Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-04 / 154. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24— félévre . . K 12negyedévre K 6 — egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 Kiiáf. mBmSmmtssmBM ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 - félévre . . K14.negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. zerkesztőség Kárász-utca 9. • I«H Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. Perjéssy László. Kilobbant a munka lázában égő agy, megpihent egy nemes és gazdag sziv: Perjéssy László, a szegedi kereskedelmi és iparkamara titkára csütörtökön délben hirtelen elhunyt. íróasztala mellett, orozva támadta meg a halál, mikor a kötelességtelj esités buzgalma figyelmét, akaratát és életenergiáját vaskapcsokkal kötötte oda munkájához. Elmerülve nagy koncepciójú terveinek szines képzelettél megálmodott szövevényébe, észre sem vette, hogy az elmúlás szelleme körülötte ólálkodik és szinte orozva, hátulról fogja be az erős szervezetű férfiú szemét. Néhány órával ezelőtt még összes erőinek birtokában tárgyalt hivatalának ügyeiben s e pillanatban hidegen és mereven kiterítve fekszik az az ember, akiről azt hittük, hogy nyugtalan tettvágya még a sirban sem fog igazán megpihenni soha. Perjéssy László szinte pótolhatatlan vesztesége Szeged közéletének. Markáns egyénisége azok közé sorozta, akiknek jelenléte minden igazán nagy dologban múlhatatlanul szükséges. És Perjéssy ott is volt mindig, ahol a munka hivta. Soha nem ismert kedvetlenséget, fáradtságot, csüggedést. Amihez hozzáfogott, az valami II. évfolyam 154. szám. .ál kapcsolatban mindig odailleszkedett a közérdekhez, a társadalom vitális problémáihoz. A kötelességérzet és önfeláldozás nemes Szenvedélyeinek rabj'a volt s munkájában páratlan becsvágy vezette előre, becsvágy, mely csak azért tört mindig magasabbra, mert a nagyobb hatáskör a gazdag és áldásos közéleti tevékenységnek annál dúsabb lehetőségeit kinálta számára. A kereskedő-világ nagynevű halottja ravatalánál őszinte meghatottsággal áll meg. Nem hosszú ideje, ailig nyolc éve vezette a szegedi kamara ügyeit, de ez az idő az ő biztos és határozott egyéniségének épen elég volt arra, hogy mély medret vágjon az emlékezni tudók lelkiéletébe. A .kereskedelmi kamara a Kulinyi Zsigmond örökéért törtetők között őbenne látta a Jegtöbb Ígéretet s egyhangú szavazással választotta meg titkárának. Akkor már közgazdasági szaktekintély volt Perjéssy László, szavának súlya és érce volt ott, ahová elhatott. A szegedi kereskedelmi iskolát néhány éven át vezette pedagógiai hivatottsággal, de egyénisége túlnőtt a szűkös kereteken és irodalmi téren talált teret az érvényesülésre. A pedagógiához való, hivatottsággal párosult vonzódása azonban később is megmaradt s a délvidéki kereskedelmi szakiskoláknak állandó miniszteri biztosa volt. Ez a két tevékenység csodálatos harmóniában kapcsolódott össze egyéniségében: gazdag kereskedelmi JULU1.JULUÜULLJ Kiadókiratai Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Péntek, julius 4. ismereteivel az egész közéletnek mindvégig ielkes tanítója volt, agitált, levelezett, lapot szerkesztett, ösztönzött, segített kifogyhatatlanul termékeny leleményességgel és ügyszeretettel. Perjéssy Lászlóval sokat veszített a Dél-magyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, melynek alapítása óta alelnöke és egyik legerősebb oszlopa volt. Rajongással szolgálta ezt az ügyet is, mint mindent, amihez odaadta magái A magyarság gazdasági struktúrájának megerősítése volt legnagyobb álma s hogy a megjelölt egyesülettel nagyobb célokat el nem érhetett, azt az egyesület belső szervezetének olyan fogyatkozásai okozták, melyeknek helyrehozására még egy Perjéssy László vasakarata és puritán egyénisége sem bizonyult elégségesnek. Politikai hitvallásában Perjéssy az óvatos, higgadt, konzervatív iránynak volt állandó hive. Hirtelen változásokat, a hagyományok