Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-20 / 142. szám
120, DELMAGYARORSZAG 1913. junius 18. a munkapárt és ő ugy bizik Tisza István grófban, mint Tisza István gróf bennük. Zsi linszky Mihály Lukács Lászlót köszöntötte föl. Ezután Tisza István gróf mondott beszédet. A miniszterelnök Kthuen gróf feíköszöntőjére válaszolt s azt mondotta, hogy ök ketten egy matematikai problémát képeznek, mivel már eddig az ellenzék jóvoltából a legkülönbözőbb kombinációkban állottak egymás ellen. Kossuth működése alatt rájött arra, hogy a magyar parlamentet csak ugy lehet megmenteni, ha vissza adják a józan többségnek. Éppen azért azt kell most bebizonyítani, hogv a jelenlegi többség sikeres és épitő munkát tud végezni. Tisza István gróf miniszterelnök beszédét hosszantartó tapssal és éljenzéssel fogadták az egybegyűltek, majd Varjassy Endre az aradi munkapárt nevében mondott felköszöntőt a miniszterelnökre. Ezután a képviselők még sokáig együtt maradtak kedélyes hangulatban. Pászthy Kálmán meghalt. — Közkatonából vezérőrnagy. — (Saját tudósítónktól.) Adai Pászthy Kál mán vezérőrnagy, a szegedi 3. honvédhuszárezred volt parancsnoka, tegnap este a Szabadka melletti Palicson meghalt. A ma-1 gasrangu katona halálhíre bizonyára őszinte és mély részvétet fog kelteni mindenütt; nemcsak a szegedi helyőrség körében, hanem Szeged város uri társadalmában is, mert Pászthy Kálmánnak sok tisztelője és barátai volt. Ismerték mindenfelé itten, mert részt vett minden jelentékenyebb társadalmi mozgalomban és daliás, imponáló alakját gyakran lehetett látni a sétahelyeken is. Pászthy Kálmán fényes karriért futott meg. Katonai szolgálatát, mint közkatona kezdette s mégis majdnem 'a legmagasabb rangfokozatig vitte. A közös hadseregben szolgált először, onnan aztán átment a honvédséghez, amikor ezt szervezték. A honvéd lovasságnál már mint hadnagy kezdette meg szolgálatát, — akkor ez még a szolgálati szabályzat szerint lehetséges volt, — és kitűnő képességei, igazi rátermettsége folytán pályáján társait megelőzve, gyorsan haladt előre. Szegedre, már mint ezredes és parancsnok került. Előzőleg Kecskeméten volt ezredparancsnok, de amikor erre a diszes pozícióra a király József királyi herceget nevezte ki, akkor Pászthy Kálmánt Szegedre helyezték, az itteni 3. honvédhuszárezred élére. Itteni működésével annyira rászolgált azonban a hadvezetőség elismerésére, hogy hamarosan tovább avanzsált és két év előtt, mint ezredest, tábornoki helyre osztották be a szegedi II. honvédkerületi parancsnoksághoz. Itt már sajnos, nem teljesíthetett sokáig szolgálatot, mert betegeskedni kezdett. Asztmája volt már régebb idő óta és a súlyos betegség mindjobban elhatalmasodott az idősebb emberen, ugy, hogy Pászthy Kálmán egy évvel ezelőtt nyugdíjba volt kénytelen menni. -Nyugdíjazásakor a király vezérőrnagyi ranggal tüntette ki. A nemességet is kiváló szolgálatainak elismeréseül kapta. Pászthy Kálmán nyugalomba vonulása után is Szegeden maradt, annyira megszerette ezt a várost. Palicsra néhány héttel ezelőtt utazott üdülés és gyógyulás végett. Ott érte utol, tegnap este a halál. Elhunytát özvegyén és családján kiviül kiterjedt rokonsága gyászolja. Temetése Szegeden lesz, péntek délután, nagy katonai pompával. i