonaibanda a sürgő-forgó világba. A tartalékosokat hozzák haza Boszniából. Nagy az előkészület a katonák fogadtatására. A naponta érkező katonavonatok fele nagy teherkocsikból, a fele harmadosztályú vaggonokból áll. Az ajtókat, ablakokat zöld lombbal, apró piros-fehér zászlókkal díszítették s ennek az ünnepi cioomának beszédes magyarázatául egyik kocsi oldalára nagy, fehér vásznat ragasztottak ki ezzel a felirássa!\Navrat zalozniku z Bosnye. Csehül, az érkező katonák nyelvén azt jelentette ez: Boszniából hazatérő tartalékosok. S a boldog hazatérők ott állanak a teherkocsiik gerendával elkerített ajtajában, az ablakoknál, hogy a következő percben leugráljanak a perronra. A megérkező katonákat egész csoport ember rohanja meg. — Milyen volt a menázsi? — kérdezik. — Ilyen éppen nem — felelte egy cseh káplár — de azért nem panaszkodhatunk. Az étel kijárt mindig. Ha ross^ is ott a sovány lent marha, azért megettük a húsát. — Majd eszünk otthon jobbat — örvendezed egy másik. — Nyolc hónapi távollét után mindennél jobb a világon, ami otthoni. — Milyen volt ez a nyolc hónap? — Nem unatkoztunk — beszélte egy értelmes tartalékos, — dehogy, kérem. Rengeteg gyakorlatunk volt. Naponkint gyakorlatoztunk, akárhogy esétt az eső. Óriási magasságban mászkáltunk, veszedelmes utakon jártunk, kapaszkodtunk dermesztő hideg napokon. Ugy látszik, meg kellett szoknunk a vidéket és a zord időjárást arra az időre való tekintettel, ha esetleg harcolni kell. — De nem kellett . . . örülnek neki? — Most már igen. De mikor ott van az ember, olyan mindegy. Elbeszélte ezután a* egyik tartalékos, hogy a küzdelmet tulajdonképpen a hideggel vívták meg. Egy részük pajtában aludt, máSÍK részük könnyű katonai sátrakban húzta ki az egész telet. A pajta egyszer aztán, mikor óriási hótömegek hulltak rája, összeroppant és rájuk zaharil a teteje. Néhány napig pokrócokba göngyölődve, szabad ég alatt aludtak, mig fel nem épült az uj barak. A szabadban olyanfajta kályhákkal fűtöttek, mint aminőkkel az uj épületeket szokták szárítani. Ezekbe a kályhákba faszenet raktak; közelben volt egy szénégető telep, onnan szerezték be a fűtőanyagot. Amilyen értéke volt enne'k télen, ugy meg kellett becsülni nyáron a vizet. Messzi vidéken nem lehetett vizet találni s gyűjtő ciszternákból, szamárháton hozták jó meleg állapotban a katonáknak. Azután a vasárnapokra, a szórakozás I

idejére tért át a beszéd. — Szerencse, hogy nem sok időnk volt a mulatságra, mert úgyis hiába kerestük vol, na. " \ / , A Mollináry bakák is megjöttek. Kilenc /hónapi szenvedés, hihetetlen nyomorúság után, ma reggel .megérkezteik Budapestre a Mollinóry-ezred tartalékosai, négyszáz lesült arcú, viharvert legény. Reggel fél hat órára volt kitűzve a Mollináry-bakákat — Ugyan ihagyd őket, hisz oly szép odakünn. Lison megvárja majd őket; ugy-e Lison? A vén leány felvetve tétovázó szemeit, halkan válaszolt: — Persze, hogy megvárom őket. És a két testvér lefeküdt. Ekkor Lison néni felkelt, megkezdett kézimunkáját, kötését a szék karjára téve, az ablakba könyökölt és élvezte az elbűvölő éjszakát. A két szerelmes szünet nélkül bolyongott a pázsiton keresztül, a tótól a kastélyig és vissza. Egymás kezét fogták, hallgatagon, besziva azt az érzékelhető költészetet, melyet a föld lehel ki magából. Jeanne egyszerre csak megpillantotta az ablakban a vén leány sillhouettejét, melyet a lámpa Világa rajzolt oda. Jacques fölemelte fejét. — Igen, — válaszolt — Lison néni figyel bennünket. És tovább mentek lassan, álmodozva, szerelmesen. De a hanmat beborította a pázsitot. Hideg borzongás járta át őket. — Menjünk be rnár, — mondta a leány. És hazatértek. Amint a szobába értek, Lison néni ismét ött. Fejét mélyen munkája 'fölé hajtotta és kicsi sovány ujjai reszkettek kissé, mintha nagyon elfáradtak volna. Jeanne odament 'hozzá. — Lison néni, mi most lefekszünk. A vén leány felvetette szemét. Vörös volt, mintha