Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-03 / 102. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefou Éjjeli-telefon . . .305. 16-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . K 12 negyedévre K 6-— egy hónapra K 2!•— Egyes szám ára 18 Bllér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 - félévre . . K 14.— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2"40 Egyes szám ára 18 fillér. Szeged, 1913. II. évfolyam 102, szám. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 Kiadóhivatali-teletou . .305. Kiadó telefonja .... 81. Szombat, május 3 Megpróbáltatások napján. Öröm nélkül virradt reánk most a tavasz máskor virágos, uj reményt, uj hitet ébresztő örömünnepe. A batáron Montenegró és Szerbia felé utrakészen várnak a magyar fiuk és bevonult tartalékos családapák. Egy adott jelre meg kell kezdenünk a harcot, ha azt nem akarjuk, hogy a Balkán-szövetségesek és az őket titokban támogató oroszok Törökország sorsára juttassanak bennünket, ha azt nem akarjuk, hogy a köztünk élő szláv nemzetiségek vérszemet kapva Balkán fajtestvéreik sikerein, előbb-utóbb föl ne lázadjanak ellenünk. Arról van szó, hogy meg ne fojtsa a szláv gyürü a monarchiával együtt az ezer év óta fönnálló Magyarországot és nem arról, hogy Szkutari Albániához tartozzék-e vagy sem. Szomorú május reggelén ezrek és ezrek aggódva íesték a montenegrói határról érkező hireket. Azok pedig, akik nem hadkötelesek, idehaza aggódva várják a holnapot. A kereskedő, aki hasztalan várja az üzletajtóban a vevőket, az iparos, aki a megrendelőket, a proletárok, akik a munkát hiába várják, mind-mind borús arccal köszönti ezt a szomorú májust, a melyen a munkások Marseilleisevel együtt hangzott föl a polgárok millióinak sóhajtása egy jobb, szebb jövő után. Uj szláv politika fonódik a Kelet hegyes országai köré s csak a vak nem látja, hogy ez a kar erős, hatalmas, büszkén kinyújtott s vár másik polipkarra, melyet orosz, cseh, horvát nyújtanak feléje. Hogy összekulcsolva, a szláv polipkarok közé kerüljünk, mi, naiv és pártos, lelkes és félvak magyarok, hatalmas szellemi kincseinkkel, kultúránkkal, kánaáni gazdagságunkkal. Valami rettenetes kürt kellene most ide, hogy minket, dermedten alvókat fölébresszen, egy rettenetes fáklya, ami bevilágítson abba a rembrandti homályosságba, mely nemzeti gondolatainkat beborítja — kiáltó szó, mely hisztérikus rémülettel sikongasson végig közöttünk, hogy megértsük: vége van annak a kornak, a mely a magyar ellenségét a németben látta, uj korok uj ellenségeket teremtettek s a régi ellenségeknek ma egymás szive dobbanását hallgatva kell várfalakat emelniök uj ellenségek ellen. S egy másik rettenetes ébredésnek ott Bécs egén kell fölpiroslania, hogy az a Magyarország, mely. dinasztia és osztrák szemében századokon át vörös kendő volt, még Veronika csodaszövetü kendője lesz, mely letörli a kettős monarchia véres sebeit. Hogy ez a SZÍVÓS magyar faj, mely töröktől, tatártól, labanctól maratva, még mindig itt van s hatalmasabb, üdébb, mint valaha, már ma egyedüli méltóságosan nyugodt, halálos biztossággal megbízható elem a kettős monarchiának. Mert Ausztria-Magyarország jövő fönmaradásának ez a titka: dinasztikus hatalommai erősítése mindennek, ami magyar, magyar betűnek, magyar szónak, magyar érzésnek, magyar szellemnek és magyar vagyonnak. Elérkezett az a pillanat, mikor fönt is, lent is meg kell látni, hogy a magyarság nélkül a kettős monarchia már két év óta százszor szétrobbanhatott volna, hogy az öreg falakat egyedül a magyar vasak tartják össze. Elérkezett