zgaímas kántorválasztás a zsidó hitközségben. (Saját tudósítónktól.) Ma délután 5 órakor volt a zsidó hitközség székházának közgyűlési termében az az ősgyülés, amelyet az uj főkántor választása oéljából hivtak össze. A választás váratlanul nagy és intenzív érdeklődést keltett, aminek oka az, hogy a szavazó joggal biró hitközségi tagok egy része elégedetlen volt a képviselő-testület jelölésével. A főkántori állásra pályázók közül ugyanis az elöljáróság csak báromat hivott meg próbaéneklésre. Számba jövő pártja ezek közül csak kettőnek alakult ki: a debreceninek és a szabadkainak. A debreceni főkántor közben viszalépett a pályázattól, állítólag azért, mert a hitközség egyik vezető embere részéről méltánytalan elbánásban részesült. A szabadkai főkántor azóta többször is énekelt Szegeden és a legteljesebb mértékben sikerült megnyernie nemcsak König Péterrel az élén kiküldött szakértő bizottságnak, de a főrabbinak, az egész elöljáróságnak és a képviselőtestület nagy többségének tetszését is. Igy azután a képviselő-testület fölöslegesnek tartván a további próbaéneklést, Abranovics szabadkai főkántort ajánlotta az ősgyülésnek megválasztásra. Ez ellen a jelölés ellen alakult ki egy párt, mely azt hangoztatta, hogy ujabb próbaénekléseket kell tartani és csak azok után lehet dönteni a fölött, hogy ki legyen a főkántor. Különösen ez a párt fejtett ki álláspontjának érvényesítése céljából nagy korteskedé'st és igy érthető, hogy a szavazók szokatlanul nagy számban járultak az urna elé. Rósa Izsó dr. hitközségi elnök nyitotta meg az ősgyülést. Mellette foglaltak helyet, az elöljáróság tagjai: Landesberg Mór, Rosenfeld Nándor, Deutsch Lipót, Vass Károly, Pártos Simon dr. és Szécsi Ede. Rósa előadta, hogy több mint 30 éve, amikor nemrég, elhunyt főkántorát a hitközség megválasztotta. Ma újra ezt a jogot kell gyakorolni. Érthető, hogy ilyen fontos aktusnál, mint a mostani, a szegedi hitközség tagjai nincsenek egy véleményen. Remélhetőleg ez nem fogja megzavarni azt a testvéri egyesülést, amelyben a hitközség tagjai együtt' voltak és bármi legyen is a választás eredménye, mindenki tisztelettel és megnyugvással fogja azt tudomásul venni. Ezután a váasztás formaságait ismertette Rósa, ameyek közül említést érdemel az, hogy nők is szavazhatnak és hogy a szavazás titkos. A szavazatok összeszedésére két bizottságot üildött ki. Az egyiknek elnöke volt Reiniger Jakab, a másiké Bokor Adolf. Mindkét bizottságban az elnökök mellett két-két tag működött. A szavazás igen-nel és nem-mel történt és fél 7-ig tartott. Leadtak összesen 365 szavazatot, ebből igen 211, nem 154. Minthogy pedig a megválasztáshoz a leadott szavazaok kétharmad többsége kell. Abranovicsot az ősgyülés nem választotta meg. Az elöljáróság tehát uj próbaéneklésekről kénytelen gondoskodni. Tl«za és a vasutasok. Aradról jelentik : Tegnap este a Pannonia-szálló udvarán rnintegv négyszáz vasutas gyűlt "össze és több szónok méltatta előttük Tisza István gróf érdemeit, aki Aradért és a vasutasokért már sokat tett. Pfeiffer Gyula aradi máv. üzletvezető kijelentette a gyűlésen, hogy Tisza István gróf igen sokat fáradozott már Aradnak és az egész ország vasutasainak javára. Beszéltek még Tisza István mellett Kintzig János Stauber