sirt volna. Jacques és menyaszszouya nem vették észre. De a fiu megpillantotta a leány finom cipőit, melyek teljesen átnedvesedtek. Nyugtalan lett és gyöngéden kérdezte: — Nem fázik az édes kicsi Lábad? Lison néni kezét hirtelen olyan reszketés fogta el, hogy munkáját elejtette. A gombolyag végiggurult a padlón. A vén leány arcát hevesen kezébe temetve, vonagló zokogásba tört ki. A két gyermek hozzá szaladt. Jeanne eléje térdelt és lefejtette kezeit .arcáról, magánkivül ismételgette: — De mi bajod 'Lison néni, mi bajod Lison néni? Ekkor a szegény öreg hebegve és könyekbe fulladó hangon, fájdalomtól meggörnyedt testtel válaszolt: — Mert . . . mert . . . mikor azt kérdezte tőled: „Nem fázik . . . az . . . édes kicsi lábad?" . . . Nekem még sdha . . . soha sem mondtak efféléket . . . soha ... soha! hozó déli vasúti különvonat érkezése s akkorra egybe is gyűlt a (ferencvárosi pályaudvaron az ezred egész tisztikara, élén somorjai Lukachioh Géza alezredessel s Mengele (Antal és Prikkel Károly alezredeseikkel. A zenekar is kivonult s a perron külső végén, a teheráruraktárak aljában állott fel. A vonat azonban késett. Már fél hétre járt az idő, mikor az összekötő vasúti hkl ivezete alatt feltűnt. Messziről olyan volt, mint egy mozgó erdő. Ágaik, galyak, virágok bontották a kocsikat, melyeket lassan, zakatolva vontatott egy kiszolgált, örelg mozdony. Mikor a virágos, lombos katonavonat legördült a vasúti hídról, az ezred zenekara víg indulóba kezdett, Annak a hangjai mellett gu ruít be tiz teherszállító kocsiból s egy első, , meg egy harmadik osztályú wagigonból álló különvonat. A teherszállító kocsikból nagybajuszu, szakállas baikafejek kandikáltak elő. Kgy-egy kocsiból harminchat fej. Énekeltek. Az ezred nótáját: Nincsen párja a Mollináry-bakának . . . Aztán egyszerre elnémult az ének. A pályaudvaron várakozó tisztek mereven szalutáltak a megtépázott, rongyos bakaseregnek, az meg mereven, inint a cövek állt a kinyílt f kocsiajtóikban, akárhány könnyes .szemmel, ,de mindannyi nevető, boldog arccal. A vonatról elsőnek Melczer kapitány ugrott le. Odasietett az ezredeshez s jelentkezett nála: — Herr Oöerst, ich melde geborsamsf, vierhund'ert Mann und sedhs Piferde, — mondta. (Ezredes urnák tisztelettel jelentem, négyszáz ember és hat lój) — Ich danke Ihnen sehr schön tfür die Műbe und Awfopferang, — felelte az ezredes és kezét nyújtotta. (Köszönöm önnek a fáradságot és áldozatkészséget.) Aztán hozzátette: — Zur Menage! Melczer százados kiintette az egyik kocsiból a kürtöst, s tovább adta neki a parancsot. Az hatalmasat fujt ibele a trombitába, csak uigy recsegett végig a pályaudvaron az ezredjel s utána a parancs: — Vergatterunig! •A kocsikból egymásután bújtak elő a bakáik és kettős sorban fölálltak a vonat mellett. Egyik rongyosabb, gondozatlanabb vol't, mint a másik. A biléki tartalékosok. Az egyik tartalékos érdekes dolgokat mondott a bileki élményekről: —- Novemberben hivtak be bennünket és december negyedikén értünk le Bilekre. Ott, egy kilométernyire a montenegrói határtól, rengeteg volt a katona. Kívülünk még, három magyar és egy osztrák gyalogezred, meg két tüzérüteg várta napról-napra az indulási parancsot, Rengeteget szenvedtünk. Csúnya viharok jártak. Hőfergetegek. Majd megfagytunk. Szép idő tatán sohasem volt. A kaszárnyában fűtöttek ugyan, de a szobát alig láttuk. Folyton künn voltunk a sziklás hegyek között s nézegettünk le Montenegróba. Láttuk őket, ők is bennünket. Néha át is lőttek, mi is vissza, de baj nem esett, se ideát, se odatul. Unatkoztunk szörnyen. Ha benn voltunk a kaszárnyában, az volt az egyetlen mulatságunk, Ihogy kártyáztunk. Meg délutánonként a zenét hallgattuk. A nyolcvanMegnyílt Bernovics Gyula bútor-és szőnyegháza; . A,£n.d,0..../ Teljes lakás berendezési és kárpitos vállalata "III VI IlWlUUlld Szegedi Kárász-u. 7. Kizárólag elsőrendű árúk, a legverseny:: képesebb árakban. ::