Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-25 / 146. szám
t kai kell rendelkezniük. Ugyanez a fölfogás inditotta az északamerikai Egyesült államokat, Nagybirtanniát és Izlandot, továbbá a Skandináv-államokat arra, hogy a helyi közigazgatásban, iskolaügyekben és a szegényügyek intézésében a nőknek a férfiakkal egyenlő hatáskört biztosítson. Ha pedig a női érdekeltségnek ekkora befolyását szükségesnek ítélték emelkedett kulturák, teljes joggal követelheti minden elfogulatlan gondolkozó, hogy a jogalkotás munkájában annál inkább szóhoz engedtessék a női álláspont védelme, minél több lényeges főkérdés vár megoldásra épen a törvényhozásban. Ilyen eminens érdekek: a törvénytelen gyermek jogvédelme, az anyaságból folyó családfentartási terhek megkönyitése a proletárosztály keretében, a nő magánjogi rendelkező képessége, a családfői hatalom, piac és drágaság, lakásügy, nevelésügy, stb. Az igazi feminizmus nem a versenytéren és az utcán harcol és nem a botrányokozást tekinti eszközének, hanem békés és SZÍVÓS agitációval akarja céljait megvalósítani. Szeged mostani vendégei kivétel nélkül a szellemi harc hivei és bajnokai. Asszonyaink ,^elé példaképen állithatjuk őket, mint nemes célokért élő, tiszta intellektusokat, kik a maguk családi körében ép ugy, mint a társadalmi élet keretében női hivatásukat a lehető legjobban fogják betölteni. Mennek a követek. A bolgár kormány a porta hozzájárulását kérte Franghia volt miniszternek konstantinápolyi követté való kinevezéséhez. A szófiai török követ kinevezése küszöbön áll. A két követ haladéktalanul állomáshelyére utazik. ma legantifeudálisabb s legboszantóbban szennyes polgári demokráciában s tudjuk, bogy hol végezte. Azaz, pardon, dehogy is végezte: Ausztria vagy ha ugy tetszik jobban, Ausztria-Magyarország ma ott tart, hogy tiz év múlva esetleg azért csap össze Oroszországgal, mert ez akkorra ősi formáknak rombolója lehet. És mégis és például én is, legalább itt, Grácban, hogy szeretjük a bécsi császárt s hogy fogjuk szeretni az utódját is, ki ha már nem jöhetett hamarabb, hadd késsék, ameddig csak lehet. Ez a gyönyörű család, amely Napóleonnak egy szépséges leányát áldozta föl s olyik népének jogokat is ad, csodálatosan következetes akkor, mikor Magyarországot ipari, kereskedelmi és igazi kulturéletre méltatlannak tartja. Jól és helyesen látja, hogy mi nem értünk a szilárd, sok időre szóló, vagyonos bázisú üzlethez: mi magyarok, zsidók és többiek, Bécs segitsége nélkül két generációra sem tudunk dolgozni. És ha Rothschildék imponálnak, hogyne imponálnának, még zavaros birodalmuknak is, a fölkentebb, misztikus és mithikus nagyurak, a Lofharingia jóvoltából kihálhatatlanok, szaporák, lenézők, okosak és gazdagok? Hogy elvész a magyarság, ez'nagyon félős lehetőség, hogy az osztrák németség lecsúszik, ez már majdnem bizonyos, de mi in Grazban nevetünk a jósokon, akik Habsburg-bukást mernek szimatolni. A nyugalmazott tábornokok és én a Stadtparkban nézzük az első bécsi nagy kiállítás groteszk szökőkútját és azt üzenjük haza: tudja Tisza, hogy mit csinál. Nem Haas-Deutsch-cég él és ur itt, nem iparbank, de komoly, nagy cég és én Grác-cal együtt boldog vagyok, hogy Európának ez a legszolidabb vegyeskereskedése rendelkezik velünk. v Ady Endre. DÉLMAGYARORSZAG A politikai helyzet. — Egy kis rnérieg. — (Saját tudósítónktól.) Nem a párteiiogultság, hanem ,a tényeknek tárgyilagos megítélése mondatja velünk, hogy a nemzeti munkapárt a lefolyt ülésszak politikai mérlegét igen kedvező eredménnyel zárja le. Ha az ellenzék a Désy-pör eredményétől a munkapárt politikai erőcsökkenését várt'a, ugy ebben a reménységében alaposan csalatkozott. Mert a Désy-pör ítélete kormányváltozást ugyan eredményezett, de bajosan, hinnők, hogy ezt a változást az ellenzék a maga politikai nyeresége rovatába fogja könyvelni. A kurzus a régi maradi. Az ellenzéknek semmivel sem szaporodott a kilátása, hogy a többség nagy küzdelmének tárgyi eredményei neki áldozatul oda vettessenek. Sőt ha a kormány változás, politikai szempontból jelent valamit, ugy a jelentősége ép abiban van, hogy ma talán még egy árnyalattal erőteljesebben domborodik ki a többség határozott politikája. Ez már az uj vezérnek egyéniségéből következik. Abban is bajosan reménykedhetik a kisebbség, hogy talán az uj kormányelnök alkalmasabb céltáblája lehet a politikai támadásainak, mint a régi volt. Tisza István, nyomban a bemutatkozásának napján, a főrendiházi koalíciós ellenzék támadasának visszaverésével kioktatta az urakat, hogy az effajta attakokban nem igen virul számukra babér. Magyarország ügyeit ma erős kormány intézi. Elbírja azokat a támadásokat, amelyek ellenfeleitől telnek. Mi hasznát látja hát az ellenzék. a Lukács László