Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-01 / 101. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon Éjjeli-telefon . . .305. 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12-­negyedévre K 6'— egy hónapra K 2'­Egyes szám ára 10 BUér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K 7 — egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 BUér. Szeaed, 1913. II. évfolyam 10L szám. Kiadóhivatal Kárász-utca 8. Kiadóhivatalt-telefon . .305. Kiadó telefonja .... 81. Csütörtök, május I. A sváb intelligencia. Habozva írtam le a fönti cimet. Mert sváb intelligenciáról szószerinti értelem­ben nem lehet beszélni. Ne értsük azonban egymást félre! Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a svábság között -nincs ér­telmiség, vagy, hogy a svábságból nem' kerül intelligens elem, hanem azt akarom ezzel jelezni, hogy az a társadalmi réteg, mely sváb intelligenciának nevezhető, vol­taképen magyar intelligencia. Mert szív­ben és érzelemben, gondolkozásban és nyelvben, vágyaiban és céljaiban tökéle­tesen egybeforrt -a magyarsággal. S mivel a sváb intelligencia, délmagyarországi svábságunk nem is számit nemzetiségnek, de önmaga a svábság sem számítja magát annak. í v Ellenkezőleg, sértésszámba veszi a sváb, ha nemzetiséginek nevezi valaki. Hogy a svábság mit tart pl. a műveltség tekintetében mélyen alatta álló oláhság­ról, elegendő, ha elmondok egy anekdo­tát: Mikor a sváb hazajött az egyik dél­vidéki város országos vásárjáról és a falu­beliek megkérdezték, volt-e sok ember a vásáron, igy válaszolt: — Ember, az nem volt valami sok, de oláh, az volt bőven! Talán egy kissé erős en-nek az anek­dotának az éle, de mindenesetre nagyon jellemző az az éles körülhatárolás, melyet a svábság maga között és az oláhság kö­zött megvon. A sváb intelligencia érdeme, még pe­dig csaknem kizárólag a sváb intelligen­ciáé, hogy mig a svábság egyrészt semmi néven nevezendő közösséget a nemzetisé­gekkel nem vállal, addig másrészt minden külső pressziótól -menten, önként és szor­gosan keresi -azokat az összekötő szálakat, amelyekkel magát a -magyarsághoz fűz­heti. Valami józan életösztön nyilvánul meg ennek az értékes, még pedig a ma­gyarság szempontjából is értékes népfaj­nak azon törekvésében, hogy hozzásimul­jon a magyarsághoz. Mintha a sváb nép­lélek átérezné azt a rémséges veszedelmet, mely abból származnék, ha a svábság a nemzetiségekkel egy vizén evezne. Képzeljük csak el, mit jelentene az, ha -a nemzetiségi törekvések szolgálatába szegődnők ez az értékes népfaj! Mennyit nyernének anyagi, erkölcsi és szellemi súlyban és erőben a nemzetiségek nem­zetrontó, állambontó mozgalmai?! A sváb intelligenciának az érdeme, hogy a svábságban rejlő nagy anyagi, er­kölcsi és szellemi erő centripetális irány­ban, a magyarság megerősítésének az irá­nyában halad és működik. Amily mérték­ben gyöngiti a svábságnak ez a dicséretes magatartása a nemzetiségeket, ugyanolyan mértékben erősiti a magyarságot. De ugyanakkor önmagát is erősiti a svábság. Amint a svábság a nemzetiségekkel egy malomban őrölne, rögtön közelebb jutna a megvalósuláshoz ugy -az oláhság ábránd­ja, mint a szerbek álma. S vájjon mi tör­ténnek magával a svábsággal, ha ez az áb­ránd, ez az álom megvalósulna? Erről mindenesetre érdemes gondolkodni! Az érzelmi momentumoktól teljesen eltekintve, a svábságot földrajzi elhelyez­kedése is a magyarságra, a magyarsággal való együttérzésre és együttmunkálkodás­ra utalja. Meg vagyok róla győződve, hogy minden józanul gondolkodó sváb ir­tózik, akár a Szerbiához, akár a Romániá­hoz való