Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-15 / 190. szám

10. DÉLMAGYARORSZÁG 1913. augusztus 15. nosság, melynek leghivatottabb közege a sajtó. Hivatalos titokkal írem lehet a kolerát elriasztani és elintézni, de .a sajtó utján a közönséget a legnagyobb fokú óvatosságra inteni bizonyára hasznos és semmiképen sem — ártalmas.. Titkolózzunk ott, ahol a titoktartás csakugyan érdeke a köznek, de ne akarjuk minden áron titokban tartani ásít, amiből a legnagyobb baj és veszedelem származhatik. A gyorsírás ünnepén. — Magyar és külföldi vendégek Szegeden. — Ahonnan napról-napra a politikai izgalmak, a gazdasági válság és a háborús események nyugtalanító hanghullámai törnek elő, arról a helyről most a kultura ünnepének örömteljes akkordjai csendülnek. A gazdasági és politikai érdekek gyakran szétbontó és elválasztó küzdelmeinek szinterén, most a kultura mindeneket átható és egy, nagy közösségbe egybefonó békés munkájának ünnepét üljiiik. A székesfőváros után, ahol a sok értékes tanulságot rejtő, magas színvonalú kongresszus és az avval egybefüzött ünnepségek lezajlottak, most Szeged, a „nemzeti főváros" látja vendégeiül a gyorsliró-világ kiválóságait, hogy tanúi legyenek ama kegyeletes ünneplésnek, amellyel a szegedi gyorsírók egyesülete a magyar gyórsirás lánglelkü megteremtőjének hódol és hogy meggyőződést szerezzenek arról a csodálatos fejlődésről, mely a hullámsirból a királyi szózat nyomán a müveit külföld szeretetteljes együttérzésével és támogatásával egy minden izében magyar és modern várost varázsolt elő. Meg fognak győződni arról, Ihogy ebben a városban oly eleven gyorsírás! élet lüktet és a gyorsírásnak oly melegágya virul, hogy annak kisugárzása a magyar gyorsírás egész teljességére termékenyítőleg hat. Méltán énekli Vikár, az országos magyar gyorsiróegyesület poétalelkü tudós elnöke : „Ilyen tanyát, ily meleg puha fészket, Ilyent kívánok te, gyorsiró-müvészet. S ilyent adott tenéked, ily tanyát, Ez ősi város. Legyen áldva érte! Dajkálod volt negyedszázad éven át, A dajka nőtt és vele növekedtél te; Megérted gyászát, meg diadalát. És ő is a tiédet megérte; így jóban, rosszban vele összeforrtál, Mert nem vendége, — családtagja voltál." Lelkes szeretettel üdvözöljük tehát városunknak a világ minden tájáról ide érkezett vendégeit. Érezzék magukat jól a gyorsírásnak ebben a meleg fészkében és őrizzék meg továbbra is azt a meg-megujuló testvéri együttérzést, amely a világ összes gyorsiróit egy nagy család tagjaivá fűzi össze. Aus den Spalten, aus deoen von Tag zu Tag die beunruhigenden Tonwellen politische Erregungen, wirtsehaiftlische Krisen und kriegerischen Ereigni'sse an unser O'hr drigen. — ertőnen diesmal die jubelnden Accorde eines Freudenfestes der Kultur, und an der Státte der so oít trcnnenden und zerrüttenden Gegensátze wirtschaftlicher und politiscíher Interressen feiern wir heute friedlich ein Fest AUesdurűhdringender und allumíassender Rulturarbeit. Nach der Haupt-und Residenzstadt, wo unser so lehrreiher Congress und die veranstalteten Festlichkeiten in harmonisoher Weise verliefen —, empfángt nunmehr Szeged, „die nazionale Hauptstadt" die Grössen der Stenographenwelt, die da karnen um Zeugen der pietátvollem Festes zu sein, mit welchem der Verein der Szegeder Stenografen dem genialen Schöpfer der ungarischen Stenographie huldigt —, und um sich zu überzeugen von der merkwiirdigen Entwicklung, welche auf das königliche Wort und begleitet von dem theilnahm'svolien Mitgefühl und der Unterstützung des In und Auslandes in erstauniich kurzer Zeit ausdem Wellengrabe eine neue, in jeder Ader ungarische und moderne Stadt hervorzauberte. lyik után nem mernék ránézni többé Lajosra. Kérve-kérem most, kiméljen meg, ne becstelenitsen meg egészen . . . Nem szabad többet eljönnie hozzám látogatóba, Jaeqes ur. Én nagyon szerelmes vagyok magába; nincs /már erőm és érzem, hogy az első alkalominal, midőn megkísérli, hogy a magáé legyek, az öné lennék... Ez meg nagy baj volna! (Lajosom, szegény, annyira szeret engem, magát is annyira szereti! Olyan jó! Annyit dolgozik értem! Mi vagyok én oly férfi számára, mint maga? Egy szeszély, egy hóbort, melyhez alapjában véve nem igen ragaszkodik: inig Lajosnak mindene vagyok, mert rajtam kivül, nincs kit szeressen. Még ha 'sohasem tudná is meg, én1 meghalnék bánatomban, hogy megcsaltam; és ha megtudná az igazságot, ő halna bele, egész bizonyos, — és mi ketten öltük volna meg. És azután figyeljen rám, Jaeqes ur: ebben a pillanatban maga egy kis kedvet kapott rám, elhiszem; de ez elmúlna rögtön, utána, biztos vagyok benne; ön igen hamar elmenne és ez nekem rosszul