Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-28 / 122. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 Egyes szám ára 10 fillér. ELÖFIZETtM ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 - félévre . . K J4>— negyedévre K T-— egy hónapra K Egyes szám ára 10 BHér. Kii ital Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 122. szám. Szerda, május 28. Várospolitika. Vasárnap ünnepelte meg tízéves fönnállását a szolnoki művésztelep. A művészvilágnak sok számottevő tagja vett részt a kimagasló jelentőségű ünnepen, melyen a nemrég elhunyt jeles mester, Mihalik Dániel szobrát is fölavatták. Az a szeretet és gondosság, mellyel a város vezetősége és intelligenciája ezt a napot előkészítette és a legujabbkori magyar művészeti események aranybetűs emléknapjává tette, mindenképen összehasonlításokra készteti az embert és rátereli a figyelmet a mi végtelenül siralmas művészeti viszonyainkra. íme, a jásznagykunok székvárosa már tisztára olyan műre pillanthat vissza, mely igazán a mai művészeti politika lelkének megértését tükrözi vissza. És ez az érdekes hangulatu, anyagi eszközökben nem túlságosán bővelkedő tiszaparti város már ott tart, hogy közönségének minden rétegében általánossá lett a művészet pártolásának legnemesebb módja. De megcsinálta már a maga müvésztelepét Kecskemét is, mely törvényhatósági székházának freskóira azelőtt is százezreket áldozott s a Szivessy Tibor kitűnő tervei szerint készült müvészházakba az uj festőgeneráció legtalentumosabb tagjait tudta odavonzzani. S ha ezeknek a városoknak a művészeti politikáját pragmatikus vizsgálat tárgyává tesszük, azt találjuk, hogy mindkettőben egy-egy munkás, derék és előrelátással dolgozó életnek a gazdag eredménye tükröződik. Harsányi Gyula és Kada Elek voltak a lelkei a magyar alföldi reneszánsz helyi küzdelmeinek és mind a ketten büszkeséggel nézhetnek munkájuk dus eredményeire. Hol van már most a szegedi művésztelep? Hol van egyáltalán Szeged öntudatos művészeti politikája és annak látható eredménye? Habozás nélkül megfelelhetünk erre a kérdésre azzal, hogy Szeged vezetőségében minden érzék, mely komoly művészeti sikerekre vezethetne, fteliesen hiányzik. Ami ebben a városban van, az Lázár György dr. polgármesternek a nyilvános szobormüvek iránt táplált egyéni vonzódását fejezi ki. Igy magában számottevő és értékes jelenség ez is, de csak egyetlen jelenség, mely szinte kiszakítva áll a város fejlődése történetében és semmiféle mélyebb gyökeret annak talajába nem engedett. A polgármestert több gáncs érte ezekért a szobrokért, mint dicséret, holott egy késő utókor, mely a maradandó alkotások emlékét jobban fogja becsülni, elismeréssel fogja megállapítani, hogy Lázár György ugy a város külső formáinak elfogadhatóvá tétele, mint köztereinek művészi felékesitése tekintetében szizifusi munkát végzett. > És mégis azt mondjuk, hogy ez az igen jelentős munka nemcsak, hogy nem minden, hanem nagyon is kevés arra, hogy belső tartalmat adjon a város életének. Külsőségeket nyújt valódi értékek helyett s emellett ezeket a külsőségeket is meg lehetne oldani több racionálizmussal és több művészi értékkel. Vájjon van-e a városnak egyetlenegy művészi kútja, holott ilyenek elhelyezésére megfelelő parkokkal bőségesen rendelkezik s például a Stefániasétány dus ligetei szinte sóvárognak egy szoborművel ékesített, Ízléssel megtervezett, művészi kut után. Gondolt-e valaki arra, hogy a páratlan szép fekvésű Szécbenyit-ér teljes északnyugati oldalát még akkor is a hatóságnak kellett volna a városháza