Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-01 / 178. szám

m nanss íSSSS Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- félévre . . K 12 ­negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 ­Egyes szán ára M Bttér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-félévre . Kü­ncgyedévre K T— egyhónapra K 240 Egyes uáa tea 14 Sttór. Kiadóhivatal Kárész-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 178. szám Péntek, augusztus I. Két győzelem. Két fényes választási győzelmet ara­tott a héten a nemzeti munkapárt. Husz­ton egyhangú választás alapján, Berettyó­újfalun kemény küzdelem után a munka­párt jelöltjei győztek. Ez a két választás csodás hűséggel tükrözi vissza az ország kedvét és az ellenzék teljesen reménytelen helyzetét. Az egykori koalició minden eről­ködése, fuzionálása, agitáció ja, szervezke­dése, terrorizmusa merőben hiába való. Nincs egy talpalattnyi tér, melyet meg tudna hódítani. Husztban ,még jelöltet sem tudtak ál­lítani, csak ugy, mint az eddigi időközi választások számos kerületében. Ezekben a kerületekben még csak gondolni sem mernek arra, hogy híveket toborozzanak annak a politikának, mely, amikor kormá­nyon volt, kvótát emelt és rossz kiegye­zést csinált. Ahol ;a választóközönség hat­vanhetes érzelmű és ilyen a közvélemény túlnyomó többsége, ott semmi visszhangja sincs sem a fúziós függetlenségi párt kor­mányrakész negyvennyolcasságának, sem az Andrássy-féle reparációs és kooperációs hatvanhetességnek. Andrássy összes el­mélkedései, Károlyi, Apponyi, Kossuth minden erőfeszitése egy olyan 48-as pro­gram összetákoiása, mély kormánylehetö­séget is igér, hajótörést szenvednek az ország kijózanodott választólközönségének ellentáiilásán. Ezt a közönséget meg nem indítják a letört obstrukció keserves pana­szai és mitől sem irtózik jobban, mint at­tól, hogy valaha ,mégegyszer visszatérjen a koalició szerencsétlen korszaka. Ez a világos jelentősége a huszti vá­lasztásnak és az előző időközi választá­sok egész sorozatának. Ezek a választá­sok világosan mutatják, hogy az ország választóiközönségének az a .része, mely ra­gaszkodik a közjogi alaphoz, mely rendet, nyugalmat, békés fejlődést akar, mennyire idegen a koaliciós törekvések zavaros to­huvabohujától. Ezen a területen nincs egy talpalattnyi föld, amelyen a koalíciónak akár radikális, akár konzervatív szárnyai megvethetnék a lábukat. Más jelentősége van a berettyóújfalui győzelemnek. Az ellenzék jelöltje itt igenis tekintélyes tábort tudott összegyűjteni és a munkapárt csak elkeseredett küzdelem árán tudta ezt a pozíciót -megtartani. De az ellenzéknek ez a veresége azért még jellemzőbb és megsemmisitöbb. Igaz, Be­rettyóújfalu 1910-ben is munakpárti kép­viselőt választott és igy a tegnapi győze­lem tulaj donképen nem jelent hódítást és azt a körülményt, hogy ezt a kerületet cs-ák -igen heves küzdelem árán lehetett megtartani, némelyek az ellenzéki küzde­lem sikerének tudhatják be. Ez azonban merőben hamis beállítása -a dolgoknak. Mert ez a kerület 1910-ben választott elő­ször hatvanhetes képviselőt. 1865-től 1910-ig Berettyóújfalunak csak két képvi­selője volt: Csanády Sándor és Leszkay Gyula. Mikor ta kiegyezés után a függet­lenségi pártnak csak hét tagja volt, Be­rettyóújfalu követe, Csanády Sándor már köztük volt. Itt tehát a legősibb független­ségi kerületről van szó, melyben a hat­vanhetes pártok több mint negyven esz­tendeig még jelöltet sem tudtak állitani. Mit bizonyít ez? Az ellenzéknek tud­valevőleg csak ott van talaja az ország­ban, ahol törzsökös negyvennyolcas vá­lasztók vannak. Ám ha ezt a talajt is elve­szíti a koalició, akkor nem akad az or­szágban egy zug, ahol pihenőre hajthatja viharedzett fejét. Már pedig ezt is elveszíti. Ezt mutat­ja Gyoma után Berettyóújfalu példája. És pedig nemcsak maga ;a -választási ered­mény -mutatja. Figyelemmel kell lenni a kisérő körülményekre is. Emlékezzünk rá, mily nehezen lehetett Berettyóújfaluba al­kalmas jelöltet találni. Előbb szó volt a régi képviselőről: Leszkiay Gyuláról. Nem kellett. Azután Búza Barna volt koaliciós képviselő próbálkozott, ő sem kellett. Vé­gül Balogh Tihamér odaváló földbirtokos próbálkozott meg függetlenségi program­mal, aki eddig nem politizált és nem volt semmi köze a kaalliciós kormányzáshoz. 