Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-25 / 120. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28— félévre . . K 14.— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. évfolyam 120. szám. Vasárnap, május 25, Tisztelet a tolvajnak! Csak ugy, minden apropos nélkül jutnak eszünkbe a következők: Alexejev, orosz professzor, aki psichológus lévén, az orosz leiket analizálta, egyik könyvében megirja az orosz 1 éleik természetrajzát. S megállapítja ott, hogy a lélek milyen különbözőképen érez, gondolkozik és viselkedik az egyénről, aszerint, amint az egyén a ranglétrák különböző fokán áll. Igy a miniszteri titkár tiszteli az osztálytanácsost, nagyrabecsüli a tanácsost, bámulja és csodálja az államtitkárt és feltétlenül hasravágódik a minisztere előtt. Igy van ez fölfelé. Ellenben átnéz a segédtitkár feje fölött, lenézi a fogalmazót, megveti a segédfogalmazót, goromba a dijtalan segédfogalmazóhoz s undorodik a kezelőszemélyzettől, amelyet alapjában véve nem is tart a létezésre érdemesnek. A magyar lélek másképen taksálja az embereket. Ott ?<a középpontban nem a ranglétra áll, hanem a lopás révén szerzett pénz. Aki csak közhivatalnok — állhat az a ranglétra bármelyik fokán, ha egyébként szegény ember — nem tarthat számot a közbecsülésre. Lehet becsületes, lehet geniális, az mind nem számit. Hanem, ha ügyesen alkalmazta enyves kezét, ha a közpénzekből el tudott lopni százezrekét és milliókat, akkor igen nagy becsülete van. Ismertünk valakit, aki születésénél fogva bejáratos volt nagyon előkelő társaságokba. De igen szegény hivatalnok lévén, ott alig akart vele valaki is szóba állani. Aztán fordult a kocka, hivatalos minőségében rengeteg pénzeket keresett a köz pénzéből, még pedig olyan feltűnően, hogy felettesei másik ügyosztályba voltak kénytelenek áttenni. Mindenki tudta róla, hogy lopott sok pénzt. S ma ugyanabban a társaságban hangadó, irigylik, tisztelik, grófokkal kezel, ezrekbe fogad és felsöbbségesen tegezi le a rendőrtiszteket, akiktől pedig félnie illenék. De ez az ur nem lopott eleget. Ez csak néhány rongyos százezer koronát csent el, nem tarthat tehát egyébre számot, mint harmadrendű megbecsülésre. Másodrendű megbecsülés csak azoknak jár ki, akik legalább egymilliót loptak. De persze, mindig a közpénzből, mert nálunk büntetlenül csakis ebből lehet lopni. Vannak aztán szédületes karriérek, a kik egészen lent kezdik szegényen, senki által észre nem véve. De földolgozzák magukat lassanként. Előbb csak hivatalok előszobáiba járnák, aztán ott kijárnak, végül beleülnek abba a hivatalba. Kezdenek tollasodni, lopnak, csalnak, nagy pénzeket gyűjtenek. Egy-két milliót szereznek. Kezdik őket észrevenni. Ügyes ember, mondják felőle, ahelyett, hogy azt mondanák: nagy tolvaj! Az ügyes ember aztán milliói révén részt vesz üzletekben, panamákban. Sokat lát és sokat hall, megtud egyik hatalmasról is valamit, a másikról is. Az ügyes embertől most már félnek és kezdenek vele a leghatalmasabbak is barátkozni. Segitik, emelik. Az ügyes ember pedig hallgat és lop. Lop rendületlenül, ellopja, ha kell a vasutakat, vagy a kövezetet, lop az államtól, lop a várostól. De mindig csak közpénzt. Végre sok-sok milliója van. Palotában lakik, automobilon jár, fényes estélyeket ad, amelyen éppen csak hogy királyok meg nem jelennek. Egyébként illusztris társaság gyül nála össze. Az ügyes ember politizál is, városi politikát is csinál. Mindenütt ott van, mindenütt tekintély, hiszen rettenetes sok a pénze, hatalmasok titok tudója. De mindenki tudja róla, hogy pénzét nem becsületes uton szerezte, hiszen becsületes uton annyi pénzt, — munkával olyan vagyont 3000 év'alatt sem lehet szerezni. De azért az ügyes ember tekintély. A pénze révén belejut mindenféle vállalkozásba, ezer érdeket tart a kezei között, ezer embernek tehet szívességet. ezer ember fél tőle. A lapok estélyéről hasábokat irnak, egy-egy szavát cikkekben glosszáiják. S végül jön érdemeinek jutalmazása. Mindent megkap. Főméltóságokat, kaszinói tag lesz, arcképét ott látjuk a képes lapokban, olajba fes1 tik, ünnepélyesen