a világosságnak az a nagy órája, amikor bécsi lelkiismeretnek meg kell mozdulnia s be kell vallania, hogy a mostohagyereket, a hamupipőkét édessé kell avatni, hogy nem megy tovább: magyart tóttal, románnal, horváttal sakkban tartani, hogy Bécsnek ebben az országban többé nem szabad nemzetiségi politikát folytatnia, csak magyar nemzeti és nemzeti magyar politikát. Van-e nemzet a világon, melyben minden poklok után is annyi szelíd- királytisztelet gyűlt össze, mint a magyarban. Van-e nemzet a világon, mely idegenektől soha nem tanitva, annyi államalkotó tulajdonságot sugároztatott ki lelkéből, mint a magyar. Mely, reánk anyagilag jelentéktelen, erkölcsileg érdektelen, mondhatnám tisztára dinasztikus, „nagyhatalAz Ur. Irta : Bérezik Árpád, Ki az ur? Akinek nem kell dolgozni. Ki az ur? Akinek nem parancsol senki. Ki az ur? Akinek pénze van. Mi az ember célja ebben az életben? Hogy mielőbb ur váljék belőle. Igy gondolkoznak nálunk. Angliában, Franciaországban, vagy Németországban, vagy a müveit világ valamely más államában nem ilyen a közfölfogás e tekintetben. Inkább megfelel annak, amit egy hollandus ismerősömtől hallottam, akitől azt kérdeztem, hogy kicsoda náluk udvarképes. i '§ — Aki dolgozik. — De uram — szóltam szinte zavarral — ha valaki nem szorult rá, ha valakinek van miből megélnie, ha nem kénytelen ve-1 le . . . — Mindegy! Akármilyen gazdag legyen, foglalkoznia kell valamivel, ha csak kedvteléshői is — különben nem jut be az udvarhoz. A hollandusok ez életfölfogása nem mai keletű. Mikor a Rákóczi udvarában lévő hollandus követ a szövetkezett hatalmak ajánlataiból ismét valamit le akart alkudni. Bercsényi Miklós gróf odavetette: „nem alkuszunk hollandus uram, mert mi szabadságot, nem sajtot keresünk". Mire a hollandus hidegen csak ennyit felelt: „Ha szabadságot keresnek, ne fizessék hadaikat értéktelen rézpénzzel, hanem vágják le a sok arany-, ezüstgombot, láncot mentéikről, veressék pénzre s fizessék azzal a katonát, majd jobb kedvvel harcol. Hollandia nem ezüst, hanem ólomgombos kábátokban vivta ki szabadságát". A hollandus gondolkodás azóta nem változott, de ugy látszik, a magyar sem. A régi jó időkből, midőn a magyar középosztály a szabadságokkal megvédett nemességből állott — a mai korba átöröklődött ez a világfölfogás. Holott az idők járása teljesen meg-1 változott s amely osztály ma is ősapáink elveivel akar boldogulni — menthetetlenül elpusztul. A mai ikor nem a kiváltságok kora — semmiféle intézmény nem védi meg az egyént az élet küzdelmében és ha az illető nincs kellőkép fölszerelve — kisiklik és mások, az ügyesebbek, alkalmazkodóbbak, kik a kor szavát megértik — lépnek a helyébe. A boldogulás alapja az egészséges," komoly életföl-fogás. Egyszerű, kevés műveltségű emberek sokra viszik úgynevezett „természetes" eszükkel, többre, mint a tanult, de élhetetlen egyének. A józan életfölfogást már a szülei házban, a családban kell az ifjú fogékony lelkébe oltani. Ha a gyerek azt hallja otthon: ugyan mit tanulnál és törnéd magad, van miből urasan megélhetsz, nem ifogja erejét rnegfesziteni, hogy az élet küzdelmeire edzze magát. Pedig a jómódú körök nálunk igy nevelik a gyermekeket, holott Párában a gazdag, előkelő, polgárság leányai is oklevelet szereznek, mert a mai világban a vagyoni viNEUMáBJM HI.^^ Férfi-, fiu és leányka os. és kir. udvari és kamarai szállít j. ^^" * ruhatelep SZEGED, Kárász-utca 5. Külön mérték szerinti osztály elsőrangú szabászattal. leérjem Árjegyjeékeft l L . I I JtSL.-C1 ilIFCJLíá.^^'.iiSlE-tcüSSÉÍ®í^SSÉbJL.I JLKLÍ L.. Sí,