Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-24 / 145. szám

1913. junius 24. DÉLMAGYARORSZÁG t. téren. A gyűlés közönsége körülbelül 25,000 főre mehetett. A népgyűlést Barabás Béla nyitotta meg, rövid beszédben. > Széchenyi Aladár gróf programbeszédé­ben azt fejtegette, Ihogy a Habsburg dinasz­tia 1526. óta mindig arra törekedett, hogy Magyarországot beolvassza Ausztriába. En­nek a szándéknak ellentállott a nemzet aka­ratereje, SZÍVÓS ellenálló képessége. Most Ti­sza István megmutatta az utat, hogyan le­het Magyarországot vérontás nélkül az össz­monarchiába bekebelezni. Majd a Désy— 1 ukács-pörről beszélt. A maga programjáról csak ennyit mon­dott a szónok: — lÉn a mai véghetetlenül szomorú vasao­tny-ok között nem adok részletes programot. Ezt most, egészen őszintén megvallva, fölös­leges időpazarlásnak tartom, mert ameddig Tisza István ül IMaigyar ország miniszter elnö­ki székében, addig egy ellenzéki ember nem is gondolhat programjának a megvalósításá­ra, Az én mai programom két pontból áll. Az fölső pont az, ihogy Magyarország jfölennlegi nérói hajlamokkal (föl/ruházott zsarnokát, a inépijogok ellfcasereöett és esküdt ellenségét minidéin körülmények között meg kell buk­tatni, a második pont pedig az, hogy amint ez sikerült, azonnal meg kell alkotni a széles­körű demokratikus választói jogot, meig kell allfcotinii .azért, mert ez ma az egyetlen fegyve­rünk a korrupcióval, a panamával szemben. Ha a programnak ezt a két pontját egyszer megvalósítottuk, .akkor beszélhetünk a többi­ről is, .de ad'dig nem érdemes. Apponyi Albert gróf beszélt eztán és ő szintén megemlékezett a Désy-pörről. — Hajlandó vagyok — mondotta — a .legnagyobb toleranciára i.s a politikában, de itt már nem politikai nézeteltérésről var szó, hanem egyszerűen .a polgári becsületességnek alapvető tételéiről, amelyre kétféle vélemény nem lehet. Zichy Madár mondott ekkor rövid, de tetszéssel fogadott beszédet. Bakonyi Samu szólalt föll ezután, majd' Károlyi Mihály .gróf, aki a munkapárti mi­napi lakomáján történtekre reflektált. Eöl­íhiáboritó kegyeletsértés .azonban .az — mon­dotta, — hogy Lakács Lászlót Széchenyi Ist­vánnal basiorlitotita .össze. Tisza .azt. mondta: minden nagy embert rágalmaztak a múltban és nem kell csodálkozni, boigy a jelenben as rágalmaztak, ime, Széchenyi Istvánt is rá­galmazták: neki is voltak ellenségei. Valami analógia, valami basomlatasság mégis v.ain a két .ember között, Széchenyi, István a saját zsebéből a haza oltárára tett le egy nagy ösiz­szeget, Lukács László ellenben levett a Ihaza. oltáráról egy sokkal, de sokkal .nagyobb ösiz­szeget. Ez az egyetlen hasonlatosság, amit a kettő közt találni tudok. Landler Jenő, a szociáldemokrata-párt megbizoittjia és Buza Barna szólalt még föl .a gyűlésen, amely ezután rendben szétoszlott, Az ellenzéki lapok Popp 0s. István román képviselőinek oly nyilatkozatát közlik, hogy az aradi románok Széchenyi Aladár grófra, az ellenzék jelöltjére fognak szavazni. Popp most .a következő .nyilatkozatot tette: — iBgyik elvbarátom tudomásomra hozit.a, hogy a mult napokban én ugy nyilakoztani, hoigy a román választók aiz ellenzék jelöltjére szavaznak. Engem a minap .a parlament ülé­sei lekötöttek és ez a Ihar elkerülte figyelme­met, most azonban sietek kijelenteni, hogy én ily nyilatkozatot sehol senkinek sem tet­tem. Kérem az össze® román, választókat, a kük tartanak valamit a nemzeti becsületre, ne engedjék magukat ilyen hazug ihirrél fél­revezetni. A román nemzeti párt ,a jelenlegi viszonyok mellett semleges marad a politikai harcokban. zeged bizalma az uj kormány iránt. (Saját tudósítónktól.) A szegedi nemzeti munkapárt végrehajtó bizottsága, ma dél­után 5 órakor ülést tartott, amelyen a közeli közgyűlésen szőnyegre kerülő politikai kér­déssel foglalkoztak. A rendes juniusi köz­gyűlésen ugyanis a tanács előterjeszti a kor­mány bemutatkozó leiratát és 'valószinü, hogy az áldatlan politikai viszonyok és a kiélesedett pártszenvedély következtében meg fogják kisiérelni ezzel kapcsolatban egyesek politikai demonstrációt rendezni. Ebben a pillanatban nem tudjuk mig, hogy a tanács milyen javaslattal fogja be­terjeszteni a kormány leiratát, de bármilyen is legyen a tanács javaslata, bizonyára lesz­nek indítványozók, akik ezt az .alkalmat a kormány ellen való demonstrációra szeret­nék fölhasználni. Ennek a tervnek erélyes és föltétlen sikeres 'visszaverésére készülni kell, mert se a komolyság, amellyel Szeged sza­va az országos politikában legtöbbször el­hangzott, sem a mi városi érdekeink nem te­szik kívánatossá ,azt, hogy bárkinek is si­kerüljön a legtávolabbról is olyan látszotot kelteni, mintha Szeged nem állna szívvel-lé­lekkel a komoly politikai irányzat szogála­tában. i i 1 Ennek az ügynek az érdekében a nem­zeti munkapárt végrehajtó bizottsága mai 'ér­tekezletén a következő 'határozatot hozta: A szegedi munkapárt végrehajtó bi­zottsága ma délután ülést tartott és abban állapodott meg, hogy a legköze­lebbi szerdai közgyűlésen, amikor a kor­ma nv bemutatkozása kerül napirendre, a Tisza-kormánynak bizalomteljes tá­mogatása mellett foglal állást. Megkérdeztük Rósa Izsó dr.