visszavonulásának? De tekintsük a nemzeti munkapártot. Amint egyszer Lukács László a maga visszavonulását elhatározta, a többség kizárólagos jelöltje a kormányelnöki székbe Tisza 'stván volt. Egyrészt azért, mivel az ő személyében garanciáját látták annak, hogy az a politika, amelynek támogatásában ez a párt olyan önfeláldozással vett részt, der saveunek kitéve nem lehet. Másrészt pedig azért, mivel az ő erős egyéniségét a legalkalmasabbnak tartották arra, hogy ezt a politikát a siker legnagyobb kilátásával folytassa és be is fejezze. Most pedig vizsgáljuk a tényeket. A bemutatkozó kormány munkaprogramja egyúttal első sikere is volt a minisztériumnak. Ez a program gyakorlati és minden részletében megvalósítható. El lehet mondani, hogy országszerte és pedig pártkülönbség nélkül, jó hatást tett. Tisza szemmellátihatólag súlyt helyezett rá, hogy kizárólag a munkatervével csináljon országos hangulatot a vállalkozásának. Távol állott tőle, hogy belekössön az ellenfeleibe. Még csak meg sem emlékezett a távollevőkről. „Ép ebben van a sértő lenézés!" — mondotta Andrássy, aki felette érzékeny lélek. Ezután követték egymást az események. A főváros közgyűlési termében a kormány politikai ellenfelei célszerűbbnek ítélték a meghátrálást. A nagy garral előkészített bizalmatlansági indítványból nem lett határozat. A főváros állásfoglalását a vidéki törvényhatóságok egész sorozatának kifejezett .bizalmi nyilatkozata követte. Benedek Sándor vallás- és közoktatásügyi államtitkárt egyhangúlag választották meg képviselővé. Az ellenzék nem is próbálkozott. 1913. junius 25. • .. ... -: - f f f — Tisza István gróf külügyi beszédével a magyar képviselőházat a világhistória alakulásában számottevő fórummá avatta. Az egész ország örömmel vette, hogy végre egyszer nem skandalumok hire irányította rá a magyar parlamentre a külföld figyelmét. Mindezt összevéve, ugy látjuk, hogy a kormánynak és a többségnek politikailag nincs ép rossz sora. De nézzük az éremnek másik oldalát. Hogyan operáltak az ellenzékiek? A függetlenségi frakciók fuzionáltak. Ez az egyetlen változás e táborban. De ha azt hiszik, hqgy evvel erősebbek lettek, akkor újólag tévednek. De talán ma már nem is hiszik. Vagy legalább is nagyon kevesen hiszik. Az egyesülést, kinos herce-hurca után, 'harmincnyolcan mondták ki. A többiek éppen csak beletörődtek. Üésy Zoltán, Bethlen István gróf és még néhányan pedig nyíltan félreállottak. Andrássyék meg határozott állást foglaltak az uj alakulás ellen. Állithatja-e az ellenzék ezek után, hogy ez a fúzió számára erőszaporulatot jelent? És lelket önthet-e tagjaiba az a tudat, hogy a perszonál-unió alapjára fölépített program őket az örök ellenzékiségre kárhoztatja? Erőszaporulatoí jelent-e végül az uj függetlenségi pántra nézve, hogy Károlyi Mihály gróf lett a vezére? Nagyobb-e az ő nevének és egyéniségének verbuváló ereje, mint volt a lefokozott vezéreké: Justhé és Kossiilhé? Mit mond a Károlyi Mihály neve a függetlenségi választónak? Ki érti azt meg, hogy minő, érdemek alapján került, a kezébe a marsall-bot? Olyan kérdések ezek, melyekre a válasz nem bennünket illet. Ha érintettük, csak azért tettük, hogy az ülésszak politikai mérlegét készítvén, meglatoljuk, hogy az ellenzék nyereség rovatába könyveljük-e a fúziót? Az ellenzéki taktika az utolsó ülésig a régi maradt: botrányt csinálni, ha lőhet; mivel pedig nem lehet, távolmaradni a Ház tanácskozásaitól. Alig hihető, hogy a lehetetlenség ezen taktikájának eredményeitől maguk az ellenzékiek is valami túlságosan el lennének ragadtatva. Mert az eredmény az, hogy a parlament csak ugy, vagy talán még jobban dolgozott, mjintlha a távollevő képviselők is a helyükön ültek volna, vagy a folyosókon szívták ivoilna \a Szivarjaikat. Isten látja a lelkünk, hogy senkinek sincs az az érzése, hogy rosszabb törvények készültek az ellenzék távolmaradásának okából. Létesültek uj egyetemek, megnőtt a tanítók illetménye, kihasittatott az uj .hajdudorogi magyar püspökség, létesült a magyar ágyúgyár és keletkezett még az üdvös és jó törvényeknek egész sora. Az ellenzékről pedig szinte megfeledkeztek volna, ha időnkint valami botrány rendezésével életjelt nem igyekeztek volna adni a létezésükről. A politikából azonban kikapcsolták magukat s az ország joggal kérdezi, hogy milyen hasznát látja egy kisebbségnek, meltf, önszántából, nem jut szóhoz a képviselőházban? A jelek arra vallanak, hogy ennek a természetellenes állapotnak visszásságát az ellenzéken is egyre többen érzik. Egyre sűrűbben mondják: les absents ont tort! A távollevőknek nincs igazuk. Hibás a taktika. Nem lehet már távol az idő, amikor a körülmények kényszerítő hatása alatt, ellenzéki oldalról, nyíltan ki fogják adni a jelszót: Vissza a képviselőházba!