Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-30 / 100. szám

1913. április 30. DÉLMAQYARORSZÁO 83 a nevezettek közbenjöttével vizsgálja meg, a vizsgálat eredményéhez képest­határozzon, határozatát pedig az érdekel­teknek, felebbezési jogukra való figyel­meztetéssel kézbesitse s ennek megtörtén­téről jelentést tegyen. Pásztélyi, s. k., .min. osztálytanácsos. A fegyelmi vizsgálat lefolytatására ki­tűzött határidő .azonban .elmúlt, anélkül, hogy a vizsgálat meg is indult volna. Se Georgievits Istvánt, se az ügyvédjét, se hoz­zátartozóit nem hallgatták ki. A belügymi­nisztérium erre néhány nappal ezelőtt újból, sürgősen ráírt a megyére s bejelentette, hogy, amennyiben ,a közigazgatási bizottság tizenöt napon belül nem terjesztené be a fegyelmi vizsgálat lefolytatásáról szóló jelentést, a minisztérium hivatalból fogja elrendelni a vizsgálatot. Georgievits Istvánt ugyan még ezek után sem idézte meg a közigazgatási bizottság ellenben táviratot 'kapott a gyám­jától, Manoj.lovits Tósótól, melyben az arról értesiti, hogy Budapestre érkezik s beszélni szeretne vele. A találkozás csakugyan, meg­történt s ezen a gyám fölajánlotta Georgie­vits Istvánnak, hogy ad neki ötezer koronát, ha visszavonja följelentését, a további pö­rösködéstől eláll s kijelenti, ihogy tévedett, amikor a panaszt megtette. Georgievits ezt az ajánlatot természetesen nem fogadta el s a botrányos üfcy folyik tovább. HÍREK. Szegedi kalendárium. AZ IDŐJÁRÁS: A meteo­rológiai bitézet jelentése Mi /A I szerint: Lényegtelen hő­Áj ÍlS I változás és túlnyomóan Wr 1 száraz idő várható. Sür­göny prognózis: Meleg, el­vétve csapadék, zivatarok. Déli hőmérséklet: 23.(1 Celzius. A VÁROSHÁZÁN: délelőtt 10—l-ig fo­gad a polgármester, a főkapitány pedig 11—l-ig. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látoga­tási idő délután 1—3-ig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este 8 ómkor „Ocskay brigadéros", szinmü. Fenyvesy Emil vendégfölléptével. URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután 5 órától kezdve „Egy test, két lélek". Dráma 5 felvo­násban. VASS MOZI: Délután hat órától kezdve „Fontos akta", katonai történet 2 részben. „Az élő létre", dráma 2 felvonásban. KORZÓ-MOZI: Délután öt órától kezdve „Az apák bűne". Dráma 3 felvonásban. EDISON-MOZGÓ: Délután öt órától „Duci bácsi legújabb 8 esete." A SZAK RENDEZŐ BIZOTTSÁGA este 9 órakor ülést tart, melyre hivatalos minden klubtag, aki a rendezésben részt kiván venni. Ezen ülésen megtörténnek a végleges dispozi­ciók a felavatási ünnepélyre nézve. A temesvári magántisztviselők Szegeden* (Saját tudósítónktól.) Az utóbbi időben a két nagy délvidéki város: Szeged ós Te­mesvár között egy kissé, megbomlott, a barát­ságos egyetértés. Temesvár féltékenykedni kezdett Szegedre és riválisának tekintette bizonyos törekvéseiben. Nagyon jóravaló tö­rekvés tehát mostan az, hogy a két város között barátságot, ismét helyre kell állita­ni. És ebben ,a törekvésben elpJw* a Temes­vári Magántisztviselők Egyesülete, melynek több tagja, mint mai számunkban megírtuk, vasárnap Szegeden volt. A Temesvári Hirlap erről az átrándulás­ról a következő tudósítást adja: Szegeden szándékozott a Temesvári Ma­gántisztviselők Egyesülete tegnap egy kis háziünnepét rendezni, hogy annak keretében hivatalosan, végleg (mert privátim az össze­köttetés, a. tegnapiak után még szorosabbra kapcsolódott) elbúcsúzzék volt elnökétől, Lendvai Sándor