-t, a párt 'el­nökét, hogy a végrehajtó bizottság határo­zatát a párt a közgyűlésen míképen fogja ér­vényre juttatni. Rósa Izsó 'dr. erre nézve a következőket mondotta: 1 — Hogy a párt akaratát miként fogja kifejezésre juttatni, ez a tanács javaslatá­tól függ. Ha a tanács azt javasolná, hogy a kérdés fölött a közgyűlés térjen napirendre, akkor mii (leghatározottabban amellett fog­lalunk állálst, hogy a leiratot vegye tudo­másul a közgyűlés. Ha a tanácsi javaslat azzal terjeszti elő a leiratot, hogy vegye tu­domásul a közgyűlés, 'akkor mi azt fogjuk indítványozni, hogy szavazzon bizalmat a kormánynak. Szóval mi a kröülményekhez képest arra fogunk törekedni, hogy a pártnak a kormányhoz való föltétlenül bizalma ki­domborittassék. A belügyminiszter a választói között Lelkes fogadásban részesítette Sándor János belügyminisztert Radnót nagyközség pol­gársága, amidőn a miniszter vasárnap ott át­utazott. Bár alig gey órával előbb értesültek a miniszter érkezéséről, mégis majdnem az egész község kivonult az állomásra, hol Vi­tályos főszolgabíró tolmácsolta a község szeretetét és hűséges ragaszkodását, vala­mint örömét, hogy a felség a vármegye volt főispánját hívta meg a belügyminiszteri székbe. A belügyminiszter megköszönte az ünneplést, majd tovább utazott mezőkapusi birtokára. Kisküküllö vármegye alsó válasz­tókerületének radnóti járásához tartozó vá­lasztó polgársága egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Sándor Jánosnak belügy­miniszterré történt kinevezése folytán a kö­zeli képviselőválasztáson mindnyájan Sándor János zászlaja alá sorakoznak, a választá­son valamennyien részt vesznek és a fuvar ­és ellátási költséget a sajátjukból fedezik. Tizenhatmilliös államvasuti beruházás Szegeden. — A jövö tavasszal megkezdik a köz­ponti pályaudvar kiépítését. —• (Saját tudósítónktól.) A magyar királyi államvasutak igazgatósága jelentős lépést tett üzemének decentralizációja felé: a jövő tavasszal meg fogja kezdeni Szegeden léte­sítendő középponti1 pályaudvarának, ezzel kapcsolatban vontató-telepének és hatalmas gépműhelyének kiépítését. .Tizenhat millió koronára tehető a tervezett beruházás érté­ke. A nagyarányú vasutfejlesztési terv kivi­tele után a város déli térképét teljesen át fog­ja alakítani és a munkások százainak nyújt éveken át tartó keresetet. Szociális és várospolitikai okokból vég­telen nagy jelentősége van ennek a híradás­nak. Ha elfogadható az a megállapítás, hogy Budapest rendkivül sokat köszönhet Baross Gábor zónadijszabásának, mely az egész vas­úti forgalmat a metszőponttá fejlesztett fő­városon keresztül bonyolította le, — már pe­dig ennek a .megállapításnak igazságához kétség sem férhet, — ugy 'valóban nincs messze a gondolat, hogy Szeged város már a közel jövőben az egész Délvidéknek elke­rülhetetlen forgalmi gócpontjává váíh'atik. Ehhez természetesen szükséges volna az is, hogy a menetrendbe nemrég fölvett uj relá­ciók megfelelően tovább fejlesztessenek és pedig az alföld-fiumei vonalon egy uj gyors­vonatpárnak és az összes gyorsvonatoknak harmadosztályú kocsikkal leendő kiegészíté­se által. , j , , ! A város geográfiái helyzete, kiválóan használható viziutja, két elsőrendű fontossá­gú fővonala, végül az arad-csanádi és nagy-, becskereki szárnyvasutak találkozása olyan szerencsés helyzetet teremt Szeged számá­ra, melyet eddig is megfelelően ki nem hasz­nálni valóságos bün volt. Az államvasutak igazgatóságáé az érdem, ihogy a természetes és már meglevő technikai előnyöknek talál­kozását a magyar vasutügynek és elsősor­ban a délvidéki forgalomnak érdekében hasz­nosítani kivánja és e kezdeményezésnek óriá­si bordereiét fölismerte. Mert, hogy az ál­lamvasutaknak jelentős programjuk van Sze­geddel, az kétségtelen a fitost tervbe vett építkezések rendkívüli méreteiből. Tizenhat milliónyi beruházást egy állami közgazdasá­gi vállalkozás csak ott kockáztathat meg, a hol ily horribilis áldozatnak megfelelő gyü­mölcsét elérhetni reméli. A város hatóságá­nak további föladata pedig az lesz, hogy a változó kormányhatóságoktól a vasúti for­galmi politika aránylagos fejlesztését kisür­gesse. v Ertesités. Telefon 1203. sz. :: Legolcsóbb kárpitos-áruk beszerzési forrása. Dus választék kész diván, ottomán, matracok, gar­nitúrák, gyermekágyak stb. Javítások jótállással szakszerűen eszközöltetnek. Tisztelettel .. .. .. •. kárpitos-üzlet Kossuth Lajos-sugárut6. szám. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom