Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)
1913-08-20 / 193. szám
s. DFLMAGYARORSZÁG kodva fogadta öl. Greén ezután dntéskedett, hogy Kovács részére 'haladéktalanul állítsák •k.í a rikkancs-igazolványt. Az igazolvánnyal Kovács legott egy hétfői újság kiadóhivatalába sietett és több lappéldányt vett magáihoz, amiivei bejárta az utcákat. Hangosan kiáltotta a lap nevét s fürgén kínálta a járókelőknek az újságot. Délben már leszámolt a kiadóhivatalban első útjáról, amely 3 .korona 58 fillért jövedelmezett a képfesltő rikkancsnak. — Öngyilkos lett a kórházban. A nagykanizsai városi közkörházban tegnap éjszaka öngyilkos lett egy hetvenhárom esztendős beteg öregasszony, Horváth Jánosné. A szegény asszony valaha jobb papokat látott, de öregségére nagy nyomorba jutott. Férje napszámba jár, de keresete még kenyérre is kevés és a törődött öregasszony kénytelen volt szintén munkába állani, hogy a szűkös háztartásukhoz szükséges pénzt előteremthessek. A megerőltető murikát nem birta sokáig s néhány héttel ezelőtt kórházba került. Kétségbeejtette, 'hogy férje egyedül nem tud megküzdeni a nyomorával és a biztos éhhaiálinak van kitéve. Tegnap éjszaka pillanatnyi elmezavarában elhagyta az ágyát és egy darab spárgával a kórterem ajtajának kilincsére akasztotta magát. Az öngyilkosságot ,az egyik ápolónő vette észre. Azonnal az inspekciós orvosért futott. -Az orvos azonban már csak a beállott halált .konstatálta. —• Szakál-forradaloni Londonban. A londoni borbélyok szervezete legutóbb egyhangúlag elhatározta, hogy a Jboroit,Válás dlijszabását az egész vonalon lényegesen fölemeli, aminek tenrnésizetes következménye .az lett, hogy a város férfi-népsége talpára állit, társadalmi utón szervezkedett és kimondotta, hogy az eddigi díjszabás .fölemelésébe semmi szín alatt nem egyezik bele és inkább kész arra, .hogy borostás arccal jelenjék meg családja és társasága körében, semhogy egyetlen pennyvel is töbl>e:t fizessen a szakáiltatanítás műveletéért 'A mozgalommal! kapcsol altban propagandát csinálnak a londoni férfiak körében, annak, hogy a szakálviselést ültessék vissza régi jogaiha,, ami tulajdonképpen a régi szokásoknak és erkölcsöknek ejjiáéledése volna. Negyven esztendővel ezelőtt minden intelligens angol szakáit hordott, száz évvel ezelőtt pedig a hoisszu, hullámos szakái iránti előszeretet oly nagy volt, hogy mindén szakái után, amelynek hosszúsága a tiz centimétert meghaladta, évi három korona adót fizettek .aiz államnak. Ezek a szép idők azonban már régen elmultaik és a modern angol dandy ma már a világ miniden kincséért siem mutatkoznék másképpen, mint tükörsimára borotvált ábrázattal. Ha igaiz a .tlörténelemku tatoknak az az állitásia, hogy a sziakáltalanság és' a borotválkozás időszaka a síiilyedés és visszafejlődés korszakát szokta megelőzni, ugy a miost kitörőiben lévő általános szakái-forradalom annál nagyobb kilátással indul meg, mivel a társadalom és a lakosság készséggel sieit segélyére a sztrájkra készülő férfi-világnak. Egyébiránt nem szaíbald figyelmen kivül iliiagyni, ihogy az angol fiatalság egy jelentékeny része önmaga borotválkozik, kérdéses téliát, hogy ez a száimottévő kontingens csat lakozni fog-e a veszedieilmesmlak éppen n.em mondható sztrájkhoz. — A lefújt nagygyakorlat. Miskolcról jelenítik: Az észak-magyarországi VI. hadtest, amely nyolc vármegyében állomásozik, e hónap 21-én