József és Krenner Zoltán. Az ülésen nagy lelkesedés volt Tisza István gróf mellett. Megcsappantak a város jövedelmei. — A javadalmi-bizottság Ölése. (Saját tudósítónktól.) Ma délután négy órakor Balogh Károly pénzügyi tanácsos elnöklésével ülést tartott a javadalmi bizottság és felülvizsgálta a javadalmi hivatal májusi havi üzleteredményét. Mindjárt az ülés elején bejelentette az előadó tanácsos, hogy az üzleteredmény nem valami biztató s általában ennek az évnek az elejétől kezdve fokozatosan csökkennek a város jövedelmei. A tanácsos a jövedelmek megcsappanását a súlyos pénzviszonyokkal magyarázta. Állást foglalt az ellen is, hogy a hidvámmentességet kiterjessze a város, ami a jövedelmek ujabb csökkenésére vezetne. Éppen a mai ülés programján szerepelt a hidvámmentességről szóló uj szabályrendelet megalkotása is, az ülésnek erről a részéről azonban külön cikkben számolunk be. Az ülés megnyitása után Balogh Károly pénzügyi tanácsos referált a javadalm.i hivátal mult havi forgalmáról. Az üzleteredmény a kimutatás szerint nem valami biztató. Különösen a fogyasztási adókból eredő jövedelemben állott be csökkenés. De a hidvámjövedelem is megcsappant, amióta a város több hidvámmentességi kedvezményt bocsátott ki. A maga részéről kijelenti, 'hogy általában nem hive a hidvámmentességnek, amúgy ís sok teher nehezül a városra, a kiadásai évrőlévre növekednek, helytelen gazdálkodás tehát az, amely a jövedelmek kisebbítésére törekszik. Éppen most, amikor a város legjobban és legsürgősebben követeli azoknak az intézményeknek a fokozatos kiépítését, amelyek kulturális és gazdasági fejlődését biztosítja, veszedelmes volna a várost megfosztani a legbiztosabb jövedelemtől. A hidvámból évenkint 100,000 korona folyik be. A pénzügyi egyensúly fölbomlására vezetne, ha az ilyen jövedelmi források megszűnnének akkor, amikor egyéb jövedelmi ágakban hónapok óta csökkenés mutatkozik. A május hónapról szóló kimutatást a következőkben terjeszti elő: Befolyt: állami bor- és húsfogyasztás! adóban 39,589 korona 74 fillér, kövezetvámdij-ban 20,007 korona 07 fillér, partjavadalomban 607 korona 34 fillér, Ihidvámban 9868 korona 96 fillér, helypénzben 12,443 korona 46 fillér, vágóhídi dijakbán 10,455 korona 66 fillér, vízvezetéki dijakban 19,839 korona 49 fillér, a városi fürdő jövedelméből 6239 korona 48 fillér. Az összes jövedelmezőségi ágakban befolyt májusban 152,411 korona 31 fillér, ezzel szemben a mult év ugyanezen hónapjában 171,247 korona 17 fillér. Ennek az aránytalanul nagy jövedelemcsökkenésnek okát Balogh a súlyos pénzügyi viszonyokkal magyarázza. Az elmúlt öt hónap alatt ált alábán kevesebb volt á bevétel, mint a mult év ugyanezen hónapjaiban. A javadalmi ágakban öt tételnél mutatkozik emelkedés, tizennyolc tételnél pedig csökkenés. Amint emiitette, a fogyasztási adókban, különösen italadóban állott be csökkenés. Hasonlóképen csökkent a városi fürdő jövedelme is. Az előadó véleménye szerint ennek az az oka, hogy a városi fürdő kezelés lanyha és rendszertelen. Csökkenteni kellene a kezelőszemélyzet létszáhiát. A fürdőpénztáilhoz vámkezelő is alkalmas lenne s igy' fölöSlégessé válna külön pénztárosnő alkalmazása. Általában gyökeresen ujjá kell szervezni a városi fürdő kezelését és ta-