finom barokk stílusában kiépíteni, , ha nem lenne égető szüksége a második városházára s ha a régi Dercsényi-házat nem potom pénzért, hanem csak rendkivüli áldozatok árán lehetett volna megvásárolni? Kényszeriti-e valaki a villanyvilágitási társulatot, hogy a főbb utvonalak mentén modern ivlámpákkal világitson, holott erre szerződése már legalább 'egy évtized óta kötelezi? Eszébe jutott-e a hatóságnak egyetlenegyszer legalább, hogy olyan vigadót, mint az ujszegedi, idegenforgalmi politikából egy pillanatig sem volna szabad tovább megtűrni s azon a helyen már régen hatalmas redoutnak kellene állania, hangversenyteremmel, villanylámpák özönével, fürdővel, szállóval, mint a palicsi telep. Ezek is mind külsőségek és egyikre sem lehet azt mondani, hogy csupán a lukszus kedvéért lennének, ha volnának. Az olyan beruházások, mint az ujszegedi vendéglő fölépítése, bőséges kamatot hoznának; tessék csak visszaemlékezni az 1898iki mezőgazdasági kiállításra, hogy micsoda idegenforgalom volt akkor az Erzsébetligetben, melyre szeretik ráfogni, hogy a közönség elhanyagolja. Nem igaz; a közönség ezrével tódul át minden meccsre és ha volna még valami, ami érdeklődését fokozná (természetesen nem a falusi nivón álló tüzoltóünnepélyek olcsó szenzációira gondolunk), akkor az ujszegedi vasárnapok messzeföldön hires szépséghalmozásokat jelenthetnének. Egyetlen járható kocsiutja, egyetlen kijelölt lovagló alléja nincs a szegény ligetnek, holott Berlinnek szivében, a Tiergarten alján végeérhetetlen szerpentin-utak kínálkoznak. Még a liget kapuja is ugyanaz a szégyenletes, siralmas, hitvány léces tákolmány, amit valamikor a rekonstrukció idejében fábrikáltak. Az ujszegedi gyönyörű kert szinte könyörögve kinálja föl magát művésztelep céljaira. Fényes kis tanyát lehetne ott készíteni akár angol cottage-rendszerben, akár a német kertvárosok mintájára (Hellerau, Düsseldorf). Annyi tiszta ragyogás van ott a platánok alatt és annyi szépséget kinál a nyüzsgő tiszaháti élet meg a hetivásáros piac, hogy néhány év alatt nemcsak izmos fiatal festőnemzedéke, hanem bizonyára iskolája lenne a szegedi plain-airnek. Mindezekhez persze életképes agilitás és vállalkozó kedv szükségeltetik. Csak az istenért, azt ne mondja valaki, hogy már nem áldozhatunk többet a kulturára! Mert ez nem áldozait, hanem üzlet s egy városnak, mely ötvenhat milliónyi vagyon felett rendelkezik, bizonyos kötelezettségei vannak a város közönségével szemben még azon kívül is, hogy csatornázást és vízórát ad neki. Kötelezettségei vannak abban a tekintetben, hogy tűrhető és szép keretet adjon a mindennapi életnek s ne csak a tengődés lehetőségét, hanem az élet formáinak megszépítését nyújtsa s pedig nem- tiltó rendszabályokkal, hanem üzleti élelmességgel és fáradhatatlan tevékenységgel, melyben vállalkozási kedv és a nagy stílusnak lendülete nyilvánuljon meg. Szervezni kellene egy direkt városszépítő és ünneprendező tanácsi ügyosztályt, vagy külön közmunkatanácsot, a melynek hivatása az lenne, hogy az idegenforgalom emelésére és a városi élet tartalmának mélyitésére üzletileg átgondolt és megalapozott terveket valósítson meg, középitkezéseket létesítsen, közjátékokat rendezzen s általában arra törekedjék, hogy a városi élet nagy tömegeiben rejlő értéktermelő erőket a város fejlődésének érdekében megfelelően kihasználja. A városfejlesztési politikának ilyen modern fölvirágoztatása nemcsak elsőrendű közérdek, hanem kötelesség is, melynek öntudatos teljesítése kiszámíthatatlan anyagi és erkölcsi tőkéket eredményezne. (d)