indult volna a nagygyakorlatra A hadgyakorlatot Sziemidré község környékén; tartották volna meg. A kassai had testparancsnokság tegnap értesítette az ezredeket, hogy az idei nagygyakorlatot nem tartják meg, mivel az árvízkatasztrófa következtéiben a gyalkarlatozáisokra kiszemelt területek viz alatt állnak és ágy a gyakori,átázások lehetetlenné vannak téve. A nagy.gyákoriat lefújásáról szóló értesítést a tegnap délutáni napiparancs/bán tudatták a legénységgel. — Sátorai jav) h ely ről j elemtik: Zemiplénvár,megye közigazgatási bizottsága, távirati kérelmet intézett, a honvédelmi miniiszteirhez, hogy a VI. hadtest Zemplénimegyé-ben tervezett •hadgyakorlatát halassza, el, mert a vármegye viz alatt áll, az utak teljesein megrongálódtak és a hadsereget meni Láthatnák el élei miszerrel. Tegnap érkezett meg a hadügyi kormány válasza, illetve távirati intézkedése, hogy a zemplénmeigyei hadgyakorlatokat •nem tartják meg. A hadtesthez gyakorlatra behívott, "de még .be nem vonult tartalékosokat visszarendelik, azokat pedig, akik már az .intéakedíés előtt bevonultak, a napokban viszszaküldik. — A német császár „kidobott" bérlője. Annáik idején sokat Írtak a lapok Vilmos császár kafdüneni bérlőjéről, Sohstról, akiről a mémíeit császár azt hirdette, hogy kidobta a bérletből, majd meggondolta a dolgot s érdemrenddel kárpótolta, a meggondolatlan nyilatkozattal volt bérlőjének okozott kellemetlenségeket, Az .ameriikaii élelmesség motelt ebből is tőkét akar kovácsolni, számítva arra a kíváncsiságra, amellyel a jenkik a német csá-. szár kidobott és azután ondóval disiztiett bérlője iránt viseltetnek. Solhst legutóbb Wieslbadlanfbeu időzött s ott egy vállalkozó szerződést ajánlott néki amerikai fölolvasó körútra. A jámbor gazdaembert roppant meglqpte az ajánlat s bár rendkívül1 inagy összeggel akarta az amerikai rábírni a szerződés aláírására, Solhsit az ajánlatot visszautasította. - Nyitva felejtette a gázcsapot. A Báró Jósika-utca 22. szám alatt lévő házban szerencsétlenség történt, Máté György festő és tisztitóintézet tulajdonosnak a- lakásán. Szilágyi Etel 18 éves sándorfal'val cselédleány, -nyitvaf elejtette tegnap .este a konyhában lévő gázcsapot és ma reggelre gazdája m ái- eszméletlen állapotban talált, rá. Beszállították iá mentők a. közkórháziba, alhol magáihoz féri. Azt vallotta, hogy a. csapot nyiitva felejtette. Allapotia súlyos, de nem élet veszélyes. — Pénzírt vásárolt feleség. Győrből jelentik: Molnár András hatvanegy éves kajára fölídmivest a napokban otthagyta a (felesége. Molnár nem sokat törődött a hűtlen aszszonnyall, hanem hamarosan elindult uj aszszoriiyt keresni. Hetivásár lévén, kiment a gyümölcspiacra, hogy ott uj asszonyt keressen. Négy nővel íis tárgyalt, mig végre sikerült, megállapodnia Nagy Istvánná dinnyés ikolfával, ki hajlandó volt vele közös háztartásiba lépni. Ell is mentek nyomhan az asszony lakására, ahol azonban .a ravasz nő kikötötte, ihqgy osaik ugy kezdli meg Molnárral az együtélést, lia Molnár pénzt ad neki. A hatvanegyéves embernek annyira megtetszett az aszszony, hogy rögtön átadta neki nála levő öszsaes pénzét, hatszáz koronát. A pénzhői 100 fcorpiniát. mindjárt elvásároltak, a többivel pedig Budapestre utaztak dinnyét venni. A pénz természetesen az .asszonynál volt. A keleti pályaudvaron azután az uj menyecske a pénzzel együtt, megugrott ® visszaszökött Győrbe. Molnár szintén