0, mint „szűz" függetlenségi jelölt, mint odavaló függetlenségi választó, alkalmas­nak látszott, de a központ jelöltjei, a volt koalició jelöltjei, semmi áron sem kellettek Csanády Sándor kerületének. Sadie. Irta: D. Carson Goodmartn. A nagy jelmezbál közönsége meglehe­tősen vegyes vélt. Minden nemzetbeli tán­colt ott, mint az már ilyenkor Parisban szo­kás. A terem közepén fekete frak'kosokból alakult szigeten pedig unott arccal állott né­hány vaikitó inges amerikai. Borotvált ar­cualk, gazdagok mind. Parisba akkortájt még nem jutott el a tang-o. És most, mikor egy nyúlánk szőke leány — ifél-reismerlhétetHenüli amerikai — lendült a középre táncosával — minden szem feléje irányult. A leány Sadie volt, a párisi mulató-világ kedvenc táncosnője, — a fiu pe­dig, aki vele táncolt, uri házból került ki. Táncoltak egy darabig s ez alatt a töb­biek megálltaik, ugy néz'ték őket. — Álljunk már meg — szólt végre a leány. Elég lesz mára. — Le akarsz ülni, Sadie? Fáradt vagy? — Nagyon fáradt vágyók. — Pedig mindenki téged nézett. Milyen szép vagy, Sadie! A leány nem felelt, majd- -olyan gyöngéd tekintettel nézett .a fiúra, mint anya a gyer­mekére néz. Leültek. — Holnap este utaz-ol, Philip? — kér­dezte. A fiu nem -felelt. Égő szemekkel meredt -maga elé, majd kitört: — Én nem tudok elmenni tőled, Sadie! Nem tudóik, nem akarok! Bánom is én, mit mond a mama!! Elmegy ő nélkülem is. Majd csak megkapom a vagyonomat s akkor el­veszlek, Sadie! Nem megyeik el nélküled. A leány mosolyogva simogatta a fiu ke­zét. — Ne heveskedj, kis fiiam! — mondta megint anyásan. Menj -csak szépen el a csa­ládoddal Lucernbe. Légy jó kis gyerek, aztán irjál nékem minden nap. Ott pedig lesz sok szép leány -megint. Nemsokára -más Sadieval fogod táncolni a tangót, Philip és . . . és... — Sadie! Hogy beszélhetsz igy? — A fiu szemei szikrákat hánytak. Csönd lett. Végre is -a fiu szólalt meg: — Én nem értelék téged, Sadie. Azt -mondod, szeretsz, — és nem akarsz hozzám jönni feleségül. Képzeld el, -milyen szép len­ne, milyen boldogok lennénk! Nászútra a Riviérára mennénk! Van -ott egy barátom, gróf, az mindig automobilozni vin-ne minket! Képzeld el, hogy sápadnának irigységükben a hercegek és bárók, mikor a karomon lej­tenél be ragyogón, elegánsan! Tovább beszélt szépen, szin-esen, ahogy csak fiatalok tudnak. A leány figyelmesen hallgatta. Sápadt arca rózsás szinibe borult, amilko-r a fiu arról beszélt, hogy a jövő telet Cakóban töltik együtt, — de közömbösen hallgatta, ha vagyonróll, gazdagságról be­szélt. — Oh, Philip, — kiáltott közbe, — elég már, ellég! — Majd -tompább hangon tette hozzá: — Gyerünk ki a kertbe, friss levegőre fiam, beszélni akarok veled. Karonfogva indultak a színes lámpák­kal kivilágított utaknak neki. Píhilip megdöb­bent, -mikor a leány arcán ülő elhatározott­ságot és komolyságot meglátta. — Mióta szeretsz már engem, Philip? — kérdezte szintelen hangon a leány. — Mióta élek! — Csak egy hete ismersz még, édes kis csacsim. Ne nagyzolj! — Szeretlek, Sadie! — Hallgass most! Ide figyelj! Érts meg fiu, hogy ién nem vagyok n-elked való feles-ég. Te előkelő család fia vagy, én táncosnő. Más világban éltünk m-alsta-nig. Megláttál, meg­szerettél. Pedig nem szeretsz igazán . . . . Mert te jó fi-u vagy drágám, aiki engedelmes volt mindig az édes anyjának . . . Most se fogod őt megszomoritani. Olyan szép ezüs­tös -haja van ... és puha ifebér -keze . . . . Messziről láttam csak, de szinte éreztem a hajamon a simogatását. Rhil-i-p fölugrott. — Sadie! — -mondta komolyan. — Én eddig az anyámat szerettem legjobban a vi­lágon. De mióta téged ismerlek, csak te élsz

Next

/
Oldalképek
Tartalom