Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-27 / 98. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. Szegőd, 1913. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEQEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-— negyedévre K 6"— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K2S-— félévre . . K 14.negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Kiadóhivatal!-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. II. évfo[yam 98. szám. Vasárnap, április 27. A felekezet nélküli erkölcs. Irta : Domokos László dr. Dr. Prof. R. Brodia, a párisi szabadegyetem szociológiai tanszákéneik hírneves tanára, már másodízben látogat el hozzánk, hogy a nemzetközi tudományosság érdékkapcsolatairól és a gondolkozás feltétlen szabadságáról előadást tartson. Mint első izben, ugy most is a Balkánról jött alföldi tájainkra. Még élénken emlékezünk első élményeire, melyek egy feltétlenül jóhiszemű és pártatlan nyugateurópai ember elfogulatlanságával hasonlították össze a mi magyar közállapotainkat, társadalmi morálunkat és a magánéletben követett etikánkat más "kultúrnépek életének megnyilvánulásaival. Az összehasonlítás oda ütött ki, hogy a magyar közmorál sokkal több hasonlatosságot mutat a balkáni népikonglomeráció erkölcseivel, mint Európa nyugatának hasonló jelenségeivel. Itt természetesen nem külsőségekről, vasúthálózatról, iskolázottságról, irodalmi műveltségről van szó, hanem az élet tónusát adó, mély és belső akkordokról. Ha ennék a legkevésbbé sem hizelgő Ítéletnek az alapmotívumait fürkésszük, azt találják, hogy bennük egy nagy nemzeti tragédia van kifejezve. A mi speciális végzetünk az, hogy itt az európai kultúrának cs-ak külsőségei ltudtak eddig meghonosodni, de a nagy szellemi érdekközösségnek világokat átfogó gondolatai csak vendégeik, melyek a lélek felszínén könnyű fodrozással végigsíklianak és nyomtalanul ismét eltűnnek. Beszél-e valaki arról, hogy a IT.'O dern ember erkölcse, az a mód, ahogyan a imai ember az őt környező életbe munkakedvével és becsvágyával belehelyezkedik, kivül áll a vallásfelekezetek tanításán és annál sokkal, de sokkal itöbbre kötelez? Magyarországon ilyen hangokat hallatni ép oly bün, mint ahogyan üldözésnek van kitéve az, aki nem a monarchikus kormányformát tartja egyedül üdvözitjnek. Iskoláink jelentékeny százalékát felekezeti tanítás szelleme hatja át s még ahol az állam maga diktálja a rendet, szabadelvüség helyett ott is hallgatólag valami pinceszagu, avult hagyomány dominál: az uralkodó osztályok és a klérus iránt táplált feltétlen szellemi alárendeltség érzése. Szolgaiság van a mai oktatási rendben az előítéletekkel szemben, mint ahogyan hiányzik belőle a rugalmasság és kiterjeszthetőség, mely uj gondolatok és uj tartalom felszívására képesítené. Ugy tetszik nekünk, hogy a primitív társadalmi erkölcs kibontakozását jellemző elvek — „ne ölj" és „ne paráználkodjál" — ma már nem elégségesek arra, hogy az ember cselekvési körét megszabják. Ép igy eredménytelen metódussá vált a bűnbánat és a kődobást kenyérrel viszonzó jámborság is, valamint a kísértésektől való óvalkodás és a vallásos morálnak minden hasonló rekvizituma. Ezek a tanítások jók Voltak hajdanán, mikor az ököljoggal szemben az altruizmus első csiráit kellett elhinteni a tömegek lelkében; jók ma is a primitív társadalmi közösségek elemi oktatásában, höl a gyilkosságok, fertőzések és rablási vágyak fékezése csak ily hangsúlyozott tanítási metódus által remélhető. De a kort ma már nem a primitív mezei élet, hanem a városi társadalmak finomult összetétele dominálja. A kegyes álmodozó elvész ebben a forgatagban és nincs cselekvési köre, melyben a modern erkölcs csak érinthetné is. Itt nem elég többé a jámbor passzivitás, nem elég a tiltó egyházi rendszabályok betartása, melyekből legfeljebb azt tanulja meg az ember, hogy mit nem szabad cselekednie. Az uj etika szerint a cselekvésben magában van a morál; a cselekvés módja, ahogyan a jogosult egyéni és családi önzés eszközei össze tudnak egyeződni a nagy társadalmi közösségek érdekeivel, ez a megfinomult és megnemesedett életforma: ez adja az uralkodó erkölcsi fogalmak igazi komplekszusát. A