cserbenhagyását és a kipróbált elvektől való elpártolást sohasem tudta megérteni. Egyénisége méltóságteljes, biztos menetű folyamhoz hasonlított, mely nem engedi magát útjából eltéríteni. Titkos vágya, legmagasabb .ambiciója az volt, hogy szaktudását a törvényhozói testületben érvényesítse; e felé haladt törhetetlen kitartással, óvatos körültekintéssel, de a viszonyok nem voltak számára elég kedvezőek. A szegedi szabadelvű pártnak Ripp ur a bálon. Irta: Ifj. Hegedűs Sándor. Meghívót kaptam egy táncmulatságra és minthogy régen, nagyon régen nem voltam embereik között, elhatároztam, hogy elmegyek ahoz a kedves családhoz és közöttük töltöm el estémet. Elővettem frakkomat, fölöltöztem és megjelentem a házi bálon. A háziak nagyon szivesen fogadtak és én Tóni barátom karján beléptem a szobába, ahol a leánysereg ült. „Ni, mennyi ismerős!" — köszöntem jobbra, köszöntem balra és örömmel üdvözöltem a fiatal, szép, kedves arcokat. Le is ültem közéjük és beszélgetni kezdtem velük, mint régi ismerősökkel. — Emlékszik, — szóltam az elsőhöz, — mikor a Csolnakda bálján, reggel felé nagy csónakon, tizen föleveztünk a sziget csúcsára és ott a bécsi hajó hullámai majdnem feldöntöttek bennünket. Magácska el is vesztette az egyik karperecét! A leányka csodálkozva felelte: — Oh, én sohasem voltam még semmiféle mulatságon, ez első bálóm, de a mama gyakran mesélte, hogy ő egyszer majdnem beleesett a vizbe, ott a szigetnél! A mama! Ez az egy szó olyan furcsa érzést keltett bennem, hogy szinte megijedtem. De erőt vettem magamon és nagy hirtelen a másik leánykával kezdtem beszélgetni: — Emlékszik, mikor együtt voltunk a Tátrában és feldültünk a kocsival és a kocsis helyett én hajtottam haza? A leányka rámnézett, aztán igy szólt: — Én, én nem voltam soha ott, de a mama, az régen, nagyon régen, menyasszonykorában ott kocsizott sokszor, talán vele történt. Egy ideig nem mertem szólni, de azután egy másik kis leánnyal újra kezdtem a társalgást. — No Mariska, mikor játszunk újra Nasi-vasit, emlékszik, mennyi pénzt nyertünk egyszer együtt? S a felelet újra az volt: — Én? A mama mesélte, hogy egyszer ő játszott ... Szomorú hangulat fogott el és lassan fölkeltem és átmentem a másik szobába. Vidám kacagással beszélgetve ültek ott az asszonyok, a mamák! És im, most láttam csak, hogy eddig nem jóhelyen jártam. Tény igaz az, 'hogy ők az én ismerőseim. Mindjárt az első azzal fogadott, mikor játszunk újra nasi-vasit, de annyira el voltam fogódva, hogy hangulatom hatalma alatt azt válaszoltam : — Oh, asszonyom, én talán már soha sem játszom azt! Csodálkozva nézett reám. — Mi lelte magát? — Valami olyan furcsa dolog történt velem, hogy nem tudóm magamnak még csak megmagyarázni sem! — Talán megint lumpolt éjjel és nem eludt eleget! —Sőt, asszonyom, attól félek, hogy nagyon is sokat aludtam! — Ugyan mennyit? — hangzott a kérdés. — Ugy husz évet — volt a felelet. Nagy nevetés támadt erre. — Nézzétek, itt van a mi barátunk, aki husz évet aludt! Mindnyájan reám néztek, én leültem közéjük és elmondtam az én kis történetemet. — Bálba jöttem, hogy elmulassak, mint áhogy azt tettem pár év előtt, de ez a pár év ugy tetszik, sokkal hosszabb volt, mint ezt én elképzeltem ugy magamban, mert mikor most megérkeztem ide, egyszerre sok-sok évvel, talán husz évvel lettem idősebb. Az egyik asszony közbeszólt: — Talán maga az a mesebéli Ripp, aki husz év múlva tér vissza falujába! Ha igy van, ugy hát Ripp ur, jó reggelt! örülünk, hogy visszatért közénk. Nos, mi szépet álmodott azóta, hogy nem láttuk? Ez a pár szó hangulatomnak egyszerre más szint adott és előbbeni érzéseimet kiküszöbölve lelkemből, igy feléltem: — Való igaz, a mesebeli Ripp én vagyok, elszaladt fölöttem az idő, én megöregedtem, bár azt hittem bensőmben, hogy fiatal maradtam, lehet, talán saját bensőm csalt meg,' a lelkem az még most is fiatal! — Ezt álmodta husz év alatt, hogy a lelke fiatal? — kérdezte egy asszony.