Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-23 / 170. szám

ySassa 3 Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - íélévre . . K 12-negyedévre K 6-— egy hónapra K 2Egyes szia ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egészévre . K28— félévre . . K14.negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 Bllér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 170. szám. Szerda, julius 23 Ki vesztett csatát? Hogy a háborúkban ki a fő-csatavesztő, arra ezt, — a legtalálóbb — feleletet adhatjuk: A civilizáció. Még nem érkezett el az ideje annak, hogy mérleget lehessen készíteni mindenről, ami ebben a háborúban és annak véres bonyodalmaiban menthetetlenül elveszett. Még nincs vége a rettenetes színjátéknak és nagy kérdés, mikor lesz ,vége. S ivan íkét nagyszerű, majdnem egyformán tétlenül álló nézője a vérontásnak: Európa és a civilizáció. Amikor azt állítjuk, hogy Európa is tétlen és a civilizáció is, akkor még nem állítottuk, hogy ebben a kettős tétlenségben nincs különbség. Igenis van, még pedig nevezetes. Európa és annak diplomáciája az egész háború folyama alatt ugy tett, mintha mindkét keze tele volna munkával; volt békekonferencia, reunió, diplomáciai tárgyalások egész sora, ezer meg ezer jegyzék váltás. Mindig azt ,a hatást tette, mintha szakadatlanul munkában volna és irányitaná az eseményeket. Pedig az események irányították őt; sodorták oda, ahová akarták és fejlődtek ugy, amint nekik tetszett. Sohasem az történt, amit Európa diplomáciája akart, hanem mindenkor más, vagy annak az ellenkezője. A jó, öreg civilizáció tétlensége ettől nem 'lényegesen, de külső forma szerint igenis különbözött. A civilizáció, vagy ha ugy tetszik, annak géniusza, nem is szimulálta a tevékenységet. Meg sem mozdult, hogy megakadályozza a szörnyű és vérfagyasztó barbárizmust, amelyet a hadviselő felek elkövettek. Az emberiség legsötétebb korszakára emlékeztetnek ezek a vérengzések s tálán azokon is tul tesznek. Szörnyűbb dolgok akkor sem történtek, amikor még a civilizáció nem kérkedett azzal, hogy exisztál. Ártatlan s védtelen embereknek levágják kezét, lábát, kiszúrják szemét; asszonyokat meggyaláznak s megölnek; gyermekeket és -aggastyánokat tömegesen lemészárolnak. Még a nemzetközi jogokat is lábbail tapossák s nagyhatalmak képviselőivel is atrocitásokat követnek el. S folyik a vér patakokban nemcsak a nyilt csatatereken, de azok mögött és előtt is. Ilyen dolgok mennek végbe az Urnák ezerkilencszáztizenharmadik évében oly korszakban, amikor a világosság terjed az agyvélőkben és az emberiség fennen hirdeti, hogy legyőzte a multat és tní van annak iszonyatain. A civilizáció, a melynek ilyenkor kellene előtérbe lépnie, hogy érvényesitse hatalmát, nem tesz egyebet, csak néz és bámul s legföljebb jajveszékelésben tör ki, ami ugyancsak keveset ér, legföljebb azt bizonyitja, mennyire ügyefogyott és tehetetlen. S mily kétségbeejtő gondolat, hogy oly hatalmak, mint a mi monarchiánk, Oroszország, Anglia, Franciaország, Németország ott állják körül a háború tüzveszedelme által emésztett Balkánt és semr mit sem tudnak kigondolni, ami ezt a rettenetes barbárizmust útjában meg tudná állítani, vagy legalább enyhíthetné azt valamivel. Sőt azt kell tapasztalnia, hogy szeme láttára, miközben milliárdokat költ minden nagyhatálom hadseregének erősítésére, ezek a szörnyűségek megujulnak, vadság dolgában megnövekednek, mintha soha véget érni nem akarnának. De kétségbeejtő az a tudat is, hogy Európa, mely már régóta szuronyerdővé változott, nemhogy nem tudta .megakadályozni a háború kitörését s bestiáinak megfékezését, nem tudott semmit kigondolni arra sem, hogy az újra meg újra kezdődjék más ürügyek alatt. Pedig nemcsak a hadviselő felek, de Európa népei is kimondhatatlan és leírhatatlan terheket viselnék a háború miatt. Lehetetlen még megközelítően is kiszámítani, hogy mi mindent nyelt el telhetetlen moloch gyanánt ez a háború. Nemcsak -mi, ,akik a, tűzvészhez és vérengzéshez geografiailag legközelebb vagyunk, de távolabb eső nagy kulturállamok is súlyos csapás gyanánt viselik a balkáni hadjáratokat. Kereskedelem, ipar, forgalom, vállalkozás, kezdeményezés, gazdasági