Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-19 / 141. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. •ubhhbdnffibbnhhhhhbu ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24 -y félévre , . K 12 — negyedévre K 6 — egy hónapra K 2-— Egyes szán ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 - félévre . . K 14.negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám Ara 10 fillér. Kiadákivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. SltQőÚ, (93 II. évfolyam 141. uzm. Csütörtök, junius 19. A balkáni szövetség jövője. A balkáni szláv államocskák Törökország elleni sikeres háborúja nemcsak beváltotta, de eredményében jóval felül is multa a szláv népek legvérmesebb reményeit. S ép ez a nagy, ez az előre nem látott, nem remélt siker rejti magában a viszály és a szétbomlás csiráit. Ugy járnak, mint a váratlan örökséghez jutott rokonság, melynek tagjai a szegénységben, az egyforma nyomorúságban békés szeretetben élnek egymás mellett, mig a váratlanul jött és a váratlanul nagy örökség a nagy osztozkodásnál egymásra nem uszítja őket. Azok az apró csetepaték és torzsalkodások, melyek azelőtt egyszer-másszor megbontották a bolgárok és szerbek közt a szomszédi jó viszonyt és a békét, csak kisebb jelentőségű érzelemhullámzást idéztek elő e népek lelki világában és sohasem vezettek hosszantartó gyűlölködésre. Közös ellenségük volt — a török, — akit gyűlöljenek, ép ezért nem gyűlölték egymást, habár néha fegyveresen is szálltak sikra egymás ellen. A legjobb barátok között is előfordulnak félreértések és pillanatnyi elkedvetlenedésék, amelyek az őket egymáshoz fűző alapérzelmet: a barátságot lényegileg nem érintik. Ámde most a közös ellenség, a gyűlölet közös tárgya, porondra terítve. Van bőséges zsákmány, nagy területek kerülnek elosztásra. Ebben az osztozkodásban minden előjel szerint nem a bekötött szemű Justitia serpenyőjeé, hanem a mord tekintetű, éles kardu Marsé lesz a főszerep. A bozontos orosz medve ugyan szívesen felöltené Justitia álarcát, de a szerbek és bolgárok kölcsönös féltékenysége aligha meg nem fosztja Oroszországot az óhajtott szereptől. iNem adatott meg nekünk, hogy a diplomácia kulisszatitkait elfedő fátyolt fellebbenthessük, de erre tulajdonképpen nincs is szükség. A kulisszák mögött működő és egymással viaskodó titkos erők tényekben nyilatkoznak meg, e tények pedig beszélnek. Megtudjuk e tényekből, hogy amint a szerbek adriai kikötőjének a kérdése nem Szerbia és Ausztria-Magyarország, Szkutari nem Montenegró és a megszületendő Albánia, hanem Oroszország és az osztrák-magyar monarchia vitás kérdése volt, azonképen a szerb-bolgár viszály is elsősorban e két nagyhatalom és csak másodsorban Szerbia és Bulgária ügye. A két nagyhatalom ellentétes érdeke jut kifejezésre az osztozkodás körül kitört viszályban, mely oly hullámokat ver, hogy azok lecsillapítására a minden oroszok cárja sem elég erős és hatalmas. A balkáni szövetséget meg lehetett csinálni, mert volt közös cél, amelyért érdemes volt közös tettre egyesülni. A közös cél: a török legyőzése, reményen felül: a török megsemmisítéséig eléretvén, további közös cél hiányában a szövetségnek a dolog természeténél fogva föl kell bomlania. És ezt a bomlást sem hatalmi, sem baráti, sem ellenséges szóval nem lehet megakadályozni. Mert nem az a legnagyobb baj, hogy az erők együtt tartására már nincs közös cél, hanem az, hogy a kitűzött közös cél elértével előtérbe nyomulnak az érdekellentétek. Minél több ez az érdekellentét, annál biztosabb a szövetség fölbomlása. Mondhatjuk: kikerülhetetlen. Kikerülhetetlen, mert a meghódított területek fölosztásánál nagyhatalmi: orosz és magyarosztrák érdekellentétek is bomlasztólag hatnak. A mi érdekünk Szerbiának minél 'kisebb területi gyarapodása, mert szomszédunk, még pedig nem is jó szomszédunk; ugyanezen okból Oroszországnak ép az ellenkezője az érdeke. Igy magától adódik, hogy Ausztria-Magyarország külpolitikájának a rokonszenve a szerb törekvések visszaszorítására irányuló Bulgária, Oroszországé pedig