esnék. Azok a nagyúri hölgyek, kiket szeret, visszatartják, mert elegánsak, mert szép a beszédjük, mert mindenféle dolgokat tudnak, mondották nekem, amikről én sohasem tanultam ... Én egy kis ügyetlen nő vagyok, ki mást se tud, csak magát nagyon szeretni . . . Tudja, mit mondok magamban, éjjel, midőn írem alszom és tűnődöm azon, amit kér tőlem? Azt mondom: „Jaeqes ur nem szeret engem igazán: csupán, miivel egy kissé jobban ellentállok neki, mint a többi nő, akiket üldözött; mihelyt az övé voltam, meg lesz elégedve. Hiúságból kellek neki." Ez a gondolat hozzá való erőt ad, hogy ellentálljak, hogy irjak magának . . . Nohát! Ha önszeretetből vágyódik utánam, elégedjék meg: nem annyit jelent, mintha már a magáé lettem volna, miután kegyelmet kérek magától és a boldogságom a kezében van? Kiméljen engem, Jaeqes ur, kíméljen meg minket . . . Maga mindig boldog lesz és mindig szeretik: nekünk, Lajosnak meg nekem, csak egy kis nyomorúságos boldogságunk van, amely onnan származik, hogy szeretjük egymást. Gondolja el, milyen rossz volna azt .lerombolni és tegye meg, amire kérem! ; Megteszi, biztos vagyok benne, mert maga nagyon derék és nagyon jó ember... Csak egytől félek; meg fogom mondani, ha megígéri, hogy ki nem nevet érte: félek, hogy csakugyan, alapjában véve, maga nem szeret engem egy csöppet se és el se szomorodik azért, hogy nem láthat viszont . . . Oh! Meg ne haragudjék, kedves barátom! A bánat, melyet magának okozok, engem mindennél jobban elcsüggeszt; de csak bocsánatot tudok magától kérni, hisz magam is igen — nagyon szenvedek . . . Esedezem, tartsa meg mindamellett kis barátnőjét a jó emlékébe: ő nagyon szerette magát, nagyon szeretett volna a magáé lenni és magára fog gondolni sokáig, sokáig azután is. hogy maga elfelejtette . . . Sie werden sich überzeugen, dass in. dieser Stadt ein reges stenographisches Leb@n pulsirt und blüht, das auf die Gesammtheit der ungarischen Stenographie befruchtend wirkt. Mit Recht singt Vikár der dichterisch begabte Praside.nt des ungarischen Stenographenvereins in einem seiner Gelegenheitsgedichte: „Solehes Heim, soleh' ein warmes weiohes Nest, Begehrst du Stenographenkunst. Soléh' ein Heim gáb diir die uralte Stadt. Qelobt sei sie! Deine Amme war sie durch ein Vierteljahrhundert. Die Amme gedieh, und mit ihr wuchsest Du. Du erlebtest ihre Trauer un ihren Thiumpf Wie sie den deinigen erlebte, So verschmolzest Du mit ihr in Freud und Leid, Denn nicht Gast wars du bei ihr, sondern Mitglied der Familie." Wir begrüssen nun mit herzlicher Liebe die von allén Richtungen eingetroffenen Gaste unserer Stadt. Seien Sie willkommen bei uns in diesem warmen Nest der Stenographie und bewahren Sie uns das sich immer wiiedernuernde Mitgafühl, welches die Stenographen der ganzen Welt zu Mitglieder einer einzigen Familie vereinigt. Mögen Sie sich wohl fühlen in unserer Mitte! , Á la place, d' ou, de juor en jour les tonsdel' inquiétantes emotions de la politique, des erises économiques et des événements belliqueux éclatent —, resonnent cette fois les accords joyeux de la féte de la culture. Á la place des si souvent détachants et detruiants combats dés interres économiques fétons-nous aujourdhui le jour du tout penétrant et dans une communauté unissant ouvrage de la cultur. Áprés la capital et residence, ou les tant de valeureuses instructions contenants congrés et les y unites sollemnités écoulérent —, reooit Szeged, „la cap;itale naionale" les nobles du monde stenographique, pour étre temoins de la féte dévote, par laquelle la société des stenographes de Szeged offre ses hommages au genial créateur de la stenographie hongroise —, et pour se convainere du remarquable développenment, qui appelé du tombeau des ondes par un mot royal et avec la charitable simpathie et le secour de 1' étrangers apparait comme une dans toutes .ses veínes hongroise et modern vilié. Vous vous convainquerez qu'il exsáste dans cette ville une si vive vie stenographique, qu'il fleurit une si voluptueuse serre chaude de la stenographie, qui féconde la totaliité des stenographes hongroi's. C' est avec raison, que M. Vikár le poétique talenté président de la sicieté des stenographes hongrois dans une poesie de circonstance chante: „Tel' patrie, tel nid chaud et mou Desire Tu, art de la stenographie. Tel' patrie te donna 1' ancienne ville. Qu'elle sóit bénite! Elle était ta nourice pendant un quart siécíe. La nourice grandit et avec elle Tu ,grandissa. Tu voyas son deuil et son triomphe, Comme elle voya le tien; C'est ainsi, que vous vous unites en joie et douleur, Car Tu était membre de familie et non son hote."