tartozásának még a gondolatá­tól is. Ennek a megállapítása után azonban rá kell mutatnom arra is, hogy a sváb in­telligencia ifjabb generációjának az a ré­sze, amely a bécsi és különböző németor­szági egyetemekről kerül ki, kezdi bűnös kézzel meglazítani azt a bensőséges kap­csolatot, mely a magyarságot és a sváb­Rokoska trombitál. Irta : Révész Béla. Rokoska Ádám valamelyik délután munkaköziben elaludt a hivatalában. Arra ébredt, hogy az irodafőnök a vállát rázza és rákiált: — Rokoska, Rokoska, megbolondult? Ezt nem tűröm; mért lumpol fnindig... Csúnya -ébredés volt ez nagyon. Rokos­ka majd hogynom sirva -fakadt s az az egy szó, a lumpolás, tépő kön-yörtelenséggel nyi­lait a szivébe. Ro'koska megdöbbent, már majdnem megtette, hogy odakiált a főnöké­nek keserű tiltakozással: — Hazudik ... hazudik ... De a nagy rémület, a lesújtó igazságtalanság megnémí­totta és meresztgette a szemeit, hogy a kön-y­nyei ki ne buggyanjanak. Rokoskának igaza volt, az ő álma tényleg nem volt közönséges, lumpos álom. Mögötte egy hullámos, azért csendes lelkiélet bujdosott. Rokoska családfentartó volt. ö tartotta el az anyját, ő adott kenyeret ki-s öccseinek és ö Szerzett férjet a növér-ének. -Rokoska jellemes volt, mint egy igásló. Valami ösz­tönös, gyökeres érzése volt, hogy ő neki kel!' húznia — a zökkenős utakon — a család szekerét, nem eszmélt soha a duzzogásra sem, csak döcögött, bukdácsolt előre, csökö­nyösség nélkül. Szürke mesterségét sem unta meg sohasem, sőt dijnoki hivatalában addig­addig másolgatta a törvényes iratokat, -mig lassanként elérkezett a nagy fizetéshez, a 40 forinthoz. Ez volt a hegy, amire a dijno­kok ifjan fölkandikáltak — -és elfonnyadtak, megöregedtek, mire a magasságba ifölérkez­tek. Rokoska kopaszon bár, de friss energiá­val jutott el a kánaáni stációhoz. A tervek, a vágyak épen ekkor duzzadtak -benne és zsongott a lelkében a sok tarka életcél. Rokoska alapjában véve boldog ember volt. Még akkor is, mikor elégedetlenkedett, mert ebben az érzés-ben tulajdonképen erő­feszitő szándékok szunnyadoztak ... dolgoz­ni, dolgozni másokért. És ez az egyedüli izgalma volt a lelki gyönyörűsége; a roskadt emberke belülről győzedeknesen érezte az óriások csatázó erejét, keskeny vállai a ve­rejtékes munka közben megnőttek, kiszéle­sedtek; érezte, hogy rájuk egy ház, a család támaszkodik, vékony karjait — ugy álmodo­zás közben — acélos izmok kigyózták át és megfeszültek, pattantak, de erősen -tartotta, biztosan óvta a -famíliáját. Esténként, m-ikor Rokoska elköltötte szalonnás vacsoráját, a szemét a plafondra szegezte és komoly arc­cal 'hallgatta a család előterjesztéseit: — A gyerekeknek cipő kell. Kifogyott a fa, nincs rá pénz. Jön a beiratás, könyveket kell venni... Rokoska összeráncolta szemöldökeit, ko­morkodott, belebámult a levegőbe, és mialatt igy a házi gondok foglalkoztatták, bensőjé­ben büszke indulatok ébredeztek a nehéz töprengések között, valóságban örvendezett, forró hangulat szállt reá és valami furcsa önérzet töltötte el, hogy mindenki tőle várja a bajos dolgok megoldását; ö a családfön­tartó. És kéjesen fürdőzött a család magasz­talásaiban: — Szegény Ádám mennyit dolgozik ... Feküdj le Ádám, neked pihenned kell . . . KDHAÍHHH^K Férfi-, fiu és leányka cs. és ki?, udvari és kamarai száiiitá. ruhatelep SZEGED, Kárász-utca 5. Külön mérték szerinti osztály elsőrangú szabászattal. ABRERAGPRASMOJEEMA1.,.,.,.!!!!, , W IN H N H,I,,H. IIIIIHI LOMAWIIABAAAK—WAABAAMAAAAAA>AWWIW?TOUJIOI I—UA NI MI MI B MMCIIR FÉRJÉÜL ÁRJEGYZÉKET I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom