Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-22 / 194. szám

Szerkesztősig Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egésxévre . K24- Ittam . . K negyedévre K 6'— Egres »iie ára IS ELŐFIZETÉSI AB VIDÉKEN K39— MUns . . K negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*0 Egres saáa ára lé Kiadéki vat al Kárász-utca 9. Szeged, 1913. II. évfolyam 194. szám Péntek, augusztus 22. Magyar Belizár. Akármilyen nevezetes hadvezér volt a bizánci Belizár, most mégse emlegetnék, ha Donizetti nem irt volna róla operát és ha ez opera keretében nem történt volna egyszer a szegedi színpadon olyasmi, ami hasonlít a tiszadobi uraság pechjéhez. Az operának az a fénypontja, mikor Belizár előretör a ^ugólyuk irányában és fékevesztett szenvedéllyel harsogja nagy áriáját: „Reszkess, Bizancium . , .!" Valaha kedvelt és -népszerű ária volt ez. Majdnem olyan népszerű, mint a mai kényesizlésü publikumnál az uncili-smuncili. Egy kezdő énekes .választotta bemutatkozó szerepnek Belizárt. Szép hangja volt, de túlságosan nagy feje. Amely tulajdonság a kérdéses esetben azért volt baj, mert kicsi volt neki a pappendekliből készült, ezüstpapirral bevont Belizár-sisak. És akkor még olyan szegényes berendezésű volt a színház, hogy a szép hangokban válogathattunk ugyan, de a sisakokban nem. Tehát az uj énekes nem tehetett egyebet, mint hogy valamikép odaerősítse a fejéhez a hagyományos sisakot. Hanem mikor szabályszerűen előretört a színpadon, hogy megreszkettesse a bizánciakat, táncolni kezdett a feje búbján a harciföveg. „Reszkess . . .!" — kiáltotta, ahogy ,a torkán kifért és közben fogdosta a menekülő sisakot. Másodszor is nagyon kevesen jelentkeznek a megtisztelő hivatalra, hogy Andrássynak statisztáljanak. A vezér legszemélyesebb barátain kívül, egyelőre alig néhány vidéki szólal Andrássy körül. De azért bizonyosan meg fog szaporodni a hívek száma. És Andrássy kétségkívül nagyon meg lesz lepetve, hogy a mikor e gyönyörű sereg élén újból s végérvényesen fölkiált, hogy: „Reszkess, Bizáncium!" — újból csak közderültség lesz a válasz. Hogy aztán mi történik? Hát az, ami hasonló esetekben eddigelé is megtörtént. A tiszadobi Belizár valamerre ismét elajándékozza a katonáit, a kulisszák mögé dobja a pappendekli sisakot és szólóban marad . . . A legkülönösebb pedig az egészben az, hogy nem a program alapján akarja Andrássy összehozni legújabb pártját, hanem a gyűlölet alapján. Gyűlölni személyeket, akik ezúttal munkálkodni tudnak és eredményeket mutatnak, — hát ez talán mégse program, ez igy nagyon tragikomikus. Andrássy ugyan soha nem adott önálló programot, hanem mindig bölcs mérséklettel kereste az átmeneti utakat. Ez jellemezte mindig, kivéve most, amikor csak a csöndes gyűlöletet mutatja s ezért érthető aztán, hogy Andrássy pártalakitása soha nem ment olyan nehezen, mint most. elharsogta, hogy „Reszkess . . .!", azonban megint csak a sisak reszketett. És önmaga is, szegény. Végre is ugy segített a dolgon, -hogy a kulisszák mögé dobta a renitens föveget és csupasz fejjel énekelte végig ,az áriát. De a hatásnak vége volt. Hogy Andrássy Gyulának nagy-é a feje, -az maradjon a Szterényiék hivatalos titka. Hanem, hogy táncol a gyér fürtjein a vezéri sisak és hogy ez hamisítatlan pappendekliből való: azt eléggé látjuk. Valahányszor előre jön a politikai szinen és Tisza felé fordulva elkiáltja magát: „Reszkess Bizancium!", mindig ,csöndes derültség fogadja a fenyegetését, hogy ő most hadsereget szervez. Mert az a kutyateremtette pártvezéri föveg sehogyse akar kellő méltósággal megülni a fejebubján. Hol Szegedről, hol Marosvásárhelyről, hol máshonnan igazítaniuk rajta egyet-egyet. Saját kedves vejét is hiába szánta ragasztó csiriznek. Megint csak hatástalanul hangzott el a „Reszkess Bizancium!" és a sisak megint lódult, még pedig .n'agyot. És ha vizsgáljuk, hogy hát kik sorakoznak seregnek a tiszadobi Belizár mögé, mindig csak Szterényit, meg Désyt, meg Hadikot látjuk. Hiába veri a nagydobot az egész ellenzéki sajtó és hiába hirdetik, hogy Andrássy „a közéleti tisztesség" zászlaját bontja ki s igy annak, aki hozzá áll, külön kedvezményül valószínűleg bizonyítványa is lesz, hogy becsületes ember. Minden csalogató biztatás dacára, Anekdóta. Irta : Nagy Endre. Két megfontoltan trappoló, nagy fekete paripa, egy (fekete ihin-tó, amdyn-ek kerekei előkelő feledékenységgel őrizitek meg a vasabroncsokat, -mintha csak XIV. Lajos idejében zötyögnének a kövezeten, két kerekgalléros fekete köpenyeges, apaszinész-szerü férfi a bakon: ez volt az özvegy grófné -fogata, a melyen reggeltől estig rótta az utcákat a nemes matróna. Ott lakott a szürke palotában, amely övig csiszolt gránitba volt öltöztetve. Puha szőnyegek, nehéz csillárok, mély tónusu antik képek között az emberszeretet magasztos érzelmeinek élt az özvegy grófné. Barkosné, a veterán festő felesége jelentkezett nála kihallgatásra és miután egy kis 'zokogással erőt vett magáin, panaszos hangon nyöszörögte: — Kegyelmes asszonyom, nagyon ránknehezedett a sors. Szegény uram dolgozott, ami-g birta, de most már -nem birja tovább. Beteg a tüdeje, az orvos délre küldi, de hogy menj-en? Már-már betevő falatja is alig akad az egész családjának. A grófné jóságos szeme azonnal könnybeborult. Szelíden rebegte: — Édesem, majd -megpróbáljuk, hogy segítsünk rajta és bízom az én jó istenemben, hogy sikerülni fog. Egy jótékony nőegyletnek az elnöknője vagyok; talán -annak az -egyesületnek van -még alapja, az ilyen rendkívüli -segélyek számára. — Nem, -n-em, kegyelmes asszonyom! Az uram azt el nem fogadná, ö büszke lélek és még ha éhen halna, akkor is visszautasítaná az alamizsnát. — Lássa, -ezt rosszul teszi. A büszkeség •csúnya bün. Urunknak egész földi élete nemes példa ez ellen. — De ő mégis büszke. Egyébként hivő, jámbor ember, az egyház hü fia, de nagyon büszke. Talán ez összefüggésben- van a foglalkozásával, de tény, hogy nagyon büszke. Sokszor eladhatta volna -egyik-másik képét, nagyobb megrendeléseket kaphatott volna, csak egy kicsit utána kellett volna járnia, de ő mindig nagyon -büszke volt. Ó kegyelmes asszonyom, ha hallaná, hogy köhög egész éjszaka! Már alig vánszorog, a melle egészen besüppedt . . . de nagyon büszke. A nemes grófné elővette fekete szegélyes zsebkendőjét és belesirta a részvét könnyeit, a legdrágább gyöngyöket, amint azt valami 'költő valamikor mondotta. — De hát hogyan segítsünk rajta? Mert segítenünk kell. — Va-n rá egy -mód. Meg kell csalnunk a büszkeségét. Ott van a műtermében egy nagy oltárképe, a legnagyobb festménye, a büszkesége. Ezt kellene megvenni tőle. Most olcsón odaadná, az. is jól -járna, aki megvenné és ő elméh-etne az árán délre, gyógyulni. A grófné fölegyenesedett és jóságos elhatározással mondotta: — Jöjjön- el édesem egy hét múlva. Addig talán rendbe hozom a dolgot az én jó istenem segedelmével. A nemes grófné nem is buzta-vonta a dölgot egy pillanatra sem, mert amikor az emberszeretet -magasztos ügyéről volt szó, akkor csodálatos energia gyuladt ki a szivében. Mindenekelőtt is elővett egy nagy iv papirost és ráírta: „Sorsolási iv, -egy szám ára száz korona" Aztán kiadta a rendeletet, hogy álljon elő a hintó, fejére -tett-e feketegyöngyös kalapját és kifelé indult. Az előszobában az ügyészével találkozott, aki alázatosan mondotta: — Kegyelmes asszonyom, a -mályi uradalom zárszámadását bátorkodtam elhozni. — Most nem érék rá, édesem. Tegye csak az Íróasztalomra, édesem, á vércsi uradalom zárszámadása mellé, majd a kettőt egyszerre fogom átnézni. Most nem érek rá. Sürgős dolgom akadt. Az ügyész meghajolt és elragadtatva mondotta: — Fogadni -mernék, hogy a kegyelmes asszony most valami szegény ördög ügyében fárad. A kegyelmes asszony sohasem fárad belé az ilyesmibe!