szociális érzésnek ilyen keretek között mozgó tanítása pedig nincs felekezeti dogmákhoz kötve. Sőt ellenkezőleg: ártalmára van az a feltétlen hagyománytisztelet, mély az egyházak szellemét oly töikéErdei történet. Irta : Krúdy Gyula Az erdőt jártam, ahoi most, tavaszi vizek locsognak és a tavalyi őszből itt feledett iévéitenger felett nedves párák szövödnekíonódnak az alkonyat jöttével. Az ut felett régi tölgyek borulnak össze tar fekete gályáikkal; általában minden szomorú, á bokrok az utmentén és a törpe iák, amelyek között kanyarogva vész el az ösvény. Ez a nagy, mély szomorúság fog körül mindent e korai tavaszi délutánon. Névtelen búbánat leng a magas, komoly fák között. Hangtalan üiadarak repülnek a fák ifeiett és émber nincsen a tájon, Csak én magam megyek a gyalogösvényen előre és a gyenge szél bujdosik előttem, sóhajtozván a szomorú, nedves bokrok között. Tán a csősz is alszik valamerre elbújva. Csend van; a szél beszélget csak, zörögvén. A fák felett szürke égboltozat borul az erdőre. Szomorú minden, pedig maholnap kibújik a napocska bundájából és fényes köntöst öltve, mosolygós orcájával vidámságot és melegséget sugároz ide. Felébrednek a törpék is az odvas füzek korhadt derekaiban és hosszú szakállukat simogatva, sok minden jót cselekesznek, amint a mesében ez meg vagyon irva. És az erdő ezer illatát is szárnyára veszi a fuvalom; — tavaszi sejtések fakadnak fel a komor földből, amelyik most némán, vizesen és szomorúan alszik. Zúgott messze valahol egy malom; a mint az ösvényeri előre mentem, a zúgás Közeledett hozzám; végre szétnyihak a szomorú bokrok és nagy, tágas mezőségen lát- ( szőtt a folyócska, amelyik a síkságot keresz- 1 tül szelte és a malomkerekek között zuhogva szaladt lé, a kerekek azonban nem forogtak. Csendesség ült a malom felett, amelyik hegyes zsindelyes fedelével, elhagyott, roskadt keritésü kertjével igen hasonlított egy régi és szép skót balladához. Vájjon a .hercegleány is itt vau-e á malomban? Zörgettem a kapun, és á zörgetésre egy vidrasapkás, kis szürkeszakállas émber bujt ki valamelyik ajtón. Dohogva jött az Udvaron keresztül és a két lompos komondort zavarta, amelyik mint két vad erdei farkas rohant elő az ridvar zugából. A vidrasapkás, 'kis szürke ember kinyitotta a kaput és régi barátom, Hoffmann Feri tanár ur magához ölelgetett. Igen örült, hogy meglátogattam, bár ez nem szokása. Hoffmann tanár úrról már feljegyeztem egyszer, hogy emberkerülő, szomorú férfin volt, aki annyira félt mindentől, ami a világból való, hogy a legfurfangosabb várkapukkal és bástyákkal sáncolta el magát az emberektől. Tavaly még a városban lakott, vagyis nem az erdőben. A Gsimek-ház ugyan kivül esett a városon, de a tanár urat mégis meg lehetett közelíteni, ha a Bujtos utjai járhatók voltak. Idővel igen sokat alkalmatlankodott neki egy ember,' aki rokonságot formált 'hozzá és havonkint meglátogatta, Hoffmann tanár ur nem győzött eléggé bujdosni ez elől az ember elől, aki különben imint irodai tiszt működött városkánknál; az unokaöcs azonban kitartóan kereste a tanár ur barátságát és hosszú történetei elmondásával halálra kínozta nagybátyját. Végre Hoffmann megvette itt az erdőn ezt a régi malmot, amelyik már évek óta .üresen állott és az épület lassan omladozott. Némely része — igy az emelet, — azonban eléggé alkalmas volt arra, hogy egy emberkerülő, szomorú, öregesedő ember csendes bubánattal töltse ott napjait. (Hoffmannak egykor sok baja volt a világgal; mondják nős is volt; és egyéb ilyeneket is mondtak. No meg, hogy a felesége kínozta volna nagyon, ö, az öreg Hoffi milyen örömmel fogott karon és gyermekes örömmel tapogatott végig: — Valóban, te vagy-e? Te vagy-e? Gonddal bezárta a kaput, majd szomorúan hajtotta félre a fejét és mélyen elmerengett, folyton rámszögezve szemét. Halk, fáradt, -tompa hangon beszélt: — Megöregedtem? Meg-e? Igen; ez ugy van, jól tudom. De legalább senkinek sem vagyok alkalmatlan és senkisem alkalmatlan nekem. Kitárta a két karját hirtelen és remegett a hangja: — Senkinek... Ahogy itt állok ennek a vén omladéknak a kopasz udvarán, magányosan, elhagyottan, öregen: igy voltam egész életemben, mikor még benne is éltem