irányok egész serege megbénul és tehetetlenné válik s nem tudja kiheverni a hatást, amelyet ez a háromszorosan megujult háború gyakorolt rá. Nem tudja kiheverni már azért sem, mert hisz messze van még attól, hogy a Kornél regényei. Irta: Krúdy Gyula. Kornélnak négy .asszonyismerőse volt, négy kedvese, egyik sem tudott a másikról, csak annyit, amennyit Kornél elmesélt róluk. Természetesen gyűlölték egymást, gúnnyal, tajtékzó dühvel emlegették egymás nevét: Kornél ügyelt arra,'hogy soha egymás közelségébe ne jöhessenek. Évek multak el, Kornél hűségesen kitartott a négy asszony mellett. Egyiket sem részesítette különösebb előnyben — néha mind a négyről megfeledkezett egy ötödikért. Az asszonyok ékkor lévelet irtaik: néha egy napon valamennyien. „Hol jársz,, te lator? — Irta Marianka. — Holnap várlak ebédre. Tyúklevest magam főzök neked!" Gerald'ine, aki a romantikus elemet képviselte, miután még leánykorából ismerte Kornélt tizenöt év előttről, halovány és érzelmes betűkkel irta: „Sók minden elmondani valóm volna, egyetlen szerelmem, napok óta szomorú vagyok és holnap alkonyattal a Halász-bástyára megyek sétálni. Jöjj el, istenem!" ímogént, (egv pesti zsidóasszonyt) fürdőhelyen ismerte meg Kornél, ahol tó és holdvilág volt. Az asszony zsurokra járt, színházba és orfeumba, néha kávéházba. Kornél romantikusan elsuhant a látóhatáron és soha sem tett kísérletet, hogy Imogén férjével. családiéval megismerkedjen. Titkos, titkolt szerető óhajtott maradni, akihez lopva jött asszony, miután a francia nevelőnő címén Kornél erre engedelmet adott. „Monseigneur — irá Imogén — nagy örömömre szolgál, hogy legdrágább egészsége helyreállott és holnap délben ott leszek a kastélyban, hogy együtt ebédelhessünk. Az öné...." A negyedik asszony csalk ennyit irt egy levelezőlapra: „Gazember!" És Kornél tudta már ilyenkor, Ihogy Irmát tovább nem hanyagolhatja el és nyomban útnak indult Irma udvarlására, akivel tiz év előtt egy erdei kápolnáiban, magányos remete által némely esketési ceremóniát is eljátszott, mert ihisz Irma nem akart törvényes formák nélkül az övé lenni. A remete letette a csuhát, visszament rnarkőmak ,a Duna-kávéházba, Irmának gyermekei születtek, akik közül a fiukat katonaiskolában neveltette Kornél, mig a leánykák otthon1 játszadoztak anyjuk szoknyája mellett. Kornél egyedül, magányosan, szinte zordon csöndességben lakott egy régi, csöndes belvárosi hotelben és senkinek sem volt szabad felkölteni, amikor elaludt. Lehetséges, bogy Kornél életében, amig fiatalabb volt, más nők is előfordultak. Táncosnők, színésznők, a kis virágárus leány és ! a francia szubrett, a varieté csillaga. Kalandos pesti asszonykák, szabad szellemű kisasszonykák, festőnők és írónők. A kis szobaleány, aki úrnője illatos levelét elhozta. A csinos kapusné, aki éjjel, titkon kaput nyitott. Az éjjeli kávéház regényes kasszatündére. És egy báli ismerős, akivel keringőt táncolt és rövid kalandra megszökött vele a bálból. Színházi szomszédnők és a női zenekar 'hölgyei. Színész-növendék és a fehérkebIü vasalónő. Feket ^fátyolos özvegyasszonyok és budai kisasszonyok, akiknek álnéven házasságot igért. Kornél feje fehéredni kezdett, csupán áloimpor segítségével aludt el és a szakácsnak mindig szivart küldött. A kis madarak elrepültek, az éji dalt más énekelte az elhagyott budai utcában és a francia szubrettet többé nem Kornél vitte frakkban és ragyogva a különszobába karjain. Csupán a hűséges négy nő maradt meg a múltból. Kornél, amint ideje és kedve engedélyezte, fölváltva szórakozott velük . . . Kedd! A íMarianka napja -volt. Mig „Lundi" ímogéné, aki csupán annyit tudott franciául, mint a legtöbb pesti asszony, de szeretett francia leveleket irni, a nevelőnő segítségével, A csöndes vasárnap délutánokat Irma és leánykái társaságában töltötte Kornél, midőn hímzett házisapkát tettek a fejére, a leánykák karosszékének a lábához ültek és Irma hol sirva, hol könnyezve, boldog-boldogatlansággal mondogatta: „ön gazember! ön himpellér!" Gera'ldine csupán akkor élvezhette a kitüntetést, ha 'levelet irt e célból és öngyilkossággal fenyegetőzött. A fekete, sovány nő, aki harmincöt éves korában ment férjhez,