Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-12 / 187. szám

jmmi 1913., augusztus 10. DÉLMAGYARORSZÁG T. október hó 3-án kiadott rendelet egyéb rendelkezéseit neim érinti. Erről a törvényhatóságot meigfelelő további intézkedés és alkalmazkodás végett értesítem. Harkányi s. k. Budapest főpolgármestere meghalt. (Saját tudósítónktól.) Heftai Ferenc Budapest főpolgármestere vasárnap este meghalt. Az utolsó orvosi jelentés, amit — este hat órakor — kiadtak, már gyászjelentés volt. S mire kilenc óra atomit: a sárga fej előrecsuklott és a legaktívabb élet kilobbant. A haláltusája hosszú és kínos volt, szinte pontról-pontra, érről-érre hátrált a szervezete — öntudat nélkül, a halál küszöbén is ragaszkodott az élethez, amelynek a munkalehetőségeit senki se ismerte ugy, mint ő. A munka atlétája volt. Amikor mint kis jogász az Ellenőr szerkesztőségébe lépett és az ország — az a kis közgazdasági, politikai, tudományos közvélemény, ,amit országnak neveznek, — hamar észrevette, hogy a szentesi boltos fia mit hord a tarsolyában. Szédítő ütemekben haladt előre, az ujságirói közlegénysorböl gyorsan kinő egy ipályanyertes munkája, amelyet az ipartörvény revíziójáról irt, felé irányítja az Akadémia és a közgazdasági világ érdeklődését, huszonhárom éves korában tagja az Akadémiának és szerkesztője a Nemzetgazdasági Szemlének. Itt nem áll meg, a siker sinein robog tovább a pályája, a fővárosi torvényhatósági bizottság, ahova 1891-ben, a képviselőház, a'hová 1896-iban, a gázgyár vezérigazgatói széke, ahová 1908-ban és a főpolgármesteri trónus, ahová 1913-ban ért. Ma nem nézhetünk körül Budapesten anélkül, hogy az ő vasmunkájának intézményes emlékeit ne látnók. A főváros, mint egy óriási mauzóleum emelkedik a föld fölött, amelyben pihen. A harc emíbere volt. Mint újságíró ö», anint városatya is, mint politikus is. Elmés debatíer, ifirnom pengéjű polémikus, — esiupa tüz, ttudás és lelkesség. Az rajsálgiró-társadalommal a megbecsülés és a kölcsönös szeretet aranykapcsai íiüzték össze: lehetett az akadémikus, városi vezér, nagysúlyú képviselő, főpolgármester — újságíró volt, az ujságirói érdiekek szolgája és harcosa, a „Hirlap,írók Nyugdíj intézete" első titkára, aMintöke, elnöke. Ez az intézet a lelkéhez nőtt és — bár szerint — vagyona nagy részét is az intézetoelk hagyta, mint utolsó, fejedelmi ajándékot. A harc embere volt és Budapest székesfőváros főpolgármesteri székélbe is egy elkeseredett Ibarc kereszttüzébe került, Alighogy megjelent, ae ellentéteik enyhültek, az irJdülatok leszöiktak a forrpontról és ma pártkülönbség nélkül gyászolja Buidapest egész közönsége. A halála nem váratlanul következett be. Régóta Ibeteg volt már, a piroskélpü, eres termetű embert tiz éven át őrölte, öldökölte a cukorlbaj. Legutólblb egy kis infekció támadt a lálbán ós akkor tudták — ő maga is tudta — hogy minden pillanat, ami még az élete: ajándék. Rettentő ajándék volt, egy fuldokló haláltusa, nap-nap után gyengült, esett és tegnapelőtt már a karjait sem tudta .mozgatni. Tegnap reggel óta. teljesen eszméletlen volt. Az istíhili villáiban megjelent Kerzl dr. főtörzsorvos, a király megbízásából érdeklőd'ötit az állapot iránt. A nagyibeteg már semmidről