Szerbia mellé áll. Itt a békés, mindkét felet: Szerbiát és Bulgáriát egyaránt kielégítő kiegyenlítésről szó sem lehet. Nem állítjuk ezzel, hogy ezen érdekellentétnek okvetlenül Iháborura kell vezetnie, hanem azt, hogy a balkáni szövetségnek nincs jövője, napjai már meg vannak számlálva. Az osztozkodásnál oly megoldást találni, mely ugy Bulgáriát, mint Szerbiát kielégítse, lehetetlen. Ha nem is tör 'ki a háború és sikerül is diplomáciai mesterkedésekkel és praktikákkal valamelyes megegyezést létrehozni, de a szövetség fentartására ez a megegyezés, Magamhoz. — Fiam, ne félj, ha néha szűkös utcák előled elveszik a szép eget, s üres, kopott szobák nagy mélabuját, mint zubbonyát a munkás, fölveszed. — Fiam, ne félj, ha bus esők kimosnak szivedből mindent, ami fény, derű, ha verkli szól, borús napján a gondnak, s lelkedben eltört minden hegedül — Fiam, ne félj! Mély óráid malasztja legyen veled! Emléke annyi napnak, mikor belőled csók és vers fakadtak. — Fiam, ne félj! A nagy égboltozatra föirva minden, mi szép idelenn és benned, mint rab, él a Végtelen! JUH ASZ GYULA. Első szerelem. Irta: Herczeg István. Itt elhallgatott Déniz. Szemei megtörtek, az intellektualizmus vad csillogása elhalványult bennö'k. Majd egyszerre, mmden magyarázat, minden átmenet nélkül fölkiáltott: i — Jaj, de boldogtalan vagyok. Rávetette magát a megrémült öreg ember keblére és zokogni kezdett. Egész teste j remegett a visszafojtott fájdalomtól és ajkára még soha el nem sirt bánatok tolultak, j Fehérszakáll szemében is fölvillant a könny a régóta kitörni akaró lelkivihar keserves jajszava. Együtt sirtak a régi emlékek bus vitézei és együtt epekedtek egy uj emlékért. Fehérszakáll, a józan öreg, végre kiszakította magát Déniz karjaiból és panaszolni kezdte életét, az elégszer soha el nem panaszoltat: — Sokat tud maga kis Déniz, de hogy mi az első szerelem, azt én tudom csak; én aki egész életemben egyszer .szerettem, öreg vagyok már, a sir .felé hajló, de még most is él szivemben az első szerelem. Húsz éves voltam, amikor megismertem a leányt akinek képe szentebb volt előttem, mint a szüzanyáé. Huszonhárom éves voltam, a mikor eltemették. Egyszer csókoltam meg, a ravatalán . . . egyszer öleltem át, ia koporsóban ... És azóta magányosan járom az j utam, elhagyottan küzdök a feledésért s mi- ' előtt meghalok, talán feledek is, de itt van maga Déniz és annyira hasonló hozzá; ép olyan, mint ő volt. Déniz nem .szólt semmit, csak hallgatta az öreget, fejét ráhajtotta vállára, szemei a távolban révedeztek. Fehérszakáll nedig folytatta: — A véletlenség csodálatos utja hozta elém magát és én egy magas hegyről nézek le ez útra, mely aranyportól csillog a verőfényben. Az éjfekete szem, olyant mint a bánatok sötét mezeje, most a maga fehér homloka alól int felém hivogatón. A klasszikus szépség, a szelid jóság és enyhitő részvét a maga könnyeiből árad felém. S én, az öreg, tehetetlen ember éledni kezdek ismét. Aszott ereimben, fölpezsdül a régi vér forró lüktető tüze és szivem átjárja elhalt érzések kábító ereje. Én a sokat meggyötört, sokat szenvedett, letűnt szerelmek letűnő lovagja megujhodok újra. Reszketve és remegve, félve és remélve közeledek magálhoz Déniz. Ugy érzem most, hogy ez a frázis nélküli, az igazi első szerelem. Maga olyan, mint ő volt. a meghalt; mint ő volt, a korán elköltözött aki örök epedéssel, bánattal és szomorúsággal ajándékozott meg engem. És én remegő gyásszal viseltem emlékét. Hü voltam a fájdalomhoz és sötét partokon jártam az élet fekete temetőjét. Sirás volt az éjszakám és kétséges visszavárás volt a nappalom. Aztán jött az első ránc és sok-sok ősz haj, a kii tartás, az odaadás őszinte jutalma. Ami megmaradt a múltból, itt fekszik most maga előtt: egy összetört sziv, egy elkábult lélek egy késői öntudatra jutott elhagyottság. Ezt mind a maga lábai elé rakom Déniz. Ez, amit adhatok egy régi emlék u.i birtokosának, ez mind, amit követelhet tőlem a halottnál szentebb, a halottnál szeretettebb: maga az élő. És ezt nem szabad visszautasítania Déniz.