vezértitkártól. Ugy esett,, hogy négy temesvári magántisztviselő: Ku­nos Sámuel, Ladányi Arnold, Lengyel Sán­dor s Szász .Emil, mint a Temesvári Magán­tisztviselők Egyesületének küldöttsége teg­nap átrándultak Szegedre, ihogy az egyesület disztagjává választott Lendvai Sándornak átadják a disztagsági oklevelet. Azt hittük, liogy ez a kirándulás nem lesz egyéb, mint egy érdemes ember, a közelmúltban még te­mesvári polgár itteni működésének szerény epilógusa, vagy mint fent említettük, .jelen­tőségre egyáltalában nem számító házi ünne­pe a temesvári magántisztviselőiknek. De csa­lódtunk. Ezúttal — Szegedben — kellemesen. A szándékolt házimulatságról tudomást szerzett a .Magántisztviselők Egyesülete részt kert magának az ünnepélyből és .közreműkö­désével annyira kiszélesítette annak kereteit, hogy annak arányai jóval felülmúlták egy házimulatság arányait. A temesvári küldöt­tek iránt tanúsított páratlan vendégszeretete pedig oly intim kapcsolatot létesitett a sze­gedi és temesvári magántisztviselő szervezte­tek között, hogy ez következményeiben igen üdvös •hatással lesz .az egész magántisztvise­lői kart érintő kérdések körül folyó küzde­lemre. Az intim és meleg kis ünnepély után az egész társaság felkerekedett, hogy a szege­diek bemutassák a temesvári kartársaknak városukat. Eközben persze ismételten merül­tek fel lokálpatriotizmusból eredő összetűzé­sek, de egy-egy szép szobornál (szobrokban Szeged igazán „nagy") mindannyiszor lecsön­desült a kitörni készülő vihar. Ellen ben: „A közművelődésnek" címzett kultúrpalotában, melyre a szegediek különösen büszkék, Vágó Pál hires festménye Szeged szebb lesz, mint volt felírásában a temesváriak nagy öröm­mel egy sajtóhibára bukkantak; az idézett képei miben a lesz szót igy pingálták oda: „lessz" két s-se, amire kedves szegedi vendég­látóink aztán igazán se magyarázatot, se mentséget nem tudtak találni. A körséta, folyamán megnézték a .temes­vári magántisztviselőik a szegedi kartársak egyesületi helyiségét, Uj-Szegedet és este a IFimmer elnök páholyából az Arany,eső-t. Az előadás nem volt jobb, sem rosszabb a temes­várinál. Szinház után bankettre ültek össze az ünneplők és annak során csakhamar meg­indult a pohárköszöntők árja. Lendvai Sán­dor a temesvári küldöttség tagjait, iHoffer Jenő a Temesvári Magántisztviselők .Egyesü­letét, Ladányi Arnold Lendvai feleségét, Len­gyel Sándor a szegedi magántisztviselőket köszöntötte fel. A magántisztviselőknek egy­más közötti szolidaritása .érdekében és ebből a szempontból föltétlen elismerés illeti meg Szeged magántisztviselőit, kik tegnapi sze­replésükkel két nagy város magántisztvise­lőit hozzák közelebb egymáshoz, határozattan nagy előnyére a magántisztviselői kar össze­ségének. — A derekegyházi uradalom. írtak ar­ról a lapok, hogy a derekegyházi Károlyí­féle uradalmat eladják és húszezer hold föld cserél gazdát. Most mint értesülünk, a király nem hagyta jóvá ezt a tervet, amennyiben aggodalmát fejezte ki, hogy illetéktelen ke­zekbe kerül ez a hatalmas hitbizomány. — Merénylet Vilmos császár ellen. Kariszruhebál jelentik: A /berlini rendőrfő­nÖkség .arról értesítette az idevaló rendor­főnökséget, liogy egy hozzáérkezett névtelen följelentés szerint Vilmos császár ellen Karlszruliéban merényletet akarnak elkö­vetni. Illetékes helyen ennek a hirnek nem J tulajdonítottak különös jelentőséget, azért mégis szigorú intézkedéseket tetek, ami nagy föltűnést keltett. Erre lehet visszavezetni, hogy a császár tegnapelőtt nem különvonat­ban, hanem automobilon ment Karlszruhéba. Hivatalosan ugyan azt mondják, hogy a csá­szár ,a. jó időjárást használta föl arra, hogy automobilon utazzék. —• jKinevezés. Tóth Istvánt, a szegedi II. honvéd,kerületi parancsnokság igazságügyi előadóját a király a budapesti Ihonvédfőtör­vényszékhez nevezte ki. — A pápa gyógyulása. Rómából jelen­tik: A pápa tegnap hosszabb ideig ablakánál ült. Testvére, Angelo elutazott. A pápa álla­potában a javulás lassú ugyan, de tartós. — A közoktatás egységessége. Janko­vich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyházi főhatóságokhoz és valamennyi is­kolai hatósághoz körrendeletet intézett, a melyben a közoktatás alsó és középfokú inté­zeteinek egységes munkáskodásáról igy nyi­latkozik: — Az oktatás és nemzetnevelés érdeke egyaránt kívánatossá teszi, bogy a középis­kolai tanárság folyton figyelemmel kísérje azt is, ami ,a növendékek tudását ós lelki éle­tét .megalapozó iskolában az elemi népisko­lákban történik, hogy igy a közoktatás egyes fokozatai kölcsönös érdeklődéssel, egymás nemes törekvéseit ismerve, egymást nem öt­letszerűen, hanem rendszeresen támogatva külön-külön és együttesen közreműködjenek abban, apait hivatali elődeim a tantervben ideális célként rég kitützek, hogy ugyanis közoktatásunkat az elemi iskolától kezdve a főiskoláig az egységesség szelleme hassa át. A népiskola, és középiskola kapcsolatá­nak elősegitése céljából a miniszter elrendel­te, hogy a minisztérium szerkesztésében .megjelenő Néptanítók Lapját. hivataliból újra küldjék meg a hazai középiskoláknak. Ilymó­don a középiskolai tanárság értesülhet a. nép­oktatás és nevelés fejlesztésére irányuló tö­rekvésekről, e téren felmerülő .eszmékről és az életbe léptetett ujabb vívmány okról. — Bankett. Az ujszegedi ünnepségek le­zajlása után bankettet rendez a SzAK a Kass vigadó Lloyd-termeiben. A sport óriási tér­foglalását és népszerűségét mi sem jellemzi jobban, mint az a sok jelentkezés, mely már eddig is megtörtént. A bankett kezdete este 8 órakor. Egy teríték ára 4 korona. — Házasság. Katona Dezső, katonai ló­szállitó május 1-én, csütörtök délután 5 óra­kor tartja esküvőjét, a belvárosi .római /kato­likus templomban Pálfy Ilona bájos leányá­val, Ilykével. Násznagyok lesznek Pálfy Dániel gyáros és Curry Richárd törvényszé­ki biró. — Áthelyezések katonáéknál. Szávity (Miklós századost és Sterba Emil (főhadnagyot a 46. gyalogezred 3. zászlóaljától Avtovácról az ezredhez Szegedre, Neuenstein Félix báró főhadnagyot és Erdélyi László hadnagyot .Szegedről Avtovácra, Binder B. századost a 46. gyalogezredtől a 12-ikhez Znaimba, Wolf Antal főhadnagyot a b asznia-hercego­vi nai 3. gyalogezredhez Budapestre és Ka­pustyák Rezső vezérkari századost ia szegedi II. honvédkerületi parancsnokságtól zászló­aljpar.anics.noki minőségben a besztercebá­nyai 16. honvédgyalogezredhez helyezték át. — A fekete golyó. Mares László deb­receni joghallgató vasárnap éjjel Miskolcon mulatott a Royal-Orfeumban. Artistáik ós ar­tistanők társaságában hajnaliig hozatta a pezsgőt és húzatta a .cigánnyal ,a víg magyar nótákat. Közben többször ,az asztalra csapta töltött revolverét és öngyilkosságról beszélt. Nem vették komolyan, a mulató ember szer­telenségének gondolták a dolgot öt óra táj­iban hirtelen a halántékának irányította a fegyvert e még mielőtt megakadályozhatták

Next

/
Oldalképek
Tartalom