vissz,autazotit Győrbe és feljéleintét-te Nagynét csalás miatt, .akit a rend •őrség letartóztatott. — Gyilkos és öngyilkos apa. A soinogymegyei- Merenyém megrenditő családi dráma -történt, Berta Gábor gazdálkodó vas villával leszúrta nevelt fiát, azután fölakasztotta. magát. Berta évekkel ezelőtt örökbe fogadta Puskás Jánost, Sz-ép egyetértésben éltek sokáig, de amikor a. ,nevelt fia asszonyt hozott a házhoz, rosszra változott a. családi vjszony A két asszony, Berta és Puskás felesége, állandóan szították a gyűlölködést és szombat reggel gyilkoló szerszámot adott az apa kezébe a harag. Szóváltással kezdődött a szomöru családi dráma s egyszerre Berta in dulat-osau n..fakadt: — Nem nézhetem ezt tovább. Majd veget vetek a dolognak! Az -ina beváltotta fenyegetés ót, Szoba iába futott, honnan forgópisztollyal tért vissza; a pisztolyt örökbefogadott fiára fogta. A pisztoly azon', an csütörtököt mondott. Az öreg hirtelen zseb levágta a fegyvert és a közelben álló va.•>'.••'lat kapta fel és a fia mellcbe szúrta. oly élővel, liogy a villa tövig Puskás mellébe hatolt. Puskás hanyatt esett s eszméletét vesztette. A közslégbeliek azonnal a szigetvári kórháziba vitték Puskást, áh-ol a halállal vívóid i'k. Berta, kinek a gyilkosság erősen furdalta lelkiismeretét, a padláson felakasztotta magát. Mire észrevették, már halott volt. — A meggyilkolt Tarnovsxka grófnő Velencéből jelentik: Az a nő, akit Domlbrova 'közelében a vasúton meggyilkoltak, nem TarnoVszika grófnő, hanem Tamovszka unokahuga, akii színésznő volt, a kievi szili háznál. — Az idei iskolai beiratások alkalmával felkérem a t. szülőket, hogy az iskola öltönyöket és felöltőket gyermekeik és saját részükre mielőtt .bevásárlásokat eszközölnének, raktáron lévő újonnan .beérkezett ruháimat megtekintenék. Neumann M. ós. ás fcir. udvari kamarai szállító, Szeged. — Eltitkolt szeszadó. Nagyszabású adóvisszatérdtélsa ügyben nyomoz nupofc óta a pozsonyi pénzügy igazgatóság. Fuch Gyula pusztaienyedi földbirtokos évi ezerbáromszáz hektoliter szeszkontingenst élvez laz államtól. A gyáros egyik alkalmazottja a napokban .feljelentést adott be a pénzügyigazgatósághoz. A feljelcntételben elmondja, hogy a szeszgyár, az évente -megengedett ezerháromszáz hektoliternél sokkal többet termelt és hozott forgalomba oly módon, hogy ezt a többletet a megadóztatás alól egészen elvonták. Tegnapelőtt válatlanul megjelent a szeszgyárban a pozsonyi pénzügyigazgatóság három niagasrangu -tisztviselője. Vizsgálatot tartottak, a személyzetet kihallgatták s végiül az összes üzleti könyveket lefoglalták s magukkal vitték. A vizsgálat a legnagyobb titoklban folyik, de hir szerint, már edidiig >ie 1 (elgázolást nyert, hogy a visszaéléseket már évek óta űzték s a kincstárt jelentékenyen megkárosították. Fucbs Gyula a megye egyik leggazdagabb embere, akit inemrégi ítélteik el tej hamisításért nagyobb pénzbüntetésre. Állítólag az. eltitkolt. szeszadó hatvanezer koronára rug. Bútorszállításokat hely- (Jjjg-«||* Bfítlő ben és vidékre, berakszállitó tarozást száraz raktár Szeged, Jókai-utca 1. sz. helyiségben eszközöl Te|efon ^ CSILLÁROK legnagyobb választékban, gyári árakon FONYÓ SOMA világítási vállalatánál Kifcsef-U- 4. DeilIkOS s7tett)1"dohányt" szivart, cigarettát, ált. jövedéki és különlegességi gyártmányokat árusit a DEN1KÓ részv.társ. főraktára Szeged, Kigyő-u. 6. sz. (Fried-féle ház) j