leleplezik. De csak az Luzfsányi, Mária Terézia királynő ő felsége gárdistahadnagyának egy karácsonya. Irta: Krúdy Gyula Mindenkinek van karácsonyi története; akinek nincs, az álmodik. Nekem is van karácsonyi mesém, lehet, hogy én is csak álmodtam. A gárdista a faluvégén lakott, régi nemesi udvarházában. Gárdistának hivta az egész világ az öreget, mi sem fogjuk másképen nevezni. A legenda szerint az öreg hajdanában, a szép időkben, testőrző hadnagya volt Mária Teréziának. Tömérdek idő előtt volt e2f. Az öregnek volt egy akkora medáliája, mint egy tányér. A medáliát ünnepnap a mellére akasztotta, hétköznap az asztalfiákba csukta, — ennék az érdemrendnek a társaságában töltötte egész életét. Ha láttátok volna a házát és a házatáját, mosolyogtatok volna. Mostanában minden faluvégén, minden falu közepén van amolyan elhagyatott, kidölt-bedölt nemesi kúria, amelyiknek száraz időben is könnyezik mohos zsindelyfedele a nedvességtől, amit az év többi szakaiban magába felszív. A kerítésen borzas komondor jár ki-be, és a fák is elszáradnak az ilyen porta körül: megfeketednek és csupán a varjaknak adna'k szállást. Manapság, mondom, nem ritkák az ilyen házak és nem ritkák a házak megvénült, itten felejtett remetelakói: de akkoriban a kúriákon névnapot és keresztelőt tartottak télen-nyáron és épen ezért volt csodálni való a gárdista, hogy ő semmiféle tort nem tartott. De ha láttátok volna a gárdista házának belsejét, szánakoztatok volna. Csupán egy szobát lakott a nagy házból, abban a szobában se volt más bútor, mint egy rnedvebörös ágy, egy vékonylábu rokokó-iróasztal és két merevhátu szék. A falon női arckép függött. És az arckép alatt a gárdista görbe kardja. Ki tudná megmondani, hogy ki volt az arckép eredetije? A nótárius, vagy a kálvinista pap, akik emberszeretetből olykor felkeresték a gárdistát, tán még azt sem tudták volna megmondani pontosan, liogy szép volt-e a képre festett nőalak, avagy csúnya? Azonkívül abban az időben, midőn az arckép készült, másféle divat járta. Pásztörlánynak öltözködtek a legmagasabb születésü hölgyek, ha a piktor megörökíteni akarta bájaikat. A gárdista sohasem beszélt a képről, sohasem nézegette; ha túlságosan elmerengett a múlt időkön, lehozta a padlásról azt az embernyi olajfestményt, amit Martin Blazek, akkoriban divatos festőművész festett róla. A jólelkű kálvinista pap hazáig csóválta a fejét, valahányszor azt a marcona, copfos óriást látta szines öltözetében. A képen már megfakult a paszomántok és zsinórok aranyszine, ám a gárdista a poros, fakó öltözetben is olyan volt, — hogy csöppet sem hasonlított a mai gárdistához. A képen balját a kardon tartja, mig a jobbjában kapcsos könyvet fog. Az a könyv is megvolt az íróasztalban. Bessenyei irta. A pap gyakran kérte a könyvet, ám a gárdista semmi kincsért nem vált voina meg tőle, bár ő maga azóta sem olvasta, mióta Blazek a képet megfestette. Ott élt az öreg a falu végén, és mert télen-nyáron egészséges volt, egyforma tempóban éldegélt, haja se nem szürkült jobban, se nem zöldült a feketeségtől, magányosan u öltvén napjait, amely magányosságot a vasárnapi templomjárás szakított meg, — falusi szokás szerint, csendes bolondnak tartották. Későnjáró vásárosok éjjeli időben világosságot láttak járni az elhagyott házban, és hogy végezetül a 'ház egészen kísérteties hirbe keveredett, annak maga a grádista volt az oka. De ö sem akkor, sem korábban nem sokat törődött az emberekkel, — vasárnaponkint szentelt igékkel szívta teli a lelkét és hogy nevezetesebb jótéteményt nem gyakorolt, annak bizonyosan nem fukarsága volt az oka, — nyugodtan élhetett tehát. De ha a ház mégis boszorkányos hirbe jutott: arról valóban a gárdista tehetett. Ennek a történetét mondom el. Havas karácsony este volt és a gárdista egyedül volt odahaza. Még vén szolgálója is, akit épen olyan rövid katonai vezényszavakkal szokott kormányozni, mint egykor katonainasáí, elkéredzkedett erre az estére. Elment a szomszéd faluba, ahol valami ágről-hegyről való rokonai laktak. A vén gárdista besötétedéskor meggyújtotta a lámpáit