sem tudott. Az ágyánál ott álltak a legjobb barátai, de őket sem ismerte meg. Délután mindennek vége volt; a melle zabált, a torka hörgött — a villában az egész -csaláld összegyűlt, Heltai Ferencné a .haldokló fejét simogatta. Este nyolc óra tájiban megszűnt a hörgés; kilenc óra Ihusiz perckor •előrecsuklott a feje — és Mayer iMiksa dr. kormány tanácsos megállapította a halált. Elhunytáról azonnal értesítették a király kabinetirodáját, a magyar miniszterelnökséget, Bárczy István dr. polgármestert. A holttestet kedden este szállítják Budapestre. A VII. nemzetközi orvoskongresszus megnyitása. London, 1913. aug. 6. (Saját tuáósitónktól.) 1881. óta első Ízben ülésezik ismét Londonban az orvosok nemzetközi kongresszusa. Nyolcezer orvos sereglett egybe a világ minden tájékáról, hogy a hatalmas mellékágakat bocsátó terebélyes fának: az orvostudománynak legújabb növekedéseiről közvetlen tudomást szerezzenek. Nem fognák csalódottan hazatérni. Az orvostudomány minden ágának legkiválóbb képviselői jöttek el, megjelenésükkel eleve is biztosítva a kongresszus sikerét és jelentőségét. Még ennek a ménhetetlen városnak a képén is észrevehető nyomokat hagy e tömeg egybegyülése (a legtöbb orvos a családját is magával hozta): a belváros hoteljei zsúfolva orvosokkal, utcái, autóbuszai telve jelvényes kongresszistákkal. A 8000 ülőhellyel biró impozáns Albert Hall is szükne'k bizonyult ma délelőtti ünnepélyes megnyitás alkalmával. Arthur, Connaugth-i herceg, a király képviseletében zugő tapsok között nyitja meg a kongresszust; az ünnepélyes hangulatot gyönyörű orgonajáték emeli. A herceg kiemeli beszédében, hogy 1881. óta, — amikor Pasteur elnökölt a londoni kongresszuson — az orvostudomány legnagyobb fölfedezései történtek, a Röntgen, a rádium, a bakteriológia nagyszerű vívmányai. Az orvostudomány fejlődését az emberiség legnagyobb ügyének tekinti. Sir Edward Grey rövid üdvözlő beszéde után Sir Burlow, a kongresszus elnöke hosszabb ünnepi beszédben méltányolja a kongresszus nagy jelentőségét. Érdekes volt az Albert Hall környéke is. Nagy sereg szüffrazsett vonult föl, elől-hátul őzike csatlakozott hozzá — a Bandika, — ahogy a plébánián nevezték. Okos szemeivel nézett föl reá, mintha csak vigasztalni akarná: — Ne szomorkodjál kicsi -Klárika! Nem az a legnagyobb boldogtalanság, ha nem tudunk gondolkozni, — hanem az az igazi fájdalom, ha elveszítjük szabadságunkat. Ha nem futkározhatunk a zöld erdőben, ha fogva tart bennünket a hála, a kötelesség. Gyilkos kéz pusztította el anyámat s engem ide hoztak, fölneveltek. Vágyom a szabadság után, de nem tudok hálátlan lenni! Pedig érzem, ha itt kell fogva élnem, elpusztulok! Szeretnek, kényeztetnek, de mégis csak rab vagyok! Megdöbbenve vizsgálta Klárika az őzike szomorú szemeit s ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy szabadon bocsássa s erre nézve Tóni bácsi beleegyezését kérte ki. — Te ábrándozó, kis húgom! Elpusztulna az erdőben Bandika. Majd később, ha nagyobb, erősebb lesz, szabadon engedheted. Most pedig adjál neki fejecskét, meglátod, milyen vidám lesz. Klárika megfogadta a tanácsot s Bandika vigan szökdécselt körülötte s ő mosolyogva vallotta be, hogy fantáziája elragadta, mikor az őzike szemeiből1 a szabadság vágyát olvasta ki. Pedig ki tudja, ha Bandika beszélni tudna, — elmondaná, hogy nem tévedett Klárika! Az egész társaság a báródi buesu fő érdekességét sietett megtekinteni, i— a népünnepélyt. Árra már csengős-bongós négyes fogatán, a közeli székváros népszerű polgármestere, Azaray György is megérkezett, ismerte a -falu apraját, nagyját. Az öreg Halász Sándort megkérdezte, milyen lesz a termés? Barna Borisnak elujságolta, 'hogy vőlegénye, Csekő Ferke hamarább szabadul meg katonáéktól s a gyermekeknek megígérte, ha jól viselik magukat, megmutatja a tengeri herkentyűt. Ez egy nevezetes csoda volt, — de még soha senki sem látta, de minden gyermek képzeletében ott ragyogott s élt a vágy, hogy egyszer megláthassa a tengeri herkentyűt. Majd közrefogták a szeretett polgármestert s a népünnepélyre kisérték. Micsoda vígság, zaj között folyt le a lepény evés! Hát amikor a Marozi gyerek ért föl elsőnek a hosszú sima pózna tetejére s szájával vette le az azon csüngő kolbászt! Annyira tetszett a fiu ügyessége, hogy az elegáns katonapáter, Dobay Henrik külön jutalomban részesítette. De a szép Katóka inkább a legyőzött ellenfelét, a kis Petit kárpótolta. Az se volt utolsó mulatság, mikor a zsákba kötött Topa Mihály, egy ügyes- kis falusi gyerek lett az első a kitűzött célnál. Azonban boldogabb mégis aligha volt az egész bucsun, mint a szép Balog Eszti, aki gyönyörű táncáért egy arany nyakéket kapott, amit maga a polgármester akasztott a nyakába, de elébb ő is megforgatta a szép leányt. Táncosa, a falu első legénye, meg egy arany órával lett megjutalmazva. Azt meg Benkeyné, a házigazda nővére adta át a boldog legénynek. Most azután mindenki táncolt a szép Balog Esztivel, még a közkedveltségnek örvendő Ringey Lajos méltóságos ur is. A falu első legénye meg ia szép imföltóságote asszonyt vitte először a táncba, majd sorba valamenynyi szép asszonyt, leányt megtáncoltatott. Nem is lett volna vége a táncnak reggelig, ha a podeszta ki nem adja a jelszót: — Elég volt gyerekek! Menjünk az ökörsütéshez. De itt már Mikosy képviselő volt a szaktekintély, aki megelégedését fejezte ki s az egész társaság föllbátorodva dicséretén,, mind megizlete a pompás pecsennyét. A kis hamis Bella meg is duplázta a porciót, mert olyan jót még sosem evett, a mint mondta: — Menyasszonynak nem szabad ám sokat enni hugám, — fenyegette meg Benkey Elemér a vice-házigazda. Igy -évődött a vidám társaság, majd visszatértek a plébániára, ahol kedélyes poharazás mellett a késő éjjeli órákig tartott a vigság. Mikor lassan-lassan oszladozott a vendégsereg, még mindig hallatszott a táncoló legények kurjongatása, a körhintát kisérő trombitaszó — s a rezes banda hangjai mellett .mulatozó idősebbek nótázása. Klárika és Bella elragadtatással tértek szobájukba s Bella lelkesülten mesiélte Klárikának, milyen felségesen mulatott! Klárika csak csöndesen mosolygott s álomra hajtva fejecskéiét, tündéri szép hangokat vélt hallani, amelyet Janika csalt ki hegedűjéből, —a kis őzike meg az erdő sűrűjéből intett bucsut — visszanyerve szabadságát, amit neki köszönhetett! Ma estétől kezdve :: a Corsó-kávéházban :: Kóczé Antal éS fiai zene-estélyt tartanak.